13 évesen éltem át legelső horrorfilmes mozis élményemet, márpedig ha visszatekintek az elmúlt évekre, akkor elég izmos volt a start. A Ház a Kísértet-hegyen felújított változata ugyanis minden elemében egy olyan film, amitől igazán lehet félni, és éppen ezért lehet szeretni. Remake hetünkön most adtam esélyt az eredeti, több, mint 60 éves darabnak is.

 

Eredeti

A történet igen egyszerű és sablonos, a féltékeny milliomos (akit az eredeti filmben a legendás Vincent Price alakít) partit rendez felesége születésnapja alkalmából egy kísértetházban, az arra meghívott vendégek pedig ha túlélik az éjszakát, busás jutalomban részesülnek.

Nehéz az embernek nem előítéletesnek lennie egy olyan filmmel kapcsolatban, ami 30 évvel születése előtt készült, de megpróbáltam adni egy esélyt az eredeti verziónak, ha már a remake ennyire elnyerte tetszésemet. Azonban az ’59-es darab nagyon hangulattan és lassú, ami a ’99-esről semmiképpen sem mondható el. A karakterek és a cselekmény a 71 perces játékidő során nemigen tud kibontakozni, a film felénél is csak ott tartunk, ahol 20-25 perc után az új verzióban. Vincent Price kivételével a színészek érdektelenek, a cselekményt alig-alig viszik előre, többen gyakorlatilag teljesen feleslegesen vannak ott.

Összességében sajnos az előítéleteim igaznak bizonyultak, az 1959-es Ház a kísértet-hegyen élvezeti faktora konvergál a nullához. A szereplők egyik szobáról járnak a másikra, unalmas párbeszédeket folytatnak, a film végi csattanó pedig sokkal kevésbé kidolgozott, mint a felújított verzióban, ráadásul a lezárás is hiányzik.

Remake

Már a főcím amolyan American Horror Story-stílusban vezeti fel az őrületet, amelyet aztán a nyitó jelenetek rendkívül beteg képsorai csak még tovább fokoznak. Amúgy is nagyon nagy erőssége a filmnek minden egyes jelenet, amely 1931-ben játszódik, de a nyitány tényleg az egyik legerősebb kezdés, amelyet valaha láttam.

A történetre nem fecsérelnék karaktereket, azt fentebb már röviden ismertettem, természetesen a remake sem mond semmi újat – apró eltérésektől (no és néhány nullától) eltekintve lényegében ugyanaz. A viszonylag rövid játékidő miatt keveset tudunk meg a főszereplőkről, tényleg csak a legszükségesebbeket – de ennyi idő alatt is sokkal érdekesebbé válnak, mint az eredeti verzióban.  Hamar belelendül a cselekmény, elkezdi szedni áldozatait a ház, innentől pedig csak találhatunk, ki is éli túl a borzalmas éjszakát. A kivégzési módok érdekesek, kifejezetten ötletesek és betegek, gondolok itt a vérfürdőre, a kamrára, vagy éppen a kedvencemre, a kézikamerás jelenetekre.

A színészi felhozatal nagyon erős. Ahogyan az eredetiben, úgy a Stephen Price-t játszó színész itt is zseniális, ez Geoffrey Rush munkáját dicséri. De Peter Gallagher, a hisztis Pritchettet játszó Chris Kattan, valamint a szöveg nélkül is elég rémisztő Jeffrey Combs is maradandót nyújt a filmvásznon. Különösen a Dr. Richard Benjamin Vannacuttot alakító Combsot emelném ki, aki tényleg “szavak nélkül is megérteti magát”.

Jó filmhez kitűnő zene dukál, melyet az egyébként általam nem túlságosan kedvelt Marilyn Manson jegyez (amely, mint tudjuk, feldolgozás csupán). A zene egyébként feltűnik a Trick ‘r Treat horrorban, valamint a The Following című sorozat pilotjában is.

Akad azért negatívum is, a gonosz kinézete kicsit ront az összképen, a film vége kicsit butácska, de ettől függetlenül rendkívül hangulatos és szerethető. Remek színészi játékokkal, élvezetes párbeszédekkel, kellő adag vérrel áll össze egy kitűnő horrorrá, amelyre mindig jó szívvel gondolok vissza.

Utóirat: 15 évvel az első megtekintés után jöttem rá, hogy a stáblista után is van egy jelenet… 🙂

A remake-nek 2007-ben elkészült egy folytatása, Visszatérés a Kísértet-hegyre címmel, de hogy őszinte legyek, kizárólag annyi maradt meg bennem vele kapcsolatban, hogy életem egyik legborzasztóbb filmje, amit még azért sem fogok még egyszer megnézni, hogy érvekkel alátámasztva tudjam lehordani a sárga földig 🙂

Értékelés:

Ház a kísértet hegyen (1959 – IMDb | mafab) – 3/10

Ház a kísértet hegyen (1999 – IMDb | mafab) – 8/10

(Varin)