A ’60-as évek közepére a Hammer filmstúdió vált a gótikus horrorok egyeduralkodójává, hiszen szinte minden klasszikus szörnyetegnek már-már külön filmszériája volt, hol sikeresebb, hol kevésbé emlékezetes alkotásokkal.  Azonban, míg a stúdió aranytojást tojó tyúkjai, a Christopher Lee és Peter Cushing által fémjelzett Dracula és Frankenstein szériák már sokadik epizódjuknál jártak, addig a kissé hánytatott sorsú Múmia sorozatnak egészen 1967-ig kellett várnia, hogy John Gilling és csapata elkészítse a harmadik részt, mely a keresztségben a The Mummy’s Shroud nevet kapta.

1920-ban egy egyiptológus csapat sikeresen felfedezi a gyermekfáraó, Kah-To-Bey sírját. A legenda szerint a kisfiú, szolgáival együtt menekülni kényszerült egy puccs során, és a sivatagban veszítette életét, ahol hű szolgája, Prem (Dickie Owen) mumifikálta, és ígéretet tett neki, hogy ott örökké békében nyugodhat. Az ásatás során a vezető egyiptológust, Basil Waldent (Andre Morell) megmarja egy kígyó, ennek ellenére folytatják a kutatást, majd az expedíció mecénásának, Stanley Preston-nak segítségével a leleteket Kairóba szállítják. Preston később elintézi, hogy Walden egy elmegyógyintézetbe kerüljön a kígyóharapásnak köszönhetően, ahonnan megszökik, azonban a szökés során váratlanul életét veszti. Hamarosan az expedíció több tagját is utol éri a vég, hiszen egy helyi fanatikus, Hasmid (Roger Delgado) életre keltette Prem múmiáját, hogy mindazok, akik beléptek Kah-To-Bey sírjával, halállal lakoljanak…

A Múmia filmszéria kicsit kilóg a Hammer stúdió sorozatai közül, hiszen például a Draculával vagy Frankensteinnel szemben ennek a szériának az epizódjai egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, ráadásul minden egyes részben más és más múmia kel életre, hogy bosszút álljon az óvatlan egyiptológusokon. Lényegében minden egyes epizód egy-egy külön álló mű tehát, ennek viszont az lett az eredménye, hogy a The Mummy’s Shroud című alkotással immáron a harmadik alkalommal mutatta be a stúdió ugyanazt a történetet: a tudományos kíváncsiságtól fűtött egyiptológusok feltárnak egy évezredek óta érintetlen sírt, melyen átok ül, és egy helyi, az ősi hagyományokat mélyen tisztelő őrült segítségével az aktuális múmia lemészárolja legtöbbjüket. Ennek az lett az eredménye, hogy a széria harmadik epizódja egy teljesen átlagos műre sikeredett, melyet végig lehet nézni, azonban úgy állunk fel utána, hogy lényegében nem sok mindent tett hozzá az életünkhöz. A látvány, annak ellenére hogy a történet  az egzotikus Egyiptomban játszódik, nem igazán szembe tűnő, a színészek pedig egy-két kivételtől eltekintve elég feledhetően játszanak. Az egyik kivétel talán a Preston feleségét alakító Elizabeth Sellars játéka, aki képes volt egyetlen fapofával végigjátszania az egész művet. Ugyanaz az arckifejezése mikor megérkeznek férjével Egyiptomba, vagy mikor megtudja, hogy az expedíció tagjai csak úgy hullanak, mint a legyek, de még akkor se rezdül meg, mikor meghallja, hogy szegény férjét is utol érte a vég. Ez az alakítás talán azt akarta bemutatni nekünk, hogy mennyire elhidegült már a Preston házaspár, ezzel még ellenszenvesebbé téve a gyáva, pénzéhes üzletembert, azonban számomra inkább idegesítően hatott, főleg mikor azzal érvelt, hogy őt azért sem érdekli ez az egész, mert ott sem volt a sír feltárásakor.

A másik színészi alakítás, amit külön kiemelnék, az Roger Delgado, a Hasmidod alakító színész játéka. A Doctor Who széria tragikus sorsú Mestere, aki 6 évvel a film elkészülte után autóbalesetben életét vesztette,  remekül hozza az őrült, a hagyományokat mindfelett tisztelő primitív egyiptomit, talán az ő alakítása az, amire hosszú évek távlatából majd emlékezni fogok, ha erre a filmre gondolok. A másik emlékezetes momentum talán magának a múmiának az elkerülhetetlen veszte, mely elég látványosra és megdöbbentőre sikeredett. Ennek ellenére maga a múmia már kevésbé emlékezetes, ráadásul rendkívül ronda is, főleg azzal két gyönyörű kék szemével, amik egyáltalán nem illenek a karakterhez.

Összességében a The Mummy’s Shroud egy egyszer nézhető, könnyen felejthető alkotás, mely annak ellenére, hogy igazából gördülékenyen végignézhető, nem kell minden második percben megnézni, hogy még mennyi van belőle hátra, azonban alig tartalmaz emlékezetes momentumokat. Egyetlen szóval lehetne ezt az alkotást összefoglalni: átlagos.

Értékelés: 6/10

Kele-man