Nem csalás, nem ámítás: jelen produkciónk egyike a leghíresebb felvett, de anyagi problémák miatt be nem fejezett, és hivatalosan meg nem jelent horrorfilmeket tömörítő legendás kategóriának. Legnagyobb meglepetésünkre idén aztán, több mint 35 (!) évnyi várakozás után végre teljesen “elkészülhetett” ez a csodamű, és legális módon hozzá lehet jutni. Amiért pedig különösen fontos számunkra André Szőts egyetlen mozifilmes rendezése az az, hogy ezt az 1981 és 1983 között forgatott gyöngyszemet bizony Magyarországon vették fel, és mint ilyen, büszkeséggel tölthet el minket, hogy a Pilist a Yellowstone Nemzeti Parknak álcázva mi is adhattunk a világnak egy minőségileg eléggé kifogásolható, ámde valahol pont ezek miatt szórakoztató B-mozit.

Az alig hetven perces cselekményben nem sokat teketóriáznak: három túrázó, majd később kefélő üzemmódba kapcsoló fiatalunkat (George Clooney, Laura Dern és Charlie Sheen) már rögtön a film elején kicsinálja a maci, hogy aztán újabb áldozatok után nézzen. A helyi ranger a felbőszült állat halálos támadásainak okán megpróbálja elhalasztatni az éppen most induló erdei szuperkoncertet, de a roppant szigorú szervező néni fittyet hány minderre.

Pedig fontos lenne, ugyanis az erdész dramaturgiailag elégségesen popsztárba szerelmesedő lánya is ott melózik, őt pedig félti, mint a nyavaja. Így tehát nemzeti parkos hőseink kénytelenek felbérelni egy indián felmenőkkel rendelkező bitang erős vadászt (fiatal és kevésbé dagadt Gimli, vagy ha úgy tetszik: John Rhys-Davies), aki szabadidejében fákat dob arrébb, hogy intézze el már el ezt a fenyegetően fellépő szőrös óriást.

Közben persze a társuk elvesztése felett érzett mérhetetlen fájdalmukban mocskosul berúgó és vidám seggrepacsit játszó orvvadászok is csapdákat készítenek a fenevadnak, persze hasztalan. Miután a címszereplő grizzlyt alaposan odavonzotta a hangos zenével és balszerencsés tűzijátékkal operáló rendezvény, még egy ideig morog magában a backstage-ban, majd feldönt egy nem éppen természetes környezetében támadni készülő targoncát, és szögre… akarom mondani fémcsőre akasztja benga indián vadászunkat. Pedig az még meg is lasszózta hatalmas emlősünk nyakát, és tőrt döfött az oldalába. Közben mindenki a koncerttel van elfoglalva, és senki semmit nem vesz észre. A fináléban aztán az intelligens macilacink a neki szánt hívó jelzéseket szem előtt tartva furmányos módon belegyalogolódik a magasfeszültségű vezetékekbe, és megpusztul.

Film kilencvenöt százalékban Suzanne C. Nagy produceri felügyelete alatt az eredetileg felvett nyersanyagot tartalmazza, amelynek bootleg változata egyébként jó néhány éve már bizonyos videómegosztókon elérhető. Ehhez adtak hozzá (szerintem maximálisan indokolatlanul) egy-két modern, drónnal készült HD-légifelvételt és néhány természetfilmekbe illően semmitmondó képsort. Amelyeket látva persze úgy kilóg a láb, ahogy csak kell. Az említett felvételek közötti váltás a minőség (és színkezelés) okán még a vaknak is feltűnik, ráadásul a film mindjárt egy olyan rosszul sikerült medvekilövést ábrázoló CGI-vel kezdődik, hogy szerintem az Asylum is könyörögne a receptért.

Persze nem csak itt érhetőek tetten a produkció belső ellentmondásai. Mint említettem a filmet a pilisi erdőségben forgatták – ez adta a helyszínt a (Maci Laci otthonának is számító) Yellowstone Nemzeti Parknak. A játékidőben fel-feltűnő koncertjelenetek viszont már Pilisborosjenőn készültek. Ezek jobbára sétáló és csápoló tömegeket ábrázolnak, illetve több helyen a KFT. együttes fellépéséből láthatunk részleteket. Állítólag csak ezért a forgatásért hozták létre ezt a rendezvényt. Ennyivel azonban nem elégedtek meg: időhúzásként sajnos túl sokszor láthatunk/hallhatunk a kornak megfelelő külsőségekben színpadra lépő (fiktív) könnyűzenei produkciókat. Ez utóbbi felvételek minősége pedig megint csak durván elüt az igazi fesztiválos nyersanyagtól.

Bár a különböző szekvenciák mosolyogtatóan béna összevágásairól ejtettem szót, azért a napszakok váltakozását sem sikerült mindig eltalálni. A medvével (pontosabban csak annak üvöltő fejével) összefüggő jelenetek kivétel nélkül mindig este játszódnak, független attól, hogy aktuálisan éppen milyen napszakban vagyunk. Többnyire élő medvéről készült kivehetetlenül gyors pillanatképeket vágnak a cselekménybe, ám a játékidő vége felé egyre többször láthatunk statikus műmaci-fejet vagy külön ehhez az alkotáshoz épített, egyhelyben tébláboló robotmedvét.

Az idestova 37 (!) éve felvett nyersanyagból mostanra összeálló (pontosabban: hivatalosan megjelenő) produkció legnagyobb pofátlanságának mégis a három A-ligás színész nevének feltüntetését tartom, akik ugye vagy nettó öt percet, ha szerepelnek ebben a középszerű állatos horrorban. Mert sajnos semmilyen szempontból nem kiemelkedő, csak egy a sok közül tucatfilm. Sőt, ha az eredetileg kitűzött időpontban készül el a terv szerint, valószínűleg nem is emlékeznénk rá. De így, hogy hivatalosan majdnem SOHA nem adták ki, szerintem kicsivel több nyoma marad(t) a horrorfilmes közönség körében.

Értékelés:  5/10

eyescream