A Serial Chillers rovat ezúttal egy nem hagyományos értelemben vett sorozatgyilkos ügyét tárgyalja. Az Unabomberként ismert Ted Kaczynski húsz éven keresztül küldött levélbombákat, melyekkel három embert megölt, további huszonhármat pedig súlyosan megsebesített. Különös ismertetőjegye, hogy Kaczynski sok szempontból tekinthető inkább terroristának, semmint sorozatgyilkosnak – tetteit ugyanis nem a kéjvágy, hanem az ideológia motiválta.

Gyermekkora

Theodore John Kaczynski Chicagóban született 1942. május 22.-én. Szülei, Theodore Richard (Turk) Kaczynski és Wanda Dombek három évvel korábban ismerkedtek meg egy bevándorlói közösségben, ahol többek között angolul tanulhattak. Nagy volt az örömük, amikor végre megengedhették maguknak az esküvőt, és első gyermekük, Ted is hamarosan világra jött.

Theodore körülbelül hat hónapos lehetett, amikor súlyos himlőfertőzést kapott, és kórházba került. Wanda visszaemlékezéseiben azt, ahogyan akkoriban a gyerekekkel bántak, barbárságnak nevezte. „Nem engedték, hogy a szülők a gyerekkel maradhassanak. Ő annyit fogott fel az egészből, hogy elhagytuk. A szívem majd beleszakadt, amikor végre meglátogathattuk, és olyan élettelen volt, mint egy rongybaba. Nem reagált semmire. Halálra ijesztett.” A kisfiú egy hétig volt a kórházban, mialatt édesanyja csupán két alkalommal egy-egy órára látogathatta meg.

Ted visszahúzódó gyermekké vált, többé nem mosolygott, és nem nézett mások szemébe. Ma már tudjuk, hogy egy csecsemő számára az ilyen típusú magára hagyatottság – az anya hiánya – és hospitalizáció az illető egész életére kiható mentális és érzelmi problémákat okoz. Minden bizonnyal ez ültette el az egyébként minden tekintetben átlagos körülmények között nevelkedő fiúban későbbi rémtetteinek mozgatórugóit.

Ted ötödik osztályos korában az iskolában elvégeztek egy IQ tesztet rajta, amelyen kiemelkedő, 167 pontos eredményt ért el, gyakorlatilag zseninek számított. Tanulmányai is megfeleltek ennek, a hatodik osztályt kihagyva rögtön a hetedikbe mehetett. Maga Kaczynski gyerekként és felnőttként is úgy vélte, helytelen volt őt az idősebb gyerekek közé tenni az iskolában: szociálisan kifejezetten fejletlen, csendes, zárkózott gyerek volt, akit ettől fogva folyamatosan értek atrocitások osztálytársai részéről, ami még tovább súlyosbította ezt az állapotát. Édesanyja aggódott Ted szociális készségei (illetve azok nemléte) miatt, és fontolgatta, hogy kivizsgáltassa, fia autista-e – de erre végül nem került sor.

A középiskolában hasonlóan kitűnt eredményeivel, különösen a matematikában teljesített kiemelkedően. Valósággal megszállottja lett a matematikai összefüggéseknek, amelyekkel sokkal szívesebben töltötte szabadidejét a szobájába zárkózva, mint hogy másokkal barátkozzon. Magasabb szintű függvénytranszformációkkal is elboldogult már, mikor egy haladó matematikai osztályba került az iskolában. A tizenegyedik osztályt is átugorhatta, és mindössze tizenhat évesen felvételt nyert a Harvard Egyetemre.

Egyetemi évek

A Harvardon Kaczynski szintén kiemelkedő teljesítményt tudhatott magáénak, 98,9%-os eredménnyel. 1958 és 1962 között szerezte meg matematika alapszakos diplomáját. Azt gondolhatnánk, szociális élete a hasonszőrűek között kibontakozhatott, de ez korántsem volt így. A Harvard ekkoriban egy hírhedten sznob intézmény volt, és a középosztálybeli származású Ted igencsak kilógott a sorból, és egyáltalán nem érezte jól magát ebben a közegben.

Részt vett egy tudományos kísérletben, amit a híres pszichiáter, Dr. Henry Murray, a tematikus apercepciós teszt kifejlesztője (ami a ma is egyik leggyakrabban használt mérőeszköz a személyiségpszichológiában) vezetett. A kísérlet során a résztvevő hallgatóknak azt mondták, hogy vessék papírra saját életfilozófiájukat, amelyet meg kell majd vitatniuk egy felsőbbéves hallgatóval. Ezek a beépített személyek valójában arra voltak felkészítve, hogy valósággal ízekre szedjék a kísérleti alanyokat. A kísérlet célja az volt, hogy megfigyeljék, hogyan reagálnak a célszemélyek extrém stresszhatásra – amelyhez huszonkét érzelmileg instabil hallgatót válogattak össze. Az eredmények katasztrofálisak voltak, az alanyok hevesen ellenálltak vagy éppen érzelmileg teljesen összetörtek a kísérlet során. Videóra vett reakcióikat újra és újra visszanézették velük, ami csak tovább fokozta az elviselhetetlenségig emelt stressz szintet. A kísérlet legnagyobb hibája az utógondozás teljes hiánya volt. Kitették ezeket az embereket egy szörnyű traumának, amit a későbbiekben meg sem próbáltak feloldani semmilyen módon. Ted Kaczynsky ettől fogva mélységes ellenszenvet érez a pszichológia és a pszichiátria iránt, és retteg az agykontrolltól.

Tanulmányait a Michigani Egyetemen folytatta ahol 1962 és 1967 között mesterdiplomát, majd doktori fokozatot szerzett matematikából. Tézisében egy olyan problémát oldott meg, amely az egyetem professzorait évek óta kihívás elé állította. Díjat nyert, és több értekezését is publikálták: szép tudományos karrier előtt állt. 1967 őszén tanársegédi állást kapott a Berkeley Egyetemen. Huszonöt évesen ő volt a valaha volt legfiatalabb oktató az intézményben, de az állást nem sokáig töltötte be. Hallgatói elégedetlenségüket fejezték ki, többen panaszt nyújtottak be ellene. Kaczynski nem mozgott otthonosan a katedrán, az előadások közben gyakran motyogott, dadogott, nem törődött a hallgatókkal, sőt, olykor kifejezetten dühítették őt. Valójában ekkor már megfogalmazódott benne, mire vágyik, és csak addig tervezett az egyetemen maradni, míg elegendő pénzt tud gyűjteni a megvalósításához. 1969-ben minden előjel nélkül, váratlanul és hirtelen felmondott.

Montana

A montanai Lincoln közelében, az erdőben egy kunyhót épített magának és két évvel később, 1971-ben végre beköltözhetett. A terület megvásárlásához szükséges összeg előteremtésében családja is segítette őt; még ha furcsállták is, hogy Ted remeteként akar élni. Egyedül, a lehető legkevesebb pénzből, elektromosság és folyóvíz nélkül. Az volt a célja, hogy teljesen önellátó lehessen elszigeteltségében. Ennek érdekében tanult nyomkövetést, hogy mely növenyek ehetőek és melyek nem, és megtanult szerszámokat is készíteni. Hamar ráébredt amúgy, hogy hiába él így, az őt körülvevő természetet tovább pusztítja az ipari környezet és a „fejlődés”.

Az utolsó csepp a pohárban, ami útjára indította bűncselekményeit 1983-ban történt, amikor az egyik kedvenc helyén, ami kétnapi járóföldre volt a kunyhójától, utat építettek.

„El sem tudják képzelni, mennyire dühös voltam. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy a vadonban való további ismeretek megszerzése helyett inkább azon dolgozom, hogy visszatérjek a rendszerbe. Bosszút állni.”

Szociológiai, politológiai könyveket kezdett olvasni, és alapos tudósember módjára ásta magát bele a témába. Hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy minden probléma okozója az ipari társadalom, amellyel erőszakos eszközökkel kell leszámolni. Nem hitt abban, hogy a techno-ipari rendszert meg lehetne reformálni, kizárólag az erőszakos elpuszítása segíthet.

Bombák

Az első levélbombát 1978 májusának végén küldte a Northwestern Egyetemre, Buckley Cris professzornak címezve. A csomagot egy parkolóban találták meg „vissza a feladónak” jelzéssel, Crist címére. Amikor a csomag hozzá került, Crist felismerte, hogy a címzés nem az ő kézírása, és gyanakodni kezdett. A kampusz biztonsági szolgáltanak segítségét kérte, és amikor felbontották, a csomag azonnal robbant. Az őr kisebb sérüléseket szenvedett, amit a bomba kezdetlegességének köszönhetett. Kaczynski az első bombánál számos olyan mérnöki hibát vétett, amelyek csökkentették a bomba hatását.

Az első bombát továbbiak követték, melyeknek célpontjai légitársaságok voltak. 1979-ben az egyiket sikerült egy repülő csomagterébe is feljuttatni. A bomba időzítőszerkezete hibás volt, robbanás helyett füstölni kezdett, a pilóta pedig kényszerleszállást hajtott végre. Ez a robbantás meghiúsult, de a hatóságok megállapították, hogy tűzerejével az egész gépet el tudta volna törölni a föld színéről.

Mivel az utasszállítóra feljuttatott bomba szövetségi bűnténynek minősül az Egyesült Államokban, a levélbombákért felelős személy után az FBI kezdett nyomozni, akik az UNABOM kódnevet adták neki a University (Egyetem), Airline (Légitársaság) és Bomber (Robbantó) szavakból; amit később a sajtó fejlesztett tovább Unabomberre. Az ügyön hamarosan több, mint 150 nyomozó, elemző munkatárs dolgozott az FBI-nál, de nem sok eredményre jutottak. A bombákhoz felhasznált alapanyagok gyakorlatilag bárhol fellelhetőek voltak, és az elkövető nagyon is értett hozzá, hogyan rejtsen el minden jelet, ami elvezethetné hozzá őket. Csak egy példa ezek közül, hogy a csomagokra ragasztott bélyegeket valamilyen anyaggal vonta be, mert rájött, hogy a postai dolgozó ujjlenyomata alapján beazonosíthatnák, hol adta fel a csomagot.

1980-ban a híres, számunkra leginkább a Mindhunter könyv és sorozatból ismertté vált John Douglas ügynök is csatlakozott az UNABOM-csapathoz, és megalkotta az elkövető lehetséges pszichológiai profilját. Ebben úgy írta le őt, mint egy közepes intelligenciájú személyt, aki akadémiai kapcsolatokkal bír. Később a profilt úgy pontosították, hogy neoluddita törekvései lehetnek, és valamilyen természettudományos végzettsége van; de a profilt az FBI 1983-ban sutba vágta, és azt fogadta el helyette, amely szerint a robbantó repülőgép-szerelő munkás lehet, aki a közelmúltbeli tömeges elbocsátások áldozataként akar bosszút állni. Korát a húszas évei közepére tippelték, hiszen a legtöbb sorozatgyilkos ebben a korban válik aktívvá, azonban ezzel is nagyon tévedtek, hiszen Kaczynski ekkor már 40 is elmúlt.

Az FBI létrehozott egy bármikor hívható telefonszámot és 1 millió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Az első komolyabb sérülést Kaczynski bombáitól 1985-ben szenvedte el egy John Hauser nevű légierős kapitány, aki négy ujját és egyik szemének világát veszített el a robbanás során.
Szintén 1985-ben szedte első halálos áldozatát is a robbantó. Hugh Scrutton egy számítástechnikai bolt tulajdonosa az üzlet előtti parkolóban talált rá srapnellel töltött bombára. E visszatérésekor Kaczynski egy ideig nem használta a postát, hanem személyesen juttatta el gyilkos küldeményeit a helyszínekre, melyekben óriási fejlődést tapasztaltak a nyomozók. Az új bombák minden szempontból hatékonyabbak voltak, és a robbantó többé nem követett el hibákat az összeszerelés során. Hasonló támadás történt 1987 februárjában Salt Lake Cityben, szintén egy számítástechnikai felszereléseket árusító üzlet volt a célpont, ahol Gary Wright talált rá, és ahogy megpróbálta eltávolítani, súlyos sérüléseket szenvedett.

Ez az utolsó eset azonban változást hozott, ugyanis volt egy szemtanú. Egy nő látta, ahogyan egy kapucnis pulóvert és napszemüveget viselő férfi elhelyezte a csomagot a parkolóban, és képes volt személyleírást adni róla – minek nyomán megszületett az a fantomkép, amely később megjelent az ország valamennyi médiumában, és máig talán a történelem legismertebb fantomképe.

Hosszú évek hallgatása következett, és bár a nyomozásban semmiféle előrelépés nem történt, átmenetileg a robbantások is szüneteltek. A következő bomba hat évvel később, 1993-ban ért el címzettjéhez, David Gelernterhez, a Yale Egyetem informatika professzorához. A következő célpont egy héten belül a genetikus Charles Epstein volt a San fransiscói Egyetemen, aki több ujját elveszítette a támadás során. A merénylő felhívta telefonon Gelernter fivérét, aki szintén genetikus volt, és megfenyegette, hogy ő lesz a következő. Az MIT egyik genetikusa, Phillip Sharp két évvel később szintén kapott egy fenyegető levelet.

Még ebben az évben Kaczynski oly sok sorozatgyilkoshoz hasonlóan felvette a kapcsolatot a sajtóval, és levelet írt a The New York Times-nak, melyben azt állította, hogy a bombákért való felelősség csoportját terheli, mely a Freedom (Szabadság) Club nevet viseli. Az Unabomber a kezdetektől fogva minden bombáját ellátta ezzel az FC jelzéssel (oly módon megszerkesztve azokat, hogy az FC jelzés sértetlen maradjon a robbanás során), de az FBI sokáig nem tudott vele mit kezdeni, csupán „aláírásként” értelmezték.

1994-ben egy PR cég feje, Thomas J. Mosser otthonában nyitotta ki a halálát okozó csomagot. Az Unabomber, vagyis az FC egy újabb, a The New York Times-nak küldött levelében indokolta meg az áldozat kiválasztását: a cég segítette az Exxont, hogy tisztázza magát az Exxon Valdez incidenst követően – az olajtanker megfeneklése minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta.

1995-ben újabb bomba került feladásra, mely ezúttal Gilbert Murray-nél, egy fakitermeléssel foglalkozó cég igazgatójánál kötött ki. A címzett a vállalat korábbi vezetője volt. Murray a robbanás során azonnal meghalt.

Összesen 16 bombát tulajdonítanak Kaczynskinak, melyekkel 23 személy megsebesített, hármat pedig megölt. A bombák minősége, összetettsége sokat változott az évek során, de abban megegyeztek, hogy az első kivételével mind tartalmazta az FC monogramot. Az egyes alkatrészeken talált látens ujjlenyomatok nem egyeztek a sajtónak küldött leveleken találtakkal. Az elkövető egyes bombáiban hamis nyomokat rejtett el – oly ravaszan, hogy biztos lehessen benne, hogy az FBI valódinak hiszi majd.
Az FBI arra a következtetésre jutott, hogy a merénylő egy bizonyos téma köré szervezi a robbantásokat, ezek pedig a természet, a fák, az erdő. A kiszemelt áldozatok között voltak Percy Wood, Leroy Wood Bearson professzor; a robbanószerkezetekben gyakran helyezett el egy-egy faágat, és a címek között is előfordult a wood, vagyis fa szó.

A Kiáltvány

1995-ben az Unabomber számos levelet küldött korábbi áldozatainak, és vezető sajtóorgánumoknak, melyekben azt követelte, hogy közöljék le 56 oldalas, 35.000 szóra rúgó esszéjét, melynek címe Az ipari társadalom és jövője, és később az Unabomber Kiáltványaként (Manifesto) vált ismertté. Ígérete szerint, ha ez megtörténik, leáll a további bombák küldésével.
Az FBI köreiben óriási dilemma volt eldönteni, eleget tegyenek-e a követelésnek. Végül a közlés mellett döntöttek, amikor egy újabb levélben fenyegetőzni kezdett a robbantó. Abban reménykedtek, hogy talán ha a lakosság is olvasni fogja a kiáltványt, ráismernek a tettesre, és segítenek a kézrekerítésében. A kiáltvány a The New York Timesban és a The Washington Postban egyaránt 1995. szeptember 19.-én jelent meg.

A kézirat írógéppel készült, melyen nem volt dőlt betűs szedés, ezért a kiemelendő szavakat csupa nagybetűvel írta. Mindvégig többes számban beszél magáról, és többször hivatkozik önmagára az FC monogrammal.

Az ipari társadalom és jövője elejét Kaczynski a következő megállapítással kezdi:

„Az ipari forradalom és következményei katasztrófaként érték az emberi fajt.”

A szövegben bírálja a baloldali politikai nézeteket, legnagyobb részében viszont az ipari forradalom következtében átalakult világot. Állítása szerint ez a változás arra kényszerítette az emberiséget, hogy elveszítse a kapcsolatot a természettelés ez olyan viselkedésformákat eredményez, amelyek méginkább eltávolítják a természetes emberi jellemzőktől.A szöveg végefelé a lehetséges jövőt tárgyalja, mely szerinte kizárólag az emberi szabadság elvesztését jelentheti, és felhívást intéz az olvasóhoz, hogy csatlakozzon a technológia elleni forradalomhoz.

A nyomozás véget ér

A kiáltvány közlését megelőzően az FBI számos sajtótájékoztatót tartott, melyekben felhívták a figyelmet arra, hogy a lakosságtól várnak segítséget az Unabomber kézrekerítésében. Hozzátették, hogy a robbantó minden bizonnyal Chicago környékéről származik, valamilyen kapcsolat fűzi Salt Lake City-hez. Ez a földrajzi megjelölés volt az, ami miatt Ted öccse, David Kaczynski feleségének bogarat ültetett a fülébe, hiszen férje családja Chicagóból származott.

Linda beszélt Daviddel arról, hogy talán az Unabomber Ted lehet, és kérte, hogy olvassák el a kiáltványt. David persze kezdetben elutasító volt, őrültségnek tűnt a gondolat, hogy éppen az ő bátyja lenne az anarcho-terrorista, de végül beadta a derekát. Egy héttel a megjelenése után elolvasta, és a családi holmik között megőrzött, 1970-es évekbeli Ted által írt levelekkel kezdte összehasonlítani őket. Számos hasonlóságot talált bennünk mind tartalmi, mind pedig nyelvészeti szempontból, így már ő is elhitte, hogy valóban a saját testvérét kell feljelentenie.

A lakossági felhívásokat követően az FBI naponta ezer hívást kapott hónapokon keresztül; mindenkinek az 1 milliós nyomravezetői díjra fájt a foga. Számos levelet is kaptak, melyek azt állították, hogy az Unabomber áll mögöttük, ezzel hamis csapásokra terelve a nyomozást. Ezidő alatt David Kaczynski magánnyomozót fogadott, aki diszkrét módon utánanézett, hogyan telnek Ted napjai. David és a bátyja ekkor már évek óta elhidegültek egymástól és nem álltak beszélőviszonyban. David felkereste Tony Bisceglie ügyészt, aki segített a magánnyomozó által gyűjtött információkat értelmezni, és felvenni a kapcsolatot az FBI-jal. David biztos akart lenni abban, hogy feljelentése nem sikkad el a többezer között, és bátyját is meg akarta kímélni attól, hogy az FBI rárontson; mert tudta, hogy kiszámíthatatlanul és valószínűleg erőszakosan reagálna.

Természetesen mielőtt rajtaütöttek volna, a hatóságok is összehasonlíttatták David Tedtől származó leveleit a kiáltvánnyal, és a szakértők arra jutottak, hogy csupán a nyelvezet alapján megállapítható, hogy nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy szerzőjük azonos. A nyelvészeti elemzés kombinálva a Kaczynski életéből megismert részletekkel jó alapot szolgáltatott ahhoz, hogy házkutatási parancsot kaphassanak a férfi kunyhójára.
A letartóztatásra 1996. április 3.-án került sor a montanai Lincoln erdeiben található faháznál. Kaczynski lakhelyén az FBI hatalmas készleteket talált bombaalapanyagokból, 40.000 oldalnyi kéziratot a bombakészítésről, az Unabomber tetteiről és egy kész robbanószerkezetet, amely már csak a feladásra várt.

David Kaczynski szeretett volna névtelen maradni, és az FBI biztosította is őt erről; az információ, hogy a robbantót a saját öccse leplezte le, mégis kiszivárgott, és óriási sajtószenzáció lett belőle. David a nyomravezetői jutalmat bátyja áldozatainak családjai között osztotta szét.

Egy ideig Kaczynskit meg akarták gyanúsítani azzal is, hogy ő volt a San Fransiscóban és környékén gyilkoló, máig ismeretlen Zodiákus gyilkos. Ted 1967 és 1969 között maga is itt élt, és stimmelt a profiljuk is: rendkívüli intelligencia, kódok és bombák iránti érdeklődés. Valószínűleg csupán véletlen egybeesésről van szó.

A tárgyalás

Kaczynski védőügyvédje, Michael Donahoe azzal a védelmi taktikával állt elő, hogy elmebetegségre hivatkozva kéri majd ügyfele felmentését. A bombagyáros mereven elzárkózott és elutasította ezt a módszert. A bíróság által felkért pszichiáter a vádlott vizsgálata során paranoid skizofréniát állapított meg nála, de úgy vélte, alkalmas arra, hogy a bíróság elé álljon. Kaczynski azt állította, hogy a börtönben dolgozó pszichiáterek is nevetségesnek és politikai indíttatásúnak nevezték ezt a diagnózist.

A skizofrénia egy betegségcsoport, amely kóros mentális állapottal jár; az érzékek, az észlelés a gondolkodás felbomlását eredményezi. Gyakori jellemzője a realitással való kapcsolat elvesztése, és téveszmék rögzülése. A paranoid skizofrénia egy csoport a betegségegyüttesen belül, melyet leginkább az üldöztetéssel kapcsolatos téveszmék jellemeznek.

A Kaczynskit diagnosztizáló pszichiáterek véleményét, miszerint az Unabomber ideológiája paranoiától hajtott téveszmékből állna, sokak vitatták. Amikor a kiáltványt nyilvánosságra hozták, sokan szimpatizálni kezdtek vele, és helyeselték az ipari társadalom káros hatásairól alkotott véleményét. Igen népszerű volt, egészen letartóztatásáig: amikor a sajtóban megjelentek az első képek az elhanyagolt külsejű, zavaros tekintetű férfiról, nagy hirtelenséggel csappant meg rajongóinak száma, és inkább kezdték különc őrültnek tekinteni. Mégis, máig nehéz tagadni, hogy elméleteiben, szavaiban ne volna némi igazság, és ez az, ami igazán ellentmondásos figurává teszi őt.

A bíróság 1996 áprilisában bűnösnek ítélte Kaczynskit tízszeresen a bombák szállításáért, levélben való feladásáért és használatáért; továbbá három áldozatának meggyilkolásáért. Az ügyészség halálbüntetést kért rá, de a David Kaczynskivel kapcsolatban álló ügyész segítségével kegyelmet kértek neki. David rettegett attól, hogy tette, hogy feladta bátyját, annak halálát eredményezheti. 1998 januárjában Ted öngyilkossági kísérletet követett el: megpróbálta felakasztani magát, de próbálkozása kudarcot vallott. Végül alkut kötöttek vele, és hogy elkerülje a halálbüntetést, bűnösnek vallotta magát minden vádpontban. A későbbiek folyamán vissza akarta vonni vallomását, arra hivatkozva, hogy akaratlanul tette azt, de ezt a szándékát elutasították.

Börtönévek

Kaczinsky, vagy más néven az Unabomber jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti az U.S.A. legmagasabb biztonsági besorolású börtöneinek egyikében, Coloradóban. Ablaktalan cellájában távolabb van a természettől, mint valaha, hiszen még a kék eget sem láthatja, ami minden bizonnyal a lehető legnagyobb büntetés számára.

A börtönben is termékeny író maradt, és perbe fogta az államot, amikor az árverezésen értékesítette kunyhójában lefoglalt dokumentumait; mondván, hogy ezzel sértik szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Elutasították, az árverezésen keresett összeget pedig az áldozatok között osztották szét.

2005-ben felajánlott egy nagy értékű adományt az első két támadás helyszíne, a Northwestern Egyetem számára. Két igen ritka könyvpéldányt szeretett volna nekik ajándékozni magángyűjteményéből. Az Egyetem elutasította az adományt, arra hivatkozva, hogy angol nyelven már birtokukban vannak a kérdéses könyvek, és nem óhajtanak duplikációt belőlük.

A montanai faházat lebontásra ítélték, miután eredeti helyéről kiemelték és elszállították, de végül épségben hagyták és egy washingtoni múzeumban állították ki 2008 nyarán. Kaczynski egy kézzel írott levélben tiltakozott a ház közszemlére állítása ellen.

David Kaczynski minden hónapban levelet ír bátyjának, de választ sosem kapott rájuk.

 

Unabomber: The True Story (1996) (Levélbomba) / Manhunt: Unabomber (2017-)

Kétségtelen, hogy bár több, mint húsz éve börtönben ül, az Unabomber hatása máig érezteti magát. Az amerikai popkultúra részévé vált, 2001.09.11. az ő arcképe jelentette „a” terrorizmust az Egyesült Államokban, de európai „szaktársai” is bizonyosan felnéztek rá. A 2011-ben elkövetett norvégiai terrortámadások mögött álló Anders Breivik (aki ma már Fjotolf Hansen) 2083 – Európai függetlenségi nyilatkozat című kiáltványában jelentős részeket plagizált Kaczynski főművéből.

 

Nem hagyta nyugodni azonban a filmművészetet sem, és számos műben kerülnek említésre tettei.
Teljes értékű, neki szánt játékfilm egy született eddig: az 1996-os Unabomber: The True Story (Levélbomba).

A filmnek két főszereplője van, David Kaczynski, illetve Ben Jeffries, akinek alakját Anthony Muljat postafelügyelőről mintázták. A postafelügyelőség alatt ne egyszerű postásokra gondoljunk: az USÁ-ban ez a szervezet egy olyan nyomozóhatóság, végrehajtó, mely a postát is érintő ügyekben dolgozik, leginkább talán a nálunk megszűnt Vám- és Pénzügyőrséghez hasonlíthatnánk. Mint az sejthető, erősen érintettek voltak az Unabomber esetében is, az FBI bevonását megelőzően is nyomoztak már utána.

Muljat a valóságban 11 évet töltött a robbantások kivizsgválásával, és a film elkészítéséhez konzultánsnak kérték fel. Mindez jól mutatja a film legnagyobb erényét: dramaturgiai lépései ellenére is hitelesen ábrázolja a nyomozást, és a legtöbb kérdésben alkalmazkodik a valóságban történtekhez. Mint az a legtöbb nagy horderejű nyomozásnál – melyben az FBI is érintett – valójában sokkal kevesebbet tudunk a nyomozás menetéről, mint azt elsőre gondolnánk; és ha az ember beleássa magát a témába látja csak igazán, hogy számos egymásnak ellentmondó forrással találkozik. (Fenti cikkemben igyekeztem a legáltalánosabban elfogadott tényeket és véleményeket összegezni)

A Levélbomba egy tévéfilm, 1996-ban is annak szánták, és ez egyértelműen meghatározza hangulatát. Ne várjunk látványos robbantásokat vagy elsöprő erejű színészi játékot. Korrekt módon hozza a kötelezőt, de egyértelműen leköti a nézőt annak ellenére is, hogy nem túl izgalmas – különösen, ha ismerjük a sztorit. Azzal kezdtek, hogy két főszereplőnk van: egyrészt Jeffries (Dean Stockwell) nyomozását követhetjük végig, aki mindvégig kitart az ügy mellett és nem hajlandó feladni azt, még akkor sem, amikor már az egészsége bánja a megfeszített munkát; másrészt pedig azt láthatjuk, ahogyan David Kaczynski (Robert Hays) eltávolodik hőn szeretett bátyától, Tedtől (Tobin Bell), majd szép lassan rájön: ő az a robbantó, akiről a hírekben hallott. Ezáltal a film képes érzelmi húrokat is megpendíteni, jól érzékelteti David dilemmáját és az áldozatok gyötrelmeit is segít átérezni.

Értékelés: 7/10

A Discovery 2017-ben született sorozata, amely a Manhunt: Unabomber címet viseli egészen máshogy közelít a történethez. Mivel 8×45 perce van a kibontásra, sokkal részletesebb cselekményt kapunk. Ezúttal a főszereplőnk egy FBI ügynök, a valóságban is létező James R. Fitzgerald. Fitzgerald a való életben is nyelvészként és profilozóként dolgozott az eseten, és neve előkerült a Jonbenét Ramsey-ügyben is. Konzultánsként részt vett a sorozat elkészítésében, és maga is elismerte, hogy a cselekmény többet tulajdonít neki, mint amennyi munkát valóban elvégzett. A nyelvészeti elemzésben vett részt, de a nyomozás többi részét metaforikusan helyezt az ő kezébe a sorozat. Sosem találkozott Kaczynskivel személyesen.

A Manhuntban sokkal több a fikciós elem, mint a Levélbomba című filmben, de ez nem feltétlenül csökkent az értékén. Bár az ehhez a sorozathoz nagyon hasonló hangulatú Mindhuntert én a nyomozók magánéletének bevonása miatt nem tudtam igazán megkedvelni, annak megvolt az az erénye, hogy óriási hangsúlyt fektetett a megjelenített sorozatgyilkosok hiteles ábrázolásának; és ez a Manhuntra kevésbé igaz. A dramaturgia és az izgalom kedvéért beáldozták némileg a hitelességet, és inkább az „igaz történet alapján” kategóriába csúsztak át a dokudrámából; de ennek tudatában és helyén kezelve az információt egy nagyon magas színvonalon elkészített, remek színészeket felvonultató bűnügyi, nyomozós sorozatot kapunk. A Fitz szerepében látható Sam Worthington az én ízlésemnek kissé faarccal vágott neki ennek a 8 órára rúgó kalandnak, de a Kaczynskit játszó Paul Bettany gyönyörűen feszült neki az FBI ügynöknek. Kettejük jelenetei a legjobbak az egész sorozatban.

Mivel Fitzgerald ügynök számos hírhedt nyomozásban részt vett, a sorozatot az ő munkáján alapulónak antológiának tervezték: mindvégig ő a főszereplő, és évadonként új ügyön dolgozik. A második évad Deadly Games címen 2020 februárjában startolt el a Spectrum gondozásában, és az 1996-os atlantai nyári olimpián történt bombatámadást dolgozza fel.

Értékelés: 7/10

 

Blissenobiarella