Elérkezett az idő, hogy valami kézzelfogható praktikákat is tanuljunk, és ehhez az egyik legsötétebb könyvet vesszük le a polcról: a Grimorium Verum egy 18-ik századi összeállítás, ami leegyszerűsítve, zanzásítva, és praktikusan írja le miként kell fekete mágiával és démonokkal bánni.

A könyv francia és olasz eredettel bír, 1700-as években lett összeállítva, de korábbi forrásokból merít. Alapvetően, mint minden más releváns grimoár, ez is Salamon király Kulcsai-t (Keys of Solomon és Lesser Keys of Solomon) tekinti forrásnak, csupán húzott innen-onnan, közérthetőbbé tette a gyakorlatokat. Ám fontos megjegyeznünk, hogy amíg Salamon komplex tanításai egy magasabb, istenibb szféra felé hajlanak, ez a könyv csupán kihasználója a rontalmaknak. Olyan, mintha egy gondosan és finoman megmunkált Ferráriból kiemelnénk a motort, és betennénk egy Ladába. “Jó az úgyis, hadd csapassuk, majd max belehalunk”.

Egyszóval a Grimorium Verum egy átkozottul fekete tanulmány.

Lássuk, miket is sajátíthatunk el ebből a “kézikönyvből”:

1.) Katalogizálva vannak a kevésbé rangos démonok, mindegyik pontos előhívására és elbocsátására szakszerű útmutatót ad.
2.) A rituálékhoz szükséges minden növény és eszköz részletesen le van vezetve.
3.) Az alábbi “szupererők” megszerzésére ad pontos útmutatást:

– nyerni a szerencsejátékokban
– fegyverek elleni önvédelem
– kibékíteni ellenfeleket
– párbajt sértetlenül megúszni
– megismerni jövendőbeli párunkat
– kincs fellelése
– veszettségből való felépülés
– szerelembűbáj
– konstans éberség
– holtakkal való beszéd képessége
– tűz kioltása
– démonok kordában tartása
– stb…

Amint láthatjuk, mind olyan képességek, melyek a legalantasabb emberi kicsinyességre vallanak. Ez nem több, mint a tiszta mágia megcsúfolása, és veszélye pontosan ebben rejlik.

Ha például halottakkal akarunk csevegni, nincs más dolgunk, mint elmenni szenteste az éjféli misére (pontban éjfélkor), és a pap imádsága alatt három meghajlás közepette elmormolni az “Ad me venite, morturi” kifejezést, ami annyit tesz: “Járj elém, halott!”. Ezután kibattyogunk a temetőbe és a legelső sír mellett ezt mondjuk:

“Pokoli Erők, akik az egész univerzumot járják át, vessétek le a sötétség leplét magatokról, és hagyjátok el a Styx folyó börtönét!”

Pici szünet, majd:

“Ha hatalmadban áll parancsolni annak, akivel találkoznék, megidézlek Téged a Királyok Királyának nevében, és követelem, hogy hozd elém, amikor óhajtom.”

Egy maroknyi földet szétszórunk, és ezt mondjuk:

” Ő, aki por, felkel a sírjából és poraiból, és megválaszolja a hozzá intézett kérdéseimet, az Atya nevében!”
Térdet hajtunk, kelet felé tekintünk és ilyenkor meglátjuk a kinyíló ajtókból áradó vakító fényt. Két emberi csontból keresztet formálva védjük magunkat, és a csontokat a templomhoz dobjuk.

Mindezek után nyugatnak eredünk, pontosan 5900 lépést, lefekszünk, elnyúlunk a földön, kezünk a combunk mellett pihen, és a holdat nézzük. Ebben a pozícióban hívjuk azt, akit hívni akarunk: “Ego sum qui te peto, et videre quero.”
Ilyenkor jeleik meg az óhajtott lélek.

Így kell elbocsájtani: “Megfeleltél nekem a jelenléteddel, térj vissza a lelkek birodalmába!”
Legutolsó dolgunk már csak visszatérni a legelső imánk templomához, és a bal kézben tartott késünkkel keresztet vésni a falába.

Ennyi. Nem is olyan bonyolult, igaz? A könyv tele van ilyen és ennél vadabb rituálékkal. Mókásnak hangzanak, de nem azok. Ha nem is hiszünk mindebben, akkor se akarjunk emberi csontokra szert tenni. Egyszerűen ne, és kész.

levyathan