Ez az írás nagyon ki fog lógni az oldal többi cikke közül, hiszen Stephen King: Danse Macabre című monográfiája óta nem foglalkoztunk nem-fikciós könyvekkel; életrajzi- vagy dokumentumregényekkel pedig még sohasem. Pedig ebben a zsánerben is bőven akadhat a Cinegore-ra való tartalom, különösen ha true crime / bűnügyi thrillerek témájában. Ilyen például John E. Douglas és Mark Olshaker által jegyzett Mindhunter, ami többek között az azonos címen futó Netflixes sorozatot ihlette.
A sorozatról itt már írtunk, és részben ez vett rá arra, hogy belevágjunk a Serial Chillers rovatba, mert nekem személy szerint mindig is jobban tetszettek az emberi szörnyek; azok, akikkel akár találkozhatnék is, és nem ismerném föl őket. A Mindhunter pedig lényegében arra keresi a választ, hogy a sorozatgyilkosok (és más egyéb erőszakos bűntettek elkövetői) vajon szörnyetegnek születnek, vagy idővel válnak azzá. Arra, hogy hogyan lehet őket felismerni, és ami a legfontosabb: hogyan lehet őket megállítani.

A könyvben John E. Douglas karrierjét követhetjük végig nagyjából időrendben. Ennek előnye, hogy láthatjuk, ahogy a bűnügyi profilozás gyanús bölcsészkedésből valódi elismert tudománnyá válik, és a nyolcvanas évek minden fontosabb amerikai sorozatgyilkosára vethetünk egy hosszabb-rövidebb pillantást. Hátránya viszont, hogy hogy az olyan évtizedeken át húzódó esetek, mint Dennis Rader vagy az Unabomber ügye, csak az utószóban jelennek meg, ugyanis az első kiadás megírásakor ezek még megoldatlanok voltak.
Vegyes érzéseim vannak a könyv elejével kapcsolatban is, ahol is 140 oldalon keresztül Douglas életéről mesél nekünk Mark Olshaker, aki a könyv tulajdonképpeni szerzője. (Az ilyen köteteknél az életút tulajdonosát jelölik meg szerzőnek, de az írói munkát egy “ghostwriter” végzi. John Douglas többi könyve, a Sötétség, a Megszállottak, és a magyarul még kiadatlan Inside the mind of BTK is így készült; közös honlapjuk szerint Olshaker a “Watson” Douglas mellett.) Nyilván nem lehet valakinek az életútján számon kérni a gördülékeny dramaturgiát, de engem kicsit zavart, hogy az apja munkájától kezdve a gimis csajozásain át az egyetemi bukdácsolásáig egy csomó irreleváns információn kellett átrágnom magam, hogy végre felbukkanjon egy sorozatgyilkos. Ez persze nem feltétlenül hiba, csak a sorozat, a fülszöveg és a marketing alapján másra számít az ember.

A Mindhunter (magyar címén fantáziátlan módon Sorozatgyilkosok) Nem klasszikus értelemben vett true crime dokumentumregény, mert egyik esetben sem látjuk az áldozat családtagjait, vagy a nyomozás egészét, csak a profilozói (hivatalosan Nyomozástámogató) részleg munkáját. Ők azok, akiknek a bűnözők viselkedéséből kell visszafejteni, hogy milyen személyiségű ember követhette el ezeket a bűnöket; maga Douglas úgy írja le a folyamatot, mint a regényírás ellentéte: a (jó) krimiszerző egy kitalált személyiségről próbálja elképzelni, mit hogyan cselekedne, míg ők fordítva: a tettekből következtetnek a jellemre.
És ha már krimiszerzők, nem hagyhatjuk ki a cikkből Thomas Harrist, aki olyan jó barátja és fontos része a szerző életútjának, hogy többször is felbukkan a könyv lapjain (először a negyvenedik oldalon; száz oldallal korábban, mint az első sorozatgyilkos, ami pedig elvileg a könyv témája!). Egészen izgalmas felfedezni, ahogy egy-egy gyilkosság motívumai visszaköszönnek Harris vagy más szerzők/rendezők munkáiban; ezt azonban most nem fogom részletesen kifejteni, mert a Serial Chillers rovatunkban az éppen soron következő sorozatgyilkosnál majd visszatérünk rá.

Az írás visszatérő dilemmája, hogy mitől válik valaki sorozatgyilkossá: annak születik, vagy a körülmények teszik azzá? Douglas erre kínál egy egyértelmű választ; a legtöbb sorozatgyilkosban közös az anyával való egészségtelen, szeretettelen, elutasító kapcsolat, mégsem válik minden elhanyagolt gyerekből bűnöző. Szerinte a bűn minden esetben választás kérdése, mindegyiküknek megvolt a lehetősége nem gyilkolni — ugyanakkor látjuk például az Edmund Kemperrel vagy Richard Speck-kel készített interjúkat, ahol szörnyű belső késztetésről számolnak be.
A könyv végkövetkeztetése, hogy eleve senki nem kerülne olyan helyzetbe, hogy döntsön a késztetéseinek kordában tartása és a gyilkolás között, ha a szülőkben, a szociális rendszerben és az egész társadalomban több szeretet lenne — de nekem ez túl Disney-s lezárás egy olyan könyvhöz képest, amiben az emberiség legszörnyűbb bűnözőiről mesélnek.

A könyvet nem fogom értékelni, mert nem tartanám fairnek pontokat adni valakinek az életútjára. Viszont a Mindhunter még mindenképpen elő fog kerülni az oldalon a minden héten vasárnap jelentkező Serial Chillers rovatban, illetve a Netflixes Mindhunter sorozat 2018 őszén érkező második évada kapcsán.

A könyvért külön köszönet a GABO kiadónak!

Annie