A gore horror egyik koronázatlan királya egyértelműen Takashi Miike, de mi már nagyjából minden filmjét bemutattuk nektek. Számomra az egyik tabukat feszegető és ezért legkiválóbb alkotása egyértelműen az Ichi the Killer, amiről szeretnék méltó módon megemlékezni. A mester munkásságának megismeréséhez a Masters of Horror című sorozat vezetett el, amiért ezúttal is köszönettel tartozom Mick Garris-nek, hiszen azóta sem született jobb antológia. A GORE hetünkön pedig kihagyhatatlannak tartom ezt a fantasztikusan bizarr művet, így illendő, hogy én is írjak róla néhány sort, kiegészítve a saját gondolataimmal.

Ichi (Nao Ohmori – Perfect Blue, Bábok, 1-Ichi, Démoni szerető) egy fiatal, perverz és neurotikus fiatalember, aki az éjszaka sötétségét kihasználva bizarr gúnyát ölt magára, és cipőibe szerelt pengéivel darabokra szabdalja áldozatait. Nem öncélúan teszi mindezt, hanem külső és belső utasításoknak engedelmeskedve, melyek arra szólítják fel, hogy a bűnözők, illetve a gonosz ellen harcoljon. Így a filmben is legelső áldozata egy maffiavezér, Anjo lesz. Mivel nem egyedül dolgozik, ezért a takarítás után csupán egy eltűnt bűnöző marad utánuk.

De minden egyes főnök felett áll egy magasabb rangú, így holttest híján elsőként a lopás jut eszükbe, mert természetesen a csapat nem hagyott semmilyen nyomot és pénzt hátra a lakásban. Anjo emberei hisznek vezérük ártatlanságában, és a groteszk kinézetű Kakihara (Tadanobu Asano – Zatoichi, Thor, Thor: Dark World, Thor: Ragnarok, 47 Ronin) elindul, hogy felgöngyölítse az ügyet. Azonban ez a férfi nem csupán megjelenését tekintve bizarr, hanem velejéig romlott, szadista és mazochista is egyben. Nem riad vissza attól, hogy kikérdezzen mindenkit, aki ismerhette a főnökét, és amennyiben nem kap kielégítő választ, úgy kreatívan megkínozza őket, akkor is, ha nem tudnak semmiben segíteni. Nem is az számít igazán, hogy kiken tipor keresztül, vagy kiket tesz nyomorékká, a cél szentesíti az eszközt, és a fájdalmat nem csak okozni szereti, hanem kimondottan élvezi, ha vele is keményen bánnak.

A másik oldalról pedig ott áll Ichi, a kis tesze-tosza, tutyimutyi alak, aki sosem áll ki magáért, ezért folyamatos abúzusok célpontja a mindennapi életben. Gyakorlatilag már gyermekkora óta lerombolták az önbecsülését, így könnyedén irányítható karakter. A csoport, amelynek végrehajtó emberét testesíti meg, ismeretlen okokból kifolyólag a szindikátust célozta meg, hogy kirabolják és megsemmisítsék. Az igazi agy az egész művelet mögött Jijii (Shin’ya Tsukamoto – Shin Gojira, Tetsuo, Tetsuo II: Body Hammer), aki úgy játszik Ichi érzelmeivel, ahogyan a kedve és érdeke diktálja. De annyira zseniálisan befolyásolja környezetét is, hogy a maffia egyes csoportjainak is fals információkat ad át, így teljesen összezavarja a nyomozásukat, belülről bomlasztja a társaságot. Hogy mennyire sikerül ez neki, és mikor ébred rá szegény Ichi, illetve a szindikátus, hogy csak a bolondját járatják velük, erről szól a filmünk. Egy szép kerek, fantasztikusan kidolgozott történet, mely során betekintést nyerhetünk a japán maffiaszervezetek működésébe, és az emberi elme határtalan kreativitásába, ha kínzásról és fájdalom okozásáról van szó.

Ichi és Kakihara karaktere szinte tükörképei egymásnak, mégis más szemmel tekintünk rájuk, hiszen kifelé ellentétes képet mutatnak. Az viszont közös bennük, hogy a fájdalomra, a vérre, a halálra izgulnak fel. Ichi eltorzult személyisége és frusztrációja elsősorban szexuális eredetű, a gyilkolással, szabdalással vezeti le a felgyülemlett feszültséget, miután kézzel kielégítette magát. Az egyébként nem szokatlan a sorozatgyilkosok esetében, hogy ilyen esemény hatására kerülnek olyan állapotba, mely ejakulációhoz vagy egyáltalán erekcióhoz vezethet. Az ilyen lelki betegségek hátterében általában gyermekkori élmények húzódnak, melyek gyakran a családdal is kapcsolatosak lehetnek, de az is előfordul, hogy iskolai eredetűek. Ezért elég könnyen elképzelhető, hogy bizonyos erotikus szituációk inkább a gyilkos ösztönöket ébresztik fel bennük, mintsem az aktus elvégzésére sarkallják őket.

Kakihara szintén a fájdalomra izgul fel, de ő nem csak adni szereti, hanem a testi eredetűt élvezi is, ezért érinti őt mélyen, hogy a főnökét, Anjot eltávolította a furcsa banda. Márpedig a férfi rendszeresen megverte a perverz alakot, és őt pontosan ez elégítette ki, mert igazi mazochista legbelül. Így ez a legnagyobb különbség a két karakter között, hogy Ichi inkább az erőszak látványára erektál, míg Kakahira arra, ha vele teszik ugyanezt. Ezért kettejük ütköztetése igazán izgalmas eredményt hoz, mert pontosan egymás társaságára vágynak, mégis ellenségek, akiknek egyszer meg kell ütközniük.

Az egyetlen, aki megszánja Ichit, egy olyan karakter lesz, aki emiatt később konfliktus helyzetbe kerül a csoporttal, amelyhez tartozik, de ez csupán a szituáció groteszkségét növeli, illetve a feszültséget fokozza a szereplők között. Hiszen a legváratlanabb pillanatban érkezhet a segítség, vagy éppen a hátbatámadás, mely teljesen más színben tüntethet fel egy addig megismert személyiséget is. Márpedig ez az egyik erős pontja Takashi Miike filmjének, hogy a Hideo Yamamoto mangájából adaptált gore horror minden rétege megfelelően fel van építve, a karakterek kidolgozottsága száz százalékos.

Az Ichi the Killer operatőri munkája és vágástechnikája már elég különlegessé teszi a művet, hogy ajánlhassam nektek, de nem csupán ezért, hanem a fantasztikus látványvilágáért, bizarr jeleneteiért és képanyagáért, amely több téren is tabukat igyekszik feszegetni. Az erőszak minden formája kimondottan erős grafikus ábrázolásmódot kapott, a groteszk snittek pedig csak néhány helyen rugaszkodnak el teljesen a valóságtól. Az ötletek megvalósítása zseniális, a cselekményvezetés egyszerűen tökéletes. Ha kreatív műre vágytok, semmiképpen sem hagyhatjátok ki. A MUST SEE!

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány