Aktuális kritikánk tárgya nem véletlenül szerepelt szerkesztőségünk 2020-as legjobban várt horrorfilmjeinek listáján, a Color Out Of Space több szempontból is nagyon érdekes projektnek tűnt. Elsőkörben, mint minden H.P. Lovecraft-adaptáció, ezt az alkotást is kiemelt érdeklődés kísérte részünkről. Előzetes elvárásainkat tovább növelte a SpectreVision szerepvállalása, akik az utóbbi években olyan filmekhez adták a nevüket, mint pl.: Mandy, Daniel Isn’t Real, A Girl Walks Home Alone At Night vagy a Cooties.

A Mandy kifejezetten nagy kedvencem (afiaf)ezek közül, így a producerek mellett a főszereplő (Nicolas Cage) személye is további bizakodásra adhatott okot. Kevesen tudnak nála hitelesebben megőrülni:) Ha ez még mind nem lett volna elég, a hab a tortán a rendező kiléte, hiszen Richard Stanley (Dust Devil, Hardware) a katasztrófális Dr. Moreau szigete (1996) óta nem rendezett nagyjátékfilmet.

Lovecraft 1927-ben íródott alkotása kimondottan népszerű volt a filmkészítők körében. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az eredeti novellát már számtalan alkalommal dolgozták fel, több-kevesebb sikerrel: Die, Monster, Die (1965), The Curse aka The Farm (1987), Colour from the Dark (2008), Die Farbe (2010), illetve A Cor Que Veio do Céu (2017), és The Colour Out of Space (2017) című rövidfilmek is készültek már belőle. Most pedig a leginkább forgatókönyvírásban jeleskedő Richard Stanley dolgozta fel ismét, ezúttal már kifinomultabb CGI-technikát alkalmazva.

eyescream: Nem titok, hogy számomra 2020 egyik leginkább várt produkciója a Color Out Of Space volt, és most hogy már sikerült megnéznem, még mindig azt mondom, hogy igazán ígéretes versenyzőjének tűnik az év végi listám (egyik) dobogós helyezéséért. Ahogy eddig láthattuk, hatásos és rémisztő Lovecraft-adaptációt baromi nehéz készíteni – személyes kedvenceim a Re-Animator (1985), a From Beyond (1986), valamint a Call of Cthulhu (2005) -, szerencsére most egy újabb címmel bővülhet ez az amúgy is szerény lista.

A színészekre nem lehet panaszom – különösen Cage esetében érhető tetten az események hatására eszét vesztő családfő szerepének átélése -, de a film technikai része is korrektnek volt mondható. Az eredeti novellához képest a cselekményt áthelyezték napjainkra, tettek bele egy kis wiccát (pogány boszorkányságot), és egy pillanatra megjelenik benne a Necromicon, viszont a lényeg ugyanaz maradt: egy megmagyarázhatatlan külső erő általi befolyásoltság, amit az emberiség nem ért(het) meg, ezáltal nem készülhet fel rá.

Míg a bizarr módon elfajzott természeti mutációk az Annihilation-t juttatták eszembe, addig a nem embertől származó, kvázi idegen erők visszafordíthatatlan jelenlétét hangsúlyozó, szürreálisan groteszk, rémisztő asszimilációs elegyek (lénycsoportok?) a Carpenter-féle The Thing-et, Összegezve, kb. ilyennek kellene lennie egy modern hangulatú, ámde lassan építkezős kozmikus-horrort megelevenítő Lovecraft-adaptációnak. Amelyben például külön öröm látni, hogy az adóproblémái miatt borzalmasabbnál-borzalmasabb produkciókban feltűnő Nicolas Cage a Mandy óta ismét ténylegesen játszik. 8,5/10

afiaf: A sztori középpontjában a Gardner-család áll, akik a modern kor rohanását és digitalis zaját hátrahagyva úgy döntenek, hogy farmerkodásba kezdenek vidéken. A new-england-i kisváros pereme tökéletes választásnak tűnik, egészen a rejtélyes eredetű meteorit érkezéséig. A misztikus, lilás ködben úszó objektum, borzasztó események sorát indítja el, főhőseink pedig saját testükön tapasztalhatják a földönkívüli találkozás nem várt mellékhatásait.

A dél-afrikai direktor nagyon jó arányérzékkel adagolta a feszültséget, úgy gondolom, hogy az alapanyagból szinte a maximumot sikerült kihoznia. Vizuális szempontból egy rossz szó sem érheti a végeredményt, különösen a 6 millió dolláros produkciós költségvetés tükrében. A film utolsó harmadában lévő test-horror jelenetek különösen erősre sikeredtek, többször eszembe jutott Carpenter egyik klasszikusa (A dolog). A színészek tisztességesen teszik a dolgukat, Nic Cage játékát sem érheti különösebb kritika.

A közel kétórás játékidőn azért lehetet volna húzni, egy negyedórával rövidebb alkotás feszesebb és izgalmasabb lett volna. Az alpaka-témát egy kicsit túltolták a forgatókönyvben, ez néha indokolatlanul komikus jeleneteket eredményezett, amelyek könnyen kizökkenthetnek a film hangulatából. Ezeket az apróbb finomításokat leszámítva azonban nagyon jól működik a Color Out Of Space, ami 2020 egyik legjobb horrorfilmje eddig. Richard Stanley rendezése méltán kerülhet oda a legjobban sikerült Lovecraft-adaptációk (nem túl hosszú) listájára. 8/10