Sokáig kellett várni, hogy a Jigoku Shōjo negyedik évada, a Yoi no Togi (Negyedik hajnal) is elkészüljön, ráadásul elég nyúlfarknyi lett a többihez képest. Ilyen esetekben pedig mindig kérdéses, hogy megérte-e egyáltalán, illetve lesz-e háttértörténet vagy csupán a különálló epizódokat kapjuk, és nincs különösebb morális tanulság az eddigiekhez képet. Alapvetően a franchise-ot évekig is el tudnám nézni, hiszen az alapötlet elég jó, és sorozatként rengeteg lehetőség áll az alkotók előtt, mégis a részek mögötti belső vívódás, a konfliktusok tették igazán érdekessé a Hell Girlt.

Az okostelefonok elterjedésével újabb út nyílik meg az emberek előtt, hogy bosszút állhassanak azon, akitől másképpen nem tudnak megszabadulni. Főszerepben ezúttal is a zaklatások és a piszkálódások állnak, elsősorban olyan jellemek esetén, akik gyengébbek és ezért könnyű célpontokká válnak. Ahogyan korábban is rájöhettünk, nem egyértelmű, hogy ki áll ezeknek a hátterében, és a kiválasztottunk nem feltétlenül az, aki valójában felelős a rossz sorsunkért. Gyakran elképzelhető, hogy az illető megbújik, esetleg barátságot színlel és így próbál ártani nekünk valamiféle vélt sérelemért, vagy csak mert idegesítjük, untatjuk. Arról nem is beszélve, ha csupán szórakoztatja az egész, esetleg a saját problémáit vetíti ki ránk. Hiszen nem szabad arról sem megfeledkezni, amit az Elfen Lied tanított meg nekünk, hogy kevésbé érezzük magunkat szánalmasnak, ha a nálunk gyengébbel kezdünk ki. Egyszerűen van, akit az nyugtat meg, vagy az feledteti el a saját nyomorúságát, ha másokat bánthat, mert az virtuálisan az áldozat fölé emeli őt, így kompenzálja az őt ért sérelmeket.

Azonban érdemes arra is gondolnunk, hogy nem biztos, hogy nekünk van igazunk, lehet, hogy a saját viselkedésünket kell felülvizsgálnunk, mert egy hipotetikus párbaj nyertesei sem mindig mi leszünk. Ha minket piszkálnak és hagyjuk magunkat, ha bántanak, de nem állunk ki és vesszük fel a kesztyűt, elképzelhető, hogy a zaklatónk megunja, vagy más szemében válunk értéktelenné és Enma Ai végül minket visz el a Pokol sötét bugyrai felé.
Az érdekesebb felvetés az, ha egy csoport több tagja is ekképpen tekint egymásra, és egyszerűen körbeutálják egymást, gyűlölik a másikat és képtelenek megbékélni. Ebben az esetben ugyanis nem feltétlenül az kerül ki győztesen, aki az egész kupac legalján kénytelen eltűrni az atrocitásokat, mert a bosszúálló személyek nagyobb eséllyel lapulhatnak meg a dominánsabb rétegben. Így az ártatlanok is áldozattá válhatnak, például azért, mert nem képesek részt venni ebben az egész szituációban, és nem elég aktívak. Mert egy hátráltató jellem teher is lehet a csoportnak, ahogyan a második évadból megtudhattuk, a csorda kiveti azt, aki gyengének bizonyul vagy elbizonytalanodik. Ráadásul áldozati bárányra mindig szükség lesz, ha az egész egyszer kitudódik vagy véget ér.

„A miserable fate, wallowing in petty evil. Is it a dream or reality? Light or darkness?
The divine words come to mind, then disappear. But during time, it flickers.
This evening’s entertainment speaks to such tidings. It’s about an unresolvable grudge that is yet satisfied.”

„A kicsinyes gonoszságban fetrengeni nyomorult sors. Álom csupán vagy valóság mindez? Fény vagy sötétség?
Isteni szavak suttognak, majd enyésznek el nyomtalan. Ám időről időre felpislákolnak az emlékezetünkben.
Ezen az éjszakán a hangok történetet mesélnek egy kibékíthetetlen bosszúvágyról, ami még beteljesülésre vár.”
/szerk. ford./

A Yoi no Togi-ban természetesen ismét új szereplővel bővül a paletta, hiszen megszokhattuk, hogy valamilyen változást az animébe csempésznek az alkotók. Ő pedig ismét árnyaltabbá varázsolja a szituációkat, a saját gondolataival és küzdelmével Enma Ai tevékenységével kapcsolatban, illetve a bosszúk jogosságát boncolgatva. Ezúttal is találhatunk olyan karaktereket, amelyek korábbról térnek vissza, hiszen a Hell Girl intézménye hosszú ideje létezik, így könnyen előfordulhat, hogy egy régi kliens vagy annak rokona felbukkan egy-egy új esemény kapcsán. Nem feltétlenül kapcsolódna szorosan az adott szituációhoz, lehet, hogy csak megfigyelője annak, azonban a jeleket így is felismerheti és megpróbálhat tenni a végkimenetel ellen. De „hogy mi a jó és mi a rossz, az csupán az adott egyén érzelmeitől függ”, tehát minden nézőpont kérdése, egy adott szituációban az egyéneknek saját igazságérzete van, így jogosnak gondolják azt, amilyen döntést hoznak. Ez pedig azt jelenti, hogy mi sem ítélhetünk el, illetve meg valakit az alapján, amit cselekszik, csak miután megvizsgáltuk a helyzetet az ő szemszögéből is.

A negyedik évad, a Yoi no Togi ismét kissé más hangulatú, azon túl, hogy a megbízókat és az elkövetőket most is alaposan kivesézik nekünk, hogy ráébredjünk, nem minden fekete vagy fehér. Emellett viszont a Hell Girl végrehajtói is górcső alá kerülnek, illetve revideálhatunk néhány múltbéli eseményt is, melyet előzőleg már megismerhettünk. Nem ritka, hogy ilyen eszközökkel éljen egy franchise, hiszen ezt már a harmadik sorozat esetében is megtapasztalhattunk. Jelen esetben viszont sajnos csalódást okoztak nekem az alkotók, mert az utolsó hat rész valójában az előzményekből ismétel nekünk meg néhány izgalmasabb szemelvényt. Igaz, hogy tényleg jó epizódokat válogattak össze, azonban én sokkal jobban örültem volna újdonságoknak és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

Takahiro Ōmori (Hell Girl, Hell Girl: Two Mirrors, Baccano!) ült vissza ezúttal is a rendezői székbe, hogy elkalauzoljon bennünket Ai Enma világába, hol a bosszú nem mindig hozza a kívánt feloldozást. Mariko Oka (Ghost Hound, Hell Girl, Hell Girl: Two Mirrors, Hell Girl: Three Vessels) karakterdizájnja és Yasuharu Takanashi (Beelzebub, Fairy Tail, Gantz, Shiki, Hell Girl sorozatok) zenéje segítettek, hogy ismét felelevenítsük azt a hangulatot, amelyet az előzményekben ismerhettünk meg. A röpke évad bevezetői után Mio Yamazaki nevű formáció Noise című száma, míg a végefőcímként Mamiko Noto (Ai Enma szinkronhangja) előadásában az Irogami hallható. A munkálatok a Yoi no Togi esetében is a Deen Studio zászlaja alatt folytak, amely például a Pupa, a Higurashi no Naku Koro ni Kira, a Fate/Stay Night és a Rurouni Kenshin animékért is felelős.

 

Annak ellenére, hogy a 2017-es folytatás ígéretesnek tűnt és nagyon örültem neki, hogy Ai Enma újabb kalandjait láthatom, végül arra a következtetésre jutottam, hogy az ötletek csupán egy rövidke évadot tettek volna ki, így talán OVA formájában élvezhetőbbek volnának, mintsem, hogy abba az illúzióba ringattak bennünket, hogy a negyedik évadot szemléljük. Nem az a bosszantó, hogy tizenhárom epizódot számlál, hanem hogy valójában csak hatból áll, és azután egy bestof következik. Ezt a fogást pedig méltatlannak tartom a franchise-hoz. Ettől eltekintve, ha rajongók vagytok, azt ajánlom, hogy az elejét nézzétek meg, és az utána következőkkel ne törődjetek.

Értékelés a teljes évadot tekintve: 4/10 (a bestof részek méltatlanok a franchise-hoz)

Értékelés az első hat részre szorítkozva: 8/10

Smaragd Sárkány

Hell Girl 1. évad

Hell Girl 2. évad

Hell Girl 3. évad