A Demons és folytatása, a Demons 2 mozis sikerei után az olasz Lamberto Bava (Szörnycápa, The Ogre) a televíziózás felé fordult, és oda kezdett el jóval szolidabb költségvetéssel rémisztő filmeket gyártani. Ennek egy darabja a Temetői háborgatás névre keresztelt darab, amelyet bizony egy vintage narrátoros változatban sikerült beszereznem. Azonos hangszínnel előadott mondatok ide vagy az érzelmi töltöttség teljes hiány oda, nem ez volt vele a legnagyobb problémám.

Miután öt fiatal előre megfontolt szándékkal kirabol egy helyi vegyesboltot, és ezért a rendőrség egy teljes úttorlasszal válaszol, gyorsan megpattannak. A nappali ködben aztán összetalálkoznak egy halottszállító lovaskocsival, de gyorsan el is felejtik az estet, ugyanis a kisbuszuk egy folyó közepén bemondja az unalmas. Mi mást tudnának csinálni erre, minthogy tárva-nyitja otthagyják, és gyalog indulnak tovább, míg egyikük néha egy fura ballonkabátos alakot vél látni, aki mintha őket követné.

Estére egy nem túl kecsegtető várromhoz érkeznek, ahol egy időre elalszanak, aztán kiderül, hogy a romos épület alatt egy taverna található világító cégérrel (!), mindenféle fura vendég-szerzettel. Kikérnek egy sört, de még meg se isszák, amikor felfedeznek egy halom kígyófejes üvegben lévő kincset, amire a fogadós azt mondja, hogy az övék lehet, ha az alattuk lévő katakomba-rendszerben eltöltenek egy éjszakát. A legbátrabb szinte egyből alászáll, de aztán társai nem sokkal követik őt a szörnyűségekkel teli kripták világába…

Majdnem ötven percnek kell eltelnie, mire érdemben végre történik is valami, ami egyébként nem lenne akkora hatalmas gond, ha a film második fele legalább egy kicsit is izgalmas lenne. De sajnos a teremről-teremre járkálva botladozó hőseink csupán a kor követelményeinek megfelelő(en olcsón) maszkolt keléses arcú halottakkal futnak össze – no meg egy vízben úszkáló pvc-szemgolyóval -, viszont  a rémkedések közben egyiküket sem éri sebesülés, baleset vagy halál. (Ez utóbbi mondjuk a film végére akar valamiféle kényszeredett csattanó lenni.) Szóval hőseink csak menekülnek és menekülnek, egyik szobából a másikba, létrákon fel és le, közben sokszor megijednek, és van hozzá cidris zenei aláfestés, de igazából hamar rohadt unalmassá válik ez a sok mászkálás úgy, hogy érdemben nem történik semmi.

Lehetséges, hogyha mondjuk a kilencvenes években VHS-en kerül elém a produkció, valamennyire élveztem volna a nappali jelenetek füsttel indokolatlanul telefújt jeleneteit vagy a kriptákban játszódó felfedező-túrát, de úgy hiszem, már akkor sem tartozott a kor legjobbjai közé. Most meg szimplán egy egyszer nézhető, retro-fanatikusoknak ajánlott darabként funkcionál. Se több, se kevesebb.

Értékelés: 5/10

eyescream