A Serial Chillers rovat ezúttal az 1940-es évek végére kalauzolja olvasóinkat egy olyan történet bemutatásával, ami mai szemmel nézve is szolgálhat tanulságokkal. „Nem vagyok átlagos gyilkos!” – állította Raymond Fernandez, letartóztatása napján a michigani rendőröknek. A karcsú, jól öltözött, kopaszodó férfi egy kis széken ülve számolt be nekik „kalandjairól”, melyeket a szex, a bűn és a gyilkosságok világában tett. Időről időre megtörölte gyöngyöző homlokát egy fehér zsebkendővel, amelyet társa, Martha Beck biztosított számára, míg tágra nyílt, csodálattal telt szemekkel nézte a férfit. Órákig tartott, míg mindent elmondott a történetről, amely felért egy a megtévesztés, csalás, és árulás labirintusában való bolyongással, ami vélhetően 17 nő halálát eredményezte. A sajtó a párosnak a „lonely hearts killers” nevet adta, amit fordíthatunk a magányos szívek gyilkosaiként, vagy társkeresős gyilkosokként. Perükre 1949 nyarán került sor Bronxban. A történet bizarr szexuális részletei óriási felháborodást keltettek, és az évtized egyik legnagyobb érdeklődését kiváltó ügyévé tették.

Martha Beck

Martha Jule Seabrook 1919-ben született a floridai Miltonban. Kisgyerekként Marthánál valamilyen „mirigyproblémát” diagnosztizáltak, amely okozta egyrészt azt, hogy egészen fiatalkorától kezdve mindig túlsúllyal küzdött, másrészt pedig hogy a szokásosnál jóval korábban lépett a pubertásba. Tízévesen testi értelemben már nő volt, és szexuális vágyai is felébredtek. Kortársaitól csak megaláztatásban volt része, és otthon sem volt jobb a helyzet; domináns anyja sem nézte jó szemmel lánya dolgait. A későbbi tárgyalásokon Martha azt vallotta, hogy kislányként a bátyja molesztálta, amit mikor elmondott az anyjának, az megverte, és őt hibáztatta. A későbbiekben, ha egyetlen fiú is érdeklődött volna Martha iránt, az anyja szó szerint elkergette őket, szörnyűségeket a fejükhöz vágva. Martha tinédzser évei borzalmasak voltak: külseje és az anyja viselkedése egyaránt kegyetlen viccek tárgyává tették, amelyek hatására befelé fordult és rendkívül visszahúzódó lett. Barátja egy sem akadt.

Martha nővériskolát végzett, ahol osztályelsőként végzett 1942-ben. Külseje és viselkedése miatt azonban ennek ellenére is nehezen talált állást ápolóként, így egy ideig egy temetkezési vállalkozónál dolgozott, ahol a női holttestek mosdatása, a temetésre való felkészítése volt a feladata. Ez a környezet, a halottak közelsége nem volt jó hatással magányos és visszahúzódó személyiségére, mégis egyfajta megnyugvást talált köztük: a holtak sosem kritizálták, sosem nevették ki.

Elkeseredetten vágyott valami változásra, így Kaliforniába költözött. Egy hadikórházban kezdett dolgozni, éjszakánként pedig bárokat látogatott, ahol eltávozáson lévő katonákkal barátkozott és létesített kapcsolatot. Az egyik ilyen kalandját követően fedezte fel, hogy teherbe esett, az apát azonban cseppet sem érdekelte a dolog. Amikor tudomást szerzett a terhességről, a férfi öngyilkossági kísérletbe menekült, hogy ne kelljen feleségül vennie a nőt. Martha végtelenül megalázottnak érezte magát, depressziósan, magányosan tért vissza Floridába, ahol elhíresztelte, hogy feleségül ment egy tengerészgyalogoshoz, akinek gyermekét várja. Még egy gyűrűt is vásárolt, amit büszkén mutogatott; később pedig egy táviratot küldött magának, melyben az állt, hogy szeretett férje elesett a háborúban. Terve bevált: az egész város vele gyászolt, mindenki sajnálta, és igyekeztek segítségére lenni, mikor 1944 tavaszán világra hozta gyermekét.

Pár hónappal később megismerkedett egy Alfred Beck nevű buszsofőrrel, és újfent teherbe esett. Alfred kötelességtudóan viselkedett, és azonnal feleségül vette, de csupán hat hónappal később el is váltak. Martha az előző év folyamán elvesztette állását, és még nem talált újat, így hirtelen egyedül maradt két éhes szájjal bármiféle bevétel nélkül. A nehézségek elől a fantázia világába menekült: falta a romantikus ponyvaregényeket, a délutáni románcokat a moziban, és tovább álmodozott a férfiről, aki majd megmenti a magánytól és a kétségbeesett helyzetéből.

1946-ban tudott újra munkába állni egy gyermekkórházban. Kiváló nővér volt, és nagyon komolyan vette a rábízott feladatokat; hitt az ápolói munka önzetlenségében. Mivel magánélete elkeserítő volt, minden sikerélményét a munkájában szerezte, és minden tőle telhetőt meg is tett ezért, így alig egy éven belül elő is léptették főnővérré. Mindezek ellenére a boldogságához továbbra is egy férfi társasága hiányzott neki igazán, aki igazi társa lehetne mind lelki, mind szexuális értelemben.

Egy kollegája tréfájának indult az az eseménysorozat, ami végül megváltoztatta az életét. Postaládájában egy felhívást talált, hogy csatlakozzon egy társkereső klubhoz. Martha, amikor meglátta, könnyekben tört ki, de később csak azért is kitöltötte a jelentkezési lapot, melyben jótékony homályban hagyott mindent külsejével, illetve gyermekeivel kapcsolatban. A hirdetés hamarosan megjelent, és Martha lélegzetvisszafojtva várta a herceget fehér lovon.

Raymond Fernandez

Raymond Martinez Fernandez 1914. december 17.-én született Hawaii-on, spanyol szülők gyermekeként. Szülei büszke és szigorú emberek voltak, különösen apja volt elégedetlen fia gyenge testi és jellembeli adottságaival. Raymond csupán hároméves volt, amikor a család Connecticutba költözött, onnan pedig tizennyolcévesen Spanyolországba ment, hogy nagybátyja farmján dolgozzon. Húszéves korára egészen megváltozott: jóképű, karcsú, de izmos testfelépítésű férfivá vált, aki nyugodt, udvarias modorával elbűvölte a nőket. Feleségül is vette Encarnacion Robles-t, akivel több gyermekük is született.

A második világháborúban Fernandez egy spanyol hajón szolgált, később pedig a brit hírszerzésnek kémkedett Gibraltáron. Nem sokat tudunk tevékenységéről, de jó hírnek örvendett ezekben a körökben, vezetői pedig maximálisan elégedettek voltak lojalitásával és feladatai elvégzésével.

1945 végén, a háború végeztével úgy döntött, visszaköltözik Amerikába a jobb élet reményében. A terv szerint miután munkát talál és berendezkedik követte volna felesége és gyermekei. Egy Curacaóra tartó hajóra sikerült feljutnia, ám útközben bekövetkezett egy, az egész további életét befolyásoló esemény.
Egy baleset következtében egy acélból készült lemez a fejére esett, ami koponyatörést okozott, és valószínűleg visszafordíthatatlan agysérüléseket. Amikor a hajó kikötött 1945 decemberében, azonnal kórházba szállították, ahol egészen márciusig ápolásra szorult.

A kórházból való távozásának idejére Raymond komoly változásokon ment keresztül, melyek elsősorban személyiségét érintették. A korábban átlagos, közkedvelt, nyitott és jómodorú fiatalember visszahúzódóvá, megközelíthetetlenné vált, hangulatingadozások jellemezték és hirtelen haragba jött. Kevesebbet mosolygott és beszéd közben gyakran elkalandozott a tárgytól. Raymond Fernandez más ember lett.

A fejsérülések hatására bekövetkező személyiségváltozásokat régóta kutatják. A dokumentált eredmények arra engednek következtetni, hogy a változások minősége és komolysága nagyban függ a sérülés helyétől és súlyosságától. Fernandez koponyatörése a frontális lebenyhez esett, mely terület a tanulás, az ok-okozati összefüggések megértéséhez és a logikai képességekhez kötődő agyi funkciókat látja el.

Kórházi kezelését követően Alabama felé vette az irányt egy hajón, ám az itt elkövetett lopások miatt útja egyenesen a börtönbe vezetett. Tettére nem tudott megfelelő indokkal szolgálni, állítása szerint nem tudta, miért tette. Egy évre ítélték. A börtönben egy haiti férfi volt a cellatársa, aki az afrikai vodun vallás (melyből a haiti vudu is származik) híve volt. Ez a férfi bevezette Raymondot bizonyos vudu gyakorlatokba, melyekben ő is mélyen hinni kezdett. Úgy gondolta, hogy a vudu által olyan titkos erőre tett szert, melynek révén hatalmat nyer a nők felett. A vudu vallás kifejezetten sötét oldalával foglalkozott elsősorban: azt állította, hogy nagy távolságról tud szexuális kapcsolatot kialakítani a kiválasztott nővel azáltal, hogy levelének borítékjába egy bizonyos port helyez el. A nőket arra kérte, küldjenek neki egy-egy hajtincset, egy fülbevalót vagy más személyes tárgyat, melyeket később felhasználhatott rituáléiban. A gyanútlan nők hite szerint így lábai elé omlanak majd, felettük szerzett ellenálhatatlan hatalmának köszönhetően.

A börtönévet követően, 1946-ban Brooklynba költözött, hogy a húgával éljen. Rokonsága meghökkent kinézetén, ami jócskán megváltozott, mióta utoljára látták: megszokott dús, fekete haját szinte teljes kopaszság váltotta fel a baleset következtében, ami így a sebhelyeket is folyton láthatóvá tette. Raymond gyakran napokra a szobájába zárkózott, és kibírhatatlan fejfájásra panaszkodott. Ekkor kezdett társkereső hirdetésekre válaszolni, levelek tucatjait írta meg naponta. Sok nővel megismerkedett ilyen módon, akiknek miután elnyerte bizalmát, ellopta pénzüket, ékszereiket, csekkjeiket – bármit, amihez hozzáfért. Az áldozatok, gyakran szégyellve saját naivitásukat, nem merték nyilvánosságra hozni az esetet és feljelentést tenni ellene.
Raymond így találta meg hivatását, mely valódi munka nélkül is igen jövedelmezőnek bizonyult.

La Linea

Igen rövid idő alatt egészen messzire jutott a társkereső klubok által. Rengeteg nővel levelezett, gyakran párhuzamosan is. 1947 folyamán került kapcsolatba egy Jane Lucilla Thompson nevű nővel, aki nem sokkal azelőtt vált el férjétől. Októberben Thompson pénzén befizettek egy hajóútra Spanyolországba. Hetekig utazgattak együtt, a szállodákban férj és feleségként foglaltak szobát.
Hivatalosan azonban Fernandez továbbra is Encarnacionnal volt házas, aki ekkoriban La Lineában élt gyermekeivel. Bemutatta egymásnak a két nőt, azt pedig nem tudhatjuk, mi történt pontosan ezek után. November 7.-én éjszaka a gyanú szerint valamiféle nézeteltérés adódhatott a furcsa hármas körében, ami veszekedésbe torkollott. Fernandezt látták elszaladni aznap éjjel, Jane-t pedig másnap reggel holtan találták a szobában. Nem végeztek boncolást, bármiféle vizsgálat nélkül temették el.

Ezalatt Fernandez meglépett a városból, feleségét újra magára hagyta, és visszatért az Egyesült Államokba. Egy hamisított végrendelettel jelent meg, amely szerint Jane Thompson mindenét ráhagyta. Lakását és bútorait a férfi azonnal birtokba is vette, annak ellenére is, hogy a nő idős anyja ott élt.

Mindezen zsúfolt és „kalandos” események közepette sem hagyott fel a levelek írásával, és továbbra is több tucat nővel volt kapcsolatban.
Egyikük nem más volt, mint Martha Beck.

 

Levél New York-ból

Miután Martha megírta jelentkezését a társkereső klubnak, több, mint két hétig kellett várnia az első válaszra. Minden nap csalódottan ellenőrizte postaládáját, mígnem karácsony előtt nem sokkal egy napon megkapta első és egyetlen válaszlevelét.

A levelet Raymond Fernandez küldte New Yorkból. Sikeres üzletemberként mutatkozott be levelében, melyet precíz nyelvezettel, hangsúlyozott udvariassággal írt meg, ugyanakkor nagyon őszintének is tűnt. Martha alig hitt a szemének. A levelet mindenhová magával vitte, és számtalanszor újra és újra elolvasta. Természetesen mielőbb válaszolt is, de fotót félve küldött neki magáról – nem akarta, hogy előnytelen külseje elriassza Rómeóját -, ezért végül egy csoportképet választott, amin alig látszott.

Nem tudhatta, hogy Fernandezt cseppet sem érdekli, hogyan néz ki. Ekkorra már nők tucatjait verte át és lopta meg országszerte mindenféle életkorból és külsővel. Csak az volt a fontos, hogy legyen vagyonuk. Azt gondolta, Martha nővérként stabil egzisztenciával rendelkezik, így tovább dolgozott azon, hogy bizalmat ébresszen a nőben, mielőtt személyesen is találkoznak. Kidolgozott rutinja volt már, hogyan hajtsa végre a behálózás folyamatát. Olyan sikeres volt ebben, hogy a nők sosem tettek feljelentést ellene: amikor felismerték, hogy átverte őket, többnyire magukba zárkóztak megalázottságukkal, azon felül pedig szégyellték, hogy társkeresőn keresztül ismerkedtek, ami akkoriban még egyáltalán nem volt szokványos, és általában csak a legelkeseredettebbek fordultak ehhez a megoldáshoz. Fernandez úgy vélte, a legtöbb nő több, mint elégedett volt szexuális teljesítményével, és inkább abba a hitbe ringatták magukat, hogy elvesztett vagyontárgyaik jogos fizetséget képezhetnek azért a pár nap örömért, amit egy ilyen csodálatos szeretővel tölthettek.

A szokásos vudu rituálékat is végrehajtotta Marthán, aki egy hajtincsét küldte el neki. Különösen jó ómennek tartotta, hogy a hölgy leánykori neve Seabrook volt, akárcsak William Seabrook-é, egyik kedvenc vudu témájú könyvének írójáé, melynek utasításait alapján „dolgozott”. Martha meg volt hatva, amikor a férfi a haját kérte, ilyen korábban sosem történt vele. Jó érzései voltak vele kapcsolatban, úgy érezte, végre megtalálta fényes páncélú lovagját, és talán végre szerencsével jár ezzel a férfival.

Találkozásuk Floridában következett be, 1947. december 28.-án. Fernandez egy pillanatra sem mutatta, hogy csalódott volna a nő valós kinézete miatt, Martha pedig rendkívül jóképűnek találta, és odáig volt érte. A férfit otthonába vitte és bemutatta két gyermekének is, majd a közös vacsorát követően azonnal megadta magát a szexuális közeledésnek. A felhők felett járt a boldogságtól. Mindez alatt Fernandez igyekezett rájönni, mennyit várhat ettől a nőtől, megéri-e, hogy tovább foglalkozzon vele. A másnapot és még egy éjszakát együtt töltöttek, mialatt többször is szexeltek. Martha szerelmet vallott, és arra kérte a férfit, maradjon és házasodjanak össze. A férfi azonban ettől mintha megrettent volna, és egy sürgős üzleti ügyre hivatkozva New Yorkba távozott, ám megígérte a nőnek, hogy érte küld majd, hogy ő és gyerekei utána mehessenek.

Martha ezt a gesztust lánykérésként értelmezte, és híresztelni kezdte, hogy hamarosan férjhez megy. Nem sokkal később azonban levelet kapott Fernandeztől, aki szerint a nő félreértette szándékait. Martha teljesen maga alá került, és öngyilkossági kísérletet követett el. Amikor ez Fernandez fülébe jutott, bocsánatot kért, és azt javasolta a nőnek, hogy látogassa meg New Yorkban. Martha újabb két hetet töltött vele, és csodásan érezte magát.

Amikor a két hét leteltével visszatért Floridába, állás nélkül találta magát. A döntést nem indokolták, de Martha úgy érezte, hogy a latin szeretőjéről szóló pletykák állhattak a háttérben. Utolsó fizetési csekkjét Martha Fernandezként írta alá, majd összecsomagolt és gyerekeivel együtt felszállt az első New Yorkba tartó buszra. A férfi nem is lehetett volna döbbentebb, amikor meglátta őket a küszöbön. Egyértelmű volt, hogy velük a nyakán nem tudja tovább építeni „karrierjét”, mégsem küldte el őket rögtön. Jól érezte magát Martha társaságában, tetszett neki, ahogy a nő minden kívánságát igyekezett teljesíteni, és ellátta a házimunkát. A gyerekek viszont nem maradhattak, ezt azonnal világosság tette Martha számára, aki így az Üdvhadseregnél hagyta őket. Három évig nem is találkozott, vagy beszélt velük semmilyen formában.

Közös kezdetek

A gyerekektől megszabadulva, a lakás csak az övék volt. Raymond mindent bevallott piszkos üzelmeiről Marthának, aki meglepően reagált. A nő ekkor már visszafordíthatatlanul úgy érezte, összetartoznak, és az a dolga, hogy segítsen a férfinak. A következő áldozatuk becserkeszésére már együtt készültek: választottjuk a pennsylvaniai Esther Henne volt.
A páros elutazott meglátogatni a hölgyet, Martha Raymond sógornőjeként mutatkozott be neki. Alig egy hét múlva Raymond és Esther összeházasodtak, és hármasban tértek vissza New Yorkba, ahonnan Ms Henne csupán pár hetet töltött velük. Miután furcsa történeteket kezdett hallani Raymondról, és hogy hogyan jutott a lakásához, már azt sem bánta, hogy autójától, és több száz dollártól megszabadítva kellett hazakullognia.

 

 

 

 

 

Az ő esetét számtalan másik követte. A legtöbb esetben Martha mint Raymond – aki gyakran használta a Charles Martin álnevet – elvált húga pózolt. Myrtle Young esete már előrevetítette a jövőt: Raymond vele is összeházasodott 1948 nyarán, azonban Martha mindent megtett azért, hogy a frigyet ne hálhassák el, például egy ágyban aludt Myrtle-el. Pár nap után a nőnek elege lett, ellenkezését pedig Raymond úgy igyekezett letörni, hogy nagy adag nyugtatót adott neki, amitől elvesztette az eszméletét. Martha segítségével egy buszra ültették az öntudatlan Myrtle-t, és elvettek tőle mintegy 4000 $-t. A végállomáson rendőrök szállították kórházba a nőt, ahol másnap meghalt.

Ezt követően egy kevésbé sikeres időszak elé nézett az ifjú szerelmespár. Nem találtak egy olyan nőt sem, aki elegendő vagyonnal rendelkezett volna ahhoz, hogy megérje hosszabb távon foglalkozni vele. Egy olyan alkalom is adódott, amikor Martha túl fiatalnak találta a jelöltet, és nem engedte Raymondnak, hogy belebonyolódjon az átverésébe. Pénzük lassan, de biztosan fogyott, és 1948 telére már kétségbeesetten kutattak újabb áldozatuk után. Ekkor keresztezte útjukat Janet Fay.

 

Janet Fay

Janet Fay 66 éves özvegyasszony volt, aki igen jómódban élt. Nem csupán tágas lakása miatt vált vonzóvá Fernandez számára, de a bankban is volt pénze bőséggel. Mrs. Fay vallásos nő volt, és amikor ez Fernandez tudomására jutott, leveleiben egyre gyakrabban hivatkozott a Bibliára, illetve tett vallásos kijelentéseket, amivel hamar elnyerte bizalmát. Amikor személyesen is találkoztak, Marthát húgaként mutatta be ezúttal is. Alig pár nap elteltével a páros beköltözött Janethez, és az elsietett lánykérésre is azonnal igennel válaszolt.

Az esküvő után Long Islandre utaztak nászútra, ám még előtte Janet Fay minden bankszámláját kiürítette, ami nagyjából 6000 $ készpénzt jelentett. A Long Islanden töltött első éjszaka történéseit sajnos nem ismerjük pontosan, mert Beck és Fernandez különbözőképpen számoltak be arról vallomásaikban. A végeredmény mindenesetre ismert: Martha (aki állítása szerint nem emlékszik tettére) eszméletlenre verte Janet Fay-t egy kalapáccsal. Súlyos fejsérülést szenvedett, ami erősen vérzett, azonban halálát az okozta, hogy egy sállal megfojtották – valószínűleg Fernandez. Együtt feltakarították a szobát, a holttestet szőnyegekbe és rongyokba csavarták és betették a szekrénybe.

Másnap vásároltak egy nagyméretű bőröndöt és a testet „belehajtogatták”. Raymond testvéréhez hajtottak vele, és megkérték, hogy tárolja a pincéjében. Tizenegy nappal később Raymond visszament érte, és akkoriban bérült házuk pincéjében temette el a táskát benne a holttesttel, majd betont öntött rá. A következő egy hétben magukhoz vették Janet Fay minden csekkjét, pénzét, családtagjainak pedig leveleket küldtek a nevében, azonban elkövettek egy súlyos hibát. A leveleket írógéppel írták, amiről a család tudta, hogy Janetnek nem volt, és nem is tudott gépelni, ezért értesítették a rendőrséget.

Delphine és Rainelle

Beck és Fernandez sietve távoztak Michiganbe, ahol következő áldozatuk, a 41 éves Delphine Downing már várt rájuk. A nőnek volt egy kétéves kislánya is, Rainelle; így különösen örült, hogy olyan férfival ismerkedhetett meg, aki levelei alapján szereti a gyerekeket. Amikor meglátogatta végre, annyira örült, hogy azt sem bánta, hogy húga, Martha is vele tartott.

1949 januárjának végén ismerkedtek meg, és Delphine-t teljesen elbűvölte „Charles” kedvessége, és hogy milyen jól bánt Rainelle-el. Hamarosan le is feküdtek egymással, amit Martha egyelőre csendben tűrt, miközben forrt benne az indulat. Az özvegy boldogsága azonban rövid életű volt: egy reggel rajtakapta szeretőjét a fürdőszobában a parókája nélkül, és szörnyen csalódott volt, mikor meglátta kopasz, sebhelyes koponyáját. Csalással és átveréssel vádolta a férfit, aki ezúttal sehogy sem tudta megnyugtatni. Martha sietett vígaszt nyújtani neki, és meggyőzte, hogy vegyen be pár altatót, hogy segítsenek rajta. Amikor Delphine végre elaludt, Rainelle éktelen sírásban tört ki – valószínűleg a kislány érezte, hogy anyja viselkedése nem normális. Martha, akiben lobogott a düh, fojtogatni kezdte a gyereket, hogy elhallgattassa. A kislány elvesztette az eszméletét, és szörnyű foltok jelentek meg a nyaka körül. Fernandez ezt látva szintúgy dühbe gurult, tudta, ha Delphine meglátja a kislány sérüléseit, első útja a rendőrségre vezet majd. „Csinálj valamit, Ray!” – szólította fel Martha, mire Raymond magához vette Delphine elhunyt férjének pisztolyát, egy takaróba tekerte, és közvetlen közelről fejbe lőtte vele az asszonyt, azonnali halálát okozva. Rainelle az egész jelenetet végig nézte, ahogyan azt is, ahogy anyját lepedőkbe csavarva leviszik a pincébe, az általuk ásott gödörbe dobják és bebetonozzák.

A következő két napban terveket szőttek. Igyekeztek Delphine minden pénzéhez hozzájutni, illetve a házban talált vagyontárgyakat pénzzé tenni. Rainelle vígasztalhatatlanul sírt, és nem volt hajlandó enni. Tanácskoztak, mit tegyenek a gyerekkel, de nem tudtak megegyezni. Végül Fernandez szava döntött: felszólította Marthát, hogy szabaduljon meg tőle. Bár Martha kezdetben ellenkezett, mert hiába volt túl több tucatnyi csalási és lopási ügyön, segédkezett több gyilkosság eltitkolásában, az, hogy egy gyermeket kivégezzen, elképzelhetetlen bűnnek tűnt számára már ekkor is. De sajnos már túl mélyen benne volt: nem volt otthona, nem voltak vele gyermekei, nem számíthatott senkire szeretőjén kívül, így végül fogott egy fémlábost, megtöltötte vízzel és addig tartotta alatta a kislányt, míg meg nem fulladt. Anyja mellett temették el.

A gyilkosságot érthetetlen fordulat követte: bár mindent elrendeztek ahhoz, hogy meglépjenek a városból, nem tették. A furcsa pár inkább moziba ment, ahol jóízűen falták a popcornt, majd a film után visszamentek a lakásba, hogy összecsomagoljanak. Ekkor kopogtattak az ajtón, és amikor Fernandez ajtót nyitott, két rendőrrel találta szemben magát. A gyanakvó szomszédok hívták ki őket.

A letartóztatás

1949. február 28.-án, letartóztatásukat követően Becket és Fernandezt a rendőrség és a kerületi ügyész egyaránt kikérdezte. Különös módon egyikük sem kért ügyvédet, és együttműködtek a hatóságokkal: szívesen válaszoltak minden kérdésre. 73 oldalra rúgó vallomásuk szólt szexről, mások megtévesztéséről és meggyilkolásáról is. Az ügyész biztosította őket arról, hogy Michiganben fogják tárgyalni ügyüket, ahol nincs halálbüntetés (hivatalosan ekkoriban még nem törölték el, azonban az államnak egyetlen villamosszéke sem volt). A pár tartott tőle, hogy New Yorkba kerülnek, ahol Janet Fay meggyilkolásáért is felelniük kellene, azonban együttműködésükért cserébe a michigani ügyész azt ajánlotta, hogy jó magaviselettel Fernandez csupán hat év letöltése után szabadulhat majd.

 

Másnaptól fogva minden nagyobb amerikai újság címlapján ők szerepeltek. Minden lépésüket fotósok követték, és hamarosan elkezdték Martha Beck hathatós dehumanizálását is. Az újságok megalázó szavakkal írtak róla: kövérnek, vigyorgósnak, „száz kilónyi haragnak”, hátborzongató jelenségnek írták le. Minden alkalommal megemlítették súlyát, szinte minden alkalommal tévesen találgatva. E megalázó gyakorlat arra vitte Marthát, hogy tiltakozó levelek sorát írja meg a börtönből, melyek olykor kétségbeesettek, máskor igen dühös hangvételűek voltak: követelte, hogy hagyjanak fel a róla való spekulációkkal. „Még mindig egy ember vagyok, aki minden egyes ütést érez a bensőjében, még ha képes is vagyok elrejteni az érzéseim, és csak nevetni. De ez nem azt jelenti, hogy a szívem nem törik össze minden egyes inzultus és megalázó cikk után, melyet rólam írnak. A nevetés az én páncélom.” Az újságcikkek démonizálták a párt, és már azelőtt bűnösként írtak róluk, hogy az igazságszolgáltatás döntött volna sorsukról, így kialakítva a közvéleményt, ami hangosan követelte halálbüntetésüket.

Márciusban az ügyész ajánlatát visszavonták. A párnak bíró elé kellett állnia a Downing-gyilkosságokért, majd kiadatásuk következett New Yorknak, ahol a Fay-gyilkosságért is ítéletet kaptak.

A tárgyalások

Martha Beck és Raymond Fernandez tárgyalása 1949. június 28.-án kezdődött, csupán négy hónappal utolsó gyilkosságukat követően. Egy fiatal manhattani ügyvéd, Herbert E. Rosenberg szegődött védelmükre. Valójában etikai szabályok ellen való, és igazságtalan eljárás volt, hogy a két vádlottat ugyanaz az ügyvéd védje, de elfogadták a döntést. Bár nagyjából tizenhét nő halálával kapcsolatban gyanúsították őket, ezekben az ügyekben nem tudtak kellő bizonyítékot szolgáltatni ellenük.

A tárgyalás a szokott mederben folyt a szemtanúk és szakértők meghallgatásával egészen addig, míg a vádlottakra került a sor. Raymond Fernandez tagadta, hogy bármi köze lenne Janet Fay halálához, és azt állította, hogy Marthát csak nem sokkal előbb ismerte meg. Michiganben tett vallomását vissza akarta vonni, azt állítva, hogy csak azért vallotta bűnösnek magát, mert meg akarta védeni szerelmét. A michigani vádalkura hivatkozott, mely szerint csak ő vonult volna 6 évre börtönbe, szeretőjét pedig szabadon engedték volna. Ha nem működik együtt és nem vall be mindent, mindkettőjükre életfogytiglani börtönbüntetés várt volna. Mialatt a halkszavú Fernandezt mindezt előadta, valódi elegáns spanyol úriember képét keltette. Az ügyészt azonban nem hatotta meg: Edward Robinson valósággal üvöltött, mialatt felsorolta Fernandez azon nőismerőseit, akik a vele való randevúzás után haltak meg. Egy alkalommal még Martha is közbekiáltott: „Mr. Fernandez nem süket!”

Céljukat nem érték el. A Michiganben tett, minden szörnyű részletre kiterjedő vallomást nem törölték, és annak számtalan bizonyítékát ellenük elfogadták. Fernandez bűnösnek vallotta magát Delphine Downing megölésében, azonban Janet Fay halálában játszott szerepét tagadta.

Martha tanúvallomását hetekig tartó találgatások előzték meg, senki sem tudta, mire számíthatnak tőle. Az érdeklődés a tetőfokára hágott a zsúfolásig telt tárgyalóteremmel, mikor beszélni kezdett. Beszámolóját a gyerekkorától kezdte, és szenvedéseinek krónikáját részletesen adta elő, rávilágítva, mennyire vágyott a szeretetre, amit korábban senkitől sem kapott meg. Vallomása alatt többször elsírta magát, például mikor gyerekei elhagyásáról beszélt, vagy arról, hogy a letartóztatását megelőző évben hat alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot. Elmondta, hogy tisztában volt vele, hogy gyilkosság és más bűncselekmények végrehajtásában és eltitkolásában segítette Fernandezt. Amikor Janet Fay haláláról kérdezték azt állította, az utolsó amire emlékszik, Raymond hangja, ahogyan azt kéri, hallgattassa el a nőt – a következő kép pedig, ahogy vérben úszó teste felett áll, és Raymond a vállait rázza: „Istenem Martha, mit tettél?” Elmondása szerint ezután Raymond az ő utasítására kötött sálat az áldozat nyakára, mert nővéri ismeretei szerint a nyak elszorítása megállítja a fejsérülés további vérzését.

Kikérdezése további három napot vett igénybe. Martha ezalatt hol sírt, hol dühös volt. Fernandezzel való viszonyuk szexuális tartalmának bemutatásakor a hallgatóságból több nő is távozott, amikor pedig közösen végrehajtott vudu rituálékkal összefüggő szexuális gyakorlataikról beszélt, a tárgyalóterem őrzésére erősítést kellett hívni a rendőrségtől, annyian akartak erőszakkal bejutni, hogy halhassák a vallomást.

Az ítélet

1949. augusztus 18-án, 44 nap tárgyalást követően ült össze az esküdtszék, hogy meghozzák döntésüket a páros felett. Este kezdték meg munkájukat, és alvás nélkül, másnap reggelre döntöttek is: nevetséges módon, ekkor egyetlen néző sem volt jelent a bíróságon, mert abban a hiszemben, hogy az esküdtszék reggel ül majd csak össze, mind hazamentek.
Az esküdtek bűnösnek találták mind Fernandezt, mind pedig Becket a gyilkosságokban. Halálbüntetésüket a kihirdetett ítéletben villamosszék által rendelték végrehajtani az év október 10.-én. Egy órán belül már mindketten úton voltak a Sing Sing felé.

Az a másfél év, melyet végül 1951. március 8.-áig a halálsoron töltöttek, a hírhedt börtön egy legzsúfoltabb időszaka volt. A sajtó töretlenül közölte szappanoperába illő híreit a megtört szívű Martháról, a címoldalról a pletykarovat sztárjává avanzsált. 1950 szeptemberében arról írtak, hogy Martha szexuális viszonyt folytatott az egyik börtönőrrel (ezt újra címlapon hozták), mely pletykát Fernandez indította el. Martha éles hangú levelében tagadta a vádakat, Fernandez pedig kérvényezte, hogy ejtsék fellebbezését, mert „a szerelmi háromszög miatt kibírhatatlan mentális kínokat él át”, és mielőbbi kivégzését kérte. Martha azt kérte ügyvédjüktől, tegyen valamit tisztázása érdekében. „Mégis mit várnak tőlem? Csak üljek itt, és hagyjam, hogy tisztességem utolsó morzsájától is megfosszon ez az ember? Olyan sokat beszélt arról, hogy csavart az ujja köré, amikor ez az egoját növelte, de most, hogy kiszabadultam a hálójából, és már nem foglalkozom vele… mit is mondhatnék: micsoda jellem!” – írta levelében.

Ahogy telt az idő, a szerelem és a gyűlölet szinte naponta váltotta egymást a pár kapcsolatában. Amiről Martha nem tudott, hogy a halálsorról Fernandez folyamatosan levelezett első feleségével, a még mindig Spanyolországban élő Encarnacionnal, aki továbbra is férjeként ismerte el, és szerette őt, hiába volt tudatában minden őt ért vádnak.

Mégis, a lapok leginkább csak Martháról szóltak. Ő volt az, aki a csalárd és megszállott szerelem rabjaként megragadta a női olvasók seregeinek képzeletét. Együtt éreztek a nővel, akit egész fiatalkorában csak megaláztak és kinevettek, családja és barátai elutasították. Ő volt az, aki csak szerelemre és szeretetre vágyott, meg akart felelni a választott férfinak, és ezért a halálsoron végezte.

A végrehajtott halálbüntetések száma ebben az időszakban csökkenő tendenciát mutattak. New York államban 1949-ben 14 eset volt, 1950-ben már csupán három. Martha volt a 6. nő, akit az államban kivégeztek a 20. század során. A kivégzésen 52 néző vett részt, ami kiemelkedően magas létszám volt. Az utolsó napon Fernandez rettenetesen ideges volt, de amikor megkapta Martha búcsúlevelét, melyben a nő halhatatlan szerelméről írt neki, kissé megnyugodott, és azt mondta, készen áll férfiként meghalni. Amikor azonban két másik elítéltet követően sorra került, teljesen összetört, pánikolt és megbénította a félelem. Nem tudott saját lábán elmenni a villamosszékig. Őt Martha követte, minden különösebb probléma nélkül. 11 óra 24 perckor már mindketten halottak voltak.

Alléluia (2014)

A magányos szívek gyilkosainak történetéről több film is készült, melyek közül az alábbiakban kettőt szeretnék ajánlani olvasóinknak. Nem ejtünk szót bővebben a The Honeymoon Killers című amerikai filmről 1970-ből, és az 1996-os mexikói Profundo Carmesí, vagy angol címén Deep Crimson-ról (magyarul: Vérvörös).

Az Alléluia című 2014-es film belga-francia készítőkkel rendelkezik, rendezője a több díjjal is rendelkező Fabrice Du Welz. Maga az Alléluia is 10 díjat zsebelt be különböző fesztiválokon mindenféle kategóriában.

A történetről nem is szeretnék sokat írni, nagyjából megfelel mindazoknak a valóságos eseményeknek, amelyeket fentebb leírtam attól eltekintve, hogy a gyilkosságok áldozatain változtattak az írók. Az átírások jótékonyak voltak a sztori szempontjából, érdekesebbé, szórakoztatóbbá tették a történetet, melyben a Gloria nevet kapó főszereplőnk megszállottsága és őrülete vezeti a cselekményt. Kiemelném, hogy a horrorfilmeket azok vérességéért kedvelő nézők sem fognak csalódni ebben a műben, mert a gyilkosságokat meglepő realitással és rengeteg vér kíséretében mutatja be számunkra. Ezen kívül minden második jelenet valamilyen bizarr szexjelenet, úgyhogy az Alléluiát csakis erősebb lelkűeknek ajánlom.

Értékelés: 7/10

Lonely Hearts (2006) (Gyilkos szerelem)

A Gyilkos szerelem című film két szempontot követ: egyrészt Fernandez (Jared Leto) és Beck (Salma Hayek) szemszögéből ismerjük meg a történéseket, másik szálon pedig az utánuk folyó rendőri nyomozást követhetjük John Travolta és James Gandolfini vezetésével.

Az eseményeket tekintve nagyjából helytálló adaptáció, azonban a karakterek jellemét tekintve úgy érzem sok változtatást eszközöltek. Bármennyire is bizarrnak találom, hogy Martha Beck szerepét éppen Salma Hayek-re osszák, nem tudtam úgy gyűlölni érte, amennyire szerettem volna, mikor megnéztem ezt a filmet. El kell ismernem, hogy Salma Hayek remek színésznő, és ebben a szerepben is brillírozik, bár a csaló szerető túlcsorduló magabiztossága kétlem, hogy a valóságban is jelen lett volna Martha Beckben.

A film látványvilága giccses túlzásokkal idézi meg a ’40-es évek végét, amitől az egész némiképp rágógumi ízű lett számomra, és a rendőrök sztoriba erőltetett szerelmi élete sem különösebben foglalkoztat, mikor sorozatgyilkosokról akarok filmet nézni. Amit viszont különösen értékelek, az a színészi játék, amely minden szereplő esetében A kategóriás, így határozottan elviszi a hátán a filmet, és emiatt haragudni sem tudok rá különösebben.

De ettől még nem jó. Viszont, ha fogyaszthatóbb, „családbarátabb” (mert természetesen itt semmilyen durva jelenet nincs – itthon 16-os karikát kapott a film) módon szeretnénk megismerni ezt a történetet, egyelőre nem tudok jobbat ajánlani e helyett.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella

 

Forrás: Mark Gado – The Lonely Hearts Killers