John Constantine karakterét a kezdetek kezdetén még Alan Moore (Watchmen, A Pokolból, V mint Vérbosszú, Különleges Úriemberek Szövetsége) szerepeltette a Swamp Thing című képregényben a DC Comic füzeteiben, de népszerűsége okán 1988-tól saját sorozatot kapott. Ezen széria egyik leghíresebb darabja a Garth Ennis által írt és William Simpsons rajzolta Káros szenvedélyek, melynek cselekménye gyakorlatilag a 2005-ben készült Constantine, a démonvadász című egész estés mozifilm alapját is képezte.

A közel 160 oldalas történetben – mely az eredeti Hellblazer #41-46 részeit tartalmazza – a magának való és mindenekfelett iszonyatos arrogáns John Constantine-nál fiatalkora óta tartó láncdohányzása okán tüdőrákot állapítanak meg, ráadásul már a végső stádiumban van. Sorra látogatja közeli barátai és ismerőseit, hátha akad valamelyiküknek valami épkézláb ötlete vagy tanácsa, hogyan élje túl ezt az egészet, de csak ront a helyzeten, amikor egy ugyancsak haldokló barátjához megy látogatóba, és ott egy hirtelen jött cselének köszönhetően egészen durván felhúzza az Alvilág urát. Ettől kezdve pedig még inkább ragaszkodik egyfajta megmeneküléshez, mert ha az élete során művelt sok rohadékság miatt egyszer a pokolra kerül, soha nem fog véget érni a megtorlás…

A többszörös Eisner-díjas Garth Ennis (Prédikátor, The Boys, Megtorló) története gyakorlatilag egy haldokló életének utolsó gondolatait és észjárását mutatja be, ráadásul a mienk egy speciális eset, mivel John Constantine ugye a film noir zsáner magányos-alkesz-láncdohányos detektívjeinek szinte minden jellemző vonását magáénak tudhatja. Emellett egy talpraesett természetfeletti nyomozóként ért a mágiához, de arra sem rest, hogy a két külső világ erőit – annak konkrét szereplőit – megpróbálja céljai eléréséhez felhasználni.

A Káros szenvedélyek című hat részre osztott képregény egyben egy emberi drámákban bővelkedő fejlődéstörténetként is felfogható, mert a minden ízében önpusztító és pökhendi főhősünk egy idő után elkezdi mérlegelni a dolgok jelentőségét – többek között egy haldokló személyében barátra lel -, és olyan irányba kanyarodik, ami alapvetően nem szokása. Ehhez pedig az is kell, hogy körülötte elhulljanak a régi barátok, egymást túllicitálva utálják meg a felsőbb hatalmak és úgy un bloc egyfajta közellenségként próbáljon valamit kezdeni a hátralévő életének rövid kis szakaszával. Ami saját stílusával elég nehezen megy neki.

Ehhez a magából totális reménytelenséget árasztó cselekményhez jól passzol a szinte végig felbukkanó önironikus narrációs jelleg, és olykor-olykor a szituációkban megjelenő bizarr fekete humor. William Simpsons rajzait az elmúlást szimbolizáló kopottas, pasztell színezet egészíti ki, hogy a kilátástalanságot hirdető atmoszférát tökélyre csiszolja – bár ezt nekem elsőre kicsit szoknom kellett. (Ez alól talán az ötödik fejezet a kivétel, ahol aztán olyan intenzív és folyamatos átlényegülő harc zajlik különféle alvilági teremtmények között, hogy csak kapkodtam a fejem.)

Akinek tehát bejött a mozifilm vagy alapból kedveli a természetfeletti jelenségek iránt nyomozó magányos hős koncepcióját, és nem riad vissza, hogy egész oldalas démonos-szörnyes vérengzések helyett inkább egy személyesebb hangvételű, mégis húsba vágó mondanivalójú történetet olvasson, annak maximálisan tudom ajánlani ezt az igényes kialakítású, kemény táblás kiadványt.

Értékelés: 9/10

eyescream

A könyvért köszönet a FUMAX kiadónak, akiktől ITT tudjátok megrendelni a kötetet.