MegaTokyoban már akkor is szükség volt egy olyan rendőrség jelenlétére, mely képes arra, hogy megfékezze az elszabadult androidokat, mielőtt még megalakult volna a Knight Sabers, hiszen Sylia apja jóval korábban létrehozta a boomereket, hogy segítsék az emberiséget. Az Advanced Police feladata nem más, mint hogy amit a Normal Police nem tud elvégezni, melyhez a képzettségük, az erőforrásuk, illetve felszereltségük elégtelen, azokat a munkákat végrehajtsák, hogy MegaTokyo lakossága megbékéljen az új eszközökkel, melyek valami okból kifolyólag időnként elromlanak, vagy éppen ámokfutásba kezdenek.

A Genom degeszre keresi magát a háztartási gépek forgalmazásával, elárasztják a piacot, és bizony nem marad betömetlen piaci rés, hiszen hamar megjelennek a szexuális szolgáltatásokat nyújtó androidok is a kereskedelmi forgalomban. Persze mindenki másra vágyik, az üzemeltető nagyrészt arra, hogy mihamarabb visszajöjjön a befektetett pénz, így csúcsra járatják a szerencsétlen eszközöket, ami tökéletes tükörképe a mai, fogyasztói társadalomnak és a mókuskeréknek, amibe kényszerítenek bennünket. Ugyanúgy, ahogy az emberek is kiégnek egy idő után, megfelelő karbantartás és szervizelés hiányában a szexdroidok is bugosak lesznek, ha nincs szoftverfrissítés, lemeztöredezettség mentesítés, újraindítás, ha nem hűl le a harddrive, akkor bizony hibás algoritmusok kezdenek el működni, és ez akár ámokfutással is járhat.

A párhuzamok tökéletesek, a jelenkor társadalmának kritikája az arcunkba tolul, és pislogunk, hogy a Bubblegum Crisis kellemes női vonalai helyett egy keményebb thrillerbe csapunk bele. Itt nincs cukormáz, a főszerepben egyértelműen a science fiction, a cyberpunk és a hozzájuk kapcsolódó örökös problémák és kérdéskörök.

A feltörhetőségről és a felelősségről már jó néhányszor írtam, így most a másik fontos témáról szeretnék pár szót ejteni, a határokról. A Ghost in the Shell kapcsán már persze kifejtettem, hogy nagyon érdekes, hogy meddig ember az ember és honnantól számít majd gépnek. Avagy mennyire egyértelmű, hogy valaki húsvér lény, mitől leszünk humánok, és mi az a pont, hány százalékát veszíthetjük el testünk szerves részének ahhoz, hogy még kiborgok legyünk, de már nem androidok. Ezek a kérdések nem csak azért lényegesek, mert a lélek és a teológia befúrja magát a kibernetika világába, és kiköveteli magának a saját szeletkéjét, hanem azért is, mert nem mindegy, hogy a cselekedeteinket mi alapján ítélik meg. Hiszen, ha emberek vagyunk, akkor hivatalosan miénk a szabad akarat, és felelősek vagyunk mindenért, amit teszünk, mert öntudatunk van, meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, tisztában vagyunk vele, hogy mit cselekszünk. Azonban kiborgként szervezetünk egy része hackelhetővé válik, illetve akár hatással is lehet ránk a belénk épített élettelen szövet, mely a személyiségünket is eltorzíthatja, a szónak pozitív értelmében is. Amennyiben viszont már minden szempontból androidonak (boomeroid) számítunk, akkor valójában nincs saját irányításunk a cselekedeteink felett, ergo jogilag nem vagyunk beszámíthatóak, viszont nyugodt szívvel kiiktathatnak bennünket, mert bármikor újrafelhasználhatóak lehetnek az alkatrészeink, illetve a harddrive-unk is némi javítás után. Mondanám, hogy abba ne is menjünk bele, hogy az embereket bizony ugyanilyen lecserélhetőnek tekinti a fogyasztói társadalom és bizony a szervkereskedők sem állnak messze a szervizesektől, akik szétkapják az autókat, illetve jelen esetben a robotokat és darabonként újrahasznosítják őket.

Avagy a hülye sci-fik és a béna, gyerekes animék bizony folyton csak a kivillanó női bugyikkal foglalkoznak és a nagy csöcsöket mutatják, meg sipítozó karaktereket, sosem szólnak semmi értelmesről – nemde?

Az AD Police Files olyan aktákat túr elő nekünk, melyek a cyberpunk színe-javát juttatják eszünkbe. Tiszteleg olyan hatalmas és korszakalkotó filmek előtt, mint a Blade Runner, a Streets of Fire, a Robocop-trilógia, valamint az eredeti Ghost in the Shell manga. Hangulata és látványvilága jóval sötétebb és pesszimistább, mint a Bubblegum Crisis-é volt, igyekszik megmutatni az árnyoldalát is az újonnan létrejött MegaTokyo társadalmának, és megpróbálja helyretenni a kibernetikával kapcsolatos romantikus elképzeléseinket is. Ezzel párhuzamosan kiemeli, hogy a probléma sosem az eszközzel van, hanem annak a felhasználójával. Ezt pedig illendő volna az emberiségnek örökre a tudatába vésnie, amikor megpróbálja áthárítani a felelősséget. Nyilvánvaló, hogy a gyártónak is fontos szerepe van, de minden csak azért terjedhet el, mert bizony igény van rá. Amíg ez a láncolat fennáll, addig hiába is próbálunk küzdeni az eltűntetéséért, mert a probléma bennünk van.

A három epizód rendezői közül Hidehito Uedat emelném ki egyedül, mert ő a későbbi, AD Police Files sorozatban is közreműködött. Lévén a részeket más és más gárda készítette el, így a többieket nem is nevesíteném, csak annyit mondanék, hogy kitűnő hangulatot teremtettek az animének.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány

A franchise darabjai:
Bubblegum Crisis
Bubblegum Crash
AD Police Files
Bubblegum Crisis Tokyo 2040
AD Police – To Protect and Serve
Parasite Dolls