Marvel Comics földönkívüli szimbiótája ugyan 2014-ben már felbukkant egy rövid jelenet erejéig a reboot-olt Csodálatos Pókember második részének végén, azonban a Sam Raimi Pókember-trilógiájának hármas számú epizódjában nyújtott teljesítménye okán sokáig nem is akartak hozzányúlni. Végül hosszas tervezgetést követően Ruben Fleischer (Zombieland) közreműködésével idén újból szintet színre lépett. És Tom Hardy kvalitásainak előzetes ismerete alapján nem is akármilyen produkciót várhatott a nézőközönség!

Eddie Brock egy egoista oknyomozó riporter, aki mérhetetlen kíváncsiságának hála egy félresikerült munka miatt egyszerre veszti el barátnőjét és állását. Miközben lecsúszott életmódjának hála egyik napról a másikra vegetál, addig a gátlástalan milliomos és kutató (Carlton Drake) vezette Élet Alapítvány űrhajója ismeretlen organizmusokkal a fedélzetén tér vissza. Mérhetetlen igazságérzettől vezérelve (némi segítséggel) bejut a cég szigorúan őrzött laborjába, ahol aztán egyesül az egyik (Venom névre hallgató) földönkívüli szimbiótával, és ettől kezdve pedig teljesen megváltozik…

eyescream: Tom Hardy szinte úgy lubickol Eddie Brock szerepben, mint a piros-fekete hacukás Ryan Reynolds – de igazából ez nem is volt kérdéses egy olyan képregényen alapuló mozifilm esetében, ahol Pókember ősi ellenségét, jellegében egy Deadpool-hoz hasonlító szerethető anti-hőssé változtatják. Mert ugye egy ilyesfajta vérszomjas rohadékot mégsem lehet filmre vinni szimpátia nélkül, nemde?!

Ami a látványt illeti, az hibátlan – ez alól talán kivétel a végső, szimbióta vs szimbióta harc, amelyben egész egyszerűen hiába próbálja, elveszik az ember szeme  -, de vagányan koreografált akció- és üldözéses jelenetek is bőven akad, no meg persze bizarr humor. Mert az kell, anélkül ugye nem kerek a történet. A kissé túlnyújtott bevezetőt, és Michelle Williams által megformált unszimpatikus barátnő-karaktert leszámítva igazából nekem végig a majd’ két órás játékidő alatt fent tudta tartani a figyelmemet, vagyis baromi jót szórakoztam. Az már egy más kérdés, hogy hogyan kell vagy illik tekinteni rá, merthogy ez nem az a fajta tipikus (univerzum-kompatibilis) képregényfilm, amit már megszokhattunk a Marvel-től. 8/10

afiaf: A Venom egy nagyon ígéretesnek induló képregény-projekt volt, amit korunk egyik legtehetségesebb színészének (Tom Hardy) bevonása még érdekesebbé tett. A karakterrel a Sam Raimi dirigálta Pókember-trilógia záró darabjában már találkozhattunk, de Tobey Maguire-nek nem igazán sikerült kiaknáznia az átlagostól eltérő „szuperhős”-ben rejlő komoly potenciált. Az alapanyag egy Deadpool-jellegű friss és eltérő szemléletű megfilmesítés után kiáltott, de sajnos ennek lehetőséget a Sony fejesei ezútal (is) elszúrták.

A végeredmény egy finoman trash-be hajló, nem túl izgalmas film lett, ami hemzseg a sablonos és egysíkú karakterektől és történésektől. A film egyetlen pozitívuma Tom Hardy játéka, aki szívügyének tekintette a projektet. Az R-besorolás megkurtítása zömében kiherélte az akció-jeleneteket, de azért egy adag fantázia azokban a szcénákban legalább van. Ezen kívül sok kellemes élmény nem maradt meg sajnos, pedig én nagyon kedvelem a Pókember-univerzumot. Egyszeri szórakozásnak hellyel-közzel megteszi egy nagy zacskó popcorn társaságában, de ahogy elhagyod a mozitermet már el is felejtetted. Amit viszont nem fogunk elfelejteni, az a folytatás, hiszen a pénztáraknál nagyon jól szerepelt a Venom. A száz milliós költségvetést (a CGI-re költhettek volna többet is!) lazán visszahozta az USA-ban, világszinten pedig négyszázötven millió dollár fölé rúgott a bevétel, így készülhetünk a második felvonásra. 6/10