Mivel novemberi témánk a „Horror az egészségügyben” címet viseli, így ebben a hónapban olyan egészségügyi dolgozók történetét olvashatjátok majd a Serial Chillers rovatban, akik annak ellenére (vagy éppen azt kihasználva), hogy választott szakmájuk a gyógyítás volt – inkább a halálosztást gyakorolták. Mai cikkünkben a mészáros doktorok szimbólumává vált angol belgyógyászt, a morfiuminjekciókkal gyilkoló Harold Shipmant mutatjuk be.

Harold Shipman története

Harold Frederick Shipman 1946-ban született Anglia középső részén, Nottingham-ben. Azzal ellentétben, amit a legtöbb sorozatgyilkosról általános jellemzőként elmondhatunk, Shipman némileg kivételt képez; ugyanis rendezett családi körülmények közül jött, fiatal korában, az iskolában és a sportban jól teljesített. Szülei példamutatóan nevelték őt és testvéreit.

Haroldnak különösen édesanyjával volt szoros a kapcsolata, akit 17 éves korában veszített el a nő végzetes tüdőrákja miatt. Édesanyja, Vera Britten halála minden bizonnyal kihatott későbbi gyilkos fantáziáira, illetve anyja hónapokig tartó ápolásának élménye meghatározta a modus operandi-t is: utolsó heteiben a nő morfiumot kapott fájdalmainak csökkentésére.

Valószínűsíthető, hogy az anyjához oly közel álló Fred elméjében az anyjának morfiumot beadó orvos képe kitörölhetetlen bélyeget hozott létre, amely a későbbiekben arra ösztönözte, hogy újra és újra létrehozza ezt a képet, ezzel újraélve anyja elvesztésének traumáját.

Anyja betegsége és korai halála közrejátszhatott abban is, hogy Shipman az orvosi pálya felé fordult. Iskoláit 1970-ben végezte el. Időközben megismerkedett feleségével, Primrose May Oxtoby-val, akivel 1966-ban házasodtak meg. A kórházi gyakorlóéveket követően 1974-től egy Todmore nevű település körzeti orvosaként kezdett praktizálni az ekkor 28 éves, sikeres fiatalember. Nem tartott azonban sokáig a felfelé ívelő pálya: Shipman egyhamar drogfüggővé vált, és a következő évben lebukott, hogy egy petidin, vagy demerol nevű, a morfiumhoz nagyon hasonló hatású, kábító fájdalomcsillapító szer receptjeit hamisította saját maga számára. 600 £ pénzbírságot kellett megfizetnie, és elvonókúrára kellett vonulnia az ítélet szerint.

1977-től kezdett Manchestertől nem messze, egy Hyde nevű településen dolgozni, ahol pár évvel később megnyitotta magánrendelőjét is. Mint oly sok más sorozatgyilkos, Harold Shipman is a közösség megbecsült tagja volt. Betegei elégedettek voltak vele, sőt szerették, közkedvelt beceneve volt a „Dr. Friend”. Megbízható, gondoskodó orvos benyomását tette, és a városka életének egyik színfoltja volt a „jó doktor” – akinek magánélete is rendezetten alakult.

Lebukás, tárgyalás, börtön

A halál angyalának bizonyult Harold Shipman körül 1998-ban kezdtek sötét felhők gyűlni. A helyi temetkezési vállalkozó felesége, Deborah Massey felfigyelt rá, hogy az elhamvasztásra kerülő kliensek nagy arányban kerülnek ki Dr. Shipman betegei közül. Ezt megemlítette barátnőjének, Dr. Linda Reynoldsnak, aki a hyde-i kórház orvosa, majd a tényeket gyanúsnak találva együtt keresték fel a területileg illetékes halottkémet – aki megvizsgálva saját dokumentumait szintén gyanúsnak találta az egybeeséseket, ezért a rendőrség elé tárta a történetet.

A rendőrség nem igazán vette komolyan a köztiszteletben álló orvost ért vádakat. Shipman betegeinek magas volt az átlagéletkora, és az érintett elhunytak is mind idős hölgyek voltak. A rendőrség nem tudott bizonyítékot felmutatni a vád igazolására – bár az is igaz, hogy egy későbbi vizsgálat során bírálták a rendőrség munkáját, amiért tapasztalatlan kollégákat állítottak az ügyre. Az aktát lezárták, minden folyhatott tovább az addigi mederben.

További három gyilkosságot követően jutunk el Shipman utolsó áldozatához, egyben a botrány kirobbanásához. Kathleen Grundy, Hyde városka korábbi polgármesterét holtan találták otthonában – az utolsó, aki életben látta őt Harold Shipman volt, aki a halotti bizonyítványon a halál okaként a hölgy előrehaladott korát jelölte meg.
Az elhunyt lányát sokként érte, amikor megtudta, hogy a tehetős idős hölgy végrendeletében minden ingó és ingatlan vagyonát Harold Shipmanre hagyta. Ez körülbelül 386.000 angol fontot jelentett (ami nagyjából 150-160 millió forintnak felel meg), ami a ködös Albionban is említésre méltó összeg. Angela Woodruff, a gyászoló lány minden erejével azon volt, hogy a rendőrséggel elhitesse: valami bűzlik az ügy körül, ami végül elindította a nyomozást. A holttestet exhumálták és boncolásnak vetették alá, amely során diamorfint, vagyis heroint mutattak ki az idős hölgy szervezetében.

Shipman-t azonnal kihallgatás alá vetették, és ő természetesen mindent tagadott. Megvizsgálták azonban írógépét is, és annak írásmintáját összehasonlították Kathleen Grundy végrendeletével: ami bizonyította, hogy a végrendelet Harold Shipman írógépén készült. A tapasztalt hamisító az aláírásokat is maga készítette. Hiába tagadott tovább, amikor a további vizsgálódások során azzal is szembesítették, hogy az elhunyt betegek kórlapjaira mindig utólag, azok halála után vezette fel a különböző halálos kórokat, az ekkor 52 éves Shipman megtört.

A vád, amellyel bíróság elé állították nyereségvágyból elkövetett gyilkosság volt. Tizenöt esetben – melyekben az áldozatok egytől egyig nyugdíjas korú nők voltak – tudtak bizonyítékokat szerezni ezzel kapcsolatban a rendőrök, így végül ez a tizenöt ügy vezetett Harold Shipman életfogytiglani büntetéséhez. A valódi okokat és az áldozatok valódi számát máig találgatások övezik. Nem minden esetben állt rendelkezésre a hamis végrendelet a bizonyításhoz, így a nyereségvágy sem játszhatott szerepet minden alkalommal.
Hyde polgárai először nem akartak hinni a híreknek. Üzletek kirakataiban „We don’t believe it” (Nem hisszük el) feliratú plakátokat helyeztek el – nem tudták feldolgozni, hogy szeretett szomszédjuknak és orvosuknak van egy másik, ennyire sötét oldala is. Még nehezebb dolguk lehetett, amikor egy későbbi vizsgálat során 218 áldozatot sikerült azonosítaniuk. Ezzel Harold Shipman vált minden idők legtermékenyebb sorozatgyilkosává, mely gyalázatos „rekordot” nem döntötték meg az utóbbi húsz év alatt sem. A legtöbben nem tartják kizártnak, hogy a valós szám inkább 250 áldozat körül lehet, és a vizsgálat azt is feltárta, hogy 1992 és 1998 között több, mint 24000 mg diamorfint szerzett be (illegálisan), ami elegendő lett volna akár 720 ember megöléséhez is. Egyes források az áldozatok számát illetően még tovább mennek, és 345 halottról beszélnek. Shipman azonban sosem működött együtt a hatóságokkal, így a további részletek örökre az ő titkai maradnak.

Valószínűsíthető, hogy Harold Shipman gyilkosságaiban – mint minden sorozatgyilkosságnál – szerepet játszott a szexualitás; a mások feletti hatalom megszerzésétől érzett kéj. Shipman szakmáját tekintve hatványozottan szerepet kap az áldozat kiszolgáltatottsága; az, hogy orvosként istent játszhatott. Ezek az asszonyok bíztak választott orvosukban, és szó szerint az életüket helyezték a kezébe – amivel ő ördögi módon élt vissza.

Bármilyen mélyebb motivációt is keresünk tettei mögött, az mind csak találgatás lehet, de egy biztos: Harold Shipman szeretett ölni.

Életfogytig tartó börtönbüntetéséből Shipman mindössze 4 évet töltött le. 2004. január 13-án, 58. születésnapjának előestjén cellájában felakasztotta magát lepedőből sodort kötelével – s bár az áldozatok magyarázatot váró családjai csalódottak voltak, a legtöbben egyetértettek abban, hogy aznap a világ egy kicsit jobb hely lett.

 

 

Harold Shipman: Doctor Death (2002)

A jó doktorról számtalan dokumentumfilm készült, játékfilmek tekintetében azonban kevésbé felkapott téma az ő tevékenysége. Csupán egyetlen művet sikerült fellelnem, egy 2002-ben készült, angol gyártású tévéfilmet.

A főszerepben James Bolamet láthatjuk, aki egy közkedvelt angol tévés sorozatszínész. John Hurtnek is felajánlották a szerepet, aki azonban ízléstelennek tartotta, hogy Harold Shipmanről film készül, így nem vállalta el. Pedig de jó lett volna… az ő szereplésével talán némi érdekességet tudott volna nyújtani ez a film, amiről megkockáztatom: életemben nem unatkoztam még ennyire, mint ebben a másfél órában.

Igazából nem tudok mást felróni ennek a filmnek, mint hogy egyszerűen: sótlan. Sem az író, sem pedig a rendező nem akart csinálni ezzel a filmmel semmit. Az a szenvtelen, kívülálló látásmód, ami működik a dokumentarista stílusú regényekben (pl. Norman Mailer: A hóhér dala), filmen, ehhez a témához kevés. Értem azt, hogy nem ismerjük Shipman motivációit. Értem, hogy a készítők nem akarták túldramatizálni a történetet – és ezt általában dicsérni is szoktam -, de ez azt eredményezte, hogy a néző úgy érzi, hogy egy dokumentumfilm „B”-listás színészek által, rosszul eljátszott illusztrációit látja. Egy epizód Kisvárosi gyilkosságokban vagy bármelyik Miss Marple-történetben több feszültséggel fogunk találkozni; pedig ez egy könnyedén áthidalható hiba: meg kellett volna írni a filmet.

Hiába fogdosunk össze közkedvelt színészeket, ha nincs mit eljátszaniuk, csak szerencsétlenkedni fognak a díszletek között, és itt pontosan ez történt. James Bolam játékában látok potenciált, de sajnos neki sem volt megírva a karakter. Ha egy kicsit bátrabbak lettek volna, ha a film elején kiemelik a joviális orvos jóságát és kedvességét, majd pedig bátrabban – ne adja ég, thrillerbe hajlóan írják meg a gyilkosságok bemutatását, ez még egy jó film is lehetett volna. Így kihagyható.

 

Értékelés: 3/10

Blissenobiarella