Amikor minden idők egyk legjobb horrorfilmjének a rendezője, Eduardo Sánchez a nevét adja egy műhöz, akkor a horrorfanatikusoknak ott a helye. Sánchez az elmúlt években csak sorozatokban tevékenykedett, azoknál sem az izgalmasabbakban, így utolsó emlékünk róla a 2014-es Exists lehet, amely inkább sikerült gyatrára, mint nézhetőre. Nos az előjelek itt is aggasztóak voltak, hiszen az iMDB-n diszkrét 2,9-es átlagpontszáma van a Portalsnak, amely azért sejtetni engedte, hogy nem egy Oscar-potentált darabról lesz szó.

A történet igencsak erős felvezetést adott a filmnek, amely alapján joggal gondolhattuk, hogy egy erős 90 perc elé nézünk. Egy egész világon bekövetkező, néhány perces áramszünetet követően furcsa objektumok jelennek meg szerte a bolygón. A föld felett lebegő fekete tárgyakról senki nem tudja, micsodák, hogyan kerültek oda és mit művel az emberekkel, akik úgy döntenek, érintkeznek vele. Látszólag valamiféle kapu, amely nem csak elnyeli az embereket, de befolyásolni is tudja őket.

A film tulajdonképpen egy horrorantológia, amely 3+1 történetszálat dolgoz fel, melyek mindegyike közvetlenül a kapuk megjelenése előtt, illetve után játszódik. Adott egy család, amely balesetet szenved, de az egyik szemére megvakuló apukának fogalma sincs, mi történik vele és miért hazudoznak neki az orvosai. A második történet egy call centerben játszódik, ahol egy megszállott férfi a megváltót véli felfedezni a feketeségben, míg a harmadik szálban két testvér menekül egy parkolóban a megbabonázott emberek elől. A rövid lezárásban két tudós próbálja megfejteni, miért is működik teleportkapuként az objektum.

Nos, a film legnagyobb problémája egy szóban összefoglalható: gagyi. Nem a CGI, még csak nem is a színészi játék vagy a megírt történetek, mert azok mindegyike elfogadható. Az viszont, amilyen borzalmasan sikerült megrendezni ezt a filmet, szinte tankönyvbe illő. Antológia lévén különösebb koherenciát nem kell várnunk a történetek között, de elkeserítő közös szál, hogy tulajdonképpen sehol nem kapunk semmilyen magyarázatot, így úgy érnek véget a történetek, majd a film is, hogy csak széttárjuk a kezeinket. Azt sem tudom, hogy az én szegénységi bizonyítványom vagy tényleg ennyire nem jött át, mindenesetre nekem fel sem igazán tűnt, hogy ez egy antológia. Befejezetlen történetszálak egymás után, gondoltam, majd valahol találkoznak ezek, vagy lesz egy egységes megoldás. Hát nem…

A misztikus filmek többsége egyáltalán nem kiált szájbarágós magyarázatért vagy minden kérdést megválaszoló záró monológért, de itt jócskán maradhatott hiányérzetünk. Klasszikus példája ez a film annak, hogy túl sokat akart a darab, túlságosan misztikus, furcsa és megmagyarázhatatlan szeretett volna lenni, és végül ebbe bukott bele.

Nagyon szerettem volna szeretni, esküszöm, hogy Sánchez miatt szurkoltam a filmnek és talán az ő epizódja is lett a legkevésbé rossz, de ezzel együtt is ez a film pocsék. A 90 perc tele van megmagyarázhatatlan és értelmetlen dolgokkal, a kapuk misztikuma pedig önmagában csak arra elég, hogy esélyt adjunk a filmnek, arra nem, hogy értékelhetőnek is nevezzük.

Kiknek ajánljuk: Akik szeretnék látni, hogyan lehet kihozni egy alapvetően nagyon jó sztoriból egy botrányosan gyenge filmet.

Kiknek nem ajánljuk: Akiknek nem az lenne a másik programjuk a film helyett, hogy elmennek fogorvoshoz vagy prosztatavizsgálatra.

Értékelés: 2/10

(Varin)