A legveszélyesebb játék, vagyis a The Most Dangerous Game című történet olyan szervesen beépült a popkultúrába, olyan sokszor hasznosították újra, hogy valószínűleg akkor is ismered, ha eddig azt hitted, még sosem hallottál róla – nem hiába nevezik „a legnépszerűbb angol nyelven íródott novellának”. Legelső filmes feldolgozását vesszük górcső alá 1932-ből.

A megszámlálhatatlan feldolgozás annak is köszönhető, hogy az eredeti mű, vagyis Richard Connell 1924-ben megjelent novellája (amit ITT olvashatsz el) ún. public domain alá esik. A kifejezést nagyjából „közkincsként” fordíthatjuk, és azok a művek tartoznak ide, melyeket nem véd szerzői jog, vagy pedig a szerzői jog hatálya lejárt. Rengeteg ilyen mű van, e platformon érdemes talán megemlékeznünk róla, hogy ilyen a Nosferatu (1922), a Night of the living dead (1968) és a The Little Shop of Horrors (1960) is.

A magyar fordítások története kusza és nem sok információ fellelhető róluk. Az ekonyvespolc.hu írása szerint magyar nyelven először a Magyar Szó című lap közölte folytatásokban, az író nevének közlése nélkül. Később Végh György fordította le és Különös vadászat címen közölték, ami később megjelent a Rakéta regényújságban is Különös vadászat egy furcsa szigeten címmel. Ez utóbbi mintegy harmadával hosszabb, de fordítóként itt is Végh György nevét tüntették fel.

A filmet 1934-től játszották a magyar mozik, és szintén több címen futott: Zaroff, a barankai véreb és Zaroff, a nyilas szörnyeteg állt a plakátokon, ezúttal Richard Connell Embervadász című regényét (!) emlegetve.

A legveszélyesebb játék (éljünk mi ezzel az egyébként elterjedt címfordítással) cselekménye a ’20-as évek jómódú amerikaijai körében népszerű afrikai és dél-amerikai szafaritúráin alapszik. Főszereplőnk egy Robert Rainsford (Joel McCrea) nevű nagyvadakra specializálódott vadász, aki egy luxus jachton cseverészik éppen a szakma szépségeiről utastársaival, amikor a hajó zátonyra fut és felrobban.

– Akkor is jó sportnak tartaná a vadászatot, ha ön a tigris lenne, nem pedig a vadász?
– Ez egy olyan kérdés, amit sosem kell majd eldöntenem. Figyeljenek ide, barátaim. A világ kétféle emberből áll: vadászokból és zsákmányokból. Én szerencsére vadász vagyok.

Bobnak egyedüli túlélőként sikerült kiúsznia egy közeli szigetre, ahol egy erődszerű várat is talál. Itt az orosz származású Zaroff gróf (Leslie Banks), a vár ura befogadja, és tájékoztatja róla, hogy egy korábbi hajótörés túlélői is vendégeskednek nála: Eve Trowbridge (Fay Wray) és fivére, valamint két tengerész. A későbbiekben bemutatja őket egymásnak és kellemesen töltik együtt az időt. A beszélgetés természetesen ismét a vadászatra terelődik – mire Zaroff gróf elmondja nekik, hogy már nem vadászik, amióta felfedezte „a legveszélyesebb játékot”, itt, a szigeten, azonban további magyarázatot nem ad.

Amikor kettesben maradnak, Eve elmondja Bobnak, hogy a két tengerészt azóta nem látták, hogy Zaroff megmutatta nekik a trófeaszobát, és nagyon gyanús neki a férfi. Amikor aznap este fivérének is nyoma veszik, Bobbal együtt lopóznak be a helyiségbe, ahol döbbenten konstatálják, hogy a trófeák valójában emberi fejek.
Miután szembesítik Zaroffot azzal, hogy ismerik a titkát – miszerint emberekre vadászik a szigeten -, a gróf felajánlja Bobnak, hogy csatlakozzon hozzá. Ő azonban ezt elutasítja, így ő és hölgytársasága válnak a következő prédákká. Hajnalban engedik el őket a szigeten, és egészen éjfélig kapnak felkészülési időt – a vadászat akkor kezdődik majd. Ha sikerül a következő hajnalig túlélni, megnyerik a játékot, és szabadon távozhatnak.
Ismerős történet, igaz? Megannyi feldolgozásának listáját ITT éred el.

Készült a ’40-es években rádiójáték is (melyben maga Orson Welles kölcsönözte a hangját Zaroffnak), de egészen napjainkig újra és újra feltűnik a történet – például a Zodiákus című David Fincher-filmben is, hiszen a hírhedt sorozatgyilkos a való életben maga is hivatkozott a novellára egyik rejtjeles üzenetében -, de ahogyan John Douglas és Mark Olshaker is megírták a Sorozatgyilkosok című könyvükben, nem egyedüliként őt inspirálta a történet.
Ismertsége köszönhető annak is, hogy az amerikai iskolákban ma is a választható kötelező olvasmányok listáján van a novella – bár voltak próbálkozások betiltására.

A film érdekessége, hogy egyidőben forgatták az 1933-as King Konggal, azonos díszletekben – míg a King Kong nappal használta a stúdiót, a The Most Dangerous Game stábja éjszaka -, és még a színészek egy része is megegyezik a két műben.

Nehéz kritikát megfogalmazni vele szemben: a színészi játék kifogástalan, és a filmtörténelem legjobban adaptált darabjai közé tartozik. Mindössze 63 perces játékidejében is teljes tud lenni, de mai igények szerint valószínűleg többet időzne a karakterdrámán. Maradéktalanul izgalmas, pörgős cselekményt kapunk, ám ezt kissé a történet sínyli meg – súlytalan szórakozást nyújtó darab, ám abból elsőosztályú.

Kinek ajánljuk: Ha szereted a régi filmeket, kihagyhatatlan klasszikus.

Értékelés: 9/10

Blissenobiarella