A mai madarak első képviselői valamikor a földtörténeti középkor vége felé, a kréta korban jelentek meg mintegy 100 millió évvel ezelőtt. A dinoszauruszokkal való szoros rokonságuk közismert tény, a primitív madarak szűkebb rokonsági körében olyan ikonikus őslényeket is találunk, mint például a Jurassic Park filmek által ismertté vált raptor-félék. Kevésbé közismert, hogy a repülő őshüllők (Pterosauria) jóval távolabbi rokonai ma is ismert tollas barátainknak, mintsem gondolnánk. A kréta végén legjobb tudomásunk szerint kihalt csoportnak azonban úgy tűnik egyes példányai fel-fel tűnnek a világ különböző pontjain. Elég csak a világon jóformán mindenhol (az ősi maja kultúrától a kíniakon át a középkori Európáig) feltűnő sárkányábrázolásokra gondolni, melyek legtöbbször bőrszárnyakon repülő, csupafog, hüllőszerű lényeket írnak le. A modernkori kriptozoológia legnagyobb visszhangot kiváltott ősi, kihalt repülő hüllőkhöz nagyon hasonló lényei egyértelműen a közép-afrikai beszámolókból ismert Kongamoto és a Délkelet-Ázsiában honos Ropen. Ez a két kiemelt lény – és társaik a világ körül (például néhány szemtanú szerint az észak-amerikai indiánok legendáiban élő mennydörgésmadár is hüllőszerű jegyeket mutat) – amúgy igen sok tulajdonságában megegyezik, így úgy gondoltuk érdemes őket együtt, egy epizód keretén belül tárgyalni.

Alapvetően két fő csoportra különíthetőek el a szemtanúk által leírt, repülő őshüllőkhöz hasonlatos lények: a Pterodactylusra – mint mintaállatra – emlékeztető, farok nélküli változatra, valamint a hosszú farka végén rombusz alakú, “lapátszerű” képletet viselő Rhamphorhynchusra hajazó variációra. Ezen második csoportba tartozó fajok jelenlegi tudásunk szerint már a jura kor végére kihaltak, nagyobb, rövid farkú rokonaik is mind jobb létre szenderültek a kréta kor végén, mintegy 65 millió évvel ezelőtt. Ennek ellenére egyesek azt állítják, hogy Afrikában mindkét változat fellelhető (esetenként különböző nevekkel illetve – Kongamoto, Olitau, stb.) mind a mai napig, míg a délkelet-ázsiai Ropen észlelések nagy többségükben a második variációt gazdagítják. A Kelet-Közép-Afrikában élő Kongamoto-ról először egy Frank Melland nevű felfedező tett említést 1932-ben kiadott könyvében, melynek címe A varázslatos Afrikában (In Witch-bound Africa). Melland a bennszülöttek beszámolója alapján a Kongamoto-t egy nagy, akár 1,5 métert meghaladó szárnyfesztávolságú, vöröses, denevérhez hasonló bőrszárnyakon repülő gyíknak írta le, melynek testét nem fedték tollak, hosszú csőrében pedig hegyes fogak sorakoztak. 1923-as keltezésű beszámolója szerint, amikor a szemtanúknak Pterodactylusokról készült illusztrációkat mutatott, azok egyértelműen és kételkedés nélkül azonosították az általuk látni vélt teremtményt. További érdekességként említi meg, hogy a meginterjúvolt törzs tagjai a Kongamoto-t nem valamiféle természetfeletti lénynek, démonnak tekintik, hanem hús-vér teremtménynek, jóllehet rettegést kelt szívükben, akár egy emberevő oroszlán vagy egy megvadult elefánt. A zambiai kaonde törzs tagjai gyakran hordtak maguknál a Kongamoto-tól védő talizmánokat, mikor bizonyos folyószakaszok gázlóin keltek át.

Pterodactylus

Rhamphorhynchus

Afrikában viszonylag kevés repülő őshüllő maradvány került elő a földtörténeti középidőből, bár tekintve a dél-amerikai leletek számát és fajgazdagságát – valamint azt a tényt, hogy a két kontinens annak idején egybe tartozott – gyanítható, hogy számos eddig fel nem fedezett ősmaradványt rejt a fekete kontinens mélye. Egyesek szerint a Kongamoto legenda nem másból táplálkozik, mint olyan bennszülöttek beszámolóiból, akik Pterosauriák csontjainak feltárásában vettek részt a tanzániai Tendagaru lelőhelyen még az első világháború előtti időkben. Ennek ellentmond, hogy habár a Kongamoto nevet a nyugati világban először valóban Melland említette meg, jóval korábbi, Afrikában készült feljegyzésekben is megtalálhatóak repülő őshüllőkre vagy sárkányokra emlékeztető lényekről szóló beszámolók. Ez amúgy a délkelet-ázsiai térségre is igaz. A 16. század elején élő és alkotó Antonio Pigafetta velencei tudós – aki Magellánt is elkísérte világ körüli útjára – tett említést egy Kongóról szóló jelentésről, melyet egy bizonyos E. Lopes nevő portugál férfi értekezései között talált. Ebben egy Bemba nevű provinciát említ, ahol olyan teremtmények élnek “melyek olyan nagyok, mint egy kos, szárnyuk van, mint a sárkányoknak, hosszú farokkal és csőrrel, több sorban elhelyezkedő fogakkal nyers húst falatoznak. Színük kék és zöld, bőrük mintás, mintha pikkelyes lenne, lábuk pedig kettő van, nem több. A pogány feketék istenként tisztelik őket […] és mivel nagyon ritkák, a törzsfők különösképpen óvják őket […].”

Hasonló beszámolóval állt elő John Barbot is – aki a Francia Afrikai Királyi Társaság vezető tagja volt a 18. században – Dél-Guinea partvidékéről szóló beszámolójában: “Néhány fekete arról biztosított, hogy léteznek szárnyas kígyók vagy sárkányok villás farokkal, óriási széles, fogakkal teli szájjal, melyek nagyon veszélyesek az emberekre, különösen a kisgyermekekre.” Barbot meglehetősen részletes leírást is mellékelt az említett lényről: a lénynek két karmos lába, két füle volt, hátán öt furcsa kiemelkedés volt látható, bőre zöld és sötét pikkelyekkel fedett. Repülésre alkalmas szárnya és hosszú, rugalmas farka volt, sárgás pikkelyekkel, melyekhez hasonlóak borították az állat hasát és torkát is. Szájában éles fogak sorakoztak. Egy délkelet-ázsiai, a 16. század végéről származó tengerészeti kézikönyvben – számos más tengeri szörnyet ábrázoló, a tengerészeket figyelmeztetni hivatott ábrázolás mellett – két stilizált őshüllőre emlékeztető repülő teremtmény látható Pápua Új-Guinea szigetei felett.

A Kongamoto többször is felbukkant a 20. század folyamán. Még 1925-ben G. Ward Price hallott néhány történetet arról, hogy egy hatalmas, hosszú csőrű madár emberekre támadt zimbabwei mocsarakban. Mikor az egyik megsebesített embernek egy pterodactylus-t ábrázoló képet mutatott, a bennszülött felüvöltött ijedtében. Kamerun nyugati részén a helyiek egy éjszakai életmódot folytató, denevérszerű lény létezésében hisznek, melyet Olitau-nak neveznek és vélhetően azonos a Kongamoto-val. 1932-ben egy Ivan T. Sanderson vezette expedíció két tagjára csapott le egy Olitau, miután azok puskavégre kaptak egy gyümölcsevő denevért egy hegyi patak mentén Dél-Kamerunban. A lényt Sanderson hüllőszerűnek rajzolta le, mely egyértelműen egy Pterosauriára emlékeztetett.

Egy J. P. F. Brown nevezetű mérnök 1956 januári beszámolója különösen megbízható forrásnak tűnik. Brown éppen a zambiai Bangweulu tó környékén autózott hazafelé, amikor este 6 óra magasságában egy pillanatra félreállt, hogy a kulacsát kivegye az autó csomagtartójából. Ekkor pillantotta meg a közvetlenül előtte az égen szárnyaló két teremtményt, melyek egyértelműen őskorinak tűntek, hosszú farkukkal és keskeny fejükkel. A szárnyfesztávolságukat Brown nagyjából 1 méteresre becsülte és mikor az egyikük kinyitotta a száját, a mérnök számára láthatóvá váltak annak hegyes fogai. Hasonló beszámolók érkeztek ekkortájt az Awemba törzstől is, akik szerint a lények a Zambézi forrása körüli sziklás barlangokban élnek. Egy évvel később, egy Fort Rosebery-ben (nagyon közel ahhoz a ponthoz, ahol Brown a teremtményeket látni vélte) található kórház sürgősségi osztályára egy férfit hoztak be súlyos mellkasi sérüléssel. A férfi elmondása szerint egy nagy madár támadta meg a Bangweulu mocsárban. Amikor arra kérték az áldozatot, hogy rajzolja le a támadóját, a bennszülött egy pterosaurusra nagyban emlékeztető ábrát rajzolt.

1988-ban Sudánban kora este egy fiú, miközben faluja sárból tapasztott kunyhói között sétált, az egyik kunyhó tetején egy 1,3-1,5 méter magas lényt vett észre, amint a tornácon található lámpa fénye ráesett. A rejtélyes állat kültakarója bőrszerű volt, tollak nem fedték a testét, hosszú farka pedig oroszlánéra emlékeztetett. Feje hátuljából “valami hosszú, csontszerű dolog állt ki” (csonttaraj) a szemtanú beszámolója szerint. 1998-ban Steve Romandi-Menya, egy Luisiana-ban élő kenyai cserediák számolt be arról, hogy a Kongamoto létezése mind a mai napig köztudott dolog bozótlakó honfitársai körében, és megemlítette azt is, hogy a Kongamoto állítólag szívesen lakmározik oszló emberi tetemeken, melyeket kiás, ha nem temették elég mélyre.

Papucscsőrű madár

Afrikai nyerges gólya

Az, hogy a Kongamoto szó eredeti jelentése “hajók felborítója”, azt a látszatot keltheti, hogy a szóban forgó kriptid vízi vagy legalábbis vízközeli életmódot folytat. Éppen ezért egyes szkeptikus elméletek szerint a Kongamoto nem más, mint ördögrája vagy tüskés rája, melyek a vízből kiugorva valóban tűnhetnek repülő lényeknek és megnőhetnek akkorára, hogy képesek legyenek kenukat, tutajokat felborítani vagy embereket megsebesíteni. Ennek azonban egyes beszámolók, melyeknél a Kongamoto-val víztől, mocsaraktól távol vagy egyenesen hegyes, sziklás terepen találkoztak ellentmondani látszanak. Ahogy azt is hajlamosak elfelejteni egyesek, hogy a “hajók felborítója” név nem feltétlenül vonatkozik a csónakok közvetlenül Kongamoto általi felborítására. Egy csónakot a benne ülők hirtelen mozdulata is kimozdíthat stabilis helyzetéből és márpedig mi lenne alkalmasabb megriasztani egy csónakost, mint egy felé süvítő őshüllő? A rája-magyarázat ellen szól az is, hogy habár előfordulnak hosszú farokkal rendelkező Kongamoto-król szóló beszámolók, azok egyike sem említ a rájákéhoz hasonló, ostorszerű farkat. Népszerű Kongamoto magyarázat a papucscsőrű madár (Balaeniceps rex), melynek pelikánéra emlékeztető, de annál gracilisabb csőre valóban magán hordoz némi hasonlóságot kihaltnak vélt kuzinjaihoz. Hasonló a helyzet az afrikai nyerges gólyával (Ephippiorhynchus senegalensis), mely szintén sokakban felmerült, mint tudományos magyarázat az afrikai pterosaurus észlelésekre. A Kongamoto létezésének cáfolataként hozzák fel továbbá, hogy a közép-afrikai észlelések mind-mind frekventált madármegfigyelő helyek közelében történtek, a “hivatásos” természetbúvárok mégsem jelentették semmiféle azonosítatlan repülő entitás felbukkanását az évek során.

Pápua Új-Guinea “Kongamoto-ja” Ropen névre hallgat (Délkelet-Ázsia más területein Duah, Jurik, Sat-el-law néven emlegetnek hasonló lényeket), és számos tulajdonságában megegyezik óvilágbeli rokonával, bár akad néhány kifejezetten a Ropenre jellemző sajátosság, melyet a Kongamoto esetében nem említenek a szemtanúk. A “ropen” elnevezés a helyi nyelven “démoni szárnyast” jelent és habár a lény elsősorban a helyi folklór részének tekinthető, számos bennszülött is úgy gondolja, hogy a Ropen egy hús-vér teremtmény. Ahogy fentebb említettük, a Ropen-t legtöbbször olyan repülő őshüllőhöz hasonlatosnak írják le, melynek hosszú (a szárnyfesztávolság negyedét kitevő) farka rombusz vagy gyémánt alakú “kormánylapátban” végződik. A Ropen egyértelműen éjszakai életmódot folytat, leginkább halakkal táplálkozik, ám érkeztek beszámolók sekély sírhantokat feldúló és emberi tetemekből táplálkozó példányokról is. A legérdekesebb – és legnehezebben magyarázható – tulajdonság, amivel Új-Guinea szárnyas őshüllőjét felruházták, hogy a Ropen állítólag biolumineszcens fényt bocsájt ki magából, melyet sokak szerint a zsákmányát képző halak vízfelszínre csábításához vesz igénybe. A lumineszcencia nem folytonos: a Ropen-nek tulajdonított úgynevezett ropen-fények mintegy 4-5 másodpercig látszanak. Az állat biolumineszcenciájáról szóló beszámolók azért is zavarba ejtőek, mert sem a hüllők, sem pedig a madarak között nem ismert jelen tudásunk szerint olyan faj, mely erre képes lenne.

Óriás repülőkutya

Fregattmadár

Az első nyugati világból érkező valódi természetbúvár általi Ropen észlelés is a ropen-fények által történt: 1935-ben Evelyn Cheesman biológus és rovarkutató rövid kutatást végzett a fények témájában és konklúzióként arra jutott, hogy a fények nem származhatnak emberi forrásból. Esetében tehát szó sem esett őshüllőről. Az első részletes – hüllőjegyekről is említést tevő – leíráshoz 1944-ig kellett várni, amikor Duane Hodgkinson repülőpilóta beszámolójában egy kisebb repülőgép szárnyfesztávolságával vetekedő méretű, szürkés színű, kígyónyakú, fején tarajt viselő lénnyel való találkozást mesélt el. A Ropen-ekkel történő találkozások nagy többségének magyarázatául kínálkozik, hogy a megfigyelők mindössze tévesen azonosítottak óriás repülőkutyákat (Pteropus vampyrus) vagy fregattmadarakat (Fregata sp.). Az előbbi bőrszárnyával és nagy méretével, az utóbbi pedig röpképével (mely megfordítva valóban pterosauriákra hajaz) téveszthették meg az önjelölt szemtanúkat.

A Kongamoto, Ropen és más hasonló, kihaltnak tartott repülő őshüllőkkel való találkozásokat taglaló elbeszélések legitimitását nagyban rontja, hogy egy csoport kreacionalista, akik a “fiatal föld” irányzatot követik, zászlajára tűzte a Ropen, Kongamoto és más, kihaltnak tartott lények ma is élő példányainak felkutatását. Az úgynevezett Young Earth Creationism (YEC) neoprotestáns vallási irányzat követői szerint a Föld mindössze 6-7 ezer éves – tehát szó szerint értelmezik a Bibliában található teremtéstörténetet – és a tudomány által kihaltnak vélt állatok élő példányainak felkutatásán keresztül próbálják megcáfolni a tudomány, azon belül is az evolúció elméletének igazát. Ez a mozgalom gyakran szervez amatőr expedíciókat őslények felkutatását célzandó. Ezen felfedezőutak során vagy maguk próbálnak utánajárni az őshüllők élőhelyének vagy helyieket interjúvolnak meg az adott témában. Az összegyűjtött anyagok azonban nem tekinthetők hiteles forrásnak a kutatók és interjúkészítők részrehajló volta miatt, valamint azért, mivel ezek az emberek nem természettudósok (ami azt illeti, hitviláguk alapján éppen ezek antitézisei), így “ismeretlen” állatokra vonatkozó megfigyelésik nem vehetők készpénznek. Éppen ez teszi nehézkessé az anyaggyűjtést a prehisztorikus állatokra emlékeztető kriptidek esetében: a fellelhető irodalmi források elemzésekor azt is figyelembe kell venni, hogy az adott forrás a YEC holdudvarába tartozó blogról, oldalról, könyvből származik-e. A fent leírtak kapcsán igyekeztem forrásaimat a “független” médiára korlátozni, azzal együtt persze, hogy a YEC forrásokból származó érdekes, megfontolásra érdemes elgondolásokat is átemeltem, amikor azok kézzel fogható bizonyítékkal megtámogatottnak tűntek.

Összességében a kihaltnak hitt repülő őshüllőkkel kapcsolatban is éppen annyira nehéz igazságot tenni, mint a legtöbb eddig megismert kriptid esetében: amíg valódi, kézzel fogható bizonyíték felszínre nem bukkan ezekről a lényekről, addig érdemes a befogadó szkeptikus pozíciójából hozzáállni ezekhez. A 20. század folyamán fordult már elő, hogy kihaltnak hitt állatok ma is élő példányai kerültek elő, ráadásul nem is túl messze a Kongamoto vélt élőhelyétől, elég csak a bolytosúszós maradványhal (Latimeria chalumnae) 1938-as dél-afrikai felbukkanására gondolni. Nem kizárt, hogy a 21. század is tartogat meglepetéseket a kryptozoológia rajongói számára.

Gabblack