A remake-ekről általánosságban elmondható, hogy teljesen felesleges próbálkozások egy franchise vagy kultikus film felélesztésére, de természetesen akadnak üdítő kivételek is. Az Evil Dead 2013-as verziója azért került be a mostani válogatásba, mert igazán gore jeleneteket tartalmaz, és nagyjából megvalósítja az eredeti alkotás rendezőjének elképzeléseit, avagy mi lett volna, ha van is pénz a forgatásra, és nem alacsony költségvetéssel operálnak. A válasz előre sejthető: nem vált volna belőle igazi klasszikus, a folytatásokra sem lettünk volna kíváncsiak, Ash karaktere egyszerűen elengedhetetlen a szórakozáshoz. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy igazán remekbeszabott horrorfilm készült belőle, így megérdemli, hogy beszéljünk róla.

Ha a számunkra oly kedves gyermekünk testét megszállja egy gonosz szellem, akkor természetesen nem tehetünk mást, mint keresünk egy boszorkát, áldozunk egy-két macskát, és rituális keretek között olajjal lelocsoljuk, majd felgyújtjuk (nyilván a lányunkat), végül biztos, ami biztos alapon shotgun-nal szétloccsantjuk a fejét. Ez teljesen logikus, mindenki így cselekedne hasonló helyzetben, ne is tagadjátok, láttatok már elég horrort, hogy tudjátok mi a teendő. Pláne, ha van kéznél egy jó kis útmutató könyvecske, mert abból a legjobb a szertartásokat ellesni, és természetesen jó hangosan és érthetően fel is kell olvasni a szöget, ezt meg a Múmia tanította meg nekünk.

David (Shiloh Fernandez – A lány és a farkas) azért érkezik az erdei faházba barátaival, Eric-kel (Lou Taylor Pucci – Fanboys) és Natalie-val (Elizabeth Blackmore – Vámpírnaplók, Supernatural), valamint Oliviával (Jessica Lucas – Cloverfield, Gotham, Melrose Place), hogy a frissen szabadult Miával (Jane Levy – Don’t Breath, Shameless, Suburgatory) találkozhassanak. Persze a pontos megfogalmazás talán az volna, hogy most készül kilépni, hiszen végre elhatározta, hogy véglegesen szakít a kábítószerekkel. Ez az apropója, hogy összegyűltek a mindentől távol eső házikóba, hogy az elvonási tüneteket ott élhessék át, édesötösben. Aki látta már a Trainspottingot, az tisztában van vele, hogy ez nem egy leányálom, alapvetően ez a része is hányingerkeltő és felkavaró a sztorinak. De ez nem akármilyen kuckó, hiszen valamikor David és Mia a szüleikkel nyarakat töltöttek el itt. Talán ezért is választották a helyszínt, mert ez köti őket össze, nagyon régen találkoztak már. A fiú a nagyvárosban igyekezett megkeresni a napi betevőt, így nem tudott segíteni húgának, amikor édesanyjuk lebetegedett és ápolásra szorult. Még arra sem volt ideje, hogy a kórházban meglátogassa a halála előtt, ezért Mia eléggé neheztel is rá.

De Olivia és Eric igaz barátai a lánynak, és régóta ismerik, többször is átélték vele azt a pillanatot, amikor úgy döntött, hogy leszokik a szerről. Azonban eddig mindig feladta, nagyjából egy napon belül, ezért úgy határoz a páros, hogy ezúttal nem bízzák a véletlenre, és a tough love talán hatásos lehet. Sejtésük beigazolódik, mert mire leszáll az éj, Mia panaszkodni kezd, hogy iszonyatos bűzt érez, a halál szagát, valaki bizonyára beadta a kulcsot a házban. Hisztérikus rohamát az elvonási tüneteknek tudják be, amíg rá nem találnak a szőnyeg alatt rejtőző pincelejáróra, amely nem csak véres, de felnyitva bizony az ő orrukat is megcsapja valami igazán büdös. Lemásznak, és egy rituálé helyszínét találják, felakasztott állati tetemekkel, rengeteg léggyel, orrfacsaró szagokkal, valamint egy asztalon némi fegyverre és lőszerre bukkannak. A shotgun szétszerelve hever, mégis látszólagos rendben helyezték el oda, illetve mellettük egy műagyag zsákba bugyolált, szögesdróttal jó alaposan átkötött csomag kuksol. Logikusnak tűnik tehát, hogy Eric felvigye magával a szobájába, levágja róla a rögzítést, feltépje a zacskót, és fennhangon olvasni kezdjen az emberbőrbe kötött, véres, okkult könyvecskéből. A lapjai ugyan megsárgultak, de azért sikerül megvágnia magát, és a fejében suttogó hangoktól vezérelve folytatja az ismeretlen litánia skandálását. Mia ezalatt kimegy sétálni egyet a zuhogó esőbe, és a crescendo részeként elhányja magát.

Azt már sejtjük, hogy valami elszabadult, mert a túlságosan kíváncsi férfi megidézte a szavaival, de nem tudhatjuk, hogy a szellem a közelben ólálkodik-e és várja, hogy kire csaphat le, vagy máris megszállta egyik szereplőnket. A kérdés természetesen az lesz, hogyan élik túl ezt a kalandot, miként győzik le a gonoszt, mi történt a pincében valójában, és hogyan győzik meg Miát, hogy ne adja fel a harcot a drogokkal, hanem csinálja végig a tisztítókúrát úgy is, hogy közben egy ismeretlen erővel kell megharcolniuk. Persze a barátai mellette állnak, igyekeznek segíteni neki, mindamellett, hogy inkább a saját testi épségükkel kellene foglalkozniuk. Ami nem könnyű, mert Mia az első adandó alkalommal elszökik, és hamar ráeszmélnek, hogy nincs kiút az erdő fogságából.

Az Evil Dead remake-je kicsit elrugaszkodik az eredeti koncepciótól, és némi mélységbe próbál belebonyolódni, a tekintetben, hogy az erdő szelleme, a démon, klasszikusan a kábítószerrel való küzdelem allegóriája lesz. Nem újkeletű az ilyesmi, hiszen a heroinfogyasztás a „chasing the dragon” attitűd képviselete. A függésben szenvedő személy gyakran viselkedik úgy, mintha megszállták volna, ez alatt pedig azt értem, hogy úgy, ahogyan normális körülmények között nem cselekedne. A drogkereső magatartáson túl ugyanis a tudata felépít egy védekező mechanizmust, melynek lényege, hogy megmagyarázza, hogy miért is szúrja magát, miért van szüksége a szerre, és nem érti, miért akarják ettől a menekülőúttól, biztonságos zónától megfosztani őt. Kábítószer nélkül nem érzi magát teljesnek, illetve jön az elviselhetetlen fájdalom, mely gyakran testi tünetekben nyilvánul meg. Ez a legveszélyesebb, amikor nem csak pszichés függés alakul ki, hanem pszichoszomatikus (testre kivetülő) jelek is vannak. Ugyanis ezek gyógyszeresen nehezen csillapíthatóak, mert valójában nincsenek jelen, csak virtuálisan erősödnek fel. Aki látott már Dr. House-t, az pontosan értheti, hogy miről beszélek.

Azzal, hogy ezt a vonalat belevitték az alkotók az Evil Dead-be, új alapokra emelték az értelmezési lehetőségeket. Az eredeti gonosz szellem ugyanis így legalább kétféleképpen magyarázható. Az első a klasszikus ősi gonosz, ami kvázi egy valós démon, és az okkultizmus vélt legősibb ereklyéjének egyikét, a The Book of the Dead-et (Necronomicon Ex-Mortis) dolgoz fel. A másik pedig az, hogy az egész történés Mia elméjében játszódik le, és az ő harcát mutatja be a drogokkal és az elvonási tünetekkel. Ha így szemléljük a jeleneteket, akkor látható, ahogy fokozatosan összeroppan, sőt, önpusztító magatartása nem csak figyelemfelkeltésnek, hanem menekülésnek is tekinthető. Így előfordul, hogy csak a drog hatását akarja újra átélni, azért okoz magának fájdalmat, sérülést, hogy mindenképpen valami erős anyaghoz jusson (Amerikában a törésekre, égésekre elsőként ópiátokat adnak). Érdekesség, hogy – ahogyan a Dr. House-ban is – a kábítószerabúzusban (függőségben) szenvedők a megvonási tünetek elkerülése érdekében alkalmazzák azt a módszert, hogy megvágják a testüket, illetve erősebb zúzódást, esetleg ficamot, extrém esetekben akár törést is szereznek, mert a sérülés során felszabaduló endogén ópioid fájdalomcsillapító anyag, az endorfin enyhíti a szomatikus (testi) tüneteket, illetve a tompa lüktetés elvonja a figyelmüket arról, ami egyébként elviselhetetlennek tűnik.

Egy másik kábítószer, a kokain hatásait is szépen ábrázolják az Evil Dead-ben, amelyet a Hannibal alkotói is ügyesen és szemléletesen felhasználtak. Ez a drog ugyanis szó szerint értelmezi a „pain is so close to pleasure” (köszönjük a Queen-nek) elméletet, merthogy a fájdalmat a szer hatása alatt az illető akár gyönyörként, kellemes érzésként is megélheti. A másik magyarázat persze az, hogy ez az érzéstelenítő kikapcsolja az érzékeinket, így meg sem érezzük, hogy megvágjuk magunkat, lemetsszük egy részünket, felhasítjuk a bőrünket. Az addiktológia sürgősségi osztályán dolgozó kollégám mesélte nekem, hogy egyszer egy beteg sétált oda hozzá, hogy viszket az orra. Alapvetően furcsának találta a dolgot, pláne, hogy dőlt a vér a szerencsétlen arcából. Akkor jött rá, hogy mi történt, amikor az illető megmutatta a kezében lévő orrporcot, amit kiszedett a helyéről. Ez a jelenség a miatt léphet fel, hogy a kokaint felszippantják, és az orrsövény nyálkahártyája atrofizál (elsorvad), illetve egyes esetekben elhal, így akár perforáció (átlyukad) is kialakulhat. Extrém esetben meg ugye az ember kiveszi onnan, mert zavarja és viszket.

A másik, ami alátámasztja az elméletemet, az az, hogy az Evil Dead 2013-as verziójában gonosz terjedésének módja kísértetiesen emlékeztet arra, ami az intravénás droghasználat egyik veszélye, rákfenéje: a nem megfelelő sterilitású injektálás azt eredményezheti, hogy az immunrendszer gyengülése mellet bejutnak olyan kórokozók, melyek akár halálosak is lehetnek, de jobbik esetben csak a végtag amputációjára van szükség. A kábítószerabúzusban szenvedők egyik rémálma, hogy olyan szennyezett anyaghoz jutnak hozzá, amelyben – ópiátfüggők esetén – például dezomorfin van. Erről a szerről pedig már legendák ”zengenek”, és rengeteg képet levadászhatunk a netről is, hogy „megeszi a húst”, ezért is hívják krokodilnak. Az igazság persze valójában a fent felvázolt szövet nekrózis, tehát elhalás jelensége, mely bizonyos hatóanyagoknál magasabb eséllyel fordul elő.

Érdekesség, némi szakmai kitekintés, hogy az általam említett példában a kiváltó ok nem más, mint a dezomorfin szintézise során visszamaradó gyártásközi termékek, melyek többsége igencsak toxikus. Ha gyógyszergyári, kontrollált körülmények között történik az előállítása – ahogyan egyébként Svájcban Permoid néven ez meg is valósult –, akkor ez a veszély nem áll fenn, mert szigorú előírásokat kell betartaniuk. Így vizsgálni kell a keletkezett anyag tisztaságát is, a gyártásközi termékektől pedig el kell választaniuk, tehát az izoláció is elengedhetetlen. Ezen túl persze vannak az úgynevezett klinikai fázisok, melyek alatt kiderül, ha potenciálisan mérgező anyagról van szó, és úgy az nem is kerül forgalomba. Az utolsó fázis természetesen minden esetben a szer nyomon követése hosszú távon, és eltávolítása a piacról, illetve felírásának és kiadásának szigorítása, ha az abúzuspotenciálja magasnak bizonyul. Így vándorolt ez az anyag is a 66/2012-es Kormányrendelet K 1-es listájára, és a mai napon is kábítószernek minősül a Btk. 459. §-a alapján.

Messzire jutottunk egy gore horrortól, de gondoltam némi szakmai betekintést is mutatok ezúttal. Az apropó adott volt, hiszen az Evil Dead zseniális képanyaggal ábrázolja ezeket a jelenségeket, gyomorforgató jelenetsorokkal mutatja be a testi sérüléseket, a racionalizált erőszakot és a tébolyult cselekedeteket, melyek ön- és közveszélyesek a kicsiny faházikóban. Van itt klasszikus vérhányás, csonkolás, fröcsög agyvelő és a tűfóbiások sem ússzák meg borzongás nélkül. Gyönyörű grafikai megoldások, melyek elsősorban filmes trükkökkel és kevés CGI-jal megoldottak, így sokkolóbbak, mint a virtuális verziók. Ebből a szempontból hű maradtak az eredeti elképzeléshez, de azért fejlettebb eszközöket bevetettek, mint Sam Raimi-ék. Akik némi nosztalgiára is vágynak, azok is megkapják a jussukat, mert jó néhány ponton tiszteleg az alkotás a kultfilm előtt. Ráadásul a rendező, Fede Alvarez (Don’t Breathe) rengeteg apró poént is beletett, amelyek a helyzetek abszurditását növelik. Konkrétan a moziban a véres, gore jelenetek ellenére többször is felnevettünk, mert annyira szórakoztatónak találtuk. Elég annyit mondanom, hogy a „duct tape”, amely minden kezdő sorozatgyilkos eszköztárában megtalálható, mindenre jó, mint MacGyver kezében a biztosítótű. A slusszpoén pedig az utolsó utáni jelenetben rejlik, mely sajnos azóta is megvalósulásra vár (helyette jött az Ash vs. Evil Dead, melyet kár lett volna kihagyni egy fölösleges projekt miatt).

Rengeteg érdekesség olvasható a neten az Evil Dead forgatásával kapcsolatban, de a legizgalmasabb talán az, hogy a szereplők neveinek kezdőbetűjét összeolvasva érdekes szó jelenik meg, javaslom, hogy próbáljátok ki. A másik pedig azért izgalmas, mert az 1981-es, eredeti filmben az alkotók úgy döntöttek, hogy szélesebb közönséget érhetnek el, ha túlzott mennyiségű vért használnak, mert a besorolása így jóval kedvezőbb lesz. Közel 1200 liter folyadékot vetettek be a hatás kedvéért, azonban a gore hatás elérése érdekében a remake esetében ez a szám a becslések szerint elérte a 250 000 litert is. Viszont ez a mennyiség befolyásolta a forgatási jelenetek felvételi sorrendjét is, hiszen a véres falakat és bútorokat lemosni órákba tellett volna, így nagyrészt lineárisan haladtak, és röpke három hónap alatt végeztek is vele.

Az Evil Dead remake-je azért jó, mert nem ragaszkodik szorosan az eredeti sztoriline-hoz, hanem képes elrugaszkodni attól és újragondolni az események kimeneteleinek lehetőségét. Hogy az általam felvázolt értelmezés mennyire belemagyarázás, azt mindenki maga döntse el, de sokan mondják, hogy egy sebész mindig vágni akar, így egy toxikológus mindenben drogokat és visszaélést láthat. A film iszonyatosan szórakoztatóra sikerült, illetve a gore hatás sem maradt el, a 2013-as év egyik legjobb alkotása, és az alműfajon belül a Toplistákra is felkerült bizarr grafikus erőszak-ábrázolása kapcsán. Természetesen nem hasonlítható össze az eredeti kultfilmmel, mert azokra a babérokra nem is akart törni. Viszont valóban egy értékes mű, ezért ajánlom mindenkinek, akit az erős képanyag is vonz, de nem bánja, ha bizonyos pontokon nem veszi magát túl komolyan a film. Talán ez az egyetlen problémája, hogy nem döntötte el, hová is szeretne tartozni. Kicsivel erősebb rendezéssel, vagy forgatókönyvvel többet is ki lehetett volna hozni belőle, és a poénokat visszább venni. Az biztosan öngyilkos vállalkozás lett volna, hogy ha még inkább eltolják a humor irányába, mert az tuti bukás.

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány

A szakmai lektorálásért köszönet Dr. Rajnai Hajnalka, patológusnak.