Annak idején szerettem volna indítani egy blogot, aminek a wip nevet adtam volna. Itt nem csak a women-in-prison filmekről akartam írni, hanem kevésbé ismert Westernekről, Independent horrorokról és Pornó horrorokról esett volna szó.  Ezért szeretem cikkem tárgyát annyira, mert a Dead Birds ötvözi a westernt a horrorral, méghozzá igen süvegelendő módon.

Az egyetemes western műfaj nehezen tud újdonsággal elő rukkolni, ezért időről időre átvágja a saját torkát. Akár az amerikai-, akár az italo westernre gondolunk, a megújulás és eredetiség hiánya a nagy fellángolások után jegelte a műfajt. A halhatatlanságot sok esetben a crossoverek jelentették (Bud Spencer westernek, Vamos amatar companeros) vagy az egyedien megkomponált párbaj jelenetek (Il mercenario és a híres aréna jelenet, meg az a bizonyos fehér szegfű).

Alex Turner ebből kiindulva elrugaszkodik a megszokott sémától, és a nyitányból eredő klisét áthúzza. A zsáner kötelező bankrablási jelenete olyan hirtelen vág át vériszamos rock and rollá, hogy felocsúdni sincs időnk, antihőseink már távoznak is, halott gyereket és nőt hagyva maguk után. A menedékház már vár rájuk, a hodályt uraló Isten pedig mosolyog, és nem bottal veri őket.

A történetről nem szeretnék többet írni, főleg azért, mert nem a forgatókönyv eredetisége miatt emlékezetes alkotás. Ugyanis nem történik semmi új keletű, Lovecraft öröksége vegyül a j-horrorok világával, megspékelve a rabszolgaság fekete múltjával. Direkt DVD-re gyártott volta a speciális effekteken meglátszik, pláne több mint tíz év után újranézve, de a rendező úr képes felépíteni a feszültséget, igazi horror hangulatot kreálni, és mint annyiszor bebizonyosodott, ehhez nem kell pénz. Ha láttad régen, nézd újra bátran mert a milliő még mindig félelmetes, minden mást pedig az idő úgyis megszépít, nemde?

Értékelés: 7/10

Miskei