Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a sorozat népes rajongótáborának minden tagja repesve várta a történet folytatását, ami az előzetesek alapján valóban ígéretesnek tűnt. A harmadik évad debütálása után a nézőközönség megítélése kicsit megosztóbbnak bizonyult, mint az első kettő esetében, ez azonban elkerülhetetlen egy olyan sztorinál, amelynek főszereplői szépen de lassan kinövik a karakterüket és elveszítik a cukiságuk hatalmas előnyét. Ennek ellenére szerény szerkesztői véleményem szerint a Stranger Things legutóbbi dobása is ütött legalább akkorát, mint az előző, sőt, talán még nagyobbat is.

Természetesen a legelső szezon átütő sikerét nem sikerült visszaidézni, de erre viszonylag kevés sorozat képes. Rengeteg dolgot érdemes kiemelni mind régi és új karakterek, mind hangulat és kivitelezés szempontjából, további ragozás nélkül lássuk hát a Duffer testvérek idei alkotását minden előnyével és hátrányával együtt. Figyelem, a további bekezdések nyomokban spoilert tartalmaznak!

A Netflix stílszerűen július 4-én, az amerikai függetlenség napján tette közkincsé a legújabb nyolc epizódot, hiszen erre napra éleződik ki a finálé, ahogy azt sejthettük a kedvcsináló képekből és trailer-ekből. Az egykor bájos főszereplő kisfiúk és kislányok a kamaszkor áldatlan állapotában találják magukat, Will Byers-t kivéve már senkit nem érdekel a Dungeons and Dragons, a párocskák is csak magukkal vannak elfoglalva és sajnos az első két rész megtekintése során érzésem szerint minden lehető klisét bevetve próbálták érzékeltetni, hogy ez bizony a 80-as évek Amerikája. Ezt fokozván szinte kötelező elemként elővették a „gonosz orosz” aduászt, hiszen mely másik néppel lehetne kellőképpen illusztrálni azt, hogy Amerika a „jófiú”? Ezzel önmagában talán nem is lenne baj, ha kicsit kevésbé izzadtságszagúan és sztereotipikusan próbálják ábrázolni a szovjeteket, itt viszont sajnos sikerült egy barokkos túlzásba esni, ám ez még mindig egy megbocsájtható negatív szegmense a történetnek.

Hatalmas megkönnyebbülést nyújtott, hogy amint előtérbe került Upside Down és az azt övező borzalmak, visszakaphattuk azt a hangulatot, amire számítottunk. Amíg Steve, Dustin és Robin (a nagyon új, de nagyon jól eltalált karakter) az oroszok után nyomoz, El és a többiek a rövid korábrázoló intermezzo után belecsöppennek a párhuzamos világ borzalmainak rémtetteibe, és, csak, hogy bonyolódjon a helyzet, az előző évadban felbukkant Billy-t teszik meg potenciális áldozatnak és egyúttal ismét „rosszfiúnak”.

Jogosan vetődik fel mindenkiben a kétely, miszerint hogy a viharba lenne képes néhány gyerek és tinédzser orosz titkos kódokat fejtegetni, betörni egy titkos erődítménybe, felvenni a harcot a gigantikus szörnyetegekkel és mindeközben megőrizni a hidegvérüket, de a válasz erre igen egyszerű: nem ez benne a lényeg. Lehet háborogni a sztori irrealitásain, ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy ez egy fikció, elsődleges funkciója a szórakoztatás és a figyelem konstans fenntartása, ezen feltételek pedig sosem garantálják a realitást. Mindezek ellenére sikerült egy jól összerakott cselekményt tálalni és néhány szórakoztató új karaktert is beleszőni, csak, hogy őket is megemlítsük a teljesség igénye nélkül:

• Robin, a szarkasztikus lány, aki első blikkre Steve legújabb barátnőjévé avanzsálhat
• Aleksei, a fogságba ejtett szovjet tudós, aki sokkal inkább humoros és jó szándékú, mint fenyegető
• Erica, Lucas meglepően jó képességű, de tipikusan minden lében kanál húga, aki csatlakozik az „orosz akcióhoz”
• Suzie, Dustin rejtélyes tábori szerelme, akiről a legvégén derül ki, hogy valós személy és nagy szerepe lesz a világ megmentésében
• Murray, Hopper egyetlen ismerőse, aki beszél oroszul és ezzel megnyeri magának az akcióban a fordító szerepét

Sajnálatos módon a történet kibontakozása során elkerülhetetlen egy-két heroikus halál és kérdőjeles sors, említendő itt Alexei, Billy, Hopper, valamint El és a Byers család életének alakulása, de valljuk be, roppant unalmas és egysíkú befejezés lett volna, ha nélkülöznek minden komolyabb áldozatot és kizárólag a happy end-re koncentrálnak.

Egy szó, mint száz, a Stranger Things utóbbi évadának megvannak a maga előnyei és hátrányai, viszont szerencsére inkább az előbbiben bővelkedik. A hangulatfestő zenei betétek igényes összeválogatása ezúttal sem maradt el, a jól megszokott színészek és színésznők által nyújtott színvonal egy fikarcnyit sem romlott, a cselekmény maga pedig meglehetősen látványos és garantáltan a képernyő elé szegez, tehát (ha van rá elég szabadidőd) bőven le lehet darálni egy nap alatt. Mi elégedettek vagyunk.

Kinek ajánljuk: kérdés ez egyáltalán?

Értékelés: 8/10

(grey tabby)