Van bennem legbelül egy naiv gondolat azzal kapcsolatban, hogy a Serial Chillers rovat állandó olvasóival van bennünk valami közös: a bűnügyek iránti őszinte érdeklődés (és ha nem félnék ettől a szótól, azt mondanám, megszállottság). Képesek vagyunk egy-egy ügybe mélyen beleásni magunkat – még ha amatőr módon is – és minden elérhető anyagot elolvasni róluk, akár számunkra ismeretlen nyelvekről megpróbálni lefordítani azokat… ha magadra ismersz, először is köszöntelek – másrészt pedig megnyugtatlak, nem vagyunk egyedül. A nagyvilágban számos hozzánk hasonló létezik, és némelyikük – e rovat szerzőjéénél sokkal professzionálisabb – már-már fanatikus munkájával civilként is nagyban hozzájárult egy-egy nyomozás előre lendítéséhez. Ilyen volt például Michelle McNamara, akinek a „Kaliforniai Gyilkos” leleplezését köszönhetjük – az ügyet bemutató könyve, az Eltűnök a sötétben már nálunk is kapható -, és ilyen Robert Graysmith is, aki a ’70-es és ’80-as években lankadatlanul próbálta leleplezni a Zodiákus néven ténykedő, ám máig ismeretlen sorozatgyilkos kilétét.

Az első gyilkosságok

A Zodiákus gyilkos egyik levelében összesen 37 gyilkosságot vallott magáénak. Ezzel szemben a hatóságok összesen 7-et tulajdonítanak egyértelműen neki, melyből két áldozat túlélte a támadást.

Az első két eset nagyon hasonlóan zajlott, és igen közel egymáshoz.

1968. december 20.-án, a kaliforniai Benicia nevű kisvárosban két fiatal, a 17 éves David Arthur Faraday és a 16 éves Betty Lou Jensen első randevújukra indultak. Bár otthon azt mondták, egy karácsonyi koncertre mennek, valójában egy barátjuk meglátogatását követően a helyi „szerelmesek útján”, az elhagyatott, gyér forgalmú és kivilágítatlan Lake Herman útra tartottak David anyjának kocsiján, hogy kettesben lehessenek. Barátjuktól este 10:15 körül távoztak, holttestüket pedig alig egy órával később fedezték fel.

A nyomozás sehová sem vezetett, de a rendelkezésre álló törvényszéki adatok alapján vélhető, hogy gyilkosuk egy másik autóval érkezett, és a párt kiparancsolva agyonlőtte őket. Míg Davidet fejbe lőtte, és ez a lövés azonnal végzett a fiúval, Betty Lou menekülőre fogta, és öt lövést kapott a hátába. Nyolc méterre a kocsitól találtak rá.

A második gyilkosságra fél évvel később, 1969. július 4.-én került sor a szomszédos településen, Vallejoban. Az áldozatok Darlene Elizabeth Ferrin és Michael Renault Mageau voltak. Darlene pincérnőként dolgozott egy helyi kifőzdében, rengetegen ismerték – és nem volt titok az sem, hogy bár házas, szakács férje megengedi neki, hogy fiatal lévén– mindössze 22 éves volt –, igen „szabad” életet éljen, amit Darlene leginkább flörtölésként értelmezett. A Mageau-ikrekkel is munkahelyén ismerkedett össze, és a két 19 éves fiú versenyzett a kegyeiért. Július 4.-ére egy partit terveztek, így Darlene munka után még tűzijátékot kellett, hogy szerezzen. Felvette Mike-ot, és együtt indultak tovább Darlene kocsiján, amikor is a fiú észrevette, hogy egy autó követi őket.

Darlene-t a megelőző hónapokban ismerősei beszámolói alapján zaklatták. Titokzatos csomagokat küldtek neki, egy férfi a munkahelyén egész nap csak őt bámulta… bár többen felfigyeltek ezekre a baljós jelekre, Darlene nem volt hajlandó beszélni róla. Így az őket követő autó sem rettentette meg: hajmeresztő kanyarokat produkálva próbálta lerázni magukról a másik kocsit, de az csak követte őket tovább, egyre kijjebb hajszolva őket a városból. Amikor a város szélén található Blue Rock Springs Golfpályához értek, Darlene-nek elege lett a macska-egér játékból, és egyszerűen leparkolt. Ez a parkoló csupán 3 kilométerre feküdt a Faraday-Jensen gyilkosság helyszínétől, nem mellesleg hasonló „szerelmesek útjaként” szolgált Vallejo város fiataljai számára.

A másik autó melléjük parkolt, és Mike meg tudta állapítani, hogy a sofőr egy férfi. Megkérdezte Darlene-től, hogy ismeri-e, de a nő csak annyit válaszolt: „Ne foglalkozz vele, nincs miért aggódni”. Ezután a másik autó kilőtt, és nagy sebességgel távozott. Mike megkönnyebbült, de alig telt el pár perc, az autó visszatért. Ezúttal a másik oldalukon parkolt le, olyan szögben, ahogyan a rendőrök szoktak, és lámpáit is égve hagyta. A sofőr kiszállt, kezében egy nagy zseblámpával, amit egyenesen a fiatalokra irányított, így elvakítva őket. Azt hitték, egy rendőr jött, hogy igazoltasson, ezért elővették papírjaikat, miközben a férfi az utas felőli oldalon közelítette meg őket, ahol Mike ült, leengedett ablakkal.

Semmilyen figyelmeztetés nem hangzott el, a titokzatos férfi azonnal lőni kezdett. Több golyó áthatolt Mike Mageau testén, és Darlene-én is keresztülhaladt. A lány 9 golyó általi sebet szenvedett el, melyből öt a háta jobb oldalán hatolt be, ezzel a tüdejét és a szívét megsebezve. A fiú szintén súlyos sérüléseket szenvedett, de megpróbált kiszállni a kocsiból – amikor észrevette, hogy a kallantyút kiszedték a helyéről – rettegése ekkor tört ki belőle egy kiáltás formájában. Bár a tettes eddigre – továbbra is egy szó nélkül – elsétált, ezt meghallva visszafordult, aminek köszönhetően Mageau végre megpillanthatta az arcát. A férfi visszajött, hogy befejezze, amit elkezdett, és két további lövést eresztett a fiúba. (más források szerint egyet-egyet a két áldozatba)

A fiatalokra kevesebb, mint fél órával később talált rá három tinédzser, akik Mike kérésére azonnal értesítették a rendőrséget. Ekkor még mindketten életben voltak, de Darlene a mentőben életét vesztette.

Alig két perccel Darlene halálát követően egy férfi telefonált a Vallejo-i Rendőrkapitányságra, és a következőket mondta:

„Kettős gyilkosságot szeretnék bejelenteni. Egy mérföldre keletre a Colombus Parkway-en találni fognak két kölyköt egy barna autóban. Egy 9 mm-es Lugerrel lőttem le őket. Én öltem meg a másik kettőt is tavaly. Viszlát.”

A telefonáló hangja egyenletes volt és következetes – a hívást fogadó rendőrtisztnek az volt a benyomása, hogy felolvassa a szöveget. Halkan, mégis erőteljesen beszélt, amikor pedig a rendőr megpróbálta félbeszakítani, ügyet sem vetett rá, csak hangosabban folytatta. A „viszláthoz” érve hangja mélyebbé és fenyegetővé vált, majd letette a telefont.

Ezt követően a tettes felhívta Darlene házát, apósát és sógorát is. Mindhárom esetben csak szuszogott a telefonba, nem szólt semmit. E három telefon vezet ahhoz az elmélethez, hogy Darlene valószínűleg ismerhette támadójukat. A gyilkosságokat megelőzően a nőt ért zaklatások miatt a gyanúsítottak között szerepelt a volt, és az aktuális férje is, azonban mindketten tisztázzák magukat.

Michael Mageau túlélte a lövéseket. Megsérült a nyaka, az állkapcsa és a lába is, de felépült és leírást tudott adni a férfiról, aki rájuk lőtt: 26-30 év közötti, rövid, göndör barna hajjal. Testfelépítését tekintve nagydarab, izmos ember, körülbelül 100 kg, 175 cm magas.

Mivel Mike azt állította, hogy a kallantyú hiányzott a kocsiból, amikor ki akart szállni, azonban a rendőri vizsgálat során a helyén találták azt, egy ideig tartotta magát az a feltételezés is, hogy a gyilkos a rendőrség berkeiben keresendő – azon személyek között, akiknek alkalmuk lehetett visszacsempészni a korábban kiszerelt alkatrészt.

A harmadik gyilkosságot megelőzően, 1969. augusztusában követte el a tettes legszemtelenebb húzását, és fedte fel magát a nyilvánosság előtt.

A Zodiákus levelei

A Zodiákus gyilkos első leveleit a második gyilkosság után, 1969. augusztus 1-jén küldte. Három különböző címre juttatta el őket helyi napilapokhoz: a Vallejo Times Heraldnak, a San Francisco Chronicle-nek és a The San Francisco Examinernek. A levelek megegyeztek, szövegükben pedig a tettes magára vállalta a Lake Herman úti és a Blue Rock Springsnél történt gyilkosságokat. A levelek továbbá tartalmaztak egy-egy kriptogramot. A gyilkos azt állította, ha megfejtik mind a hármat és összeolvassák, megtudhatják a kilétét – továbbá azt követelte, hogy az újságok a címlapon hozzák le rejtvényeit.

A Hasfelmetsző Jack óta a Zodiákus volt az első olyan sorozatgyilkos, aki levelekben fedte fel magát, illetve kommunikált a rá vadászó hatóságokkal. Az egyszerű kék tűfilccel írott szöveg így szólt (itt a San Francisco Chronicle levelét idézzük, de a másik két levél tartalmában szinte teljesen megegyezett):

„Kedves Főszerkesztő!

Én öltem meg karácsonykor a Lake Hermanen azt a két fiatalt és július 4.-én Vallejoban a golfpálya közelében a fiatal nőt. Bizonyítékul felsorolok néhány tényt, amit csak én és a rendőrség ismerhetünk: Karácsonykor

1. A töltény márkája: Super X
2. 10 lövést adtam le
3. a fiú a hátán feküdt, lábbal a kocsi felé
4. a lány a jobb oldalán feküdt, lábbal nyugatnak

Július 4.-én

1. A lány mintás nadrágot viselt
2. a fiút itt is térden lőttem
3. western márkájú töltényt használtam.

Küldök egy rejtvényt, a másik két részét a Vallejo Times-nak és a SF Examinernek küldtem el. Azt akarom, hogy jelentessék meg az újságjuk címoldalán. A rejtvény megfejtése én vagyok. Ha nem jelenik meg az újságjukban péntek délutánig, vagyis 1969. augusztus 1.-jén, akkor péntek éjjel öldöklésbe kezdek a városban, és egész hétvégén folytatni fogom a magányos emberek gyilkolását, mindaddig, amíg meg nem ölök egy tucat embert a hétvége folyamán.”

Aláírásként a Zodiákus jele, egy célkeresztre emlékeztető szimbólum szerepelt.

A Chronicle és a másik két újság is megjelentette a rejtvényeket, azonban a Chronicle csak a negyedik oldalon. Leközöltek egy interjút is a vallejoi rendőrfőnökkel, aki azt nyilatkozta, nem lehetnek biztosak abban, hogy a levelet a valódi tettes írta, ezért arra kérte, írjon egy újabbat, melyben további tényeket közöl, amik igazolhatják a kilétét. A hétvége során nem történtek meg a gyilkosságok, melyekkel a levélíró fenyegetőzött.

Augusztus 7.-én a gyilkos megírta a kért újabb levelet, amit a San Francisco Examinernek küldött el. A háromoldalas levélben olyan adatokat írt le a két gyilkosságról, melyeket nem hoztak nyilvánosságra, így bizonyítást nyert, hogy a valódi tettes írja a leveleket. A levél így kezdődött: „Kedves Főszerkesztő! Itt a Zodiákus.” Ez volt az első alkalom, hogy így hivatkozott magára. Megerősítette azt is, hogy ha sikerült megfejteni a rejtvényeit, elkaphatják.

Csak egy napot kellett várni erre az áttörésre: 1969. augusztus 8.-án egy Donald Harden nevű iskolai tanár és felesége, Bettye Harden a kaliforniai Salinasból jelentkezett, hogy megfejtették a 408 szimbólumból álló titkosírást. Körülbelül húsz órányi munkájukba került. Az üzenet A legveszélyesebb játék című műre utalt. A megfejtést nehezítette, hogy számos helyesírási hibát is tartalmazott, melyeknek legalább egy részét vélhetően szándékosan alkalmazta a szerzője – mások adódhattak abból, hogy saját titkosírásában hibákat vétett.

„Szeretek embert ölni, mert szórakoztat, sokkal szórakoztatóbb, mint vadra vadászni az erdőben, azért, mert az ember a legveszélyesebb vadállat. Megölni valakit a legizgatóbb dolog amit el lehet képzelni, még annál is jobb, mint mikor az ember elélvez egy nőben. De a legjobb az egészben, hogy amikor meghalok és újjászületek a paradicsomban, akiket megöltem, mind a rabszolgáim lesznek. Nem adom meg a nevemet, hogy ne lassíthassák vagy akadályozzák, hogy rabszolgákat gyűjtsek a túlvilágra. ebeorietemethhpiti”

“I like killing people because it is so much fun it is more fun than killing wild game in the forrest because man is the most dangeroue anamal of all to kill something gives me the most thrilling experence it is even better than getting your rocks off with a girl the best part of it is thae when I die I will be reborn in paradice and all the I have killed will become my slaves I will not give you my name because you will try to sloi down or atop my collectiog of slaves for my afterlife ebeorietemethhpiti”

A titkosírás a lehető legegyszerűbb, ún. behelyettesítő kód volt, ezért is fejthette meg ilyen gyorsan két amatőr. Ez, és a tény, hogy az általa használt szimbólumok egy része David Kahn The Codebreakers című könyvéből származott, valószínűsítette, hogy a Zodiákus maga is laikus a témában. A szimbólumok legjava egy középkori titkosírásból lettek átvéve, amit John Laffin ismertetett Codes and Cyphers című munkájában, és ez utóbbi magyarázatot adhatott a gyilkos névválasztására is: a szimbólumrendszert Zodiákus-ábécének hívják.

A rejtvény az ígérettel ellentétben nem fedte fel a gyilkos kilétét, bár az utolsó 18 karaktert, ami halandzsának, vagy anagrammának tűnik, máig sem sikerült megfejteni.

A harmadik gyilkosság

Szeptember 27.-én újra lecsapott, ezúttal a Berryessa tónál.  A délután folyamán három fiatal lány már felfigyelt egy magányos férfira, aki lehajtott fejjel követte az autójukat, hogy arcát ne láthassák. Leírásuk szerint a férfi nagydarab, 100-120 kilós lehetett, 180 cm magas, 25-35 éves. Sötét színű haját oldalra fésülte, szemüveget nem viselt. Fekete rövidujjút és sötétkék nadrágot hordott, autója egy világoskék ’66-os kétajtós szedán Chevrolet volt, melyen kaliforniai rendszámot láttak.

A lányok a tóhoz hajtottak, ahol egy idő után észrevették, hogy a férfi figyeli őket. Körülbelül 20 perc múlva viszont nagy megkönnyebbülésükre elment.

Bryan Hartnell és Cecilia Aim Shepard körülbelül egy órával később jöttek a tóhoz, amit nem terveztek előre. A tóparton telepedtek le plédjükkel, festői környezetben.

Tőlük körülbelül egy kilométerre egy fogorvos és kisfia tartózkodott, akik észrevették, hogy egy férfi körülbelül 100 méterről figyeli őket. Fehér férfi volt, 175 cm magas, erős testfelépítésű. Sötét ruházatot viselt, valamilyen piros mintával. Nem volt nála semmi, úgy tűnt, mint aki csak kijött a tóhoz sétálni. A férfi azonban megijedt, amikor látta, hogy felfigyeltek rá, talán azért, mert a kisfiúnál puska volt. Rögtön elszelelt. Később, a nyomokból látszott, hogy éppen a fogorvos autója mellett állt meg saját kocsijával. A férfi azt gondolta, talán csak kíváncsi volt az autó tulajdonosára, és talán minden autóval így tesz a környéken.

Annyi bizonyos, hogy a tettes nem ment tovább Bryan Hartnell autójánál. Itt újra kiszállt, és kiszemelte, hogy a pár egy fa alatt piknikezik. Felmérte a környezetet, hogy meglephesse őket. Csak félig-meddig sikerült, Cecilia ugyanis már észrevette ekkor is, de Bryannek csak akkor szólt, amikor a férfi határozott léptekkel elindult feléjük. Ekkor látták, hogy fegyver van nála, és hogy különös álruhát hord: a férfi fején fekete csuklya volt, tetején négyszögletes, mintha egy bevásárlószatyorból készült volna. A ruhadarab a férfi felsőtestén is folytatódott, de ujjai nem voltak. A mellkasán egy, a levelekből már ismert szimbólum volt látható, a Zodiákus célkeresztre emlékeztető aláírása. A maszkon lyukak voltak vágva a szájnál és a szemeknél, de az illető napszemüveget viselt az álarc felett, hogy szemét ne láthassák. Bryan leírása szerint a ruhadarab profi munkának tűnt, kivitelezése ügyes és ötletes volt. Alatta sötét színű hosszúujjút viselt, nadrágját pedig a bakancsába tűrte. Bal oldalán egy bajonett-típusú kés lógott az övére csatolva, legalább 30 centiméter hosszú. Kezein kesztyűt viselt.

Ahogyan megközelítette őket a titokzatos betolakodó, Bryan kocsikulcsaiért, és a nála lévő csekélyke aprópénzért nyúlt, és a felajánlotta őket a férfinak. Az ismeretlen a pénzt eltette, a kulcsokkal azonban nem foglalkozott. Ekkor fegyverét a pisztolytáskába helyezte, és azt mondta, hogy egy montanai börtönből szökött rab, ahol megölt egy őrt. Nincs vesztenivalója. A beszélgetés eltartott egy ideig, Bryan igyekezett szóval tartani az idegent, mialatt mindent megfigyelt rajta, és próbált minél több részletet megjegyezni. (ha ismerte volna a filmet, láthatta volna például, hogy a férfi kése meglepően jó utánzata A legveszélyesebb játék-beli Zaroff-gróf fegyverének) Úgy érezte, a pisztoly nincs megtöltve, és támadójuk csak blöfföl. Csak azért nem próbálta meg megszerezni a fegyvert, mert látta, hogy Cecilia milyen rémült. (a tettes később megmutatta neki, a pisztoly töltve volt, Bryan szerint .45-ös kaliberű töltényt látott)

Az ismeretlen ezután arra utasította a lányt, hogy kötözze meg barátját, ami ellentmondott addigi viselkedésének. Bryan beszámolója szerint ezidáig nem érezték magukat valódi veszélyben: a férfi nyugodt hangon és halkan beszélt, azt hitték, tényleg csak pénzre van szüksége. A kötözés ennek ellentmondott, hiszen már tisztázták, hogy nincs náluk semmi több. Ellenőrizte és szorosabbra húzta Bryan köteleit és Ceciliát is megkötözte. A tettes ezt követően bejelentette, hogy végeznie kell velük, és a földön, a hasukon fekvő áldozatok felé térdelt késével. Elsőként Bryant szúrta meg, majd a lányt több alkalommal is.

A gyilkos ezt követően visszasétált az autókhoz az útra. Bryan kocsijának ajtajára rajzolta a zodiákus jelét és aláírta: Vallejo/12-20-68/7-4-69/Sept 27–69–6:30/by knife, vagyis „késsel”.

Bryannek óriási szerencséje volt, ugyanis a lánnyal ellentétben az ő sérülései nem voltak súlyosak, a kés nem ért aortát. Ekkor még Cecilia is visszanyerte az eszméletét és együtt kezdtek segítségért kiabálni, majd Bryan kínok árán szájával ki tudta kötözni Cecilia kezén a csomót, így a lány is kiszabadíthatta őt. Rengeteg vért vesztettek mind a ketten, gyengék voltak, így bár Bryan megpróbált elkúszni az útig, megmenekülésüket csak annak köszönhették, hogy egy horgász észrevette őket, és riasztotta a parkőrséget. A mentőben mindketten agonizáltak, de eszméletüknél voltak és leírást tudtak adni támadójukról. Ceciliát azonnal a műtőbe tolták a kórházban.

A napai rendőrségre a Berryessa-tónál történt kettős támadásról szóló jelentés 19:13-kor érkezett be, két járőrt azonnal a helyszínre küldtek. 19:40-kor, 1 órával és 10 perccel a támadást követően a tettes ismét telefonált: „Bejelentek egy gyilkosságot…nem! Egy kettős gyilkosságot. A parkgondokság épületétől három kilométernyire északra vannak, egy fehér színű Volkswagen Karmann Ghiával érkeztek. Én vagyok a gyilkosuk.”

A rendőrség vissza tudta követni, mely nyilvános fülkéből érkezett a hívás, és a kagylóról szereztek egy jó minőségű tenyérlenyomatot a tettestől, aki láthatóan azonnal elhagyta a helyszínt – hiszen abban a hiszemben volt, hogy áldozatai meghaltak.

Cecilia Shepard kómába esett a kórházban, és sosem tért többé magához. Két nappal később hunyt el. Bryan Hartnell túlélte a támadást, és részletes megfigyeléseivel sokat segített a nyomozásban. Az eset egyik legfontosabb eredménye egy az autó mellett talált katonai bakancsnyom volt. A napai rendőrfőkapitányság nyomozója, Ken Narlow egészen 1987-es nyugdíjazásáig dolgozott az ügy felderítésén.

A harmadik gyilkosságot követően a nyomozók az ügyek egyértelmű összekapcsolódásának köszönhetően felvázolhatták a közös pontokat:

1. Az áldozatok minden esetben fiatal párok voltak.
2. A támadások hétvégén történtek, kettő valamilyen ünnephez közeli időpontban.
3. A gyilkosságok sötétedéskor, vagy éjszaka történtek.
4. Rablás és nemi erőszak nem történt egyik esetben sem.
5. Minden alkalommal más fegyvert használt az elkövető.
6. A gyilkos megszállottan dicsekszik tetteivel, telefonál vagy levelet ír.
7. Elhagyatott, kis forgalmú helyeken történtek a támadások.
8. Minden esetben szerepet játszottak az autók.
9. Mindegyik támadás vízközelben történt.

A legijesztőbb tény az volt, hogy a gyilkosságok között egyre kisebb szünetet hagyott a tettes. Aztán megtörtént Paul Lee Stine esete, ami minden addig felvázolt sémát megtört.

A negyedik gyilkosság

1969. október 11.-én San Franciscoban egy Paul Stine nevű taxisofőr vált a következő áldozattá. Paul Stine huszonkilenc éves volt, főiskolára járt, és a tandíj fedezése végett kezdett éjszakai taxizásba. A gyilkos leintette, beült a hátsó ülésre és bemondta a kért címet, a Maple és a Washington utcák kereszteződését. Ez a két utca a Presidio Heights nevű kerületben található, a város egyik magasabban fekvő lakóövezetében – a férfi a domb lábánál parkolta le saját autóját, minden bizonnyal az volt a terve, hogy miután végez a sofőrrel, egyszerűen elfut az autójáig.

Amikor megálltak, azonban történt egy váratlan esemény: egy kutyáját sétáltató férfi tűnt fel az autó előtt, így a tettes arra utasította Stine-t, hogy menjen tovább egy sarokkal, így a Washington és a Cherry utca sarkán történt a gyilkosság, a 3898 Washington utcai cím előtt. A gyilkos előrenyúlt, bal kezével megragadta Paul Stine torkát, jobb kezével pedig a férfi arcának jobb oldalához tartotta pisztolyát, és elsütötte azt.

A golyó többször is összetörte a férfi koponyáját, a rézköpenyű töltény négy darabra szakadt. A töltényhüvely az autó padlójára hullott.

Az utas kiszállt a hátsó ülésről, átült az anyósülésre, és az ölébe fektette Paul Stine fejét, míg elvette tőle tárcáját, és levágott egy darabot az ingéből. Mindez este 10 óra előtt 5 perccel történt, és egy szomszédos házból szemtanúi voltak az éppen ott bulizó fiatalok. Azt is látták, hogy a nagydarab férfi mintha letörölné az autó belső felületeit, majd kiszállt, és az autó külsejét is végig törölgette egy ronggyal. A férfi végül a Cherry utcán távozott, sétálva, mintha nem sietne sehová.

A fiatalok azonnal hívták a rendőrséget, még miközben figyelték a férfit, és jelentették is, hogy egy folyamatban lévő bűnügyről van szó. A rendőrség arra kérte a telefonálót, hogy adjon személyleírást az elkövetőről, és ekkor valaki egy hatalmas hibát követett el: a jelentésbe az került be, hogy egy fekete férfit kell keresni. Az első járőrpáros csupán két perccel később, kereken 10 órakor érkezett a helyszínre, mint később kiderült, a Zodiákussal is találkoztak: abban a tudatban, hogy egy színesbőrű elkövetőt keresnek, megkérdezték a sétálgató férfit, látott-e bármi furcsát az elmúlt percekben, aki azt válaszolta, hogy látott egy fegyveres férfit a Washington utcán futni – így a rendőrautó ebbe az irányba lőtt ki.

Ha valóban megállították volna a nagydarab férfit, láthatták volna, hogy ruhája csurom vér, de a sötétben rejtve maradhatott, mert maga is sötét színű ruhákat viselt – másfelől viszont valószínű, hogy a két járőr csupán ennek köszönheti az életét, mert a férfi minden bizonnyal azonnal végzett volna velük is, ha komolyabban próbálják meg kérdőre vonni.

A helyszínre érve és a szemtanúkat személyesen is meghallgatva gyorsan helyrehozták az elkövetett hibát, és tisztázták, hogy egy fehér férfit keresnek, a leírás szerint körülbelül 175 cm magas, 25-30 éves, ún. crew cut, vagyis egyfajta katonai frizurával, és szemüveget visel. Azonnal kirendelték a keresőkutyás csapatokat is és elkezdték átfésülni a környéket, de ekkor már bottal üthették az elkövető nyomát.

Az esetet egyszerű rablásként könyvelték el, ami balul sült el és gyilkossággal végződött. Ennek ellentmondott, hogy a gyilkos nem vitte el Paul Stine minden értékét, például óráját is a csuklóján hagyta. Az ügyhöz Dave Toschi gyilkossági nyomozót és társát, Bill Armstrongot rendelték ki, akik megkezdték az ekkor szükséges laborvizsgálatok megrendelését és egyéb nyomozati műveleteket. Nagy reményeket fűztek a hátsó ülésen talált fekete kesztyűtől, azonban ez a nyom nem vezetett sehova, talán nem is a taxi utolsó utasától származott.

A szemtanúk kikérdezésével elkészültek az első fantomképek a Zodiákus gyilkosról, mely arckép máig egyet jelent bűntetteivel. Ezen felül az ügy legnagyobb eredménye az volt, hogy a tettes, amikor belülről törölgette az autót, hagyott két ujjlenyomatot: jobb kezének középső- és gyűrűsujjáról.

Paul Stine-é mindmáig az utolsó gyilkosság, amit hivatalosan is a Zodiákusnak tulajdonítanak. Ezzel megtörte az addigi sémát, behatolt San Franciscoba, és egyetlen férfiáldozatot szedett, addig szokatlan körülmények között. Könnyű volna azt gondolni, hogy a Zodiákus kezdett hibákat ejteni (és esetleg ezért is állt le ezután), de az ügy ennél jóval bonyolultabb, és később küldött újabb levelei mutatják, hogy magabiztossága egyáltalán nem csökkent.

A Zodiákus újabb levelei

Az ügy két nappal később, október 13.-án fordult óriásit azzal, hogy a San Francisco Chronicle újabb levelet kapott a Zodiákustól, melyben magára vállalta a Stine-gyilkosságot, és bizonyítékul elküldte a véres ingdarabot, melyet a helyszínről vitt magával.

A levél így szólt:

„Itt a zodiákus. Én öltem meg a taxisofőrt a Washington str. és Maple str. sarkán tegnap éjjel, hogy ezt bizonyítsam, elküldöm a véres ingének egy darabját. Én követtem el a north bay körzeti gyilkosságokat is.

A S.F. Rendőrség tegnap elkaphatott volna, ha rendesen átkutatják a parkot, ahelyett, hogy motorbemutatót tartanak, ki tud nagyobb zajt csapni. Elég lett volna, ha leparkolnak, és csedben várnak rám, hogy előjöjjek a rejtekemből.

Az iskolás gyerekek jó célpontnak tűnnek, ki kéne pucolnom egy iskolabuszt egyik reggel. Csak kilőném az első kerekeket, aztán egyesével leszedhetném őket, ahogy kiugrálnak.”

Amikor e fenyegetést nyilvánosságra hozták, a városban kitört a pánik. A szülők nem merték iskolába engedni a gyerekeiket, az iskolabuszokat vezető sofőrök pedig különleges utasításokat kaptak, hogyan kezeljék a vészhelyzetet, és fokozottan ellenőrizték őket, mert a Zodiákus később egy bomba rajzával is fenyegetőzött.

Egy héttel később, október 20.-án egy férfi telefonált az Oaklandi Rendőrkapitányságra, azt állítva magáról, hogy ő a Zodiákus. Azt követelte, hogy a KGO-TV-n futó talkshow két népszerű ügyvédjéből, F. Lee Bailey vagy Melvin Belli beszéljen vele. Belli lett az, aki vállalta. A műsorvezető arra kérte a telefonáló férfit, hogy adjon meg valamilyen más nevet, amin szólíthatná, és az illető „Samként” mutatkozott be. A beszélgetés során azt mondta, hogy azért nem fedi fel a kilétét, mert fél a gázkamrától (ami Kalifornia állam rendes kivégző eszköze volt abban az időben). Belli megbeszélt a hívóval egy későbbi találkozót, de a férfi nem jött el. A hívást később visszakövették, és egy elmegyógyintézetből érkezett – a nyomozók bizonyították, hogy a telefonáló férfi nem lehetett a Zodiákus.

1969. november 8.-án a gyilkos újabb levelet küldött, melyhez ezúttal is csatolt egy titkosírásos oldalt is. A kriptogram 340 karaktert tartalmazott, ami alapján a Z-340 elnevezést kapta, és további 51 évet kellett várni a megfejtésére, mialatt a kódfejtés egyik legnagyobb talányává vált. 2020. december 5.-én a nemzetközi szakértőkből álló csapat közzétette a megfejtést:

„remélem nagyon élvezitek hogy próbáltok elkapni nem én voltam a tévéműsorban ami felvet velem kapcsolatban egy dolgot én nem félek a gázkamrától mert az a paradicsomba küld minél hamarabb és már most van elég rabszolgám akik majd nekem dolgoznak miközben másnak nincs semmije amikor a paradicsomba kerülnek ezért félnek a haláltól de én nem félek mert tudom hogy az új életem könnyű lesz a paradicsomban halál” (forrás)

“I hope you are having lots of fan in trying to catch me that wasnt me on the tv show which bringo up a point about me I am not afraid of the gas chamber becaase it will send me to paradlce all the sooher because e now have enough slaves to worv for me where every one else has nothing when they reach paradice so they are afraid of death I am not afraid because i vnow that my new life is life will be an easy one in paradice death”

Az FBI illetékesei elismerték a megfejtés helyességét, azonban a kriptogram nem vitt közelebb a Zodiákus kilétének megfejtéséhez.

Másnap, 1969. november 9.-én egy hétoldalas levelet küldött, ezúttal is a San Francisco Chronicle főszerkesztőjének címezve. A levél legfontosabb tartalma az az állítás volt, hogy hét gyilkosságot követett el mindaddig (hiszen a rendőrség csak ötről tudott). A levél egy bomba tervrajzát is tartalmazta, amit egy iskolabuszra tervezett felszerelni. Sosem történt iskolabusz elleni támadás, és a gyilkos egy későbbi levelében kinevette a rendőrséget, amiért mindezt ilyen komolyan vették.

Ugyanez év december 20.-án, vagyis a Faraday-Jensen gyilkosság első évfordulóján kétségbeesett hangvételű levelet kapott Zodiákus aláírással Melvin Belli is, melyben a gyilkos a segítségét kérte, mert már nem képes kontrollálni magát. Bár egészen más képet fest az írás ebben a levélben, bizonyosan az elkövető adta fel, mert Paul Stine ingének egy újabb darabját is mellékelte hozzá.

A továbbiakban időről időre, egészen a ’70-es évek közepéig számos levél érkezett még a Chronicle szerkesztőségébe Zodiákus aláírással, melyek ITT megtekinthetőek. Az ezekben közölt kriptogramok megoldatlanok, és a levelek egyéb tartalma sem tett hozzá sokat a nyomozás eredményességéhez.

2002-ben az egyik borítékon lévő bélyegről sikerült csekély mennyiségű DNS-t nyerni, ami a teljes azonosításhoz sajnos túlságosan kevés mennyiség, azonban arra alkalmasnak bizonyult, hogy néhány gyanúsítottat kizárjanak a lehetséges elkövetők közül.

Egy 1974. január 29.-én postázott levelének sarkába biggyesztett, látszólag jelentéktelen megjegyzés hozott ismét nagy fordulatot az ügyben: itt történt ugyanis, hogy a Zodiákus 37 gyilkosságot vallott magáénak. Egyúttal ez volt a gyilkos által küldött utolsó ismert levél (ami egyértelműen neki tulajdonítható), és ez indított útjára máig tartó elméleteket, melyek további gyilkosságokat igyekeznek az ismeretlen tetteshez kötni.

További gyilkosságok

Számos spekuláció látott napvilágot az elmúlt több, mint 50 év folyamán, melyek fel nem derített gyilkosságok hátterében a Zodiákust sejtik.

1962-ben Oceanside település leggazdagabb kerületében csaknem azonos körülmények között gyilkolták meg a 29 éves Ray Davis taxisofőrt, mint később Paul Stine-t. Az ügyben nem áll rendelkezésre DNS-bizonyíték, ezért csak sejthető, hogy a Zodiákus ölhette meg, és ezzel ő lehetett az első áldozata – ha mégsem, úgy bizonyosan másolta ezt a máig megoldatlan esetet.

A Zodiákus-gyilkosságok előtt 5 évvel, 1963. júniusában egy Gaviotahoz közeli strandon öltek meg két tinédzsert. Robert George Domingos 18 éves volt, barátnője, Linda Faye Edwards 17. Gyilkosságuk körülményei sokban emlékeztetnek a Berryessa-tónál történtekre. A fiút 11, a lányt 9 lövés érte egy .22-es kaliberű félautomata puskából. A lövedékek rézköpenyű Winchester Western Super X típusú volt, csakúgy, mint a Faraday-Jensen esetnél. Szexuális zaklatás illetve rablás kizárható. A támadás a strand egy elszigetelt részén történt, így szemtanú nem volt, és a holttesteket is csak másnap este találták meg.

Az áldozatok egy közeli középiskola tanulói voltak, akik egy iskolai rendezvényt „ellógva” döntöttek úgy, hogy inkább napozni mennek. A támadó itt lepte meg őket, és kényszerítette a lányt, hogy kötözze meg Domingost egy vékony kötéllel. A két áldozatot valószínűleg akkor érték a lövések, amikor megpróbáltak elmenekülni. A nyomozók a holttestek vizsgálatából gyanították, hogy a tettes komoly tapasztalattal rendelkezett a lőfegyverek terén. A holttesteket ezután arrébb húzták és egymásra fektették, a tettes pedig szétvágta (valószínűleg késsel) Edwards fürdőruháját, ami így szabadon hagyta melleit. Az ügy 1972-ben merült fel újra, és kapott jelentős sajtóvisszhangot, amikor megpróbálták a Zodiákushoz kötni – azonban sikertelenül, mert sosem találtak egyértelmű bizonyítékot erre vonatkozóan, még ha szinte valamennyi kézjegyét magán is hordozza.

Az 1966-ban meggyilkolt Cheri Jo Bates ügye még négy évvel a 18 éves lány halálát követően is megoldatlan volt. A Zodiákussal való összekapcsolása csak 1969-ben merült fel, amikor Paul Avery, a San Francisco Chronicle újságírója (aki személyes címzettje is volt a gyilkos több levelének) olyan eseteket kezdett keresni, melyeket szintén ő követhetett el.

Cheri Jo a helyi könyvtárban volt Riverside-ban, mialatt a kint parkoló Volkswagen bogár típusú autóját valaki megbütykölte, így az használhatatlanná vált, és valószínűleg gyalog indult haza. Holttestét egy sikátorban találták meg, a lányt megverték és többször megszúrták egy rövid pengéjű késsel, valamint torkát is elmetszették olyan mélyen, hogy nem sokon múlt, hogy lefejezzék. Az esetet egyetlen szemtanú sem látta. Holtteste mellett találtak egy férfi karórát, melynek szíjából arra lehetett következtetni, hogy viselőjének csuklója majd’ 18 cm kerületű; valamint egy cipőnyomot, ami körülbelül 43-44-es katonai cipőnek felelt meg. Az óra és a cipő eredetét is sikeresen visszakövették, és katonai bázisokról származtak. A nyomozók úgy vélték, hogy az órát Cheri Jo szakíthatta le a támadójáról dulakodás közben – bár 12:24-kor állt meg, nem lehetnek biztosak benne, hogy ekkor történt a gyilkosság.

1970 során a San Francisco Chronicle mellett a Los Angeles Times is hosszú cikksorozatban foglalkozott az üggyel, felvetve, hogy a Zodiákus lehetett az elkövető. Végül maga a gyilkos 1971. március 13.-án írt egy levelet a Los Angeles Timesnak, melyben elismerte a felelősséget Cheri Jo Bates haláláért.

Még 1966-ban, pár héttel a gyilkosság után a riverside-i rendőrség kapott egy névtelen beismerő levelet, ami rengeteg olyan információt tartalmazott, amit nem hoztak nyilvánosságra. Később találtak egy iskolai padot is, amire egy morbid versikét karcoltak be a gyilkosságról, illetve 1967. április 30.-án a rendőrség, egy helyi újság és Cheri Jo édesapja megkapták az azonos tartalmú levelet: „Batesnek meg kellett halnia. Több is lesz még.”. A ’70-es években ezeket egyértelműen a Zodiákus írásaivá minősítették.

Donna Ann Lass 25 éves volt, amikor eltűnt nevadai munkahelyéről. A gyanú árnyékát csak az vetíti a Zodiákusra, hogy 1971. márciusában Paul Avery kapott egy képeslapot a gyilkostól, ami arra engedett következtetni, hogy Donnára céloz vele, aki egyébként nagyon közel lakott ahhoz a helyhez, ahol Paul Stine-nal végeztek. Semmilyen bizonyíték nem valószínűsíti, hogy a nő valóban a Zodiákus áldozatává vált volna.

A 22 éves Kathleen Jonest szintén megtámadták, azonban esetében gyilkosságra nem került sor. A 7 hónapos terhes nő 10 hónapos kisbabájával Petaluma felé tartott autóval, amikor egy másik autó sofőrje jelzett neki, hogy álljon félre. A férfi azt mondta neki, hogy az egyik kereke kilazult, és felajánlotta a segítségét. Miután végzett a kerék rögzítésével, elköszöntek, azonban ahogy Kathleen továbbindult volna, a kerék szinte azonnal leesett az autóról. A férfi ekkor felajánlotta, hogy elviszi a legközelebbi autószerelőhöz, és mivel nem igen volt más választása, Kathleen beült az idegen mellé. A férfi másfél órán át autózott vele, miközben több szerelő mellett is elhajtottak, de nem válaszolt a kérdésekre, miért nem áll meg. Végül egy kereszteződésben Kathleen karjában a babával kiugrott az autóból és elrejtőzött az út menti földeken. Támadója még sokáig kereste egy zseblámpával világítva, de nem talált rá, így végül feladta és elhajtott. Kathleen rögtön a rendőrségre ment, ahol meglátott egy fantomképet a Zodiákusról, akiben azonnal felismerte a férfit az autóból, aki állítása szerint azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt és gyermekét (ez utóbbi azonban a rendőrségi jegyzőkönyvekben nem szerepel). Autóját később kiégve találták meg, valószínűleg a tettes gyújtotta fel. Bár valószínűsíthető, hogy valóban a Zodiákussal találkozott, és később erről ő maga is írt egy levelében (1970. július 24.: „Van egy kis listám első helyen a nővel+a babájával akikkel furikáztam pár órán át egy este pár hónappal ezelőtt ami úgy végződött hogy felgyújtottam a kocsiját azon a helyen ahol találkoztunk”), hiányoznak a tőle megszokott részletek, így elképzelhető, hogy csak magáénak vallotta valaki más bűntettét.

Gyanúsítottak

A Zodiákus ügy több, mint 50 éve megoldatlan, de mint az sejthető, gyanúsítottakban sosem volt hiány. Közülük ismertetjük a legfontosabbakat:

Cheri Jo Bates meggyilkolásának ügyében két férfi neve merült fel komolyan: egyikük volt Bob Bartnett (nem a valódi nevén szerepel), aki vélhetően párkapcsolatban állt a lánnyal a gyilkosságot megelőző időben. Bár ezt ő maga tagadja, neve több alkalommal is szerepel Cheri Jo naplójában. Számos körülmény utalt arra, hogy ő lehetett a tettes (pl. a gyilkosság idején eltűnt karórája), de végül 1998-ban a DNS-vizsgálattal tisztázta magát.

Szintén ebben az ügyben vált gyanúsítottá Ross Sullivan, aki nem csupán hasonlított a Zodiákusról készült fantomképre, hanem pontosan úgy nézett ki, mint a rajz. A férfi a könyvtárban dolgozott, ahol Cheri Jo-t utoljára látták életben, és a gyilkosságot követő napokban kollégái furcsállták viselkedését. Pár napig egyáltalán nem jött dolgozni, majd az addig folyton ugyanazt a ruhát viselő férfi új megjelenéssel tért vissza. Skizofréniával és bipoláris zavarral (mániás depresszió) diagnosztizálták. Sullivan igen korán, mindössze 36 évesen hunyt el, 1977-ben. Egyesek ennek tulajdonítják, hogy a Zodiákus gyilkos nem „működött” tovább.

Egy Richard Gaikowski nevű újságíró is a gyanúsítottak között szerepelt igen hosszú ideig. Radikális politikai nézetei, melyeket saját újságjában, a Good Timesban hangoztatott, ideális jelöltté tették. A legfontosabb érv vele kapcsolatban az volt, hogy a vallejoi rendőrörs munkatársa, aki a Zodiákus telefonhívását fogadta, Gaikowski hangjában felismerni vélte azt a férfit, akivel beszélt, ezen kívül pedig kézírása is hasonlított. 1971 és 1974 között mentálhigiénés intézetben tartózkodott, mely idő alatt a Zodiákustól egyetlen levél sem érkezett. 1986 során Ken Narlow nyomozó megfigyelés alá helyeztette a férfit, azonban nem találtak semmi kompromittálót rá nézve, így nevét ejtették a Zodiákus-üggyel kapcsolatban.

Rick Marshall 1976-ban került a figyelem középpontjába azt követően, hogy amatőr rádióadásában gyanús megjegyzéseket tett. Beleegyezett, hogy Ken Narlow nyomozó kihallgassa, azonban tagadta, hogy ő volna a Zodiákus. 1966-ban Riverside-ban élt, míg 1969-ben már San Franciscoban. A 2008-ban elhunyt férfi némafilm-rajongó volt, egyik kedvence a The Red Phantom (1907), amit a Zodiákus egyik levelében aláírásként is használt. Ken Narlow nem hitte, hogy ő volna az emberük.

Lawrence Kane nem igazán felelt meg a Zodiákus általános leírásának, hiszen a ’60-as évek végén már 45 éves volt, és kisebb termetű, mint amit a leírások sejtetnek. Mégis felvetül a neve, elsősorban azért, mert Darlene Ferrin húga azt állította, hogy Kane (eredeti nevén Klein) volt az a férfi, aki az áldozatot zaklatta a gyilkosságot megelőző hónapokban, illetve Kathleen Jones is azonosította, mint az őt autóval elrabló tettest; illetve ugyanabban a hotelben dolgozott, ahonnan Donna Lass eltűnt. Kane egy korábbi agysérülés miatt impulzuskontroll-zavartól szenvedett. 2010-ben hunyt el.

2014. februárjában derült ki, hogy Joseph Myers 2001-ben a halálos ágyán bevallotta egy barátjának, hogy ő volt a Zodiákus gyilkos. Az illető a férfi 2002-es halála után elment a rendőrségre, engedelmeskedve az elhunyt utolsó kívánságának, de nem vették komolyan. Myers személyesen ismerte az első és a második gyilkosság áldozatait is. 1971-73 között, mialatt nem érkeztek újabb Zodiákus levelek, a férfi a hadseregben szolgált és külföldön tartózkodott. A rendőrség továbbra is szkeptikusan kezeli a történetet.

A Zodiákus-gyilkosságok gyanúsítottjai között a legfontosabbat Arthur Leigh Allennek hívták, akinek neve a kezdetektől összefonódott az üggyel, hiszen igen korán összefüggésbe tudták hozni a nevét az eseményekkel. Szinte megszámlálhatatlan, hány ponton felel meg.

1966. október 30.-án, Cheri Jo Bates meggyilkolásakor Riverside-ban tartózkodott, és a következő napokban nem ment dolgozni, ami tőle igen szokatlan volt. A gyilkosságot követő névtelen levelet egy ugyanolyan típusú írógéppel vetették papírra, amilyet később Allen lakásán is lefoglaltak.

1966. karácsonyán egy Zodiac márkájú karórát kapott édesanyjától, amit haláláig viselt. Allen egy barátja, bizonyos Don Cheney azt állította a rendőrségen, hogy újévkor a férfi olyan kijelentéseket tett, hogy párokat fog gyilkolni, titkosírásos leveleket fog küldeni a rendőrségnek, melyeket az órán látható szimbólummal ír majd alá, a Zodiákus álnevet fogja használni és a pisztolyára zseblámpát szerel majd. Allen azzal bagatellizálta el a vádakat, amikor kérdőre vonták, hogy készülő regényéhez gyűjtött ötleteket csupán. Egy másik ismerősének arról beszélt, hogy izgalmas volna emberekre vadászni, mert az emberek intelligens állatok.

Nála is megtalálható volt ugyanaz a tipikus helyesírási hiba, ami a Zodiákus leveleiben is megjelent: „Mery Xmass”. Szokása volt viccből is szándékos helyesírási hibákat is ejteni. A rendőrség több alkalommal is kért tőle írásmintákat, de az volt a benyomásuk, hogy igyekezett elváltoztatni kézírását.

A Blue Rock springsi helyszínhez nagyon közel lakott, ahogyan Darlene Ferrin munkahelyéhez is – utóbbival kapcsolatba hozható abból a szempontból is, hogy egy ismerősének azt mesélte, odáig van egy pincérnőért, így valószínűsíthető, hogy ismerték egymást. A gyilkosság túlélője, Michael Mageau azonosította Arthurt Leigh Allent a támadójukként.

A férfi 20 éven át mindig ott lebegett az ügy körül, és több alkalommal is tartottak nála házkutatást, de sosem találtak semmilyen terhelő bizonyítékot.

A 2007-es filmfeldolgozásnak köszönhetően ma már ez a legismertebb szála a nyomozásnak. Legnagyobb szerepe ebben, a felvezetésben is említett Robert Graysmith-nek volt, aki megszállottan követte a nyomokat Kalifornia-szerte több, mint egy évtizeden át. 1986-ban kiadott Zodiac című könyvében Graysmith – aki a San Francisco Chronicle karikaturistájaként elsőkézből értesült a kezdetektől fogva – elsőként mutatta be nagy részletességgel az ügyet a nyilvánosságnak. Könyvében ő csak álnéven hivatkozik ugyan Arthur Leigh Allenre, de őt nevezi meg a gyilkosságok legvalószínűbb elkövetőjeként. A könyv népszerűsége arra késztette a hatóságokat, hogy ne tévesszék szem elől a férfit, így még 1991-ben, több, mint 20 év elteltével is átkutatták lakását, továbbra is eredmények nélkül. 1992-ben újfent vizsgálódni akartak a férfi körül, aki azonban váratlanul, a kitűzött időpont előtt két nappal, szívroham következtében elhunyt.

2002-ben a Zodiákus levelein található bélyegekről nyert DNS-t összevetették Allenével, ami tisztázta a férfit, ugyanis nem volt egyezés.

Graysmith szerint a legtöbb, az ügyben résztvevő nyomozó Allent tartotta a legvalószínűbb elkövetőnek. Dave Toschi, a nyomozás vezetője csupán annyit nyilatkozott, hogy nem szól ellene semmilyen bizonyíték, a lánya azonban 2018-ban, a detektív halálát követően megosztotta, hogy Toschi mindig úgy gondolta, valóban Allen volt a gyilkos.

Számos más gyanúsított is felmerült az elmúlt több, mint 50 évben, de ezek kevésbé komolyan vehetőek, és inkább csak sejtésekre voltak alapozva. Kihallgatták többek között a Manson-család valamennyi férfitagját az ügy folyamán és Ted Kaczinsky neve is szóba jött.

Akárhogyan is, arra egyre kisebb az esély, hogy valaha is megtalálják a valódi Zodiákust.

Filmek

Számos dokumentum- és riportfilm mellett (melyek közül elsősorban a This is the Zodiac Speaking címűt ajánlom) több játékfilm is feldolgozta már a Zodiákus gyilkos történetét. Lássuk ezeket időrendi sorrendben:

The Zodiac Killer (1971)

Egy 1971-es mozit szeretnénk bemutatni nektek, amely ugyancsak a Zodiákus gyilkos történetét meséli el, ám ahelyett, hogy a valóság ábrázolására törekedne, tele van kitalált elemekkel. A kezdő jelenetben a gyilkos monológja hallható, amelyben lassú, kimért és meglehetősen gúnyos hangnemben kvázi kioktatja a nézőt, hogy soha nem fogják őt elkapni, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy hozzá hasonló szörnyetegek mászkálnak kint a világban, akik elvegyülnek a normális emberek között, lehet akár egy barátunk vagy a csendes srác a szomszédból. És való igaz, a történet során gyanúba keveredik egy elvált, iszákos kamionsofőr, egy látszólag szelíd postás és még egy zsaru is. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Zodiákus gyilkos kilétére ebben a filmben sem derül fény.

A bemutató 1971. áprilisában volt San Franciscoban, a Golden Gate Theater-ben. A vetítés előtt arra kérték a nézőket, írásban fejezzék be az alábbi mondatot: ,,Szerintem a Zodiákus azért gyilkol, mert…”, a válaszokat (természetesen névvel ellátva) egy dobozban gyűjtötték össze, a vetítés végén pedig kihúzták a győztest, aki egy Kawasaki motorkerékpárt nyert. Ennek a kis ártatlannak tűnő játéknak volt egy komolyabb célja is: a kézírásokat grafológus elemezte és hasonlította össze a Zodiákus leveleivel, amelyeket a fentebb említett újságok szerkesztőségébe küldött. Abban reménykedve, hogy a gyilkos előkerül, a rendőrség emberei inkognitóban mindenhol ott cirkáltak a helyszínen, készen állva arra, hogy a gyanús személyeket kihallgassák. A főszereplőt alakító Hal Reed úgy nyilatkozott, a film célja az volt, hogy előkerítsék a gyilkost, ugyanis készítők úgy gondolták, az illető nem fog tudni ellenállni a csábításnak, hogy megjelenjen a premieren.

Véleményem szerint ez a film nem túlzottan érdekfeszítő. Láttam én is a 2007-es produkciót, az teljesen magával ragadott, így az 1971-es “nagy testvére” igen nagy csalódás volt. A színészi játék nem nevezhető minőséginek, a gesztusok elnagyoltak, és semmi félelmeteset nem találtam benne. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a hetvenes években a nézőközönség ingerküszöbe még igen máshol volt, mint manapság, de azért számos alkotást fel tudnék sorolni ebből az érából, amelyeket zseniálisnak találtam.

Kinek ajánljuk: Talán a régi, amerikai filmek szerelmesei meglátják benne a szépet. Mások aligha.

Értékelés: 2/10

Norka

 

 

 

The Zodiac (2005) (Kegyetlen jel)

A Kegyetlen jel című film igazi B kategóriás, felejthető darab, ami elsősorban az áldozatok hozzátartozóira fókuszál, illetve a főszerepben egy rendőrnyomozóra, és családjára. A cselekmény drámai felhangját elsősorban az szolgáltatja, hogy arra helyezi a hangsúlyt, hogyan reagálnak a hatósági személyek családtagjai a fokozott stresszhelyzetre, amit egy ilyen gyilkos felbukkanása okoz. Az én ízlésemnek ez a film végtelenül unalmas és olcsó, de el kell ismernem, hogy nem elviselhetetlen élmény, egyszerűen csak időpazarlás. Az áldozatokkal szemben tiszteletlen, hiszen jóformán egyáltalán nem foglalkozik velük, és senkinek sem ajánlanám jó szívvel – különösen e cikk elolvasását követően.

Értékelés: 2/10

.

.

.

Zodiac (2007) (Zodiákus)

Hála az égnek, hogy David Fincher és készített egy Zodiákus-filmet, különben most semmi jóról nem tudnánk beszámolni. Fincher filmje Robert Graysmith könyvének adaptációja, és azt csak minimálisan változtatja meg a dramaturgia érdekében. Valódi A-listás film, nem hiába zsebelt be több díjat is. Melegen ajánljuk.

Értékelés: 10/10

.

.

.

Awakening the Zodiac (2017) (A zodiákus újra öl)

Egy ilyen hírhedt ügy, ilyen sikeres filmadaptációkkal természetesen nem maradhat ZS kategóriás feldolgozás nélkül sem. A zodiákus újra öl című filmben Shane West (Dracula 2000) és Leslie Bibb alakítják a csóró házaspárt, aki bevételt remélve utolsó fityingjeiket költik el egy raktárra haverjukkal, Matt Cravennel (Jákob lajtorjája) szövetkezve – aki a raktárban talált videókazetták tartalmát megtekintve arra kezd gyanakodni, hogy az igazi Zodiákus cuccaihoz jutottak hozzá.

Mit ad isten, a rendőrség épp kiírt egy 100.000 dolláros jutalmat, így máris jó biznisznek tűnik, amire ráakadtak! Elindulnak a nyomon, hogy alátámasszák, valóban a raktár eredeti tulajdonosa volt a gyilkos. Útjukat egyre több stressz, nyugtalanság és vér szegélyezi csak azért, hogy a film végén előhúzzanak egy totál random faszit, akivel megmérkőzhetnek… szintén csak azért, hogy a film vége egy még nagyobb baromság lehessen.

A színészek gyatrák, így még ők sem mentik meg a filmet. Valójában egyetlen percét sem élveztem, mert még csak nem is viccesen rossz film – egyszerűen csak rettenetesen fárasztó.

Értékelés: 2/10

.

.

.

.

Blissenobiarella

Források:

Robert Graysmith: Zodiac

www.zodiackiller.com