Előző cikkemben már olvashattatok Steve Niles író és Nat Jones rajzoló párosának poszt-apokaliptikus-gótikus képregényéről, amelyben olyan, a megtört hold alatt élő rémséges teremtmények próbálnak érvényesülni az emberiség túlélőivel (vagy éppen ellen), mint a vámpírok, vérfarkasok és élőholtak. Akkor csak pár képkocka elejéig bukkantak fel a tengeri rejtekükből a misztikus halemberek, azonban az American Gothis Press hatfüzetes képregényében immáron címszereplőkké váltak – ahogyan maga a nagy Cthulhu is eljő’ hozzátok, és lesz nemulass, haha!

Az előző kötet eseményei után járunk, amikor is egy túlélők által lakott nebraskai halászfaluban egy iszonyatos(an dühös) krakken bukkan fel, amit aztán a környéket uraló, őrült és zabolátlan motoros banda tagjai iktatnak ki. Főszereplőnk, a vérfarkas Korbin és a motorosok feje, Loren alapból nem szívlelik egymást, de kénytelenek együttműködni, amikor hamarosan megjelennek a halemberek, és a segítségüket kérik, ugyanis a Régi Öregek visszajöttek! Előbb egy valamikori nukleáris erőműnél lévő elfajzott teremtményekkel harcolnak, majd segítséget kapnak az előző részből már ismert emberi túlélőktől, illetve a Frankenstein doktor által összefércelt vérfarkas-élőholt haverjuktól.

Miközben Loren és a motorosok az elszabadult Cthulhu-t próbálják legyőzni hasztalan, aki rothadást és pusztulást hoz az egész világra – például élőhalott lényekké változtatva az emberiség túlélőit -, addig a többiek az egykori vámpírváros manapság barlangokba szorult maradékához fordul, ugyanis egyedül nekik nincs lelkük, és így nem tudja őket megfertőzni az Öregek által fertőző kórság.

A közös cél érdekében nagy nehezen beleegyeznek a vérszívók, de még velük sem sikerül legyőzni az ekkora már hatalmas élőhalott sereggel (és a fertőzött Lorennel soraiban) támadó Cthulhu-t, és előkerülnek a mélységlakók, akik azt javasolják, hogy keltsék fel a másik hatalmas istenséget, Dagon-t, hátha ő majd elintézi a dolgot. Dagon tehát nekimegy Cthulhu-nak, de még így sincs könnyű dolguk…

Annyi változás történt a koncepció táján, hogy az előző történetet író Steve Niles helyett Philip Kim és később Ben Meares ugrott be, de az örökség – miszerint nem kell semmiféle komplexebb sztori, haladjon minden csak szép sorban – megmaradt. Így aztán a kötetenként 24 oldalas cselekmény kb. füzetenként kap egy-egy újabb fajt-kasztot-szörnycsoportosulást, hogy az egyre bővülő kompánia kissé kitolva ugyan, de legvégül elérje célját. Mi pedig megkapjuk a kissé összecsapott végkifejletet, némileg fantasztikus, némileg drámai befejezéssel.

Nat Jones festményszerű – komoran baljós, poszt-apokaliptikus atmoszférát tökéletesen megelevenítő – kép világa megmaradt ugyanolyan zseniálisnak mint volt, talán csak a színezés vált helyenként kissé harsányabbá, viszont a betűtípust, bevallom, kezdetben szoknom kellett a másikhoz képest. Ahogyan az előző részét, ezt is maximálisan tudom ajánlani minden gótikus-horrort és/vagy Cthulhu-mítoszt kedvelő képregényes arcnak!

Értékelés: 8/10

eyescream