Nagyon-nagyon régen vártam annyira horrorfilmet, mint a Slenderman-sztori alapján íródott 2018-as művet. Habár rám igazán nagy hatással mindig is az igaz történeten alapuló filmek voltak, horrorfanatizmusom viszonylag kései szakaszában realizáltam, hogy a magas, arctalan férfi valójában csak egy internetes találmány. Slenderman személye és megjelenése olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy óriási elvárásokkal és gyermeki izgalommal ültem be a moziba néhány nappal a premiert követően.

Elöljáróban annyit, hogy igyekeztem minden pozitív és negatív kritikát elkerülni a megtekintésig, nem akartam, hogy kicsit is befolyással legyen rám az, ahogyan mások vélekedtek az általunk is az év egyik legjobban várt horrorjáról. Alapvetően kíváncsi voltam arra, hogy egy “kamusztorit” hogyan dolgoz majd fel a filmipar és egy nem túlságosan ismert sorozatrendező. A film előtt azon gondolkoztam, tulajdonképpen jól is állna ennek a történetnek egy Babadook-koppintás, attól viszont vonakodtam, hogy egy valós szörnyet csináljanak a rémből. Lássuk, mindezek fényében mennyire elégített ki egy lassan évtizede várt horror!

Sajnos az az első percekben eldőlt, a Sylvain White által filmvászonra vitt alkotás nem lesz egy komoly darab. Miután megismertük a rendkívül unalmas és érdektelen, ráadásul tinédzser korú főszereplőinket, csakhamar kiderülhetett mindenki számára, hogy ez egy “tizenkettő egy tucat” jellegű sablonfilm lesz. A mű legnagyobb hibája, hogy ettől a 93 perces játékidő alatt meg sem igazán próbált eltávolodni. Húsz évvel ezelőtt ez a sztori még rendben is lett volna, de 2018-ban egyszerűen kínos arra felépíteni egy filmet, hogy négy kamaszlány megidéz egy internetes rémet, amely aztán sorra gyilkolássza őket.

A Slender Man tartalmáról sajnos sok egyebet nem is kell elmondanom, mindannyian tucatszor láthattuk a film cselekményét, amely minden pillanata pontosan előre kiszámítható. Szomorú, hogy ehhez el kellett rabolni SM nevét, mert így lényegesen eladhatóbbá vált a film, mintha csak egy tucatmű lenne, de sajnos a rém és az őt övező misztikum sem menti meg egy pillanatra sem a darabot, ugyanis az egész Slenderman-meséből szinte nem is kapunk semmit.

Az olcsó, végtelenül gagyi jump scare-ek mellett az említett színészi játék komikus, a kamerakezelés és az operatőri beállítások pedig idejét múltak és fárasztóak. Nagyon szomorúan konstatáltam ismét, hogy 2018-ban még “menő” végig jump scare-eztetni egy filmet, reméltem, hogy ez az ázsiai-amerikai horrorok térhódítását követően kicsit kikopik, de látva a moziközönség gyakran egybites gondolkodását, ha megijedhetnek, akkor ők már elégedetten távoznak a moziból azzal, hogy túlélték a filmet.

Az egész Slender Man rendkívül hajaz a 1998-as Kör című japán horror amerikai feldolgozására, mind kép világában, mind a videós bevágásnak köszönhetően, mind pedig a cselekményben. Csak mindenből egy kicsit rosszabbat kapunk és húsz év elteltével, amikor már újat mutatni az ilyen átlagos, szellemes horrorokban rendkívül nehéz.

Az amerikai mozikban egyébként nem teljesített rosszul a film, amely jelzi, hogy lenne igény egy izgalmas Slenderman-sztorira, ám elképesztően szomorú, hogy csak ennyit sikerült kihozni belőle. Az egész film körülbelül annyira egysíkú és élettelen, mint a rém arca és leszámítva egy egész jó könyvtáras 3-4 percet, semmilyen félelmet vagy klausztrofób érzést nem vált ki a nézőkből a film.

Sokadszorra állapítom meg, hogy manapság már nem divatos igényes horrorokat csinálni, nagyon ritkán kerül ki egy-egy darab a rendezők kezéből. Az ilyen tucathorroroké a jelenkor, mint a Slender Man, amely a tökéletes háttér és a hatalmas ziccer ellenére egy szánalmas jump scare-kapálózás csupán, amely nézése közben maximum a popcorn fogy gyorsabban, hogy teljen végre az idő és megszabaduljunk egy újabb csalódástól.

Összességében tehát ez nem az a Slender Man, amire gyermekkorunk óta várunk, és egyre kevésbé valószínű, hogy valaha elkészül az a horror, amelyet megérdemel az arctalan gyerekrabló. Az én javaslatom, hogy a film megnézése helyett inkább olvassátok el Absvrd cikkét a szörnyről, az ugyanis valóban érdekes és szórakoztató!

Értékelés: 2.5/10

(Varin)