Senki nem tudta, honnan jöttek. Egy nyári éjszakán tucatnyi fekete kocsival áthajtottak a városon, és letáboroztak a Cirkusz-völgyben. Eddig ismeretlen, Takoyagi márkájú mobiltelefonokat árultak, amelyeken volt egy játék, az Infected Monstrum. Le kell vele fényképezni a másikat, majd ahogy az abból készült avatárral játszik az ember, az eredeti személy egyre inkább gyengül, satnyul, haldoklik. Böszörményi Márton két évvel a debütáló kötete után egy újabb ígéretes weird regénnyel jelentkezett.

“A játék egyszerűen működött: indítás után a készülék kamerájával rá kellett fókuszálni valakire, a program felismerte az illetőt, aztán csak készíteni kellett egy képet, és a telefon memóriájában megjelentek az ember adatai vagyis az avatárja. Ezeket az avatárokat kellett gyűjteni, fejleszteni őket, aztán összemérni az erejüket más játékosokkal. Az emberek egyre rosszabbul lettek, és rájöttünk, hogy ez a játék miatt van. A fényképek, mintha kiszakítottak volna egy darabot az ember lelkéből, aztán ahogy az illető avatárját fejleszteni kezdték, ő maga úgy gyengült. Az avatárok erősödtek, az emberek pedig elsorvadtak.”

Az Infected Monstrum két külön részből – vagy ha úgy jobban tetszik, kvázi-történetből tevődik össze. Míg a kötet egyharmadát kitevő első etapban főszereplőnk naplószerűen lejegyzetelt életének fontosabb momentumait követhetjük végig, amint a telefonos játék fertőzése utáni időszakban megpróbál saját maga tempójával és módszerével továbblépni. Többek között eljár egy ún. terápiás csoportba, hogy másokkal együtt közösen dolgozzák fel az őket ért traumákat.

A visszafele számozott második felvonásban bizonyos Kiss Baltazár horroríró hétköznapjaiba nyerünk bepillantást, ahogy ihlet reményében elutazik a kisvárosba, hogy a különös múltbeli fertőzés után nyomozzon. Ugyanis egy könyvtárban megtalálta a kötet elején taglalt naplószerű beszámolót, és kíváncsivá tette. Tényfeltáró nyomozása során segítőtársra is akad egy iskolás fiú, Pali személyében, de tevékenységét nem könnyíti meg, hogy a városlakók több mint titokzatosan viselkednek, már ami a kutatómunkáját illeti.

Az író előző (kis)regénye (Meixner Józsefné apoteózisa) után ez a mű sokkal kidolgozottabb, olvasmányosabb és még egy fokkal talán barátságosabb is. Lehetséges, hogy ez utóbbi nem éppen a megfelelő szó, mert végeredményben ez szintén misztikus (néhol thriller-horror) hangnemet üt meg, telis-tele van weird eseményekkel, kibogozhatatlan szálakkal, és egyéb szürreálisnak ható kellékekkel, ami nem feltétlenül a közérthetőségért kiált, de azért jóval több kapaszkodót kínál fel nekünk, mint korábbi társa.

Míg az első rész narratívája ugyanúgy egy jegyzetszerű összefolyó kavalkád, mint a Meixner Józsefné egésze, addig a másodikban már klasszikus regényformában tárja elénk a cselekményt, teszi még átélhetőbbé az események láncolatát. A fiktív hétköznapok megélésének már-már stabil egyhangúságába ezúttal a való életből vett popkultúrális utalások kerültek, szintén ugyanezt a célt szolgálva.

Ha anno a Meixner Józsefné apoteózisa olvasása közben a Donnie Darko jutott eszembe filmes párhuzamként a megérthetetlen(ül összekapcsoló) jelenségek okán, akkor az Infected Monstrum világképe nálam John Carpenter Az őrület torkában című erősen meta-horrorját juttatta eszembe. Horroríró, különös kisváros, felgöngyölítésre váró rejtély, életre kelő valóság, és persze spoiler nélkül egy kis lovecrafti kikacsintás. A regény legvégén olvasható újságcikk kellett; utolsó mondatai például hatalmasat ütöttek, legalábbis nálam.

Bár az Infected Monstrum ugyancsak egy olyan weird-koncepció, amelynek végére nem minden lesz tiszta vagy érthető, sőt úgyis mondhatnám, hogy főleg magyarázat-nélküliségével hódít, Böszörményi Márton most sokkal szélesebbre engedte fantáziájának pórázát. Jóval szélesebb spektrumon mozgott, és bár lehet érezni némi hasonlóságot, szerintem egy újabb szintre emelte különös, fiktív valóság-változatokat bemutató világát. Csak így tovább!

Értékelés: 8,5/10

eyescream