Immár a Borzongás negyedik számát tarthatjuk a kezünkben, az érdeklődés pedig töretlen. Okkal, ugyanis ma Magyarországon nincs másik nyomtatott magazin, ami kielégíthetné a horrorra éhes olvasók étvágyát. Online persze többet is találunk (ajánlom magunkat), de a papír érintése mégis jobb élmény.

Manapság egy filmes újságnak már nem az a funkciója, mint régen, hiszen az új filmekről azonnal tudomást szerzünk online. A Borzongás pedig követte az új igényeket, így nem a friss megjelenésekre helyezi a hangsúlyt, hanem rengeteg klasszikusról, elfeledett gyöngyszemről, trashről és külföldi filmről is ír, amik másképp elkerülnék a szenzációhoz szoktatott olvasók figyelmét. Egyedül a külalak az, ami még fájóan retro: a tépett vagy megfolyt oldaldizájn, a serif és sans-serif betűtípusok keverése és a koponyás sorelválasztó sokszor egy 2000-es évek eleji blogot idéz, de a tartalom gyorsan kárpótol mindezért.

Rögtön ott van például a címlapot is beterítő, idén hatvan éves Massza (artwork by Trinyó Art). Érdemes beszélni ezekről a műfajdefiniáló filmekről is, hiszen a mai művekben is lépten-nyomon megtapasztaljuk a hatásukat, és sokkal erősebb élmény úgy menni a moziba, ha ismerjük, mire építkeznek a friss filmek. Ugyanez a kategória a White Zombie, Lugosi Béla egyik korai sikerfilmje. Ez nem csak a zombifilmek által bejárt rögös utat segít megérteni, de olyan társadalmi problémákat is boncolgat (haha), mint mások irányítása, a szabad akarat vagy a nők helye a világban, amik 86 év elteltével még mindig aktuális kérdések.

Különösen tetszik, hogy a filmes cikkekben a társadalmi/pszichológiai vonatkozásokat is szóba hozzák, a Massza esetében a hidegháborús parát, a Fehér Zombinál a rabszolgaságot. Erre, bár vannak rá próbálkozások online is (ismét ajánlom magunkat), a papír alapú megjelenés sokkal alkalmasabb, mint a rohanó internet, ahol egy cikkel három percet sem tölt az olvasó. Sőt, külön rovat, a Társadalmi kitekintő foglalkozik a horrorfilmek mélyebb jelentésével, jelen esetben a családi traumák és a szellemes horrorok kapcsolatával, ami már csak az Örökség miatt is aktuális.

A filmek mellett szerencsére sok oldalt kapnak más műfajok is, például játékok, de személyes kedvencem a Psychobilly zenei stílusról szóló kétoldalas cikk, nagyrészt mert igényes és részletes, kisebb részben pedig mert az egyik kedvenc stílusomról van szó. És még a magyar Hellfreaks is benne van, szóval tényleg le a kalappal.

Könyvajánlót is találunk, ami viszont egyrészt nekem kicsit kevés, összesen két oldal (a játékokra tizenkettő jutott, bár ez valószínű az anyamagazin PC-guru kérése volt), másrészt elég vázlatos, és inkább hat reklámszövegnek vagy fülszövegnek, mint ismertetőnek vagy kritikának. (Plusz attól, hogy Veres Attila a The Black Aether hasábjain kezdett, még nem sorolhatod automatikusan a weird zsánerbe az írásait. Olyan is akad néhány, kétségtelen, például a Szorozva nullával, de ő maga például egy nemrég írt Facebook-posztjában transzrealistának tartja magát.)

Az import DVD-kiadásokkal foglalkozó rovatot 2018-ban tényleg okafogyottnak érzem (nyolc oldal). Lassan USB-portokat sem építenek a laptopokba, nekem felfoghatatlan, miért áldozná valaki a pénzét DVD-kre; ha pedig gyűjtő, akkor nem egy negyedévente megjelenő magazinból fogja beszerezni a tippeket. Bár lehet, hogy csak a generációs szakadék rossz oldalán vagyok.

Összességében örülök, hogy létezik a magazin, és úgy tűnik, egyre sikeresebb. Amennyire érzékeltem, még a terjesztési problémákat is sikerült megoldani, az újságosok is kezdik érteni, hogy érdemes látható helyre tenni a Borzongást, mert sokan keresik. És természetesen ebben a számban is olvashatunk olyan szerzőktől, akik rendszeresen írnak a Cinegore-ra, akikre emiatt nagyon büszkék vagyunk

Az előszóban belengetett 100 oldalas Halloween-i különkiadást pedig már most várom!

Annie