Megszámlálhatatlan B-film készült már különféle genetikailag módosított, és ezáltal hatalmasra nőtt, mutáns cápákról, polipokról, kígyókról, (ős)gyíkokról, krokodilokról, pókokról no meg persze egyéb rovarokról (méhek, legyek, darazsak, csótányok), de szegény skorpiók – néhány kivételtől eltekintve, mint például a Deadly Stingers aka MegaScorpions eddig valamiért igencsak kimaradtak a szórásból. És, ha hozzávesszük, hogy filmünk öt évvel a Snakes On The MADAFAKIN’ Plane előtt készült, akkor még viszonylag forradalminak is mondhatjuk a repülőgépek elszabaduló, óriásira nőtt méregtövises lényeket alapötletét!

Egy törölt járat miatt Melbourne-ből Los Angelesbe tartó repülőn zsúfolódik össze egy csomó karakter – és persze címszereplő genetikailag módosított skorpióink, akikkel a tudósok majd olyan halálos betegségeket szeretnének a jövőben meggyógyítani mint az AIDS meg a rák, csakhogy ezeket a kísérleti példányokat egy pénzéhes tag titokban szeretnék eladni egy harmadik félnek. Hogy is szól a mondás: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve… Az út ezúttal egy repülőút, a jószándék pedig mit sem ér az óriásskorpiók ellen, de valahogy mégis össze kellene fogniukk, hogy épségben érjen földet a gép…

Amikor a pilóta úgy kezdi, hogy „I’m Captain Jack…” hangosan felröhögtem. Persze nem ez volt az egyetlen pillanat, hiszen Paul Wynne (olyan csodák elkövetője, mint az El Chupacabra, Alien 51) másfél órás remekműve csak úgy árasztja magából a bűzös thrash-pillanatokat. Most csak néhányat szeretnék idézni ezek közül, amikre emlékszem. Zuhan a gép, és szikrázik a repülő botkormánya, bravó. Ugyancsak szikrázó kapcsolóhoz a főhősnek mindenképpen le kell vennie az ingét, és csak úgy fogja meg, persze nem gyullad ki a textília, mert az nincs megírva. Aztán ott az egyik karatés csaj, aki (nem vicc!) konkrétan evőeszközöket kötöz a kezére, ergó késsel-villával felvértezett ütésekkel száll szembe, később pedig már teljes harci díszben hadakozik ellenük. Ez annyit tesz, hogy hátán – mint valami kerti permetező – egy mobil defibrillátor-készülékkel támad, kezében pedig a tappancsokkal rázza szét árammal.

Egyik epic jelenetben pedig a skorpió alapállásból hirtelen felugrik egy fószer hátára, az meg ijedtében kinyitja a repülőgép ajtaját, és a világ összes papírfecinje meg szemete elkezd keringőt járni a levegőben, aztán miután kirepül egy-két statiszta meg skorpió, magától becsukódik!! Másik kedvencem, amikor hőseink egy üres koporsóba bújnak el a lények elől, mert éppen kéznél van egy ilyen a csomagtérben, később pedig a skorpió zárják bele!

Gumiskorpiók amúgy is érdekes egy jószágok – amikor meglövöd őket, akkor vinnyogó hangot adnak ki; bár az is lehet, hogy csak a levegő jön ki ilyen hangot adva a felfújt jószágból, haha! Nyilván azt nem kell ecsetelnem, hogy egy-egy jelenetben fizikai képtelenség, hogy elférjenek az adott helyen vagy nyílásban, de mégiscsak győz a vizualitás, hogy mennyire cool már ezt a hatalmas skorpiófarok, amint kilóg az utastér tetejéről. Ráadásul amikor rátörnek a férfi főhősre, tudják, hogy őt nem lehet csak úgy eltenni láb alól egy szúrással, így B-megoldásként csak szemen karcolják, hogy a forgatókönyv szerint a végén még azért le tudja tenni a gépet, tök vakon.

Ahogy olvashattátok, bőven megéri a belefektetett időt és energiát, ha egy elvakult trash-rajongó kezei közé kerül, másnak meg nem igazán lesz szórakoztató, mert bőven vállalhatatlan.

Értékelés: 4/10

eyescream