A harmadik évadát záró Serial Chillers rovat 2020. utolsó megjelenésére nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy minden idők legelső sorozatgyilkosának történetét tárja az olvasók elé. Hasfelmetsző Jack ikonná vált az elmúlt másfél évszázad alatt, aminek oka egyértelmű: sosem kapták el.

London, 1888

Alig egy évtizednyire a 20. századtól London nyüzsgő nagyváros volt, Európa egyik legnépesebbike a maga ötmillió lakójával. A brit birodalom világpolitikai súlyának talán tetőpontján van: az ekkor már 50 éve a trónn ülő Viktória királynő a kor leghatalmasabb uralkodója. Ennek megfelelően London, a birodalom központjaként igen impozáns város, azonban volt egy másik arca is: az East End, a Whitechapel kerület volt a nyomornegyed, ahol közel egymillióan laktak.

A nyomornegyed lakóinak szegénysége mai szemmel szinte elképzelhetetlennek tűnik: sokuknak szó szerint semmijük nem volt. A városrész főleg bérlakásokból állt – melyeknek a legtöbb esetben csak egy szobájuk volt -, illetve éjszakai szállásokból (common lodging house), ahol pár penny ellenében húzhatták meg magukat az emberek.
Bár a kor normái szerint London közbiztonsága kifejezetten jónak számított, ezekben a negyedekben mindennapos volt a bűnözés. A nők közül sokan prostituáltként próbáltak bevételhez jutni, a férfiak loptak, öltek, ha kellett. Az 1829-ben alapított Metropolitan Police (vagyis a skót királyi udvartartás volt épületében berendezkedett városi rendőrség, ami idővel megörökölte az épület nevét, és így lett Scotland Yard) ekkorra már rendszeresítette az éjszakai járőrszolgálatokat. Az ún. bobby-k, vagyis félreismerhetetlen fejfedőjüktől jellegzetes gyalogos járőrök egyedül, vagy párban rótták az utcákat, és sok esetben jelenlétük is elegendő volt ahhoz, hogy megelőzzék a bűneseteket.

A legrosszabb, legkiszolgáltatottabb helyzetben az egyedülálló nők voltak. Ha elvesztették szüleiket, férjüket, helyzetük reménytelenné vált, és gyakorlatilag csak a prostitúció állt előttük, mint bevételi forrás. A negyedben ekkoriban több mint 1200 prostituáltat tartottak nyilván, és még e számon felül álltak azok, akik csak alkalmilag folyamodtak testük áruba bocsátásához. Az „üzletre” lakás híján sokszor egy-egy félreeső sikátorban került sor.
Ezek a nők teljes mértékben védtelenek voltak egy olyan támadássorozatban, amilyen 1888 nyarán kezdődött.

Az áldozatok

Hasfelmetsző Jackről úgy tartjuk, öt áldozattal végzett, valójában a gyilkosságsorozat azonban hosszabb, és több áldozattal bíró volt. Mint látni fogjuk, a megölt nők közül csupán öt esetben tudták kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy elkövetésük egy és ugyanazon személyhez köthető. Ezek a gyilkosságok meglehetően hasonlóképpen zajlottak, és áldozataik között is sok hasonlóság fedezhető fel. Az öt, rövid idő alatt lezajlott gyilkosságot megelőzően, és azokat követően hosszabb időszakok maradtak ki, és az elkövetés módszerében is akadnak különbségek. A rendőrség berkeiben is megoszlottak a vélemények.

1888. április 3.-án egy Elizabeth Smith nevű, az ötvenes éveiben járó prostituáltat találtak az utcán elvágott torokkal. A rendőrség rablógyilkosságként könyvelte el az ügyet.
1888. augusztus 7.-én Martha Tabramot saját lakásában találták holtan, szintén kirabolva és elvágott torokkal.
Ezután a két eset után következtek azok, amelyekről később egyértelműen megállapították, hogy a Hasfelmetsző keze munkái.

Mary Ann Nichols

Mary Ann Nichols (ismerőseinek csak Polly) férjes asszony volt, egy nyomdászhoz, William Nicholshoz ment hozzá, és öt gyermeknek adott életet. Férje elhagyta, és a nő keményen inni kezdett. Gyerekeitől elidegenedett, teljesen magára maradt. A dologházban (a kor jellegzetes intézménye, a mai szociális foglalkoztatókhoz hasonlítható) végzett kisebb munkákból, és alkalmi prostitúcióból próbált valahogy eltengődni.

Holttestét 1888.augusztus 31-én hajnali négy óra körül találta meg egy Charles Cross nevű férfi a Buck’s Row nevű utcán. A férfi először nem gyanakodott – a Whitechapelben meglehetősen gyakori látvány volt az utcán fetrengő részegek látványa -, és megkért egy másik járókelőt, húzzák ki a testet az út szélére, és hívjanak hozzá rendőrt, ahogyan azt a kor szokása diktálta. A helyszínen megjelent rendőr volt az, aki felfedezte, hogy Mary Ann Nichols torkát fültől fülig elvágták. Azonnal orvosért küldetett, aki megállapította, hogy a halál körülbelül fél órával korábban állt be. Az áldozat torkát kétszer metszették át, átvágva a gégét és a nyelőcsövet is.

A hullaházba szállították, ahol a ruháitól megszabadítva felfedezték további sebeit: a hasat egy felülről lefelé haladó vágással teljesen felnyitották. E seb mellett párhuzamosan több vágás is látható volt. Valamennyit ugyanazzal a késsel ejtették, ami legalább 15 cm hosszú kellett, hogy legyen.

Furcsaság volt az esettel kapcsolatban, hogy a holttest körül igen kevés vért találtak. A helyszínen ezt még a korabeli ruházat jellegzetességeivel magyarázták, miszerint a több alsószoknya felszívta a kiömlő vér legjavát, azonban a halottasházban feljegyezték, hogy a ruha mellrészén alig voltak vérnyomok, pedig a torok felvágásakor annak sugárban kellett spriccelnie.

Annie Chapman

Annie Chapman, és férje, a kocsis John Chapman nem élt könnyű életet, így viszonylag fiatalon adták mindketten ivásra a fejüket. A férj halála után Annie csipkehorgolással, virágárusként próbálta fenntartani magát, és alkalmanként prostituáltnak állt. Negyvennégy évesen már idült alkoholista volt. 1888. szeptember 7.-én éjjel két óra körül látták utoljára, amikor elhagyta az éjszakai szállást, hogy némi pénzhez jusson. Holttestét reggel találták meg elvágott torokkal és kibelezve a Hanbury Street 29. hátsó udvarán, alig pár száz méterre szállásától.

A holttestre az egyik lakó, John Davis bukkant rá, és azonnal rendőrt hívtak. A kiérkező yard a legtapasztaltabb rendőrorvost, Dr. George Baxter Philips-et rendelte a helyszínre, a látvány azonban még őt is meglepte. Annie Chapman torkát egyetlen vágással metszették el, hasát hosszan felvágták, beleit pedig jobb válla mellé helyezték a földre. Az orvos még a helyszíni vizsgálat során megállapította, hogy a méhet és a petefészkeket eltávolították, és a húgyhólyag egy részét is. Ezeket a szerveket nem találták meg, így azt valószínűsítették, hogy a tettes magával vitte őket.
Fontos volt Dr. Philips azon megállapítása, amit a vágások szakszerűségével kapcsolatban tett. Úgy látta, hogy a tettes céltudatosan használta fegyverét, és csak azokat a szerveket vágta ki, amelyeket el akart távolítani, minden egyéb károkozást elkerülve.
Tragikus módon a halál beállta és a holttest megtalálása között csupán körülbelül negyedóra telt el.

Elizabeth Stride

Elizabeth Stride svéd származású volt, leánykori nevén Elizabeth Gustafsdotter. A magas, nyúlánk termetű nő egészen fiatalkorától prostituáltként dolgozott, és Hosszú Lizként volt közismert tagja a londoni éjszakának. Keményen ivott, több alkalommal ítélték el nyilvános részegségért.

1888. szeptember 30.-án éjszaka egy óra körül találta meg holttestét egy éjjeli körútját végző áruszállító. Azonnal látta, hogy még ömlik belőle a vér. Rendőrért, és orvosért küldtek, aki megállapította, hogy a nő arca még meleg, de pulzusa ekkor már nem volt. Legfeljebb pár perce vágták el a torkát, de semmilyen más sérülést nem találtak rajta. A nő kedvelte a sötét ruhákat, halála éjszakáján is feketében volt, gomblyukában pedig egy vörös rózsa díszelgett, amire senki nem emlékezett, hogy viselte volna, mikor a szállását elhagyta.

 

Catherine Eddowes

Ugyanazon az éjszakán, amelyen Elizabeth Stride halálát lelte, még egy áldozata volt a Hasfelmetszőnek. 1888. szeptember 30.-a „a kettős gyilkosság éjszakájaként” vonult be a történelembe. Valószínűsíthető, hogy a kiváltó ok az volt, hogy Stride-on nem tudott megfelelő munkát végezni a gyilkos, mert az áruszállító megzavarta; így újabb áldozat után nézett, és nem kellett neki sok idő, hogy találjon is.

Catherine Eddowes egy nem kevésbé nehéz életet élő nő volt a negyvenes évei közepén, Kedves, jólelkű asszony volt, aki azonban nem vetette meg az italt. Nem volt prostituált, de alkalmanként, többnyire részegen áruba bocsátotta a testét, hogy legyen még egy kis pénze tovább inni. Életének utolsó estéjén a lányához indult kölcsönkérni, azonban sosem érkezett meg. Útközben rettenetesen berúgott, és a rendőrség józanodójában kötött ki. Innen hajnali egy óra körül engedték ki, és persze a lelkére kötötték, hogy menjen haza.

Holttestét éjjel egy óra negyvenöt perc körül (tehát Liz Stride holttestének felfedezése után mindössze háromnegyed órával) találta meg a Mitre Square-en járőröző rendőr. Torkát mélyen átvágták, ruháit derékig felhajtották és kibelezték. Szokatlan módon arcát is összevagdosta a tettes. Az orvos megállapította, hogy legfeljebb fél órája volt halott. Az arcát eltorzító rengeteg vágás mellett jobb fülét teljesen lemetszették, beleiből legalább félméternyit kivágtak, és bal veséjét is eltávolították.

Mary Jane Kelly

Mary Jane Kelly a szabályt erősítő kivétel a Hasfelmetsző áldozatai között. Viszonylag fiatal, mindössze 25 éves és csinos lány volt, bordélyházi prostituált, akinek sokkal jobb sora volt, mint társainak. Nem volt alkoholista sem, bár az italt ő sem vetette meg.

A Miller’s Court földszint 13-as szobáját bérelte szeretőjével, Joseph Barnettel. A férfi egy ideje munkanélküli volt, így Mary újra férfiakat kezdett fogadni, miután egy időre felhagyott régi mesterségével. Több havi lakbérrel voltak adósak, és a tulajdonos már kezdett türelmetlen lenni. 1888. november 9.-én a tulajdonos egy Thomas Bowyer nevű férfit küldött Mary-hez, hogy próbáljon meg valamennyi pénzt behajtani tőle. A lakás egyik ablaka a belső udvarra nézett, ezt nyomta be a Bowyer, hogy bekukkantson, miután kopogására nem érkezett reakció. Amit látott, elsőre fel sem fogta, így a tulajdonossal együtt tért vissza, aki azonnal a rendőrségre indult a látottak után.

Ebben az esetben is Dr. Philips-et rendelték ki a helyszínre, és vele tartott az ügyben fontos szerepet játszó Frederick George Abberline nyomozó is. Együtt hatoltak be a szobába, ahol olyat láttak, amilyet még soha.
A helyszínre érkező másik orvos, Dr. Thomas Bond orvosi jelentését idézzük (Dr. Philipsé az idők folyamán elveszett):

„Az áldozat ruhátlanul feküdt az ágyon úgy, hogy a test tengelye az ágy bal széléhez esett közelebb. A halál oka a nyaki ütőeret is átmetsző vágás volt, amelyet az elkövető olyan mélyen ejtett, hogy a nyaki csigolyákat is érintette. A has és a combok felületi részét eltávolították, a hasüreget kiürítették a benne található szervekkel együtt. Mindkét mellet levágták, az arcot a felismerhetetlenségig összevagdosták. A karokat ugyancsak több, mély vágással szabdalták meg.
A hasüregi szervek az ágy és a szoba különböző részein találhatóak: a méh, a vesék és az egyik mell a fekvő áldozat feje alatt, a másik mell a jobb láb mellett, a máj a lábak között. A belek az ágyon, a test jobb oldalán feküdtek, a bal oldalán pedig a lép. A has és a combok eltávolított felületi részei az asztalon hevertek.
Az arc minden irányból össze volt vagdosva, az orrot, az arcbőrt, a szemöldököket és a füleket részben eltávolították. Az ajkakat az áll irányába futó számos metszéssel vágták keresztül. Ezeken kívül is számos olyan, minden irányba tartó vágás fedezhető fel, amelyek az arc egész felületét roncsolják.
A has bőrét a hasboltozattól a szeméremdombig eltávolították, a combok bőrét úgyszintén. A jobb combot a csontig felvágták, bőrét pedig az alhas bőrével egyetemben távolították el úgy, hogy a külső nemi szervek is ezen a bőrcsíkon találhatóak, a jobb far bőrének egy részével együtt. A bal combról egészen a térdig nyúzták le a bőrt, együtt a comb felső részének izomzatával.”

(Csere Péter – Hasfelmetsző Jack, Egy sorozatgyilkos fantomképe)

A szervek leltárba vétele során vették csak észre, hogy a gyilkos kivágta Mary szívét és magával vitte.

Az öt „Hasfelmetsző-gyilkosságot” követően is történtek még támadások: 1888. december 20.-án Rose Mylett torkát vágták el, következő év júniusában egy Elizabeth Jackson nevű prostituáltat feldarabolták és a Temzébe dobták. Egy hónappal később egy újabb átvágott torkú nőt, Alice McKenzie-t találták meg, majd 1889. szeptember 10.-én egy azonosíthatatlan női holttestet fedeztek fel, fej és végtagok nélkül. Még két évvel később, 1891-ben is történt hasonló eset: ekkor egy Frances Coles nevű fiatal prostituáltra találtak rá elvágott torokkal.

 

Még a mai bűnüldözői módszerekkel is nehéz volna megállapítani, hogy valamennyi nő Hasfelmetsző Jack áldozata lett-e, azonban annyit már 1888-ban is meg tudtak állapítani biztosan, hogy az öt részletesen kifejtett esetben egy és ugyanazon személy kellett, hogy legyen az elkövető. Ezt az öt gyilkosságot áttekintve láthatjuk, hogy a gyilkos módszerei egyre durvábbak lettek, mintha gyakorolt volna. Kezdetben csak vágott, a következő esetben már kimetszett bizonyos szerveket is, majd Catherine Eddowes-nál már magával is vitt azokból, végül következett a minden képzeletet felülmúló csonkítás Mary Kelly-nél.

A nyomozás nehézségei

Tagadhatatlan, hogy a Hasfemetsző Jack esete a Scotland Yard történetének egyik legnagyobb kudarca, ám hogy ezt megérthessük, fontos tisztában lennünk azzal, milyen körülmények között zajlott a nyomozás 1888-ban.
A londoni városi rendőrség volt az első olyan intézmény a világon, ami bevezette a máig elterjedt, és mindezidáig leghatékonyabbnak bizonyuló módszert, a csoportban való nyomozást. A rendőrség tagjainak nagy többségéről elmondható volt, hogy kötelességtudó és igen tehetséges emberek voltak: ekkoriban a nyomozásban még döntő szerepe volt megérzéseiknek, „szimatuknak”.

A rendelkezésükre álló technológia még igencsak gyerekcipőben járt: sem ujjlenyomatokat, sem a vérmintákat nem tudták vizsgálni ekkoriban. Még a helyszíni fotók sem voltak általánosak, emberölési ügyekben pedig csak az azonosítás kedvéért készítettek képeket az áldozatokról. A technikát sok esetben pótolta azonban a rutin, a brit rendőrség jól működött, még ha a Hasfelmetsző túl is járt az eszükön. Ma már bizonyosan kézre kerítenék.
Bár a sorozatgyilkos fogalma ekkor hivatalosan még nem létezett (azt csak az FBI vezette be az 1970-es évek derekán), maga a jelenség nem volt ismeretlen. Szokás Hasfelmetsző Jacket az első sorozatgyilkosnak nevezni, de ez legfeljebb akkor állja meg a helyét, ha az első modern kori sorozatgyilkost mondunk. Már az ókorból is vannak feljegyzések olyanokról, akik több embert gyilkoltak meg, a középkori történeteknek pedig se vége, se hossza.

Amiben azonban valóban az első volt Hasfelmetsző Jack, az a világhírnév. Az ekkoriban már kialakult, de ennek az ügynek a nyomán megerősödött bulvárújságírás azonnal a címlapon hozta valamennyi gyilkosságot, és végeláthatatlanul cikkeztek a titokzatos Jackről, akit kezdetben még „Bőrköténynek” hívtak, és a későbbiekben tárgyalt „Kedves Főnök” levél után kezdtek Hasfelmetsző Jackként emlegetni. A hírverés eljutott az Egyesült Államokba és Kanadába is, ahol szintén sok újság hozta címlapon a londoni mészárost, és találgattak a lehetséges gyanúsítottakat illetően.

A rendőrség dolgát az is nehezítette, hogy Hasfelmetsző Jack akkoriban igen ellentmondásos figura volt. Mivel áldozatai a legalsóbb rétegekből kerültek ki, sokan egyfajta „utcaseprőnek” tartották, akinek tevékenysége egyenesen áldásos – legalább kevesebb nyomorult van a világon. A rendőrség berkein belül is jelen volt ez a vita, de szerencsére többen voltak, akik felismerték: aki így vélekedik az áldozatokról, maga sem különb gyilkosuknál. Ezek a szubjektív szempontok tagadhatatlanul befolyásolták a rendőri munkát, és nehezítették azt.

A gyilkos fegyver után sem volt nagyon értelme elindulniuk. Ebben az időben már törvény tiltotta a nyilvános fegyverviselést a civilek számára, azonban rengeteg bújtatott szokás vette át a helyét. Szinte minden férfi hordott magánál kést, bicskát, a mesteremberek övükre akasztva hordták szerszámaikat, késeiket, baltáikat. Ahogyan a baltás gyilkosokról szóló írásunkban is megemlítettük, a 19. század során a legtöbb gyilkosságot ezekkel az eszközökkel követték el, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindig kéznél voltak.

A Hasfelmetsző utáni nyomozás kezdetén hibát hibára halmoztak. A helybéli pletykák és a sajtó által felkapott “Bőrkötény” név hatására engedtek a nyomásnak, és letartóztattak egy whitechapeli férfit, John Pizert. A férfi múltja nem volt makulátlan, és a gyilkosságokat megelőző hónapban pedig több prostituáltat is megfenyegetett. Több bizonyíték is szólt ellene, ő azonban hevesen tagadta, hogy köze lenne bármelyik gyilkossághoz is. Több gyilkosság idejére is biztos alibivel rendelkezett, így végül el kellett engedniük. A rendőrség azonban ezzel az eljárással magára haragította Whitechapel egyik igen népes etnikumát: a zsidó bevándorlókat, akik közé Pizer is tartozott.

Közülük került ki az ügy egy másik fontos alakja is: George Lusk, aki a Whitechapeli Önvédelmi Egylet alapítója és egyben elnöke volt. Lusk tehetős ember volt, aki szívesen áldozta vagyonát közcélokra. Megszervezték a polgári járőrszolgálatot a prostituáltak védelmére, és nyomravezetői díjat tűztek ki a gyilkos fejére, mikor a rendőrség ilyen irányú kérésétől a kormányfő elzárkózott.

Fontos még megemlítenünk, hogy a rendőrség mellett ekkoriban egy másik nyomozószerv is működött az angolszász jogrendszerben: a halottkémé (coroner). Hatáskorük kiterjedt minden olyan bűnügyre, amelyben emberi holttest került elő, azonban elsődleges céljuk a körülmények tisztázása volt, nem pedig a tettes elfogása. Whitechapelben ezt a tisztséget egy egyébként jogot végzett, Wynne Edwin Baxter nevű férfi látta el, és az ő nyomozása során került elő a két legfontosabb tanú, Emily Walter és Elizabeth Long. Mindketten Annie Chapman meggyilkolásával kapcsolatban tettek vallomást, és igen jól használható megfigyeléseket tettek. Emily Walter éjjel kettő körül találkozott egy férfival, aki

leírása szerint elegánsan volt öltözve és külföldinek látszott. Szakállt és bajuszt viselt, talpig feketében volt. Elizabeth Long együtt is látta reggel fél hat tájban Annie Chapmant egy hasonló férfival. Hallotta is, amint azt mondta Annie-nek: „Akarod? Benne vagy?”

Ennél tovább azonban nemigen jutottak. A Hasfelmetsző tevékenységét övező pánik egyre nagyobb méreteket öltött, és a rendőrség nyomok híján teljesen tanácstalan volt. Óriási nyomást helyezett rájuk a rengeteg bejelentés, amit Whitechapel népének félelme szült. Valamennyit ellenőrizték, és javukra írható, hogy bár történtek tévesnek bizonyuló letartóztatások, a Hasfelmetsző ügyében egyetlen ártatlan ember sem jutott bitófára.

Felállítottak egy nyomozócsoportot, melynek vezetőjéül Abberline főfelügyelőt tették meg, egy tapasztalt és kiváló képességekkel rendelkező nyomozót. Abberline megpróbált valamiféle személyiségrajzot felvázolni a tettesről, azonban ő sem tudott elszakadni attól a korabeli idealizmustól, hogy az elkövető mindenképpen őrült kell, hogy legyen; olyan személy, aki kezelés alatt áll. Bár számos olyan gyanúsított került képbe, akikre leírásának több pontja is illett (és ami azt illeti, sokkal inkább, mint Pizerre), de sosem találtak olyan személyt, aki valamennyi szempontnak megfelelt volna.

A kettős gyilkosság éjszakájáig hetente kerültek elő újabb és újabb áldozatok, de ezt követően a gyilkos egy időre másra fókuszált: leveleket kezdett írni, ezzel végre további támpontokat nyújtva a nyomozó hatóságoknak.

A levelek

Ahogyan sok más sorozatgyilkosság történetében is előfordult a későbbiek folyamán, a rendőrséghez és a sajtóhoz levelek ezrei érkeztek a Hasfelmetszővel kapcsolatban, melyek közül igen sok állította azt magáról, hogy a gyilkos keze által íródott. A rendőrség rengetegnek utánaeredt ezek közül (és a csalóknak egytől egyig bíróság előtt kellett felelniük) de csak három olyan levélről tudunk, melyekkel kapcsolatban az az elfogadott álláspont, hogy valóban Jack írta őket. Ezeket Abberline nyomozó lefényképeztette és sokszorosíttatta, minden őrsre küldve belőlük.

A sorozatgyilkosok jelentős részének közös jellemzője, hogy szeretnek leveleket írni. Így volt ez például a BTK, vagy „Sam fia” esetében is, a hírhedt (és szintén soha el nem fogott) Zodiákus gyilkos pedig rejtvényeivel még ennél is tovább ment. Az ilyen leveleket gyakran címzik a rendőrségnek, vagy valamilyen sajtóorgánumnak a nyilvánosság elnyeréséért. Tartalmuk minden esetben nagyon hasonló: dicsekvés az elkövetett gyilkosságokkal, továbbiakkal való fenyegetődzés, és a felszólítás, hogy kapják el, ha tudják. A példaként hozott esetek mind megegyeznek abban is, hogy a gyilkos „művésznevet” adott magának. Ezt ugyan a Hasfelmetsző Jack esetében a sajtó már megtette (innen jött a Jack), de ő maga sem restellte levelét így aláírni, és azt jelzővel ellátni.

Az első ilyen levél, melyet a „Kedves Főnök” levélként szokás emlegetni, a Central News Agency hírügynökség kapta 1888. szeptember 27.-én, vagyis három nappal a kettős gyilkosság éjszakája előtt. A levelet nem vették komolyan, és a beígért gyilkosságok megvalósulásáig nem küldték tovább a rendőrségnek.

A levél a következőképpen szólt:

„1888, szept. 25.
Kedves Főnök
Egyfolytában azt hallom hogy a rendőrség elkapott pedig még egyáltalán nem akadtak rám. Nevetek rajta mennyire szorgalmasnak látszanak és azt állítják, hogy jó nyomon járnak. Az a tréfa a Bőrkötényessel jó tippeket adott nekem. A szajhák után nézek és nem fogom abbahagyni amíg el nem kapnak. Nagyszerű volt az utolsó munkám. Nem adtam időt a hölgynek sikítani. Hogyan tudnak most elkapni. Szeretem a munkámat és újra akarom kezdeni. Hamarosan hallani fognak felőlem és a kedves kis játékaimról. Megőriztem némi vörös anyagot egy gyömbérsörös üvegben a legutóbbi munkám során hogy azzal írjak de beszáradt mint a ragasztó és nem tudom használni. A vörös tinta elég megfelelő lesz remélem ha. ha. A következő munkám során le fogom vágni. A hölgy füleit és elküldöm a rendőrtiszteknek tréfából. Tartsa vissza ezt a levelet amíg egy kicsivel több munkát csinálok aztán hozza nyilvánosságra. A késem olyan szép és éles és azonnal munkához látok ahogy lehetőségem lesz rá. Sok szerencsét.
Tisztelőjük
Hasfelmetsző Jack
Ne gondolkodjanak milyen nevet adjanak
Elég jó volt ezt elküldeni azelőtt, hogy az összes vörös tintát letöröltem volna a kezemről. Nem szerencsés még. Azt mondják orvos vagyok. Most ha ha”

(Csere Péter – Hasfelmetsző Jack, Egy sorozatgyilkos fantomképe)

A Hasfelmetsző leveleinek fordításakor gyakran csiszolnak azok stílusán, önkéntelenül is azt sugallva, mennyire intelligens ember írta őket. Bár abban általános az egyetértés, hogy a levelek írásképe erre utal, valójában a fogalmazás meglehetősen egyszerű, primitív. A pontokon kívül semmiféle írásjelet nem használ, és a mondatvezetés is logikátlan. Egyértelműen kitűnik belőle, hogy a levél írója a nyugodt írás ellenére zavart, vérgőzős lelkiállapotban vetette papírra e sorokat.

Kívánsága teljesült: mivel a kettős gyilkosság bekövetkeztéig nem vették komolyan, a levelet csak 1888. október 1-jén hozták nyilvánosságra. Ez volt a napja a második levél érkezésének is a Central News Agency-hez, pontosabban, ez már egy levelezőlap volt.

Az írásról megállapították, hogy olyannyira hasonló, hogy bizonyosra vehető, hogy ugyanaz a személy írta, mint az első levelet; azonban ezt sietve, kapkodva vetették papírra.

„Nem csaptam be kedves öreg Főnök amikor a tippet adtam magának. Holnap hallani fog a tréfás Jacky munkájáról ebben az időben kettős gyilkosság az első számú sikított egy kicsit be nem fejezném éppenséggel. nem volt időm leszedni a füleket a rendőrségnek köszönet az előző levél visszatartásáért amíg újra munkához láttam. Hasfelmetsző Jack”

(Csere Péter – Hasfelmetsző Jack, Egy sorozatgyilkos fantomképe)

 

A levelek mellett érdemes megemlítenünk egy feliratot, melyet a Goulston Street egyik kapualjában leltek fel ugyanezen az éjszakán. A kapualjban találtak egy véres szövetdarabot, melyről később bebizonyosodott, hogy az Catherine Eddowes kötényéből származott, és felette egy krétával írt feliratot a fekete téglafalon:

„The Juwes are
the man That
Will not
be Blamed
for nothing”

A felirat pontos jelentését nehéz visszaadni, mondanivalóját is igen nehéz kihámozni. Legszerencsésebb talán úgy fordítani, hogy „A zsidók azok, akiket semmiért nem fognak hibáztatni”. A felirat antiszemitizmusához nem fér kétség, és a köténydarab jelenléte miatt a Hasfelmetszőhöz kötötték ezt is, még ha abszurdnak is tűnik a gondolat, ahogyan a menekülő gyilkos krétát kap elő a zsebéből. A helyszínt fellelő rendőr haladéktalanul elrendelte, hogy a feliratot fotózzák le, azonban ez meghiúsult, amikor a megjelenő londoni rendőrfőnök letöröltette azt. Így csupán a szavak írásmódja és elrendezése maradt ránk az ott tartózkodó rendőrök feljegyzéseiből.

A harmadik hitelesnek talált levelet a már említett George Lusk, a Whitechapeli Önvédelmi Egylet alapítója kapta 1888. október 16.-án. A levelet nem postás kézbesítette, és valójában egy csomag volt, amit valaki a postaládába tett. Egy kis kartondobozban fél emberi vesét találtak, mellette pedig „a pokolból” levél:

„A pokolból
Mr Lusk
Uram
Elküldöm a Vese felét amit egy nőből vettem előkészítve magának a másik részét megsütöttem és megettem nagyon finom volt elküldöm magának a véres kést amivel kiszedtem ha csak vár egy kicsit tovább
Aláírva
Kapjon el, ha
Tud
Lusk Úr”

(Csere Péter – Hasfelmetsző Jack, Egy sorozatgyilkos fantomképe)

Ez a levél meglehetősen különbözőnek tűnhet az elsőhöz képest: laikus szemmel az íráskép egészen másképp fest, azonban grafológusok véleménye szerint ugyanazokat a tipikus jeleket mutatják; csupán annyi a különbség, hogy ezt a levelet a szerzője agresszív, elborult állapotában írta.

 

Mit tudunk a Hasfelmetszőről?

Egy ismeretlen gyilkos esetében kilétére, jellemzőire leginkább tettei alapján következtethetünk, abból, hogyan követi el a gyilkosságait. A Hasfelmetsző jellemzőit legrövidebben úgy foglalhatjuk össze: gátlástalan és érzéketlen.
A Mary Kelly-gyilkosságtól eltekintve valamennyit az utcán követte el, olyan környezetben, ahol igen nagy esélye volt annak, hogy valaki meglátja. Bár a legkevésbé forgalmas napszakban „dolgozott”, járőrökkel bármikor összefuthatott volna. Valószínűleg élvezte a veszélyt, és bár két alkalommal is vélhetően megzavarták, mielőtt a csonkításoknak nekiláthatott volna, abban biztosak lehetünk, ha valaki elé áll, hogy lebuktassa, azt gondolkodás nélkül kivégezte volna, ott helyben.

Mindez feltétlen magabiztosságról árulkodik.

A gyilkolás módszere viszonylag egyértelmű: valamennyi esetben hátulról támadott, balról jobbra irányuló vágással átvágva a torkot. Kivétel itt is csak a Mary Kelly-gyilkosság, amelynél jobbról balra vágott, amikor az áldozat már a hátán feküdt. Ez a módszer gyors, egyszerű és tiszta. Fegyverét tökéletesen kontrollálni tudta, miközben azt is megakadályozta, hogy áldozata sikítani, vagy ellenkezni tudjon, valamint saját ruhája sem szennyeződött közben vérrel.

Ebből a módszerből is látszik, hogy a Hasfelmetsző Jack célja aligha a gyilkolás volt, az csak a bevezetés volt a csonkításokhoz, melyben valódi örömét lelte: a pusztítás mámorát, a kivételes hatalom érzetét kelthette benne.
Gyilkos fegyverét illetően több teória is szárnyra kapott az elmúlt évszázad során: van, aki borotvakést képzel a Hasfelmetsző kezébe, van, aki meggyőződéssel állítja, hogy kizárólag orvosi eszköz lehetett, amivel ilyen hatékonyan tudott dolgozni. Valójában nem tudhatjuk biztosan, csupán azt, hogy az orvosok egyetértettek abban, hogy fegyvere hegyes volt, 15-20 cm hosszú, 1,5 cm széles, jó minőségű és borotvaéles. Valószínűsíthető, hogy valamennyi esetben ugyanazt a kést használta.

Évszázados vita tárgya, hogy vajon volt-e orvosi végzettsége. Azt kijelenthetjük, hogy az emberi test boncolása nem volt idegen számára, hiszen célzottan bizonyos szervekre „utazott”, és azokat precízen távolította el, de többen megállapították már, hogy ilyen fokú anatómiai ismeretekhez nem szükséges, hogy az illető orvos is legyen.
Mivel a gyilkosságokat követően gyorsan és nyomtalanul tűnt el, feltételezhetjük, hogy kiváló helyismerete volt. A Whitechapel egy viszonylag nagy terület, de a gyilkosnak nagyon jól kellett ismernie minden útvonalát, búvóhelyét ahhoz, hogy mindezt kivitelezhesse. Menekülnie sosem kellett, nem kerültek a nyomába.

Elkövetési stílusa a tudatos tervezés és a spontán végrehajtás ötvözete volt, amit a gátlástalan önbizalom tehetett lehetővé.

Bizonyosan férfi volt, külsejében semmiféle különleges vagy riasztó jelleg nem lehetett, hiszen az emberek nem figyeltek fel rá, és a tanúk sem jegyeztek meg róla semmi ilyesmit. Sötét színű ruhákban járt, ahogyan mindenki más is.

Az egyik holttesttől nem messze találtak egy szőlőfürtöt, ami akkoriban valódi luxuscsemegének számított Londonban. Azt feltételezték, hogy talán a gyilkos ajándékozta az áldozatnak a támadást megelőzően, és ebből kifolyólag sokáig szerepelt a Hasfelmetszővel kapcsolatos teóriák között az, hogy vagyonos embernek kellett lennie. Szokásai, a gyilkosságok időpontjai is arra engednek következtetni, hogy volt valamilyen „rendes” munkája, mert valamennyi bűncselekményt hétvégén követte el. De ha mélyebben belegondolunk… mi szüksége lett volna ilyen drága ajándékokra, mikor áldozatai egy szárat kenyérvég, vagy pár penny fejében is vele tartottak?

Elmeállapotát tekintve szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy beszámítható ember volt, a szó hétköznapi értelmében véve nem volt őrült, még ha ma egyértelműen pszichopatának is bélyegeznénk. Tudatos tervezése, precíz végrehajtása és a lebukás elkerülésére való képessége mind ezt valószínűsítik.

Gyanúsítottak

Az ügyben a gyanúsítottak listája végeláthatatlan. Meg sem kíséreljük hát részletes bemutatásukat, csak felvillantunk néhány népszerű teóriát.

A londoni rendőrfőkapitány, Sir Melville Macnaghten három ember nevezett meg fő gyanúsítottként, de egyikük bűnösségét sem tudta bizonyítani:

Montague John Druitt jó családból származott. Holttesttét 1888. december 31.-én halászták ki a Temzéből, amikor már körülbelül egy hónapja a vízben lehetett, valószínűleg öngyilkos lett. Macnaghten általi gyanúsítása több ponton nincs kellően alátámasztva, az általa felhozott érvei nem dokumentáltak kellően. A rendőrfőnök azt állította, hogy orvosnak mondják a férfit, pedig nem volt az; illetve hogy saját családja is elképzelhetőnek tartotta bűnösségét, amiről semmilyen dokumentum nem született.

 

Aaron Kosminsky lengyel zsidó volt, whitechapeli lakos. Ádáz gyűlölet forrt benne a nők, és különösen a prostituáltak iránt, „erős emberölési tendenciákat mutatott”. 1889. márciusa körül elmegyógyintézetbe zárták, de több olyan körülmény is felmerült, amelyek komoly gyanúsítottá tették.

 

 

Michael Ostrog egy büntetett előéletű orosz orvos volt, emberölési mániájával elmegyógyintézetbe utalták. A gyilkosságok időpontjaira hollétét sosem sikerült tisztázni.

Valamennyiüket biztosabbnak tartotta, mint azt a férfit, akinek nevével a bulvárújságok voltak tele akkoriban: az elmegyógyintézetből szökött Thomas Catbush-t.

 

Abberline nyomozó fenntartotta magának a jogot, hogy saját gyanúsítottat nevezzen meg: George Chapmant, másnéven Severin Klosowsky-t. Ez a lengyel származású férfi, aki rovatunkban külön fejezetet is érdemelne, orvosnak készült, de iskoláit nem fejezte be, borbélyüzletet nyitott Londonban. Felvette a George Chapman nevet, életében pedig két (egyébként bigámista) házasságot követően élettársak és szeretők gyors egymásutánban váltották egymást. Amikor közülük hárman is ugyanolyan tüneteket követően haláloztak el, rábizonyították, hogy ő mérgezte meg őket. 1903-ban akasztották fel.

Ők négyen tekinthetők tehát az ügy legvalószínűbb gyanúsítottjainak, de az elmúlt 130 évben minden évtizedre jutott egy-egy újabb „favorit”, akikről élénk pletykák keringtek.

 

 

„Dr. T”, vagyis Francis Tumblety egy ír-amerikai sarlatán volt, aki rendszeresen megfordult Londonban. Róla, mint gyanúsítottról, egy 1913-ban született levélből tudunk, amelyet John George Littlechild írd egy Sims nevű újságírónak. Littlechild a Hasfelmetsző-gyilkosságok idején főfelügyelői beosztásban dolgozott, és ő említi meg, hogy heves nyomozás folyt a férfi ellen, ami az amerikai kontinensre is átnyúlt. Bár közismerten homoszexuális volt és nőgyűlölő, a brutalitás, amely erre az ügyre jellemző, távol állt tőle.

 

Albert Victor herceget, Viktória királynő egyik unokáját a ’60-as években keverték gyanúba. Valójában egy pletyka volt mindennek az alapja, ami jóformán visszakövethetetlen. A gyanúsítás alapja, hogy a szifiliszben szenvedő, és attól megőrült herceg követte el a gyilkosságokat. A herceg a gyilkosságok idejére rendelkezett alibivel, és az sem valószínűsíthető, hogy szifiliszes lett volna, így elvben tisztázták a nevét, de kétkedők mindig maradnak.

Népszerűbb változata az az összeesküvéselmélet, mely szerint a herceg titokban megházasodott egy katolikus, bolti eladóként dolgozó lánnyal Whitechapelből, és közös gyermekük is született. Viktória királynő személyesen, a miniszterelnök, a szabadkőművesek és a városi rendőrség szövetkezett, hogy elhallgattassanak mindenkit, akik tudomást szerezhettek a gyermekről, nevezetesen az öt prostituált áldozatot. Bár a teóriát számos ponton megcáfolták, és annak elindítója, Joseph Gorman is beismerte, hogy csupán hoax volt, többek között a lentebb említett filmes feldolgozásnak köszönhetően az elképzelés élénken él az emberek képzeletében, annak számos variációjával együtt, melyekben a királyi orvos William Gull, vagy éppen a festőművész Walter Sickert a gyanúsítottak. Az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb Hasfelmetszőről író szerzője, Patricia Cromwell is ezutóbbiról állítja, hogy a gyilkosságok valódi elkövetője lehet. Állításait a rendőrségre küldött levelek DNS-elemzésével támasztja alá, azonban ezekkel kapcsolatban fennáll a jogos kétely, hogy hamisak.

 

Bár még ma is milliók fantáziáját mozgatja meg egy-egy újabb elmélet vagy fellelt bizonyíték a Hasfelmetsző Jack gyilkosságaival kapcsolatban, el kell fogadnunk, hogy nagyon nagy az esély arra, hogy már sosem fog kiderülni, ki volt a világ első modern sorozatgyilkosa.

From Hell (2001) (A pokolból)

A Johnny Depp főszereplésével készült – egyébként képregényadaptációs – film Abberline nyomozót teszi az események mozgatórugójává, ahogyan a felsőbb körökben keresi a gyilkost. Őt és Mary Kelly-t végtelenül idealizált formában mutatja be nekünk, és talán mondanom sem kell, hogy a filmben látottak igen távol állnak a valóságban történtektől. (Hogy mást ne említsek, Johnny Deppnek ugyan jól áll az ópiumfüggőség, Frederick George Abberline viszont nyolcvanhat éves korában hunyt el, teljes szellemi frissességben.)

Azonban ha ezt elfogadjuk, akkor egy izgalmas, remek színészi teljesítményeket felvonultató, látványos, és meglepően intellektuális filmélményt nyújthat számunkra a From Hell.

Korábbi kritikánkat ITT olvashatjátok.

 

 

Blissenobiarella

 

A cikkhez forrásként elsősorban Csere Péter: Hasfelmetsző Jack, Egy sorozatgyilkos fantomképe című könyvét használtam fel, melyet megvásárolhattok az Unicus Műhely kiadó webáruházában.