Javítóintézet. Rettenetes hangzású szó. Mintha lakói nem is emberek, hanem meghibásodott tárgyak vagy gépek lennének, amiket “meg kell javítani”, hogy újra működőképesek legyenek. A rendszerváltás előtt aki még nem volt nagykorú, de vétett a társadalmi együttélés szabályai ellen, könnyen ezekben a bentlakásos intézményekben találhatta magát. És hogy milyen is volt mindez a nyolcvanas években? Arra választ kaphatunk az 1985-ös Bebukottak című filmből.

 

Bebukottak (1985)

A helyszín a Budapesttől nem messze fekvő Tököl, azon belül is az ottani fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézménye. Odabent nyomasztó hangulat uralkodik, már a kezdeti képkockákon megjelenő díszletek is erről tesznek tanúbizonyságot, hogy csak néhány példát említsek: szögesdrót, málló falak, kopott, agyonhasznált berendezés. A film során hat fiatal elítélt szólal meg, főleg lopásért, rablásért, súlyos testi sértésért ülnek, hárman közülük embert is öltek. Szinte kivétel nélkül rossz szociális háttérrel rendelkeznek, hosszabb-rövidebb ideig állami gondozottak is voltak, de akiket ez elkerült, azok családja is erősen diszfunkcionális, nincs mit szépíteni, beleszülettek az erőszakba, vagy otthon kapták a pofonokat vagy az intézetben. A közoktatásból idő előtt kiestek, munkahelyük sosem volt, csavargással telt az életük, innen egyenes út vezet a bűnözéshez.

 

A rácsok mögötti létezés kialakította a maga sajátos mikrotársadalmát, amelyben mindenkinek megvan a szerepe. Az újonnan bekerülőknek beavatási szertartáson kell részt vennie, s hogy hogyan zajlik ez, annak csak a fantázia szabhat határt, de a kedves Olvasó ne gondoljon semmi jóra. A delikvensnek utána két választása van: vagy köcsög lesz vagy csicska. Ez utóbbi olyan személy, aki a magasabb státuszban lévő rabokat mindig, minden körülmények között kiszolgálja: takarít utánuk, pénzt, cigarettát, italt csempészik be nekik, a nap bármely percében ugráltatható. Az előbbit pedig nem hiszem, hogy részleteznem kellene. Ugyanakkor fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy ezek a fiúk nem homoszexuálisok, az egymással létesített nemi kapcsolat a hatalom fitogtatásának eszköze.

 

Sokan a bent eltöltött idő alatt kikészülnek, ilyenkor számos trükköt alkalmaznak annak érdekében, hogy kórházba kerüljenek. Itt ugyanis lényegesen jobb az ellátás: csönd van, tisztaság, ehető a koszt és olykor felbukkan egy-egy csinos, fiatal hölgy is, mint az ápolószemélyzet tagja. Gyakori tehát, hogy felvágják az ereiket, vagy helyi kifejezéssel élve benyelnek, ami azt jelenti, hogy éles tárgyakat – borotvapengét, csavarokat, üvegszilánkokat – nyelnek le, esetleg timsó felszívásával idéznek elő akut tüdőgyulladást. Azok viszont, akik a kínzások és megaláztatások ellenére próbálják tartani magukat, hideg távolságtartással nyilatkoznak, mintha az, amit elkövettek, a világ legtermészetesebb dolga volna. ,,Összeverekedtünk, négyszer megszúrtam, meghalt” – mondja egyikük rezzenéstelen arccal. ,,Rálőttem, pont itt a halántéknál kapta el a golyó” – közli a másik, s a szégyen vagy megbánás halovány jelét sem mutatja. ,,Visszamentem, leellenőriztem, hátha mégse halt meg… hát, meghalt. Pulzus nem volt, lélegzés nem volt”– folytatja. A film ennek ellenére mégsem mond ítéletet ezek fölött a “bebukott” fiatalok fölött, csak a valóságot ábrázolja a maga puritán módján.

A Bebukottak Mész András riportfilmje, amely a Balázs Béla Stúdióban látott napvilágot. Az eredeti koncepció kicsit más volt: kezdetben eltérő szubkultúrákba tartozó fiatalokról akartak forgatni, ám valahogy eljutottak a fiatalkorúak börtönébe, s egy csapásra módosult a téma. Még elkészülésének évében kijutott a Torinói Filmfesztiválra, ahol a legjobb külföldi filmnek szánt díjat is elvitte. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál viszont kiverte a biztosítékot, pláne, hogy a fegyőrök végtelen korrupcióra való hajlama is elég látványosan megjelenik benne, olyannyira, hogy betiltották. A felvétel másolatai szamizdat formában cseréltek gazdát, egyre többekhez jutott el, és végül kultuszfilm vált belőle. A rendszerváltás után már a televízióban is leadták.

 

Kinek ajánljuk: Azoknak, akik szeretnének betekintést nyerni a haldokló szocializmus egyik büntetés-végrehajtási intézményébe és kíváncsiak arra, hogyan jut el valaki odáig, hogy elvegye egy másik ember életét.

 

Értékelés: 10/10

 

 

 

 

Káin gyermekei (2014)

Azt gondolhatnánk, hogy itt véget is ér a történet, de azt kell mondjam, hogy koránt sem! Majdnem harminc esztendővel a Bebukottak megjelenése után leforgatták az alkotás “kistestvérét”, amely arra volt kíváncsi, az egykori bűnösök miként élnek három évtizeddel később (ha még élnek…), és amely a Káin gyermekei címet kapta.

Ahogy azt sejteni lehetett, a film nem maradt retorzió nélkül, a korabeli karhatalom gondoskodott róla, hogy a tököli börtön vezetőségét azonnali hatállyal leváltsák, meghurcolják. Aztán jött a rendszerváltás, a fogvatartottak iratai pedig szép lassan az enyészeté lettek. Ezért volt különösen nehéz dolga annak a forgatócsoportnak, akik a fejükbe vették, hogy felkutatják a megszólaló hat fiút, és kifaggatják őket, mi lett velük. A Káin gyermekeit már Gerő Marcell rendezte, s egy magyar-francia koprodukció keretein belül valósult meg, állami támogatás híján a HBO Europe és a CNC – ők a francia filmalap – finanszírozták. A börtönfilm három szereplőjét, Palit, Gabeszt és Zsoltot sikerült kamera elé állítani, a többiek sorsa nem ismert.

 

Pali, akinek ráncokkal barázdált arca viharos életútról mesél, jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik kis falujában él, az édesanyjával közös háztartásban, a filmben az asszony is beszél, hogyan élte át a történteket. Kiderül, a férfi megpróbálkozott a normális, civil élettel, volt nős is, három gyermeke van, azonban a dolgok ismét elromlottak és szinte egyedül maradt. Mintha valóban ott lenne homlokán a Káin-bélyeg: környezete a végsőkig megveti és elhatárolódik tőle, s ez igaz tulajdon családjára is. Gabeszt Pécs külvárosában találta meg a stáb. A férfi hajléktalan. Hulladékot gyűjt némi kis bevétel reményében, így telnek a napjai. Elvált, van egy gyereke is, akiről a titkosított örökbeadási procedúra miatt semmit sem tud évek óta. Lelkileg teljesen összetört. Végül Debrecenbe látogatunk, egy kórház pszichiátriai osztályára, itt lakik ugyanis Zsolt. Közel két évtizedet töltött rácsos ablakok mögött, nem is csoda, hiszen a BTK-ban szereplő szinte összes tételt kipipálta már. Édesanyja Ózdon tengeti életét, egy közös udvar kis melléképületében. Megszólal ő is és a szomszédok is, beszámolóikból hajmeresztő dolgok tárulnak a nézők lelki szemei elé.

Az egykori bűnös fiúk megöregedtek. Tetteiket mélységesen megbánták, a fiatalon elképzelt, rendezettebb jövőből nem sikerült semmi, anyagilag, érzelmileg, emberileg teljes mértékben a létezés perifériájára szorultak. Körülményeik olyanok, hogy ha akarnának sem tudnának változtatni életvitelükön, újra meg újra a bűn útjára lépnek, s a börtön ajtajai ilyenkor újból megnyílnak előttük. Felmerül a kérdés, hogy a valaha volt zabolázatlan kamaszok szüleinek és szociokulturális közegének mekkora szerepe volt abban, hogy így végezték? Megkapták-e ők is a büntetésüket vagy megúszták? Létezik-e egyáltalán kiút az ördögi körforgásból, ha az ember nem minta-családba születik?

 

Kinek ajánljuk: A Káin gyermekei jóval szomorúbb történet, mint a Bebukottak. Csak olyanok nézzék meg, akik bírják a lelki strapát.

 

Értékelés: 10/10

 

 

 

 

Norka