Robert Durst esete nem az első idén, amit aktualitása miatt választunk a Serial Chillers rovat témájának. Rodney Alcala nyáron történt halálát követően ezúttal Durst hosszas „kalandja” ért véget az igazságszolgáltatással: a férfit, miután többször, több gyilkossággal kapcsolatban ki tudott bújni a törvény keze alól, 2021. októberében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Nem tudunk meghatározni egy bizonyos időpontot, amikor Robert Durst az érdeklődés középpontjába került, legfeljebb olyat, amikor az érdeklődés fokozódott iránta. A Durst család generációkra visszamenően New York egyik legfontosabb ingatlantulajdonosa, a családtagok vagyona egyenként is Donald Trumpéval vetekszik. A céget Robert nagyapja, az Osztrák-Magyar Monarchiából emigrált Joseph Durst alapította 1927-ben. Az eredetileg szabóként dolgozó lengyel zsidó egy ruházati cégbe betársulva alapozta meg keresetét, melyből első épületét, a Century Buildinget, 1915-ben vette meg.

A XX. század első felében New York Londont megelőzve vált a világ legnépesebb városává, ezzel elindítva a Durst Organizationt a gyarapodás útján, ami így mára New York vezető ingatlanhasznosító cégévé vált – tulajdonában számos felhőkarcolóval és mintegy 2300 bérelhető lakással.

A cég családi, dinasztikus vállalkozássá vált: Josephet fia, Seymour követte a vezetői székben, aki a Durst Organization mellett számos közgazdasági témában is jeleskedve szerzett hírnevet magának. Seymour 1940-ben vette feleségül a német felmenőktől származó Bernice Hernsteint, akivel négy gyermekük született: Robert, Douglas, Thomas és Wendy.

Robert 7 éves volt, amikor édesanyjuk rejtélyes körülmények között elhunyt. Elmondása szerint édesapja felkeltette az éjszaka közepén, hogy a kisfiú végig nézze, ahogyan anyja leesik családi házuk tetejéről. Az, hogy önszántából akart-e az asszony véget vetni az életének, vagy kényszerítették, lelökték, vagy esetleg csak baleset történt, sosem tisztázódott. Robert öccse, Douglas azt állítja, hogy anyjuk halálának estéjén a gyerekek egyike sem volt otthon, és bátyja csupán azért mondja, hogy apja végig nézette vele az esetet, hogy ezzel igazolhassa életének későbbi félresiklását és így szerezzen szimpátiát magának az emberek szemében.

A két testvér viszonya már ekkor, egészen kisgyermekkorukban sem volt jó. Erős volt köztük a rivalizálás, ami felnőttkorukra sem csitult (sőt!). Robert nem volt átlagos gyerek semmilyen szempontból. Kezelhetetlen dühkitörései miatt orvoshoz kellett járnia, és tízéves korában már pszichiátriai diagnózis állt rendelkezésre, ami személyiségzavarokat valószínűsített, szociopátiára való hajlamot és nem zárta ki a skizofréniát sem.

Az első feleség: Kathleen McCormack

Robert Durst és Kathleen McCormack 1971-ben ismerkedett meg. Robert – akit szinte mindenki Bobnak szólít – akkor a családi cégnek dolgozott, Kathleen pedig tőlük bérelt lakásban élt, így hozta őket össze a sors. A két fiatal teljesen különböző volt: Robert tíz évvel volt idősebb a Long islandi munkáscsaládból származó, egyszerű életet élő lánynál, aki azért költözött Manhattanba, hogy orvosi tanulmányokat folytasson. Nagyon gyorsan közel kerültek egymáshoz, és kapcsolatuk első évében a fellegekben jártak.

Durst számára nyomasztó volt a családnak való megfelelés kötelessége, esze ágában sem volt tovább vinni a céget. Ekkor már egy éve Vermontban élt, és pár hónapnyi ismeretség után Kathie is hozzáköltözött. Egy egészséges ételeket árusító üzletet üzemeltettek, aminek Durst az All Good Things nevet adta. Jól érezték magukat, afféle gondtalan, hippi életet éltek – a pénz miatt sosem kellett aggódniuk, hiszen Bobnak milliós osztaléka volt a cégből minden évben. Boldogságukra 1973-ban borult először árnyék, amikor a férfi apja visszahívta őket New Yorkba, mert szükség volt Robert segítségére a cégben.

Az All Good Things-t eladták, és New Yorkba költöztek, ahol Robert 30. születésnapján, 1973. április 12.-én összeházasodtak. Bár házasságuk elején még boldogok voltak, kapcsolatuk évről évre romlott. A legnagyobb törést az okozta köztük, amikor Kathleen 1976-ban teherbe esett, és férje kötelezte rá, hogy a gyereket elvetesse. Bár a kapcsolat hajnalán tisztázták, hogy Robert nem szeretne gyereket, és leszögezte, hogy erre nem kerülhet sor, Kathleennek mégis lelki gondokat okozott az abortusz, és ezt követően még jobban elhidegült férjétől. Hamarosan az erőszak is megjelent a kapcsolatban. Kisebb-nagyobb dulakodásaiknak számtalan tanúja volt, és maga Robert sem tagadja, rengeteg veszekedésüket gyakran kísérte testi agresszió. Bob attól sem riadt vissza, hogy Kathie-t családja szeme láttára bántalmazza: gyakran előkerülő történet, hogy egyszer a karácsonyi ünnepségről hajánál fogva rángatta el ifjú feleségét.

Kathleen 1982.-ben eltűnt. Ekkor már a bronxi Albert Einstein College of Medicine végzős hallgatója volt, diplomája megszerzésétől csupán pár hónap választotta el. Évek óta külön háztartásban éltek férjével, akinek barátnője is volt, Prudence Farrow (a színésznő, Mia Farrow húga). Három héttel eltűnése előtt kórházban kezelték arcának zúzódásával, melyről egy barátnőjének elmondta, hogy Durst ütéseitől keletkeztek. Hivatalos útra nem terelte az ügyet, azonban hallgatott barátnői intésére és válni akart, férjétől 250.000 dollárt követelt. Durst ahelyett, hogy beleegyezett volna, letiltatta felesége hitelkártyáit, és megvonta tőle a hozzáférést közös számlájukhoz. Végül 100.000 dollárt ajánlott Kathie-nek a visszatérésért, amit később 15.000 dollárra csökkentett.

Január 31.-én megjelent egy barátnője által adott összejövetelen. Gilberte Najamy, a házigazda visszaemlékezése szerint öltözéke is furcsa volt: a mindig jól öltözött Kathie egy piros mackónadrágot viselt, és nagyon idegesnek tűnt. Robert odatelefonált a partira, és miután Kathie beszélt a férjével, hazaindult a South Salemben található víkendházukba. Ismerősei ekkor látták utoljára.

Az este további eseményei bizonytalanok, és csak Robert Durst beszámolóját ismerjük. Miután este 19.30 körül Kathie hazaért, összevesztek, és a nő vissza akart menni a városba. Mivel bár részeg nem volt, de láthatóan ivott (és egyes források szerint kábítószer is fogyott a partin), Bob nem engedte, hogy egyedül induljon el, és elfuvarozta a vasútállomásra. A rendőrségen tett vallomásai a következőkben különbözőek voltak: egyszer azt állította, hazament és lefeküdt aludni, máskor azt, hogy még szomszédjával ivott egyet, és este 23 óra körül még telefonon is beszélt az időközben városi lakásukba biztonságban megérkezett feleségével.
Az ajtónálló férfi, aki a Durstéknek is otthont adó épületben dolgozott, úgy tanúskodott, hogy látta Kathie-t, amikor este megérkezett, de később módosított vallomásán: csak hátulról látta, és viszonylag távolról, így nem biztos benne, hogy valóban ő volt. Másnap, 1982. február 1.-jén reggel Kathie telefonált az egyetem dékánjának, hogy rosszul érzi magát, ezért nem fog tudni az aznapi gyakorlaton megjelenni. Évekig tartotta magát a feltételezés, hogy ez volt a legutolsó alkalom, mikor a nő bárkivel is kapcsolatba került az eltűnését megelőzően; és csak jóval később került fel annak a lehetősége, hogy esetleg nem Kathie volt aznap a telefon másik végén. Ez a kérdés létfontosságú Durst gyanúsításával kapcsolatban, hogy köze lehet a nő eltűnéséhez, és – mint a későbbiekben láthatjuk majd – egy másik gyilkossággal kapcsolatban is, így az idén nyáron lezajlott tárgyalásoknak is központi témája volt. Az immár nyugalmazott dékán úgy nyilatkozott, hogy az ügy idején nem volt oka kételkedni abban, hogy Kathie hangját hallotta, azonban ma már nem tudja egyértelműen meghatározni, hogy esetleg valaki más volt-e, aki csak Kathie-nek adta ki magát.

Bob Durst pár nappal később, miután az egyetemről szóltak neki, hogy neje egész héten nem jelent meg, bejelentette eltűnését a rendőrségen. Ahogyan az minden ilyen esetben lenni szokott, az első számú gyanúsított mindig a házastárs – Durst vallomását ellentmondásosnak találták ugyan, de házkutatásra nem került sor. Csupán három héttel Kathie eltűnését követően a New yorki lakás gondoka megtalálta a nő holmiját a ház hulladék gyűjtőiben, South Salemben pedig húga és egy barátnője törtek be az elhagyatott víkendházba, ahol szintén a kukában találták rá Kathie dolgaira – mintha férje egyáltalán nem is várná már vissza őt.

Bár a körülmények mind Robert ellen szóltak, holttest híján a rendőrség nem vette túl komolyan a nyomozást – úgy vélték, komoly esély van arra, hogy Kathleen csupán elszökött és elrejtőzött hatalmaskodó férje elől.
Kathleen McCormack Durst híres ember volt New Yorkban, így eltűnésének híre a címlapokon szerepelt, ám idővel, ahogy semmilyen új hír nem érkezett vele kapcsolatban, az érdeklődés alábbhagyott. Bob kezdetben 100.000 dolláros nyomravezetői díjat is felajánlott annak, aki tud Kathie hollétéről, de később 50.000-re mérsékelte. Nyolc évvel később kérvényezte, hogy mondják ki a válást, melynek során házastársi hűtlenségre hivatkozott (Bob a rendőrségen is azt állította, hogy feleségének szeretője volt), azonban halottnak csak 2016-ban nyilvánították a nőt, családja kérésére. A McCormack-család tagjai között többen is úgy gondolják, hogy Durst megölte első feleségét, ám bizonyítani ma már ezt, a holttest híján, szinte lehetetlennek tűnik. 1999-ben kérésükre újranyitották az ügyet, ami 2000-ben vált nyilvánossá. 2019-ben Kathleen egyik húga magánúton igyekezett megvádolni a gyilkossággal a férfit, de keresetét elutasították arra hivatkozva, hogy túl sok idő telt el a kérdéses incidens óta. Azt mindenesetre elérte, hogy az ügyet felülvizsgálták, és 2021. október 22.-én hivatalosan is megvádolták Durstöt felesége meggyilkolásával – amiben minden bizonnyal közrejátszottak az időközben történt események is.

Robert apja, Seymour Durst 1992-ben a hagyományokkal szakítva nem a legidősebb fiát, hanem Robert öccsét, Douglast bízta meg azzal, hogy a cég feje legyen a jövőben, ezzel tovább mélyítve a két testvér közötti szakadékot. Robert úgy érezte, Douglas valósággal ellopta tőle, ami neki járt volna, apja pedig átverte. Bár sosem volt büszke rá, hogy gazdag embernek született, és zavarta is, hogy sosem kellett megdolgoznia mindazért, amije van, érzelmi okokból mégis beperelte öccsét, ami azzal végződött, hogy 2006-ban kivásárolták a cégből, 65 millió dollár értékben. Hiába, hogy világéletében fekete bárány volt, a ’90-es években végleg eltávolodott a családtól, és már csak a saját útját járta.

A ’70-es, ’80-as évek során egymás után hét alaszkai malamut kutyája is volt, valamennyit Igornak nevezte. Mind a hét kutya rejtélyes körülmények között lelte halálát – Douglas 2014-ben azt mondta a The New York Timesnak, hogy szerinte a kutyákon gyakorolta, hogyan ölje meg, és tüntesse el a feleségét. Egy alkalommal felvették, ahogy Robert azt mondta, szeretné „igorolni” Douglast, és tagadta, hogy hét kutyája lett volna – ő azt állítja, csak három volt, melyből egy elszökött, egy pedig egészségügyi okokból pusztult el.

Rengeteget utazott, legtöbbször álneveket használva, amiből vagy egy tucat volt neki, és hamis dokumentumokat is készített valamennyihez. 2000. decemberében újra megházasodott, második felesége Debrah Lee Charatan. Házasságuk nyíltan érdekházasság, sosem éltek együtt, mint férj és feleség. Durst abban az időben öngyilkosságot tervezett, és azt akarta, hogy Debrah megörökölhesse vagyonát.

Susan Berman

Durst és Susan Berman a főiskolán ismerkedtek meg egymással, így régre visszanyúló, jó barátság volt köztük. A nő egy nagy hírű maffiózó, David Berman lányaként nőtt fel, amiről könyvet is írt. Sok közös volt bennük, mindketten gazdag, híres családok sarjaként nőttek fel, ami nyomasztotta őket. A Kathleen McCormack eltűnését követő médiafigyelemben Durst „szóvivőjévé” nőtte ki magát, így kapcsolatuk újra elmélyült. Robert sosem tárgyalt a médiával, minden interjút Berman adott helyette, és afféle titkárnői feladatokat látott el mellette.

2000. december 24.-én Bermant holtan találták Los angelesi otthonában, miután a szomszédai jelentették, hogy a hátsó ajtó nyitva van, és a nő három kutyája kiszabadult a házból. A holttest kivégzésszerű halálról tanúskodott (hátulról fejbelőtték), így rögtön arra kezdtek gyanakodni, hogy a szervezett bűnözésnek köze lehet az ügyhöz. Támadóját Susan minden bizonnyal ismerte, mert a nyomok szerint ő maga engedte be a házba. Halála nagyjából 24 órával korábban következett be, tehát december 23.-án.

Pár nappal később a Beverly Hillsi Rendőrkapitányság egy névtelen levelet kapott, mely csupán Berman lakcímét és a “tetem” szót tartalmazta. A címzésen a Beverly szót helytelenül írták, Beverley-nek.

A rendőrség később kiderítette, hogy Durst Los Angelesben tartózkodott a gyilkosság idején, és még aznap, december 23.-a estéjén repült vissza New Yorkba. Bizonyított tény, hogy Berman nem sokkal korábban 50.000 dollárt kapott tőle két részletben. Bár Durst elismerte, hogy 25.000-et kifizetett neki, azt állította, hogy csak kisegítette a nőt átmeneti pénzzavarában, és megtagadta, hogy további kérdésekre válaszoljon kapcsolatukkal és a gyilkossággal összefüggésben.

Ekkor már nyilvános volt, hogy a rendőrség újra nyomoz Kathleen McCormack eltűnésének ügyében, és Bob legszívesebben eltűnt volna a föld színéről, így meg is próbálkozott valami hasonlóval. Álnéven, álruhát öltve Texasban, egy Galveston nevű kisvárosban telepedett le, ahol mindenki egy Dorothy Ciner nevű, idősödő, siketnéma nőként ismerte őt. Berman nem sokkal halála előtt felkereste (valóban anyagi segítség reményében), és értesítette, hogy a Los angelesi rendőrség őt is ki akarja hallgatni – azonban a hivatalos papírok között nincs nyoma annak, hogy bármely hatóság felkereste volna ilyen céllal a nőt. Elképzelhető, hogy csak így akarta megzsarolni a férfit, de az is, hogy Durst magától is rájött, hogy Susan Berman az a személy, aki elárulhatja titkait, és megpróbálta először lefizetni, majd úgy döntött, biztonsága csak akkor garantált, ha végez a nővel.

Pár nappal azután, hogy Berman holttestét felfedezték, a rendőrség nyomozni kezdett egy 18 éves, Lynne Schulze nevű vermonti, egy 16 éves, Karen Mitchell nevű eurekai (Kalifornia) lány eltűnése ügyében. e megpróbálták Dursthöz kötni. Schulze 1971-es eltűnése előtt közvetlenül Durst boltjában, az All Good Thingsben vásárolt. 1997. november 25.-én, Karen Mitchell eltűnésének napján a férfi Eurekában használta hitelkártyáját, és nőnek öltözve többször is járt a városban. Ezek az ügyek sosem jutottak el a vádemelésig.

Morris Black

A texasi Galvestonban Durst a Dorothy Ciner álnevet és hamis személyazonosságot használva egy nem túl jómódú környéken bérelt lakást magának havi 300 dollárért. A házban több lakás volt kialakítva, így egy közvetlen szomszédot is kapott a bérleménnyel: ő volt Morris Black.

Morris Black egy egyedülálló, idősödő, magányos férfi volt, akit igen nehéz természettel áldottak meg: folyton veszekedett, gyakorlatilag bárkivel. Furcsa módon ez a két számkivetett hamar összebarátkozott – legalábbis Bob elmondása szerint, ugyanis nincs tanú, aki valaha is együtt látta volna őket bárhol. Durst azt állítja, hogy Morris Black ismerte titkát, és nem ítélte el azért, mert rejtőzködik.

2001. szeptember 28.-án következett be a fordulat – ekkor már nagyjából egy éve élt Galvestonban –, mely napnak eseményeit kizárólag Durst elmondásából ismerjük, ami sokakban komoly kétségeket vet fel.
Durst hazaérve a lakásában találta Blacket. A férfi dühösen nézett rá. Bob sosem adott rá magyarázatot, hogy mi oka lehetettet szomszédjának, hogy dühös legyen rá – de amennyit Morris Blackről tudunk, igazi okra lehet, hogy nem is volt szüksége. Azonnal látta, hogy Blacknél fegyver van, méghozzá az ő pisztolya, amit a sütőben rejtett el. Black ráfogta a fegyvert, Durst pedig megkísérelte elvenni tőle. Dulakodni kezdtek, aminek következtében mindketten elestek, a fegyver pedig esés közben elsült – Durst azt állítja, az ő keze nem érintette az elsütőbillentyűt. Ahogyan feltápászkodott, vért látott Black arcán – baleset történt, de a férfi golyóval a fejében végezte.

Durst beszámolója szerint megpróbálta megkérni a szomszédokat, hogy hívjanak orvost, de senkit nem talált otthon. Lemosta magáról a vért, majd sétálni indult, hogy összeszedje a gondolatait. Mivel a lakást álnéven bérelte, és ha a rendőrséget értesíti, okvetlenül fény derült volna kilétére és múltjára, illetve arra, hogy a New yorki figyelem elől rejtőzik éppen, úgy gondolta, nem hinnének neki, hogy baleset történt. Ez vezette arra a döntésre, hogy megszabadul a holttesttől, és megpróbálja eltitkolni, mi történt. A lakásba visszatérve rájött, hogy fizikailag alkalmatlan arra, hogy a holttestet eltávolítsa, egyszerűen nem bírta el. Ekkor döntötte el, hogy feldarabolja – a legbizarrabb módon éppen Morris Black műhelyéből kölcsönözve a férfi saját szerszámait. A rendőrség később kiderítette, hogy a feldaraboláshoz használt fűrész azonban nem innen származott, azt Durst a helyi barkácsboltban vette azokkal a szemeteszsákokkal egyetemben, melyekbe később a testrészeket becsomagolta. A horrorisztikus tartalmú zsákokat egyszerűen kidobálta az öbölben, mert úgy hitte, az áramlás kiviszi majd őket a nyílt vízre, és így egycsapásra megszabadul a problémától.

Bár a bíróságon pánikról számolt be, jól látható, hogy minden cselekedetét hideg és számító módon vitte véghez.
Számítása azonban nem jött be: a zsákok lebegtek a víz felszínén. A már másnap reggel rájuk talált egy horgászó apa és fia, és azonnal értesítették a rendőrséget, akik hamarosan mindet kihalászták. A holttest valamennyi darabját fellelték, kivéve a fejet. Az egyik zsákra felhasítva találtak rá, így valószínűsíthető, hogy eredetileg abban volt a fej, de Durst, amikor látta, hogy lebukása elkerülhetetlen, valahogyan kivette a zsákból, és eltüntette a testrészt, ami a legfontosabb nyomokkal szolgálhatna (például, ha kiderült volna, hogy Morris Blacket hátulról lőtték fejbe, az egész történet értelmét vesztette volna).

Ujjlenyomatai alapján így is azonosítani tudták a testet, így a rendőrség első útja abba a házba vezetett, ahonnan időközben Durst már távozott. Október 9.-én akadtak nyomára, és bár nemigen tudták elképzelni a gyenge testfelépítésű férfiról, hogy véghez vitte mindazt, ami Morris Blackkel történt, azonnal letartóztatták. Ilyen ügyekben szándékosan magas összegű óvadékot állapítanak meg, ám nem is csodálkozhattak volna jobban, amikor a férfi felesége gond nélkül kifizette másnap a kiszabott 250.000 dollárt, így szabadon távozhatott. Október 16.-ára kitűzött meghallgatásán nem jelent meg, ezért ettől az időponttól fogva hivatalosan is szökésben volt, letartóztatási parancs lépett életbe ellene. Alig másfél hónappal később fogták el, egészen érthetetlen és nevetséges körülmények között: november 30.-án egy Wegmans szupermarketben, a pennsylvaniai Betlehemben bolti lopáson kapták. Zsákmánya némi sebtapaszból, egy napilapból és egy csirkés szendvicsből állt, miközben zsebében 500 $ készpénzt hordott, bérelt autójában pedig további 37.000 $ lapult. Az autó átkutatása során megtalálták továbbá két fegyverét, marihuánát, Morris Black jogosítványát és egy térképet Gilberte Najamy connecticuti otthonához. A férfi megpróbálta ismét elváltoztatni külsejét: haját és szemöldökét leborotválta. E másfél hónapban Robert rendszeresen zaklatta öccsét, Douglast, aki annyira féltette az életét, hogy testőrt fogadott maga mellé. Pennsylvaniai letartóztatását követően átadták a rabot Texas államnak.

Perek és tárgyalások

A büntetőper tárgyalására 2003-ban került sor, melyben Robert Durstöt Morris Black meggyilkolásával vádolták. Védőjének Dick DeGuerin sztárügyvédet fogadta fel. A védelem önvédelemre hivatkozva kérte a vádlott felmentését – ám mivel a stratégia kidolgozása során problémásnak érezték a Dursttel való kommunikációt, pszichiáterhez küldték, aki úgy találta, hogy a férfi Asperger szindrómás – azonban ezt nem használták fel, mert úgy vélték, nem ad magyarázatot tetteire.

Mivel az áldozat fejét sosem találták meg, nem volt semmilyen bizonyíték, ami komoly okot adott volna arra, hogy kétségbe vonják Durst történetét az önvédelemről. Bevallotta, hogy késsel, fűrésszel és egy baltával feldarabolta a testet, de ennek a pernek ez nem képezte tárgyát, itt a gyilkosság tényéről kellett dönteni. Ügyvédei arra bíztatták, hogy amikor a feldarabolás részleteiről kérdezik, válaszoljon minden kérdésre úgy, hogy nem emlékszik a pontos körülményekre – még őket is megrettentette plasztikus, és szívtelenül pontos, érzéketlen leírása az aktusról. November 11.-én, négy napnyi tanácskozást követően az esküdtszék felmentette.

A Prudence Farrow-val folytatott kapcsolat három nappal Kathleen eltűnése előtt véget ért – a nő állítása szerint Durst dühös volt rá emiatt, és ekkor, a férfi felmentését követően a rendőrséghez fordult, mert féltette a biztonságát.
Egy évvel később kellett újra bíróság elé állnia, ezúttal a szökés és a bizonyítékok manipulálásának vádjával (vagyis a holttest feldarabolása miatt). Vádalkut kötöttek, melynek értelmében 5 év szabadságvesztésre ítélték, de ebbe beleszámított a már letöltött idő is, így már 2005. nyarán szabadult. Szabadon bocsátásának feltételei között szerepelt, hogy csak engedéllyel utazhatott, amit hamarosan megszegett: Galvestonba utazott, ahol meglátogatta egykori otthonát. Egy közeli áruházban azonban balszerencséjére összefutott Susan Criss bírónővel, aki részt vett texasi tárgyalásain. Következő útja újra a börtönbe vezetett a szabadon bocsátási feltételek megszegéséért, ahol 2006. márciusáig tartották fogva.

Hírnév

2006-ban Durst végleg szakított családjával (illetve családja vele), amikor egy évtizedes pereskedés végére tettek pontot azzal, hogy kivásárolták a cégből. Bob 65 millió dollárt kapott, amiből 20 milliót egyből feleségének, Debrah Charatannak adott. A nő a Morris Black ügy folyamán végig kitartott férje mellett, de az ítéletet követően igyekezett eltávolodni tőle.

Országosan hírhedtté vált, és nem meglepő módon akadt egy filmrendező, aki fantáziát látott a történetében, így 2010-ben bemutatták Andrew Jarecki filmjét, az All Good Things című bűnügyi drámát, ami magyarul Véres románc cím alatt futott (a filmet a cikk végén, külön fejezetben tárgyaljuk). Bár ő maga nem gazdagodott belőle, a film maga, és annak sikere is tetszett Durstnek; emiatt kereste fel Jarecki-t, felvetve az ötletet, hogy készüljön egy dokumentumfilm, amiben ő is kifejthetné a saját véleményét, nézőpontját. Az alkalmat egyetlen épeszű filmes sem utasította volna el: Bob Durst, az országosan ismert dollármilliomos, lehetséges gyilkos és botrányhős korábban egyetlen újságíróval sem volt hajlandó szóba állni, ezúttal pedig exkluzív együttműködést ajánlott fel.

A feleség, Charatan határozottan ellenezte a dokumentumfilm ötletét, és annak 2015-ös bemutatása óta nem áll szóba férjével.

Mindeközben Durstnek újabb kalandjai voltak a hatóságokkal is: 2013-ban letartóztatták, mert öccse, és egy másik rokona házánál ólálkodott – valójában egy stáb kísérte, és a felvételek már a dokumentumfilmhez készültek, de pár héttel később egyedül is odament. Hozzátartozói ekkorra távoltartási végzést szereztek ellene, így megjelenésével törvényt sértett, de a bíróság felmentette.

2014-ben feladta magát, miután garázdaságot követett el egy CVS gyógyszertárban – levizelt egy cukorkásállványt. Tettére sosem adott magyarázatot, ügyvédje „szerencsétlen egészségügyi balesetnek” nevezte az esetet. Kifizette az 500 $-os büntetést.

A dokumentumfilm sorozat, amely a The Jinx: The Life and Deaths of Robert Durst (Az elátkozott: Robert Durst halálos élete) címet kapta, 2015-ben látott napvilágot az HBO gondozásában, és azonnal nézettségi rekordokat döntött, óriási sikert aratott, egyúttal megújította a true crime dokumentumfilmek műfaját, melynek népszerűsége azóta sem hagyott alább.

Nem csoda, hiszen egy rendkívüli munkával összerakott minisorozatról van szó, amit éveken át készítettek. A „Jinx” egyaránt felhasznál korabeli médiaanyagokat, a Durst-család home videóit, biztonsági felvételeket, rendőrségi bizonyítékokat mutat be, és nem utolsó sorban a Jarecki által készített Durst-interjúkat. Nem egy átlagos dokumentumfilmet látunk a beszélő fejekkel, elképesztően igényes rekonstrukciókat is láthatunk, és betekinthetünk a kulisszák mögé is, mert a cselekménynek szerves részét képezik a film keletkezésének körülményei is.

A forgatások során Susan Berman mostohafia, Sareb Kaufman felkereste a készítőket, hogy felajánlja átnézésre a dobozt, ami anyja holmijait tartalmazza. Ezek között találnak rá egy levélre, melyet bizonyítottan Durst küldött Bermannek 1999-ben, és nyomtatott nagybetűs írása nagyon hasonlít a rendőrségnek küldött „Beverley”-levélhez, és ami a pláne, hogy ezen a levélen is ugyanaz a helyesírási hiba szerepel. A tetem, vagyis az angol „cadaver” szó használata ritkának mondható, leginkább csak orvosi szövegkörnyezetben használják, Bob viszont Kathie által, aki orvosnak készült, hozzászokhatott. A levelet elvitték egy írásszakértőhöz, aki megállapította, hogy a két levél egyazon személy kézírását tartalmazza.

Jarecki több alkalommal is megpróbált újabb interjút kérni Bobtól, aki azonban ekkor már nem érdeklődött különösebben a projekt iránt. Kifogásokkal és átlátszó hazugságokkal élt, hogy elkerülje az újabb találkozást Jareckivel, de 2013-as letartóztatását követően végül beleegyezett. A második interjú alkalmával a rendező szembesítette a két levéllel és az írásszakértő véleményével Durstöt, aki elismerte a hasonlóságot, de tagadta, hogy ő írta volna közülük azt, amelyiket a rendőrségnek küldték (melyet bizonyosan a gyilkos írt).
A felvétel végén teljesedett be Durst végzete: a férfinak közismert szokása, hogy magában beszél, amivel ő maga is tisztában van. A kamerák leállását követően a mosdóba ment, és nem tudott róla, hogy mikrofonja továbbra is be van kapcsolva, és hangját még mindig rögzítik. Amikor egyedül maradt, régi szokása szerint hangos elmélkedésbe kezd: „Mi a fenét csináltam? Megöltem mindet, hát persze.”

Börtön

Az FBI éppen aznap tartóztatta le, amikor az utolsó részt sugározták, 2015. március 14.-én. A New orleansi Marriott hotelben találtak rá, ahol álnéven, mint Everette Ward foglalt szobát. Letartóztatása előtt furcsán viselkedett, céltalanul kóválygott a hotel lobbijában, miközben magában beszélt. Szobájában egy .38-as kaliberű revolvert, 140 gramm marihuánát, 42.000 dollárnyi készpénzt, születési anyakönyvi kivonatát, útlevelét, különböző térképeket (köztük egyet Kubáról), egy új mobiltelefont találtak, továbbá egy UPS-es számot, ami elvezetett egy barátja által küldött csomaghoz, ami egy pár cipőt és további 117.000 dollár készpénzt tartalmazott.

Bankszámlájának vizsgálata során derült ki, hogy a megelőző egy hónapban összesen 315.000 dollár készpénzt vett magához. A hatóságok azt valószínűsítik, hogy a dokumentumfilm miatt Kubába akart szökni, ugyanis Kuba és az Egyesült Államok között nincsen kiadatási egyezmény.

Letartóztatását követően John Lewin, a Los Angeles megyei kerületi ügyész volt az első, aki kihallgathatta – Durst beleegyezésével ügyvéd jelenléte nélkül. Mintegy három órára rúgó vallomását később bizonyítékként használták ellene a büntetőper során, melyben Susan Berman meggyilkolásával vádolták. Megvádolták Kaliforniában a gyilkossággal, Louisianában pedig fegyver- és a kábítószerbirtoklás miatt kellett felelnie (már ez utóbbiért is kaphatott volna életfogytiglant) így határozottan nem állt jól a szénája. Ügyvédje a letartóztatás és a kihallgatás körülményeit kezdte vitatni és a készpénz bizonyítékként való lefoglalását, hogy az egész eljárást törvénytelennek ítéljék. Hosszas jogi vitákat, a tárgyalások újabb és újabb halasztását követően Durst bűnösnek vallotta magát a fegyverbirtoklást illetően, amiért 85 hónap szabadságvesztésre ítélték.

2015. során Bob Durst egészségi állapota rohamosan romlani kezdett. Ügyvédje tájékoztatása szerint vízfejűségben szenved, ezért csövet kellett bevezetni a koponyájába. Ezen kívül átesett egy gerincműtéten is, nyelőcsövéből pedig rosszindulatú daganatot távolítottak el. Egészségének további romlása volt az egyik, ami miatt a kaliforniai büntetőper is évekig váratott magára, míg végül 2019.-ben végre elkezdődhetett a tárgyalássorozat.

Védőügyvédje továbbra is a letartóztatás, és az ellene bemutatott bizonyítékok illegális voltával érvelt, azonban sikertelenül. Végül 2019. decemberében fontos fordulat következett: Robert Durst beismerte, hogy ő írta a „Beverley”-levelet. Bár a „Jinx” felvételei során ő is kifejezte, hogy a levelet csak a gyilkos írhatta, a bíróság előtt úgy érveltek, hogy a levelet olyan írta, akinek tudomása volt a holttesről, és ez lehetett a gyilkoson kívül más személy is.

2020. márciusában már maga Durst is meg tudott jelenni a tárgyalásokon, de a COVID-19 járvány miatt újabb halasztás következett. A bíróság felajánlotta a vádlottnak, hogy esküdtszék nélkül le tudják folytatni a pert, de ezt Durst nem fogadta el, így csak idén, 2021. májusában folytatódhatott a munka, miután a védelem újabb, Durst egészségi állapota miatti halasztási kérelmét elutasították. A tárgyalások nem voltak botrányoktól mentesek, mint az talán várható is volt: egy alkalommal DeGuerin és az ügyész, Lewin úgy egymásnak ugrott, hogy szét kellett őket választani, júniusban pedig a vádlott kórházba került – Lewin szerint csak szimulált, és a védelem így próbálja elérni, hogy szabálytalanná nyilvánítsák a tárgyalásokat (amit már kétszer kérvényeztek az évek során). A kórházban húgyúti fertőzéssel és szepszissel kezelték, de megjelenhetett a bíróságon.

A kerekesszékben félig fekvő, katéterrel és egy vastag takaróval betakarva megjelenő Bob Durst hiába nyújtott igen szánalmas látványt, amikor öccse, Douglas tanúskodott arról, hogy állandó biztonsági személyzetet bérelt maga és családja számára, mert annyira félnek tőle halálos fenyegetései miatt, szavai őszintének hatottak. A 11 héten át zajló tanúmeghallgatások során többen is állították régi ismerőseik közül, hogy Susan Berman szolgáltatott alibit Durstnek első felesége eltűnésének idején (vagyis ő telefonált az eltűnés estéjét követő reggelen az egyetemre), és Nick Chavin, Durst egyik legrégebbi barátja elmondta, hogy négyszemközt a férfi bevallotta neki, hogy végzett Susannel.

Gyilkossági ügyekben szokatlan módon Durst is felszólalt a tárgyaláson. Tizennégy napon át válaszolt az ügyész kérdéseire, aki több ízben hazugságon kapta, és végül sikerült kimondatnia vele, hogy a Morris Black gyilkosságáról szóló tárgyaláson is hazudott. 2021. szeptember 17.-én, három napos tanácskozást követően az esküdtszék meghozta ítéletét, és a bíróság kimondta Robert Durst bűnösségét Susan Berman meggyilkolásában. A védelem mindent megtett, hogy új tárgyalást érjenek el, de a bíróság elutasította kérésüket: 2021. október 14.-én a vádlottat életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, ezzel végleg kivonva egy veszélyes bűnözőt a társadalomból.

Ami Durst indítékait illeti, nem sokat tudunk róla, csak találgathatunk, de bizonyosan szerepet játszottak gyerekkora óta kezeletlen mentális problémái, és számkivetettsége, ami csak tovább rontott rajtuk. Mindig alábecsülték, és talán így akarta bizonyítani a világnak, hogy többre képes, mint amit hisznek róla. Legalább három ember halála szárad a lelkén ördögi döntései miatt.

Csupán egy héttel később, 2021. október 22.-én a New yorki kerületi ügyész hivatalosan is benyújtotta ellene a vádat, mely szerint Kathleen McCormack gyilkosa is ő volt. Ez az ítélet, ami talán a legtöbb ember megelégedésére szolgálna, és 40 év elteltével nyugalmat hozhatna Kathie hozzátartozóinak is, még várat magára, és csak remélhetjük, hogy az immár 78 éves gyilkos meg fogja érni, hogy ezért, talán az első bűnéért is utolérje az igazságszolgáltatás keze.

All Good Things (2010) (Véres románc)

Az Andrew Jarecki rendezésében készült All Good Things Kathie eltűnésének történetét dolgozza fel, és a Robert Dursttel kötött házasságára koncentrál elsősorban. A főbb szerepekben Ryan Goslingot és Kirsten Dunstot láthatjuk, akiknek alakítása alapvetően kiemeli a filmet a tucat-igaz történet alapján-drámák sorából, de sajnos így sem válik igazán húsbavágóvá. Goslingnak sokszor meg sem kell szólalnia a vásznon, mégis képes éreztetni a háttérben húzódó pszichológiai problémákat, és Dunst is igen meggyőző a szerepben. Bár én személy szerint nem kedvelem a színésznőt, mégis el kell ismernem, hogy hitelesen alakította a boldog, ifjú feleséget, és később a megcsömörlött, megcsalt, bántalmazott nőt pedig méginkább.

Bár én rendkívül kedvelem Jarecki munkáit (gondolok itt a The Jinx mellett a Capturing The Friedmans-ra is), láthatjuk, hogy dokumentumfilmben sokkal erősebb, mint a játékfilmek terén. Ami a külcsínt illeti, itt is kitett magáért, és a film látványvilágába nem lehet belekötni, azonban a történetet nem képes olyan átéléssel, olyan drámai érzékkel átadni a mű, mint azt tette a The Jinx 5 évvel később.

A film dramaturgiáját megsínyli az is, hogy mivel megoldatlan az ügy (valójában még ma is annak tekinthető), nem foglal állást, így a végén azt érezhetjük, hogy végignéztünk egy történetet, ami nem kapott semmiféle befejezést, így abszolút katarzis nélkül hagyja a nézőt.

Kinek ajánljuk: Elsősorban azoknak ajánlanám, akik kedvelik a főszereplők, Gosling és Dunst játékát, mert számukra érdemes lehet egy efféle drámában is megnézni őket. Akik az ügyre kiváncsiak, nézzék meg a The Jinx című sorozatot, mert abból jóformán mindent megtudhatnak róla, igen élvezetes formában.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella