Az Engedj be! eredeti verziója 2008-ban látta meg a napvilágot, és rögtön igen nívós helyezéseket nyert el a világ filmes toplistáin, többek között máig a világ egyik legjobb vámpírfilmjeként aposztrofálják. Csoda talán, hogy mindössze két évet kellett várni egy amerikai remake-re?

A film angol nyelvű változatának igénye ugyan már a svéd produkció bemutatását megelőzően is felmerült, de annak sikere és bezsebelt díjai győzték meg végül a producereket szükségességéről – akik ugyanazok, mint az eredeti film esetében. Felkérték a Let the Right One In rendezőjét, Tomas Alfredsont is az újabb rendezésre, de ő azt mondta, túl öreg már ahhoz, hogy ugyanazt a filmet kétszer is megrendezze, továbbá a remake ötletével sem értett egyet. Meggyőződése szerint a remake-ekre akkor van szükség, ha az eredeti film hibáit akarjuk kiköszörülni, ebben az esetben viszont korántsem erről volt szó, egyszerűen nagyobb piacot szerettek volna elérni, mint az európai. Az új mozi rendezője Matt Reeves lett, akinek nevéhez ekkor még csak a Cloverfield volt köthető, de azóta két Majmok bolygója filmmel is bizonyított.

Az eredeti, Let the right one in címet többféleképpen is értelmezhetjük. Egyrészt utalhat arra a történetben is megjelenő tulajdonságára a vámpíroknak, hogy csak azután tudnak belépni valahová, ha behívták őket. Másfelől jelentheti az Eli és Oskar között szövődő barátság kockázatát is, hiszen Eli csak a megfelelő embert avathatja be titkába. A remake készítői az eredeti címet túl hosszúnak találták az amerikai közönség számára (wtf?) ezért mindenképpen rövidebbet szerettek volna. A tervezett Let Her In-t azonban leszavazták, ugyanis éppen a fenti kettősséget veszítené el vele a cím.

A cselekményen gyakorlatilag nem történt változtatás, bár apró, motivációbéli nüanszokat találhatunk. Némiképpen máshogy építkezik fel, akciódúsabbnak és ijesztőbbnek tűnhet, de az igazi változtatás csak a szereplők nevét érinti: Oskarból Owen, Eliből Abby lett. (illetve nem tisztázza Abby nemtelenségének kérdését a korábbi változatoktól eltérően) Továbbá ez a verzió már teljesen kiirtja a mellékszereplőket, akiket részben már a svéd adaptáció is mellőzött: Virginia ugyan megjelenik, de mindenféle háttér vagy jelentőség nélkül. Owen anyja kapott egy randomgenerált vallásos baromságot teljesen feleslegesen, Abby „papája” pedig gyerekkora óta kíséri a vámpírt a regénybéli pedofil hajlam helyett. Ez egyébként a remake szerintem egyetlen ügyes húzása: úgy adtak hátteret a férfinak, hogy közben megsejtjük vele Owen jövőjét is. Megjegyzem, a pedofíliát már a svéd változat is hanyagolta, mert úgy érezték a készítők, hogy nem tudnák kellőképpen kifejteni azt.

Ennek a filmnek a gyengeségeit éppen az adja, hogy az eredetileg svéd film amerikai kezekbe került, és a történetet is áthelyezték az Egyesült Államokba. Bár próbálkoznak a ’80-as évek hangulatának megteremtésével (amolyan Stranger Things-re jellemző eszközökkel, mint játékterem, korabeli zenék és más popkult dolgok megjelenítése), de ez csúfos kudarcot vall. A film hangulata és képi világa sokkal sötétebb, mint a svéd produkcióban, és ebből a nyomasztó hangulatból nagyon kilógnak ezek a hangulatteremtést célzó eszközök. A sötét hangulat hiteltelen az amerikai közegben, az, ami annyira jó és hiteles volt a svéd filmben, itt mű és mesterkélt. Még akkor is, ha szebben van fényképezve, és látványosabb.

Nem tagadom, van bennem valami alapvető ellenszenv eziránt a mű iránt, és éppen ezért, amikor próbálom végiggondolni, mi jót írhatnék róla, nem jut eszembe semmi. Nem szeretem az európai filmek remake-jeit, és ha olykor készül is egy-egy jó, elhúzott szájjal vallom csak be, hogy tetszett az is. Mindenesetre az Engedj be! esetében nem vagyok erre rákényszerülve. Számomra a két gyerekszínész, az Owent játszó Kodi Smit-McPhee (Az út) végtelenül idegesítő volt, Chloë Grace Moretz (Carrie) pedig hiába mutatja a tehetség jeleit – mely véleményem szerint a három évvel későbbi Carrie-ben törtek napvilágra -, nagyon nem illik hozzá ez a szerep. A svéd változat Elijéről minden további nélkül elhittem, hogy ősöreg, nemtelen, félelmetes vámpírral van dolgunk, aki egy 12 éves testbe van bezárva. Ebben a filmben mintha nem is törekedtek volna erre – Abby minden tekintetben „lányos”, és sokkal inkább egy olyan lénynek tűnik, aki a sok év alatt sem tudta leküzdeni állapotával járó szerencsétlen helyzetét, és folyamatosan mások segítségére van utalva. Egyszóval gyenge, és nem félelmetes egy cseppet sem.

Kinek ajánljuk: Talán egyértelműnek tűnhet, hogy ha ez a történet érdekel, én elsősorban a regényt, illetve a svéd adaptációját ajánlom. Ennek ellenére elismerem, hogy önmagában nyújthat némi szórakozást ez a film is. De ne felejtsd el, az egyik legjobb vámpírfilm igen gyenge utánzatát fogod látni.

Értékelés: 4/10

Blissenobiarella