A külföldi produkciókban jeleskedő fiatal forgatókönyvíró debütáló regényéről az hírlik, hogy egyaránt tartalmaz lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát, és nem mellékesen idegen csápos lények a főszereplői, amik hirtelen egy magyarországi erdőségben bukkantak fel a közelmúltban. Hogy mi is ez az egész pontosan, arról mesél most nekünk Veres Attila, de beszélgettünk még a horror iránti szenvedélyéről, eddig publikált novellákról, no meg a kozmikus horror mibenlétéről.

– Pár szóban mutatkozz be, és meséld el, honnan jött a horror iránti szenvedélyed?

– Veres Attila vagyok, író, forgatókönyvíró. Nagyon közel áll hozzám a horror műfaja, bár nem kizárólag horrort írok. Úgy emlékszem, gyerekként nagyon félős voltam; féltem a filmektől, a sötéttől, a rémmeséktől. Egyik legfelkavaróbb emlékem, hogy a tévében videóról – mint évekkel később kiderült számomra – az Üvöltés című filmet nézi valaki. A végét, amikor az egyik szereplő egy tévéstúdióban, élő adásban, farkasemberré változik. Nagyon sírtam, mert féltem az átváltozás látványától, míg a felnőttek nevettek rajta. Aztán, gondolom, amitől az ember fél, az érdekelni kezdi. A legijesztőbb olvasmányélményem a mai napig egyébként a Kincskereső kisködmön. Szerintem a horror iránti szenvedélyemen keresztül is azt próbálom kiheverni.

– Vannak-e példaképeid, esetleg ihletadók? A horror melyik fajtáját kedveled leginkább?

– Rengeteg író és filmes van, akiket kedvelek. Fiatalabb koromban Lovecraft, King, Clive Barker, Ray Bradbury voltak a meghatározó íróim. Manapság Thomas Ligotti, Laird Barron, T.E.D. Klein, Jeffrey Ford, Lisa Tuttle, Nathan Ballingrud és még vagy kéttucatnyi író. Egy egész interjú elmehetne a felsorolásukra. Imádom a weird klasszikusait is, mint Algernon Blackwood, Arthur Machen, M.R. James, Robert Aickman, Bruno Schulz. Most épp a kortárs dél-amerikai weird-horror írókat fedezem fel, mint Samantha Schweblin vagy Mariana Enriquez. Alapvetően a weird és a kozmikus horror áll hozzám közel, mert úgy gondolom, ezek mondanak valamit a korról, amiben élünk, az állapotról, amiben a világ a huszadik század végére találta magát. De olvastam már a horror minden alműfajából, bűnös élvezeteim közé tartoznak a 80-as évek papírkötésű horror-sztárjai, mint Richard Laymon vagy Jack Ketchum.

–  A Black Aether című kiadványban jelentek meg írásaidd. Mit kell róluk tudni, miről szóltak? Milyenek voltak a visszajelzések?

–  Eddig három novella jelent meg ott, A présházban, a Visszatérés az éjféli iskolába és a Szorozva nullával. Közülük az első kettő már elérhető ingyenesen az Aether honlapján, a harmadik még csak nyomtatásban létezik. A présházban egy pornófilm forgatásáról szól, a főszereplője a produkció sminkese. Különös kapcsolatba kerül az egyik pornószínésznővel, aki nem ember, mint ahogy a film sem embereknek készül. A Visszatérés pedig egy faluban játszódik, aminek termőföldjei átjárók a hely között, ahol a halottak élnek, és a mi világunk között. Ez a két sztori egy nagyobb elbeszélésfüzér részét képezi, bár önmagukban is teljesen érthetők. A Szorozva nullával az első és egyetlen lovecrafti elemekkel operáló novellám. Leginkább a férfi-nő kapcsolatokról és a férfi halálvágyáról szól a történet, enyhén szatirikus hangnemben, amennyiben a lovecrafti Mítosz kiemelt helyei turistalátványosságként látogathatók. A visszajelzések mindhárom történetre erősek, aki elolvassa őket, nehezen szabadul a hatásuk alól.

–  Első regényedről (Odakint Sötétebb) az hírlik, hogy egyaránt tartalmaz lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát. Te mégis hogyan írnád le röviden, hogy miről van is szó?

–  Az Odakint sötétebb weird fiction. Sok benne a horror elem, de a horror egyik alzsánerébe sem tartozik, tehát nem inváziós sztori, kísértettörténet, slasher, stb. A kozmikus horrorhoz áll a legközelebb, amiben az emberiség csak egy porszem az univerzum gyakran ellenséges gépezetében. Innen a lovecrafti címke. Ugyanakkor az általunk is ismert magyar valóságot alakítom át benne, teszem felismerhetővé olyan módon, ahogy például egy rémálomban ismerünk fel dolgokat, melyek aztán idegenné és ellenségessé válnak. Innen Vandermeer neve, aki a modern weird közeg kevés, itthon is ismert írójának egyike. A történetben idegen lények szerepelnek, amik egyik napról a másikra megjelennek a vidéken. Ezután számos egyéb, az embertől idegen dolog is felbukkan a regényben, amik a horror más ágait is behozzák, de azokról nem szeretnék beszélni. Mivel a könyv csak most jelenik meg, szeretném, ha az olvasóké maradna a felfedezés öröme.

–  Miért választottad pont Magyarországot a regény helyszínéül?

–  Mert az embernek arról kell írnia, ami ismer. Sokat éltem és dolgoztam külföldön is, éppen ezért gondolom azt, hogy ismerem Magyarországot. Célom volt, hogy a mai magyar valóságban játszassak le egy fantasztikus sztorit, mert magyar írónak ez csak nagyon ritkán sikerül. Amikor az ötlet az eszembe jutott, az ötletnek alapvető részét képezte, hogy itthon kell játszódnia. Ebből az írás során egy pillanatig sem volt kérdés.

–  Mennyi időt vett igénybe a mű megírása, milyen gyorsan tudtál vele haladni?

–  Két és fél-három évbe telt a regény megírása. Munka mellett írtam, mint a legtöbb magyar szerző, de minden évben voltak olyan hetek vagy hónapok, amiket igyekeztem felszabadítani az írás számára. Egy nagyon jó napon megvolt ötezer szó, rosszabb napokon száz. Írtam egy első változatot, amivel elment az első év, és nem tetszett. Aztán írtam egy másodikat, ami már igen, de még dolgoztam vele, különösen a második felével, míg a regény el nem érte végső formáját. A második változat tartalmában azonos volt a megjelent regénnyel, csak hosszabb volt, különösen az utolsó harmada. Úgy éreztem, ott már jobban kellene haladnunk, az olvasó nem akar egyhelyben állni, ezért onnan sokat húztam. Ettől tényleg erősebb lett a könyv, bizonyítva a tézist, hogy a kevesebb néha több.

–  Elsősorban ki(k)nek ajánlanád a kötetet, van-e egyáltalán célcsoportja?

–  Úgy gondolom, mindenkinek kellene legalább egy példányt tartani a regényből otthon. Javítja a közérzetet, elűzi az ártó szellemeket és illatosít. Aki erős idegzetű, és érdekli a legfurább sztori, ami mégis itthon játszódik, az el is olvashatja.

–  A mindennapokban forgatókönyvíróként tevékenykedsz. Mennyiben különbözik e két műfaj (vagyis a regény, illetve a forgatókönyv), miben látod a legnagyobb különbséget? Működik-e esetleg köztük egyfajta oda-vissza alakíthatóság?

– Az egyik jelen időben íródik, a másik múlt időben. Sőt, a forgatókönyv csak jelen időben tud kibomlani – jelenetek egymásutániságában, amik lineárisan követik egymást. A regény mondatai szintén lineárisak, de egy mondat akár két különböző időben is megmutathat történést vagy gondolatot. A forgatókönyvnek kötött írástechnikai szabályai vannak, a regénynek gyakorlatilag nincsenek szabályai. A forgatókönyvben mindennek olyan módon kell történnie, hogy az audiovizuálisan is megjeleníthető legyen, a regényben nem. A forgatókönyvben a szereplő nem gondolhat semmire, nem érezhet semmit. Látnunk kell mindent. Éppen ezért nehézkes az alakíthatóság – a forgatókönyv nehezen viseli el a regény szabadságát, hiszen be kellene fognia a regény teljes spektrumát egyébként limitált eszköztárral. Mindkét írásmódnak megvannak a szépségei és nehézségei. A tapasztalat az, hogy a regényírók nem vagy csak nehezen képesek forgatókönyvre váltani, míg a forgatókönyvírókból egyszerűbben lesznek regényírók. Nyilván könnyebb a nagyobb szabadságot jelentő prózába átlépni, mint a prózából bezárni magad a szkript kötöttségeibe.

–  Mire számíthatunk tőled a jövőben, formálódnak-e további írások?

–  Igen. Több új novellán is dolgozom, amik remélem, a Black Aether hasábjain megjelenhetnek. Emellett tervezem a második regényem is.

–  Végezetül pedig, ha meg kéne nevezni egy igazán jól sikerült horror-kötetet a közelmúltból, akkor mi lenne az, és miért tudnád ajánlani a CINEGORE-olvasóknak?

–  Nathan Ballingrud – North American Lake Monsters. Ez egy novelláskötet, tele kegyetlen, ijesztő és szomorú történetekkel, amik inkább szólnak az emberekről, mint szörnyekről. Iszonyatos élettapasztalat és megértés van az írások mögött, éppen ezért hatolnak olyan mélyre. A kötetet nyitó novella, a You Go Where It Takes You az egyik legmegdöbbentőbb és felkavaróbb írás, amit az utóbbi években olvastam. De ez igaz a legtöbb novellára is a kötetben.

eyescream