Párhuzamos univerzumok; apróbb-nagyobb eltérések az adott univerzum Amerikái között; egy eszköz, ami lehetővé teszi az utazást köztük és néhány utazó, akik arra kárhoztattak, hogy ugrálván a különböző alternatív valóságok között, próbálják megtalálni a hazautat saját világukba. Ismerős a sztori? Ha mégsem lenne az, kéretik bekapcsolni a Viasat6-ot a kora esti órákban, mikor a “premier sorozatnak” aposztrofált Sliders-t vetítik. Vagy nézzétek meg Christopher Leone Parallels címmel futó 2015-ös egész estés filmjét.

A helyzet az, hogy a Parallels is sorozatnak készült eredetileg. Az alkotók elkészítették a pilotot, elküldték azt a forgalmazónak, mire az azt tette, amit oly sok esetben: a pilot láttán elkaszálta a projektet. Ami viszont a történet nem szokványos részét illeti: a Fox Digital Studios vezetőségében valakinek az az unortodox ötlete támadt, hogy ha már van egy pilotjuk leforgatva, miért ne csinálhatnának belőle mégis egy kis pénzt? Fogták a nyersanyagot és úgy ahogy volt ráírták egy DVD-re vagy bluerayre és piacra dobták. Ja bocsi, csináltak még hozzá egy borítóképet is, meg stáblistát a végére.

A Sliders alapötletének felújítása talán nem is annyira ördögtől való, mint első látásra tűnik. Az 1995-ben debütált sorozat mintegy 5 évadon keresztül futott, de már saját korában sem számított kifejezetten korszakalkotónak sem a technika, sem pedig a történet szempontjából. A vizuális trükkök az olcsóbb fajtából kerültek elő, a science fiction pedig sokszor háttérbe szorult a karakterek esetenként kissé bénácskának tűnő ügyes-bajos dolgaival szemben. Ami viszont igenis működött a sorozatban, az a karakterek közti kémia: Jerry O’Connell és társai a történet esetenkénti gyengélkedése ellenére is elvitték a hátukon sztorit. De mi a helyzet a Parallels háza táján?

Ronan Carver amolyan “hivatásos-szerű” bunyós. Egy este, miután alaposan összeverik egy nem hivatalos meccsen, egy furcsa telefonhívást kap rég nem látott apjától. Az öreg arra kéri, hogy azonnal jöjjön haza és keresse föl őt az “épületnél”. Ronan-nak ugyan sejtelme sincs, hogy miért is kéne neki hazatérnie – hiszen anyja halála óta nem tette tiszteletét a szülői házban – és egészen pontosan mit is értett apja az “épület” alatt, mégis útra kel. Apját nem találja ugyan otthon, viszont összefut húgával, Beatrix-szel és annak enyhén szerencsétlen udvarlójával Harold-al. Beatrix éppen olyan üzenetet kapott apjuktól, mint amilyet Ronan és hasonlóan tanácstalan apjuk hollétével kapcsolatban, mint a bátyja. Kiderül, hogy az “épület” nem más, mint egy elhagyott toronyház a belvárosban, mely évek óta üresen áll. Az apjuk által jelzett időpont előtt nem sokkal, a trió be is lép az elhagyatott épület előterébe. A hall a padlótól a plafonig tele van graffitizve különböző hagymázos megállapításokkal a különböző Földekről. Ronan-ék kezdetben nem igazán tudják mire vélni a helyszínt és a dekorációt, de mindez lassan értelmet nyer, mikor újra kinyitják az eredetileg forgalmas belvárosi utcára vezető bejárati ajtót. Az utca és a környező épületek eltűntek, a táj pedig egy alig néhány évvel azelőtti nukleáris támadás jegyeit viseli magán. Hőseink hamarosan ráeszmélnek, hogy az épület nem más, mint egy erősen túlméretezett szerkezet, mely a párhuzamos univerzumok közti utazásra szolgál. A feladat nem tűnik egyszerűnek: ki kell találni, mi folyik itt egészen pontosan, hazajutni, illetve túlélni a “helyiek” nem mindig a hagyományos értelemben kimutatott vendégszeretetét.

Ez így leírva akár még érdekesnek is tekinthető, azonban a Parallels-el két alapvető gond is adódik: nem működik sem önálló filmként, sem sorozat-pilotként. Az a tény, hogy egész estés filmként a Parallels kudarcra van ítélve, egy egészen egyszerű okra vezethető vissza: nem annak szánták az alkotók. Egy önmagában is létjogosultsággal rendelkező filmtől elvárná az ember, hogy a játékidő alatt felvetődő kérdésekre valami értelmes választ adjon. Egy pilot viszont éppen arról szól, hogy érdekes kérdéseket vessen fel és nem arról, hogy azokat meg is válaszolja. Arra való a sorozat többi része. Mikor azonban a stáblista megjelenik a monitor, tévé, vagy bánom is én minek a képernyőjén, csak nézünk ki a fejünkből. Hogy akkor most ezt hogyan gondolták?

És, hogy sorozatként miért nem működik? Nem elég erős a sztori, érdektelenek, hiteltelenek vagy egyenesen idegesítőek a karakterek. Miért is akarnék hétről-hétre leülni egy olyan sorozat (a csatorna szemszögéből nézve, olyan sorozattal megszakított reklámblokkok) elé, mely már a bevezető epizódban is több logikátlanságot, nem életszerű szituációt és moralizálást tartalmaz, mint egyes szerencsésebb társai egy egész évad alatt? De tényleg, kinek jut eszébe a családjával való elszúrt kapcsolatán sopánkodni, mikor éppen tíz perccel korábban tapasztalta meg, milyen átkerülni egy másik dimenzióba? Vagy bemenni egy elektronikai üzletbe, megvenni a leghiperszuperebb telót, hogy majd otthon eladja az Apple-nek, amikor negyed órával korábban mondták a szemébe, hogy nem tud hazajutni?

Egyáltalán nem vagyok képes felfogni mi ez a túláradó családcentrikusság az amerikai sorozatokban? Mintha legalábbis az alkotók szent küldetésüknek éreznék, hogy lépten-nyomon az arcunkba toljanak valami mélyreható bölcsességet a családunk fontosságáról. Oké-oké, hagyományos családmodell szétesése, meg kutyafüle, de mégis… Nehogy már azzal indokoljunk meg minden buta, ésszerűtlen döntést, hogy a “család az első”. Úgy érzem, hogy ez a fajta moralizálás kezd amolyan lusta író utolsó mentsvárába átmenni: ha épp nincs semmi ötletünk, hogy arra motiváljuk a szereplőt, amit józan ésszel nem tenne meg, húzzuk elő a kalapból a családtémát és csiribí-csiribá, a probléma megoldatott. Nyilván többé-kevésbé benne van ez a vonulat a “jó” sorozatokban is (lásd. Supernatural), de ott van más – jó történet, humor, akció -, ami eltereli a figyelmünket és a túláradó, helyén nem kezelt moralizálás nem csap pofán minket.

Alapvetően egyrészt hálásnak kell lennünk a Fox Digital Studios-nak, hogy a Parallels még idő előtt fennakadt a szűrőjükön. Másrészt viszont, ott a nagy kérdőjel, hogy vajon mi a fenét gondoltak, amikor kiadták a pilotot, mint egész estés film? Sem a történet színvonala, sem a felvonultatott karakterek nem indokolják ezt. Volt néhány ígéretesebb dialógus a filmben, még olyan is, amin elmosolyodtam. Sőt az orientális származású lány kifejezetten jópofa és csinos volt a maga nemében (és a többiekhez viszonyítva), de ez édeskevésnek tűnik sajnos. Nyugalom Sliders: még az is elképzelhető, hogy a mi fiaink és lányaink is téged láthatnak kora esténként a Viasat6-on egy újabb évtized elteltével, mint premier sorozat. A Parallels mindenesetre nem veszélyezteti ezt.

Értékelés 4/10

Gabblack