Az 1980-as évek végére a slasher műfaj már túl volt virágkorán. Az olyan ikonikus gyilkosok, mint Freddy Krueger, Jason Voorhees vagy Michael Myers ekkorra már tucatnyi filmben ontottak vért, és még messze volt a zsánert újradefiniáló Sikoly bemutatása is.  Ebben az időszakban készült el a főleg Sam Raimi és Bruce Campbell személyével eladott Intruder is, melyhez azonban az Evil Dead húzónevei kevésbé járultak hozzá, a film írója és rendezője valójában Raimi munkatársa, Scott Spiegel volt.

Jennifer (Elizabeth Cox) éppen zárná a kasszát a szupermarketben, ahol dolgozik, mikor felbukkan a volt barátja, a gyilkosság miatt börtönviselt Craig, aki hatalmas balhét csap az üzletben. Miután elzavarják, a tulajdonosok, Bill (Dank Hicks) és társa összehívja a személyzetet, hogy egyfelől felhívják a figyelmüket, hogy a volt barát bármikor visszatérhet és vigyázzanak vele, valamint hogy hamarosan eladják a boltot, ezért mindenkinek új állást kell keresnie. A személyzet a szomorú hírek után folytatja a munkát, azonban hamarosan ismét feltűnik Craig, majd rövidesen ezután valaki brutális módon kezdi el lemészárolni a dolgozókat…

A slasher filmek általában egy elszigetelt helyszínen játszódnak – egy erdei faházban, egy tó melletti táborban, Texas egy eldugott sarkában vagy épp az álmainkban – ahol pont az okozza a feszültséget, hogy hőseinknek nem érkezik kívülről segítség, a gyilkossal maguknak kell felvennie a harcot. Scott Spiegel filmje, az Intruder, igen érdekesen játszik ezzel a horror filmekben igen gyakran használt eszközzel. A történet egy városka szupermarketében zajlik éjszaka, ahova a nap ezen szakaszában senki, vagy csupán alig néhányan látogatnak. Így a főszereplők elszigetelődnek a külvilágtól, egyedül vannak a gyilkossal, azonban néha mégis arra téved egy-két látogató, akik azonban képtelenek segíteni a bent ragadt, szörnyűségeket átélő hősöknek. Habár azon pillanatok, amikor kívülállók érkeznek az üzlethez, apróságoknak tűnnek a filmben, mégis véleményem szerint ezek azok a momentumok, amik a leginkább építik a feszültséget az Intruderben. Az alkotás másik emlékezetes húzása a szokatlan és igen érdekes fényképezés és a kamera beállítása: gyakran többek között az áruk szemszögéből figyelhetjük az eseményeket, vagy olyan egyéb helyzetekből, amikre más filmekben nem nagyon látunk példát. Ez a fajta kamera kezelés már Spiegel másik nagy filmjére, az Evil Dead II-re is jellemző volt.

Az Intruder néhány emlékezetes momentumtól eltekintve azonban sajnos nem emelkedik ki a korszak többi slasher filmje közül – a gyilkosságok, bár némelyikük kreatívabbra sikeredett, legtöbbjük nem túlságosan emlékezetes, sőt van, amelyiket nem is látjuk a vásznon. Más, hasonló zsánerű műben gyakran találkozhatunk hasonló halálozási módokkal, így túl sok újdonságot ezek nem tartogatnak számunkra. A történet maga igen könnyen kiszámítható, ami bár nem újdonság egy slasherben, azonban ennél az alkotásnál kicsit fájó: szinte legelejétől az Intruder egy nagy csavart próbál felépíteni, amely azonban nem ér minket végül meglepetésként. Ennek ellenére a mű befejezése igencsak érdekes és üdítő újítás a korszak többi filmjéhez képest, hasonló lezárásra nem emlékszem, hogy más alkotásban láttam már volna. Fontos megjegyezni, hogy csupán ezekben az utolsó percekben tűnik fel egyedül a filmben Bruce Campbell, akinek a nevével megpróbálták eladni a művet.

Összességében az Intruder, bár van egy-két érdekes pillanata, nem emelkedik ki a korszak többi slasher filmje közül. Természetesen, egy magányos téli éjszakán megfelelő lehet arra, hogy egy kis feszültséget keltsen, azonban másnapra a legtöbb mozzanatát igen könnyen elfelejtjük.

Értékelés: 6/10

Kiknek ajánljuk: A slasher filmek rajongóinak, akik nem bánják, hogy az Intruder semmi újat nem fog nekik nyújtani.

Kele-man