A második világháborút követően megváltozott a horror műfaja: míg előtte a klasszikus szörnyetegek, mint Dracula és Frankenstein teremtménye uralták a vásznat, az atomfegyeverek megjelenésével a mozikat ellepték a nukleáris robbantások és őrült tudósok által létrehozott szörnyetegek. Ezzel véget is ért az a korszak, melyben a Universal szörnyfilmjei uralták a horrort, azonban 1954-ben még egy utolsó alkotás jelent meg, mely összhangban volt az új kor szellemiségével: a Creature from the Black Lagoon.

Dr. Carl Maia geológus az Amazonas mentén kutat, mikor egy igen rejtélyes leletre bukkan: egy több száz vagy akár ezer éves vízi élőlény maradványaira. Hogy még többet kiderítsen erről az élőlényről, egy expedícióra hívja régi tanítványát és jó barátját, David-et (Richard Carlson) és barátnőjét, Kay-t (Julie Adams). A csapattal tart még David sikerre és pénzre vágyó főnöke, Mark is, akivel már a kutatás elején rengeteg konfliktusa van a tudósoknak. Visszatérve a táborba megdöbbenve látják, hogy a professzor által hátrahagyott munkásokkal valaki hideg vérrel végzett, ráadásul a maradvány többi részét sem találják, ezért egy lagúnába hajóznak, hátha ott szerencséjük lesz. Hamarosan azonban megtámadja őket egy titokzatos kétéltű, emberszerű lény, a Gil-man (Ben Chapman a szárazföldön és Ricou Browning a vízben), aki az evolúció egy furcsa mellékvágánya abból az időből, amikor az élőlények kimásztak a tengerekből. A lényben a tudósok szenzációs felfedezést, míg Mark remek zsákmányt és rengeteg pénzt lát, azonban míg vitatkoznak, a felbőszült teremtmény sorról sorra levadássza az expedíció tagjait, így senki sincs biztonságban…

Jack Arnold filmje és szörnyetege a Gil-man igen különös helyet foglal el a Universal szörnyfilmek és karakterek körében. Egyfelől ez a legkésőbb megszületett mű, ráadásul a Fekete lagúna teremténye nem is találkozott a többi klasszikus szörnyeteggel az elkövetkezendő években (mindössze későbbi tribute alkotásokban, mint például a Monster Squad), így még az sem biztos, hogy része ennek az univerzumnak. Mindemellett az alkotás híján van a gótikus hangulatnak, hiszen a kísérteties kastély szerepét egy dzsungel veszi át, ezzel is kilógva a többi film közül. Mindezek ellenére azt kell mondanom, a Creature of the Black Lagoon, habár kissé átalakítva is, de egy vérbeli Universal szörnyfilm. Maga a mű felépítése, a karakterek közti interakciók és a szereplők tulajdonságai is mind-mind tipikus klasszikus horror, melyhez pluszban hozzáad a Henry Mancini és társai által komponált zene, mely talán már az ’50-es évek közepén is igazi nosztalgiahangulatot adott a nézőknek. A helyszínen kívül lényegében minden adott egy klasszikus Universal horrorhoz: van egy remek szörnyetegünk, aki egy furcsa evolúciós mellékág, és bár nincsenek különleges képességei, a maszkmesterek zseniális munkájának köszönhetően a mai napig rémisztő.  A film egy része ráadásul víz alatt játszódik, mely felvételek lélegzetelállítóak, napjainkban is nehéz ilyen képeket rögzíteni, ez a mű ráadásul 1954-ben készült, amikor a számítógépek épp hogy csak azt ismerték, mi az a Neumann-architektúra. A Gil-man-t alakító két színész mind a szárazföldön, mind pedig a vízben hátborzongató alakítást nyújt, mindemellett megjelenik az a tipikus Universal dráma, melynek a végén a szörnyeteget már-már elkezdjük sajnálni, hiszen valójában ő maga az áldozata azoknak az embereknek, akik betörtek a területére.

A szörnyetegen kívül természetesen nem maradhat ki a megmentésre szoruló hölgy, akit itt az elbűvölő Julie Adams alakít, és a hős lovag, valamint az ő világnézetével teljesen szembemenő és ezzel konfliktusokat szülő ellenlábasa sem. A mű többi szereplője rajtuk kívül vagy háttérben marad, vagy pedig humorforrás, amelyből nem szűkölködik a film, így teljessé téve az igazi klasszikus szörnyfilmes élményt. Lényegében alig lehet rosszat mondani erről a filmről, az ember szinte észre sem veszi, és úgy repül el másfél óra mialatt végig szórakoztat minket.

Összességében a Creature from the Black Lagoon egy dicsőséges korszak utolsó hírnöke, egyben az újfajta mutáns szörnyfilmek egyik jeles példája is-egy zseniális egyveleg, mely büszkén illeszkedik a Dracula, a Frankenstein, vagy épp a Wolf Man sorába. Ha a pletykák igazak, hamarosan remake is készül belőle, mely remélhetőleg tisztelettel fog nyúlni eme nagy elődhöz.

Értékelés: 10/10

Kiknek ajnáljuk: Mindenkinek, aki szereti a klasszikus Universal szörnyfilmeket.

Kele-man