Ha már gore heteket tartunk, akkor a CineGore egyik legfontosabb filmje az igencsak vitatott Fred Vogel rendezte trilógia, az August Underground névre hallgató videók. Ezek az áldokumentum jellegű horrorok azt az illúziót keltik, hogy a gyilkosságok valódiak, a tettesek kamerával rögzítik a tetteiket, és később ezek valamilyen módon kiszivárogtak. Így ál-snuff filmeket foglal magába ez a hármas, és természetesen elég erős felháborodást és borzalmat keltett a múltban. Aki még nem ismeri ezeket a műveket, itt az ideje, hogy bemutassuk őket.

August Underground (2001)

 

Az első sztori bemutatja nekünk a sorozatgyilkost párt, melyek közül csak azt látjuk, aki a tettek nagy részét elköveti, a másik a kamera biztonságos rejtekéből figyeli meg a gyilkosságokat és az ámokfutás egyéb részleteit. Különböző jeleneteket látunk, melyek nagyjából egy összefüggő történetből állnak össze, és betekintést nyújtanak több, nagyjából valós szituációba, ez által elénk vetítve, milyen lehet, ha valakit bántalmaznak, elrabolnak, kínoznak, megaláznak, megvernek, vagy éppen brutálisan meggyilkolnak. Az exploitation stílusú August Underground elsődlegesen a lélektani oldalával foglalkozik a jelenségnek, tehát egy (jelen esetben kettő) beteg elme szemszögéből látjuk az eseményeket. Így átérezhetjük az áldozatok által átélt pillanatokat, illetve természetesen nem maradnak el a műfajra jellemző sajátosságok, a gore, illetve a tabuk nélküli testiség. A film nem titkolt célja a sokkolás, mely nem csak elborzaszt bennünket, de nyugtalanság lesz úrrá rajtunk.

A legijesztőbb a jelenetekben talán az lesz, hogy a szituációk általában ártatlanul indulnak, ergo bármikor megtörténhetnek bárkivel, ha nem elég elővigyázatosak. A sorozatgyilkosok (legalábbis a sikeresek) egyik legnagyobb előnye, hogy képesek totálisan beleolvadni a környezetükbe, így egészen addig a pillanatig nem is sejtheti senki, hogy mi vár rá, míg úgy nem dönt, hogy a színjátékot befejezi, és elkezdi élvezni a vadászat örömét, illetve áldozata félelmét és meglepetését. Az átlagos elkövető ugyanis 30 év körüli, magas intelligenciájú, művelt, szimpatikus, olykor sármos fehér férfi. Ott lehet melletted a vonaton, a metrón, mögötted ülhet a villamoson, vagy éppen együtt vacsorázol vele, mert elbűvöl a személyisége.

 

Értékelés: 7/10

 

August Underground’s Mordum (2003)

 

A folytatásra nem kellett túl sokat várni, akik tűkön ültek, hogy Fred Vogel mit tartogat számunkra bizonyára örültek, hogy a VHS minőségű kamerás felvétel második része is elkészült. Ezúttal egy pár indul őrült ámokfutásra, tabukat feszegető testi- és lelki kínzásra. A totálisan elme-bomlott társak egy drogtanyára törnek be, ahol, ha lehet még perverzebb és elborultabb öldöklést rendeznek. De nem állnak meg egyetlen helyszínen, beugranak néhány üzletbe, betörnek pár otthonba, elrabolnak néhány embert, majd alaposan helybenhagyják, megnyomorítják és kivégzik őket.

Az első filmhez képest magasabb szintre lépnek, megmutatják nekünk, milyen az, ha valaki teljesen pszichopata, és nem törődik azzal, hogy nyomokat tüntessen el, hanem igazi Mickey és Mallory-ként őrjöngenek az utakon, városokban. Mintha sebezhetetlenek, halhatatlanok lennének, miként Ted Bundy is mondta, isteneknek érzik magukat az emberek világában. Felszabadultak, egy személyben bírái és hóhérai mindenkinek, akivel szembekerülnek. Nem ismernek urakat, csak a vágyaiknak, ösztöneiknek adják át magukat úgy, hogy nem kegyelmeznek senkinek sem. A testi és lelki megalázás minden kreatív, és unalmas formáját kipróbálják, nincsenek határok, mert megtehetnek mindent, amire kedvük szottyan.

A legszebb az egészben, hogy a megbomlott, aberrált elmék mélyéről szépen előtör minden olyasmi, amelyet elnyomnak magukban az elkövetők. Kivételesen ugyanis némi psziché-, illetve jellemrajzot is kapunk a két ámokfutó természetéről, személyiségéről, valamint hátteréről. Számomra szépen kidomborodik belőle, hogy milyen félelmekkel és gátlásokkal, illetve perverzióval küzdenek mindketten, és ez hogyan nyilvánul meg, milyen ösztönös tevékenységet folytatnak az elkövetések során. Persze a sztereotípiák nem minden esetben helytállóak, de jelen szituációban szépen nyomon követhetőek, ha sikerül odafigyelnünk a részletekre is.

De az August Underground’s Mordum nem áll meg ezen a szinten, egy idő után a háttérből kibontakozik, hogy a gyilkos csapat valójában azonos az első rész szereplőivel, csak kiegészültek egy hölgyeménnyel, aki természetesen egyikőjük rokona. Nem egy Manson család, de azért ügyesen eljátszadoznak áldozataikkal. A párhuzamot nem véletlenül állítom, mert a csapat viselkedése erősen sztereotip, ahogyan azt már jeleztem is. Nem véletlen az sem, hogy a viseletük, kinézetük, a zene, amit hallgatnak, a szóhasználatuk is olyan, mint olyan szubkultúrák jellemzője, amelyekre a keresztény társadalom megvetéssel teli félelemmel tekint.

 

Értékelés: 7/10

 

August Underground’s Penance (2007)

 

A záró epizód kicsit más hangulatú, kevésbé pörgös az események tekintetében, sokkal több benne a dokumentum jelleg. Azonban mindez egy hatalmas átverés, mert az August Underground’s Penance átlép minden határt, amelyet csak lehet. Ezerszer sokkolóbb, bevállalósabb verzió, mint az előtte lévők, ráadásul a VHS-érzetet felváltja a digitális kamerák élessége, mely csak fokozza a képi világ exploitation jeleneteit. Itt már nem sajnálták a vért, sőt a belsőségek is jóval explicitebb módon előkerülnek, mint a 2001-es filmben. gyakorlatilag a trilógia csúcspontjának tekinthető az August Underground’s Penance, hiszen Fred Vogel karaktere ebben éri el karriere csúcspontjait, és kicsit tovább is viszi a Mordum-ban kialakult konfliktushelyzetet, hogy ezzel le is tudja zárni a bájos pár ámokfutását. A végkifejlet nem sejthető előre, de könnyen átérezhető, hogy a tabuk bizony mindenkinél máshol vannak. Ahogy a Natural Born Killers-ben vannak pillanatok, amely azt igyekeznek bemutatni, a csapat tagjainál az összhang, valamint a szabályok másként értelmezése nem várt akadályokhoz, feszültséghez vezethet.

Fura ezt állítanom, de valahogy úgy tűnik, valamiféle forgatókönyv, illetve mondanivaló mégis szorult a splatter művekbe. De számomra ez túlságosan valóságszagú lett, így inkább az elsőkre voksolnék.

 

Értékelés: 6,5/10

 

Az August Underground filmtrilógiával egy erős gore alkotást szerettem volna bemutatni nektek, úgy hogy arra számítottam, hogy nagyon alá fogom pontozni ezeket, mert nem néztem ki belőle semmi értelmeset. De a sokkoló és explicit exploitation és splatter jeleneteken túl mégis találtam bennük némi üzenetszerűséget, mely lehet, hogy csak belemagyarázás, de mégsem gondolom, hogy teljesen öncélú lett volna a művek létrehozása. Azért elég erős gyomor szükségeltetik a végignézésükhöz, illetve sok türelem, mert a found footage jelleget azért erősen fenntartja az alkotó azzal, hogy olyan, mintha random felvételek lennének a kazettán, így fölöslegesnek tűnő részekkel is találkozunk. Mindenképpen a pozitív serpenyőbe tenném azt, hogy a Snuff 102-vel szemben itt nem elviselhetetlen zenei élményt kell átélnünk, illetve jócskán erősebb grafikus erőszakot mertek felvállalni.

 

Smaragd Sárkány