Az 1950-es évekre a tengerentúlon alább hagyott a klasszikus szörnyfilmek népszerűsége, az emberek inkább a radioaktivitástól mutánssá váló óriási gyíkokra, sáskákra, vagy épp csigákra voltak kíváncsiak. A gótikus horror feltámadására végül az óceán másik partján, a ködös Albionban került sor, mikor 1957-ben a brit Hammer stúdió feldolgozta színesben Frankenstein majd egy évvel később Dracula történetét, ezzel utat nyitva megannyi Universal horror remake-nek. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az 1959-ben elkészült The Mummy, vagyis A Múmia című film lett, melynek főszereplői a stúdió két sztárja, Peter Cushing és Christopher Lee voltak.

1895-ben egy egyiptomi ásatáson Stephen Banning és fia, John (Peter Cushing) felfedezik Ananka, egy ókori hercegnő sírját, azonban a feltárás során az idős régészt megtámadja valami, amitől megőrül, és elmegyógyintézetbe kerül. Három évvel később Angliába érkezik egy egyiptomi pap, Mehemet Bey, majd nem sokkal ezután Banninget valaki meggyilkolja.  John rögtön nyomozásba kezd, mely során kiderül, hogy a gyilkos nem más, mint Kharis (Christopher Lee), egy 4000 éves múmia, aki az ókori Egyiptomban fel akarta támasztani halott kedvesét, Anankat. Kharist azonban elfogták, mielőtt tervét végrehajthatta volna, és élve mumifikálták, hogy az örökkévalóságig őrizze a hercegnő nyughelyét. Az ifjú régész hamarosan rájön, hogy a múmiát Bey irányítja, kinek célja mindazon emberek meggyilkolása, akik feltárták Ananka sírját. Az egyetlen segítségük John ifjú felesége, Isobel (Yvonne Furneaux) lehet, hiszen ő nem más, mint az egyiptomi hercegnő reinkarnációja és talán képes lehet Kharist megállítani…

A Hammer stúdió által gyártott horrorok legnagyobb újdonsága talán az volt, hogy a filmeket nem fekete-fehérben, hanem színesben forgatták. Ez az újítás a The Mummy-ban talán a legszembeötlőbb: az alkotás egyszerűen gyönyörű. Habár a 15 évvel korábbi Universal féle művekben is (kezdetben) rengeteg volt az egyiptomi díszlet, azonban a brit változatban ez sokkal látványosabban és varázslatosabban jelent meg. A visszaemlékezésekben csodálatosan megelevenedik az ókori Egyiptom, a halotti maszkok, az istenek szobrai, melyek mind-mind történeti hűsséggel készültek. A film, címe ellenére, nem az 1932-es, Boris Karloff főszereplésével készült Múmiát, hanem azok folytatásait, a The Mummy’s Tomb és The Mummy’s Hand című műveket dolgozza fel, így a stúdió sztárja, Christopher Lee alakíthatta Kharist, az elbukott egyiptomi papot.  Lee egyszerűen hátborzongató a szerepben, a mocsárból való feltámadása az egyik legrémisztőbb jelenet nem csak a Múmia filmek, hanem a Hammer horrorok történetében is. A színész két méteres magasságával mintha erre a szerepre született volna, hiszen így egy megállíthatatlan és legyőzhetetlen szörnyeteg jelenik meg a vásznon, aki mindenkit elpusztít, aki az útjába áll. Ellenlábása, Peter Cushing is brillírozik John szerepében, méltó kihívója a múmiának. Ketten tulajdonképpen az egész filmet a hátukon viszik, a többi szereplő sajnos elszürkül mellettük, egyedül talán a Stephen Banninget alakító Felix Aymler-t emelném ki, aki remekül játssza a megöregedő és megőrült régészt.

A többi szereplő alig észrevehető jelenléte különösképp igaz az Anankat alakító Yvonne Furneaux-ra, ki egészen a mű utolsó pár percéig egy alig látott mellékszereplő, majd a végjátszmában hirtelen az alkotás főszereplőjévé válik. Ez a váltás annyira gyors és alig megmagyarázott, hogy disszonánsan hat az egyébként remekül felépített és zseniális műben. Maga a finálé is, mely sokat merített a The Mummy’s Ghost című műből, túl gyorsra sikeredett, habár átjárja az az utánozhatatlan, egyedi Hammer hangulat, mely az egész filmre jellemző.

Összességében a The Mummy egy fantasztikus feldolgozása Kharis történetének, köszönhetően Lee és Cushing zseinális alakításának. A sietős végjátékot leszámítva egy jól összerakott, zseniális film lett belőle, így méltán foglal helyet a többi Hammer klasszikus között.

Értékelés: 9/10

Kele-man