A ’80-as évek gyerekei közül valószínűleg sokan emlékeznek hozzám hasonlóan az Agyrémre (Brainscan), köszönhetően az ikonikussá vált főgonosznak. Elfeledett kincs képe élt a fejemben, és kíváncsi voltam, mit tud nyújtani 25 évvel később, így újra megnéztem.

Nos, elfeledett kincsről talán nincs szó, de azt leszögezhetjük, hogy az Agyrém egy rendkívül alulértékelt film – a Rotten Tomatoes-on mindössze 20%-os értékelést ért el. Ennek az igazságtalanságát jól mutatja az is, hogy a felhasználói értékelések 60%-ot mutatnak jelenleg, ami sokkal közelebb jár ahhoz, amit a film megérdemel.

A Brainscan egészen egyedi ötlettel állt elő, és megkockáztatom, hogy azóta sem foglalkozott horrorfilm ilyen mélységben azokkal a kérdésekkel, amelyeket felvet. Az 1999-es eXistenZ-t juttathatja eszünkbe, mert a végső fordulat hasonlósága mellett itt is a virtuális valóság a központi téma, és annak életünkre való hatása, a főszereplő valóságérzékelésének manipulációja.

Főszereplőnk, a Terminator 2-ben és Kedvencek temetője 2-ben már bizonyított Edward Furlong ekkor 17 éves volt. Az általa játszott karakter, Michael egy elég fura gyerek, akinek össz-vissz egy barátja van, de azért olvasóink közül biztos sokan magukra ismerhetnek benne. Elvakult horrorfanatikus, ki sem lehet szedni kezéből a Fangoriát, a suliban horrorklubot vezet (ahol éppen a költői igényű Halál, halál, halál című film van műsoron), egyéb szabadidejében pedig legszívesebben a szomszéd lányt kukkolja, egészen komoly felszereléssel. A népszerűtlen, félénk fiú sokat van otthon egyedül, édesanyját ugyanis gyerekkorában elveszítette egy borzalmas autóbalesetben, apja pedig folyton úton van, ritkán jár haza. Michael magányát jóbarátja dobja fel egy új videójátékkal, amit a Fangoria mellékleteként szerzett be, és az Agyrém címre hallgat. Az interaktív CD-ROM-ként aposztrofált szoftver ’94-ben csúcstechnológiának tűnt, és valójában olyan virtuális valóságot hoz létre, amelyben a játékos egy gyilkos szerepét játssza el. Michael hipnotikus állapotba kerül a játék során, és hamarosan rá kell jonnie, hogy az általa a játékban elkövetett gyilkosság a valóságban is megtörtént. Megijed, és meg akar szabadulni az Agyrémtől, de ekkor színre lép – a képernyőn keresztül materializálódik – a Trickster (nagyjából szélhámosként fordítható, de ezt a lépést film magyar szinkronjában inkább kihagyták), aki megfenyegeti a fiút, hogy tovább kell játszania, mert nem hagyhat tanút maga után, így további gyilkosságokra lesz szükség.

A Trickster egy zseniális figura, igazán egyedi megjelenéssel, és már csak a korábban (és azóta is) jóformán ismeretlen színész T. Ryder Smith játéka miatt érdemes a filmet megnézni, amit a magyar szinkronban Reviczky Gábor hangja hoz még közelebb a szívemhez. Benne leljük meg a humorfaktort is, de kiváló egyensúllyal marad mégis ördögien gonosz és félelmetes figura; akinek újabb és újabb feltűnését a néző kifejezetten várja a film során.

Az Agyrém első pillantásra csupán egy végtelenül szórakoztató B-horrornak fog tűnni, azonban ha vesszük a fáradságot, hogy olvassunk a sorok között, rájövünk, hogy ennél sokkal több van benne. Ezt elárulja nekünk az eredeti cím is (Brainscan), amelynek jelentéstartalma sajnos a fordítás során nem lett figyelembe véve. Hiszen amikor Michael először kapcsolja be a játékot, az azzal kezdődik, hogy látványosan “beszkenneli” a fiút. A játékban nem egyszerűen gyilkosságokat kell végrehajtania, hanem nagy jelentősége van annak is, hogy egyetlen barátját, majd a szeretett lányt kell kivégeznie; hiszen Michael életében ők az egyetlen igazán fontos emberek, legnagyobb félelme pedig az ő elvesztésük. Vélelmezhetően a Brainscan minden játékos számára más formában jelenne meg, legmélyebb félelmeikre alapozva a játék feladatait.

Sajnos a cselekmény azért bőven nem hibátlan. Elég sok időt fecsérelünk arra a rendőri nyomozásra (a nyomozó szerepében Frank Langella), amelynek gyanúsítottjaként Michael is felmerül, és még többet a szomszéd lánnyal való szerelmi szálra. Ezek a jelenetek adnak lehetőséget Edward Furlong színészi tehetségének kibontakoztatására, de hát mind tudjuk, hogy abból azért olyan túl sok nincs neki – de nem akarok túl szigorú lenni, az alakítása elfogadható. Emellett elég sok az utalás a szörnyű autóbalesetre, amiben anyját elvesztette, de némiképp kihasználatlanul marad ez a történetszál.

Ami igazán izgalmassá teszi a Brainscant, az az atmoszféra, amiben a sci-fi-t és a horrort ötvözte. A rendező John Flynn kiválóan teremtett feszültséget a nézőben, és szó sincs egyszerű jumpscare-horrorról. Az Agyrém valójában egy igen elmés, sötét hangulatú, mély érzésekről szóló film, ami provokatívan értelmezte újra a tech-noirt. Ritkán mondok ilyet, de ez a mű igazán megérdemelne egy jó minőségben elkészített remake-et.

Kinek ajánljuk: Mindenkinek, aki kedveli a virtuális valóság lehetőségeit firtató filmeket, és szívesen nosztalgiázna a ’90-es évekkel egy kicsit.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella