A Serial Chillers februárban a máig ismeretlen tettesekkel foglalkozik, engedjétek meg, hogy utolsóként a Fekete Dália néven ismert esetről meséljünk nektek. Biztosan ismerősen cseng a legtöbbünknek, de vajon mit is rejt ez az elegáns, de mégis vészjósló név? Mi is történt pontosan azzal a szép, fiatal lánnyal, hogyan írta be magát az eset örökre a kriminalisztika történelmébe? Ha érdekel titeket, itt megtudhatjátok.

Az ügy azonban olyan régre nyúlik vissza, hogy ezúttal nem szolgálhatunk részletes képi beszámolóval sem a gyilkosság helyszíneléséről, sem gyanúsítottakról, sem pedig bizonyítékokról, csupán néhány képpel egy lányról, aki nyilvánvalóan nem érdemelt ilyen kegyetlen halált.

A Fekete Dália elnevezés állítólag a sajtónak köszönhető, utalva ezzel egy korábbi Kék Dália című filmre, azonban egyes források szerint már a gyilkosság előtt is illették a hölgyet ezzel a névvel, ugyancsak a fent említett film alapján. A Kék Dália szintén egy gyilkosság történetét dolgozza fel, azonban közel sem olyan kaliberű bűntényről van szó, mint itt, jelen esetben. Aki ezt a gyilkosságot követte el, nem ismert kegyelmet.

Elizabeth Short 1924-ben született és csupán 22 évet élt. Rövidke élete alatt igen sokat utazott és költözött, Bostonban született, majd a sors úgy hozta, hogy Floridában, majd Kaliforniában telepedett le. 1943-tól egy jó ideig édesapjával élt Los Angelesben, majd miután a férfit a munkája egy másik katonai támaszpontra szólította, Elizabeth bizonyos okokból kifolyólag visszatért Massachussetsbe, majd ismét Floridába, ahol is egy szintén katonai szolgálatát töltő férfival jegyben járt, de jegyese tragikus halála után, 1946-ban ismét Kaliforniában kötött ki.

Los Angeles már akkor is a feltörekvő színészek és színésznők népszerű gyűjtőhelye volt, talán Elizabeth is abban reménykedett, hogy a kemény munka majd egyszer csak kifizetődik, és miután eleget tett, mint pincérnő, talán valaki felfedezi a tehetségét és befuthat a filmiparban. Elizabeth nem volt az a kifejezetten „jó kislány” típus, hiszen volt rá példa, hogy meggyűlt a baja a törvénnyel, ami kizárólag azért megemlítendő, mert a korábban rögzített ujjlenyomata alapján sikerült azonosítani az egyébként végtelenségig eltorzított és megcsonkított testét.

Akkoriban iszonyú nagy port kavart az eset, nem csak maga a gyilkosság ténye, hanem a rendkívüli brutalitás és a tanácstalanság; vajon miféle ember lehet képes ilyen mértékű kegyetlenségre? A lány testét szabályosan kettévágták, kivéreztették, magát a torzót is több helyen megcsonkították, felszabdalták, meggyalázták, a valaha szép arcot pedig a száj két oldalán felhasították, mintha csak egy örökké tartó groteszk mosoly ülne rajta. Végül a lány végletekig megkínzott és elcsúfított testrészeit lemosták és egy jellegzetes pózban helyezték el Los Angeles egy üres telkén. A lány karjait a feje fölé emelték, lábait terpeszbe állították, a látvány egész egyszerűen annyira meghökkentő volt, hogy a nő, aki megtalálta, először nem is arra gondolt, hogy egy valaha élő ember maradványai hevernek ott, hanem egy darabokra hullott kirakatbaba.

Ahhoz képest azonban, hogy milyen mértékben és milyen módon csonkították és gyalázták meg, a vágások és maga a test kettéfűrészelése igen nagy odafigyelést igényelhetett, a boncolás során hamar kiderült, hogy olyasvalaki követte el, akinek komoly sebészeti ismeretei voltak, sőt, valószínűleg orvosként tevékenykedett, máskülönben nem tudott volna olyan pontos vágásokat ejteni, hogy a belső szervek se sérüljenek meg.

A nyomozóknak a vártnál kevesebb nyom és bizonyíték állt rendelkezésére, csak néhány dologból lehetett kiindulni, viszont az elkövető tett arról is, hogy ennek ellenére se merüljön feledésbe. Folyamatosan kommunikált valamilyen módon a hatóságokkal, minden áron azt akarta, hogy figyeljenek rá. Többek között rejtjeles üzenetekkel igyekezte lenyűgözni az ügyön dolgozó nyomozókat, ezen felül pedig a sajtó is több levelet kapott tőle; mindez csupán annyit árult el erről a máig ismeretlen emberről, hogy a kegyetlensége aligha ismert határokat, tettét pedig egyfajta műalkotásnak ítélte meg, amit minden áron szeretett volna viszont látni az újságokban, amíg csak lehet. Nos, ez a vágya teljesült is, mivel a média akkori lehetőségei a legnagyobb hírverést biztosították számára, természetesen mindenkit foglalkoztatott az ügy, így aligha lehetett volna nem értesülni a történtekről. A véget nem érő nyomozás során majdnem kétszáz férfi neve merült fel, mint gyanúsított, de persze egyikük ellen sem sikerült olyan terhelő bizonyítékot prezentálni, ami előbbre vitte volna az igazságszolgáltatást. Rengetegen igyekeztek találni egy bűnbakot, így, ha valaki egy kicsit is gyanús volt, azonnal belekeverték az ügybe, többen saját családtagjaikat, barátaikat „mártották be”, mint esetleges elkövetőket.

A Fekete Dália gyilkosság akkora port kavart az államokban, hogy többen (köztük nők is) jelentkeztek és tettek vallomást, miszerint ők követték el ezt a rémtettet, de a Los Angeles-i rendőrség, továbbá az őket segítő egyéb nyomozó osztályok hamar különbséget tudtak tenni igaz és valótlan között; az akkori lehetőségekhez képest rengeteg időt és energiát fektettek az eset felderítésére, valószínűleg mindent megtettek, amire módjuk volt, mégsem jártak sikerrel.

A gyanúsítottak listáján a rengeteg név között szerepelt többek között George Hodel is, aki foglalkozását és hírhedt groteszk ízlését tekintve igencsak beleillett a képbe. Azon felül, hogy nagyvilági, nem túl erkölcsös életet élő orvosként felvetették a nevét, nem sikerült komolyabban kapcsolatba hozni a történtekkel. Ironikus módon a fia, Steve Hodel hozta közelebb az ügyet az igazsághoz, ugyanis, habár nem teljesen bizonyítható, de nem csekély a valószínűsége annak, hogy valóban édesapja kínozta, csonkította és gyilkolta meg Elizabeth Short-ot. Steve 1947-ben még csak gyerek volt, ám később nyomozóként tevékenykedett és mindig is szörnyen foglalkoztatta Amerika leghíresebb megoldatlan gyilkossága. Steve évekkel később véletlenül került kapcsolatba ismét a Fekete Dália rejtélyével. Édesapja személyes holmija között több képet is talált, az egyiken pedig Elizabeth-et vélte felfedezni. De vajon mit keres az apja személyes tárgyai között egy kacér kép a tragikus körülmények között elhunyt lányról, akivel az eddigi források szerint nem állt szorosabb kapcsolatban? Steve Hodel ezek után több okból kifolyólag is gyanút fogott, így hát újra elővette és leporolta az aktát. De mire is alapozta az egészet, ha kézzel fogható bizonyíték továbbra sem állt sem ő, sem a rendőség rendelkezésére? Rá lehet-e bizonyítani valakire egy rémtettet csupán elméletben igazolható egyezésekkel?

El tudnánk képzelni egy tipikus gyilkost? Ha meglátjuk leírva a szót, megjelenik a fejünkben egy kép egy ismeretlen alakról, akire ez ráhúzható? Nem egészen, maximum a már általunk ismert hírhedt személyek közül valaki. A gyilkosok, illetve sorozatgyilkosok személyazonosságának kiderítése pontosan ezért nehéz. Nem létezik ilyen archetípus, a legkevésbé gyanús illetőkről is kiderülhet, hogy egy szörnyeteg lakik benne. Ted Bundy első pillantásra kifejezetten megnyerő és művelt férfinak tűnt, mégis az államok egyik legbrutálisabb embereként tartjuk számon. Alexander Pichushkin ismerősei szerint egy rendkívül békés férfi volt, pontosan az, aki a légynek sem ártana, ennek ellenére idővel kiderült, hogy több tucat ember életét oltotta ki. Ezek a példák is kiválóan illusztrálják, hogy bár rengeteg, a gyilkosok lelkivilágát és személyiségvonásait – több-kevesebb sikerrel – modellezni hivatott elmélet létezik, teoretikus síkon meggyőző bizonyítékok ellenében senkiről nem állíthatjuk, hogy ártatlan.

Térjünk hát vissza a George Hodel-teóriához, ugyanis ebben az esetben is igen mélyre kell ásni a múltban ahhoz, hogy megértsük, miért is ez a köztiszteletben álló orvos vált a legvalószínűbb elkövetővé évekkel később. George egy átlagon felüli elme volt, rengeteg téren csillogtatta meg tehetségét, rendkívül fiatalon került be az egyetemre, és habár a művészetekhez is konyított, végül mégis orvos vált belőle. Steve olyan embernek írta le édesapját, akit kivétel nélkül mindenki tisztelt és csodált, volt valami a kisugárzásában, ami lehengerelte azt, aki csak találkozott vele, ugyanakkor tudva lévő volt, hogy nem élt átlagos életet. George egy olyan nemibeteg gondozóban tevékenykedett, ahol Hollywood ismert emberei is megfordultak, tehát úgymond bennfentes volt az efféle körökben. Több orgián és partyn is részt vett, ahol könnyen lehet, hogy összeismerkedett Elizabeth-el, aki minden erejével azon volt, hogy színésznőként érvényesüljön.

A korábban említett fecnikből összerakott, a sajtónak és a rendőrségnek címzett üzenetek is összefüggésbe hozhatók a doktorral, ugyanis az újságírás is az egyik olyan dolog volt, amihez értett, és amiben tapasztalata volt, a gyilkos által írt levelek pedig éppen ilyen stílust tükröztek. Továbbá, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a pózt, amibe Elizabeth testét beállították, felfedezhetők azok az erősen szürrealista jegyek, amelyek visszaköszönnek a George által favorizált, illetve létrehozott művészeti alkotások tanulmányozása során.
Steve évekig nyomozott annak érdekében, hogy bizonyítsa apja bűnösségét, rengeteg adatot, tényt és összefüggést halmozott fel, az ügyészség szerint ezek alapján akár az életfogytiglan is felmerülhetne, azonban a korábban összegyűjtött tárgyi bizonyítékok és jelentések szőrén-szálán eltűntek, ennek alapján, ha George ekkor még élt volna, nem tudták volna rácsok mögé juttatni. Steve Hodel azt állítja, minden valószínűséggel több ember halála is köthető apja nevéhez.

Mindent egybevetve Elizabeth Short hírnév utáni vágya beteljesült, törekvései meghozták az örökkévaló ismertséget, csupán nem pont úgy, ahogy eltervezte. A fiatal szépség halála máig tömegeket foglalkoztat, nem egy könyv született a tragikus történetről, továbbá a filmipar is több ízben meglovagolta a sztorit. Íme néhány példa.

True Confessions (1981) (Gyónás gyilkosság után)

Annak ellenére, hogy (az akkor még nagyon fiatal) Robert De Niro és Robert Duvall alakítják a főszerepeket, a sok jóval kecsegtető film nem sok ígéretet váltott be. Habár nem mondható el, hogy a True Confessions egy az egyben feldolgozná a Fekete Dália ügyet, mégis arra volt hívatott, hogy valamelyest bemutassa és filmvászonra vigye. Az ember azt hinné, hogy ez a világ minden táján elhíresült tragédia könnyen megfilmesíthető, ebben az esetben mégis csalódnom kellett. Sem De Niro, sem Duvall nem emelte kellőképp a színvonalat.

Értékelés: 4/10

American Horror Story: Murder House (2011)

A sorozat összes évadja közül személy szerint a legelsőt tartom a legjobban eltalált darabnak, korábbi kritikánkat itt találjátok róla. Jelen esetben a kilencedik epizód kapcsán kerül képbe, ugyanis a „Spooky Little Girl” részben tesznek utalást Elizabeth Short tragikus halálára, őt magát Mena Suvari alakítja, mégpedig kifejezetten jól.

Ebben a feldolgozásban nem marad ismeretlen az elkövető; egy elborult elméjű fogorvos erőszakolja és mészárolja le a fiatal lányt. Az egész évad emlékezetesre sikeredett, ezzel a szállal pedig csak emelték a színvonalát, minden elismerés az alkotóknak.

The Black Dahlia (2006) (Fekete Dália)

A kevésbé ismert 2006-os film Scarlett Johansson és Josh Hartnett főszereplésével lehetőséget ad arra, hogy jobban elmélyedj a témában. Engedelmetekkel ezt a filmet kihagytam a repertoáromból, így ezen a cikken belül nem található róla hosszabb vagy rövidebb élménybeszámoló, de ha érdekel is, óvatosan vágj bele, a korábbi értékelések nem sok jót ígérnek.