Szűcs Gyula & Budai Dénes – Café Postnuclear 2 (2022)

Nem kevesebb, mint hét évet kellett várni, hogy a Totalcar segítségével kemény fedeles változatban is napvilágot látott, színes-szagos poszt-apokaliptikus képregény története folytatódjon. Kis csúsztatással a verdákban és skulóban bővelkedő hazai Mad Max-nek is nevezhető benzinszagú kalandban hőseink jellegzetes, ámde világvégire deformált magyar helyszíneken barangolva találják magukat egy globális terv mit sem sejtő résztvevőiként.

Az első részben megismert hőseink ezúttal tovább folytatják kalandozásukat a poszt-apokaliptikus Magyarország területén, mely minden tekintetben jelentős változásokon esett át a harmadik világháború után. Halemberek, mutánsok, barbár hordák osztják meg egymás között a területeket. Budapest alatti járatokban például zombiszerű lények tenyésznek. A tatai vár maradványaiban pedig amazonok rendezkedtek be. Ha élelem nem is, legalább benzin legyen a túléléshez.

Szűcs Gyula és Budai Dénes képregényének második, és egyben befejező részében (A pokolba nem vehetsz retúrjegyet) hőseink a nyolcvanas évek hazai jellegzetességeivel dúsított apokaliptikus roncs-díszletek között botladoznak, miközben ezernyi popkulturális utalás hagyja el a szájukat. Ez egyrészt nekem, mint geek-arcnak baromi szórakoztató a retro-service jegyében, másrészt viszont sajnálatos, merthogy kimondott cselekménye az nem nagyon akad. Karaktereink tehát jópofa, bár néha kissé erőltetett beszólásokkal tűzdelve menetelnek, és futnak össze mindenféle marcona csoportokkal, de hogy mi a konkrét motivációjuk vagy hogy hova igyekszenek, azt nem igazán tárják elénk. Vándorolnak, vidámkodnak, dalszövegekre (Diktátor, Tizedes meg a többiek stb.) akcióznak, de ennyi.

Miskei kolléga anno az első részről szóló cikkében azt írta, hogy a képregény kapkodó ritmusáért és a kissé hézagos történetért a vizualitás kárpótol minket. Ezzel a kijelentéssel most is egyet értenék, csakhogy a második részben már sajnos a rajzok minősége jóval hullámzóbb színvonalon mozog. Míg a sztori elején elképesztő részletességgel operáló panelokkal van dolgunk, addig a vége felé már előbukkannak jóval kevéssé aprólékos (vagy éppen üres háttérrel bíró) rajzok, ami még nem is lenne akkora probléma. Viszont a túl erős és vastag kontúrokkal megelevenedő objektumok zavarólag hatnak a szemre, ezekből szintén jócskán akad. Én arra tippelnék, hogy egy kicsit kapkodósra sikerült a finálé.

A kötet végén a fiatalabb generáció(k) számára egyfajta mankóként funkcionáló függelék található, ahol A Kádár-korszak kincsei címszóval tematikusan összegyűjtik a képregényben fellelhető, és a korszakot jellemző járműveket, fegyvereket, márkás tárgyakat, valamint egyéb popkulturális dolgokat, némi magyarázattal fűszerezve. Ez mindenképpen dicsérendő. Emellett pedig werk-jelleggel vázlatrajzokat is kapunk.

Talált anyagokból tuningolt roncsverdákkal és spéci fegyverekkel operáló világvégi hangulat jelenik meg, melynek benzintől és reménytelenségtől bűzlő atmoszférája teljesen magával ragad. Korabeli easter egg-ekkel telepakolt képeiről a nyolcvanas évek bája köszön vissza, miközben a hazai helyszínek és viszonyok elkorcsosult metamorfózisán felül egy leheletnyi szerepjátékos beütés is tetten érhető. Szűcs Gyula és Budai Dénes képregényének második kötete az első etaphoz hasonló módon közel sem hibátlan, ám ha felül tudunk emelkedni a történetmesélési hiányosságokon, baromi szórakoztató tud lenni.

A képregényt köszönjük a Chameleon Comix-nak, akiktől ITT lehet megrendelni.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Szűcs Gyula & Budai Dénes – Café Postnuclear 2 (2022)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .