Manapság megszokhattuk, hogy bármely ország területéről kaphatunk ígéretesnek tűnő munkákat. Nem volt ez másként a kanadai illetőségű rendezők keze közül kikerülő The Void esetében sem, hiszen jónéhány hónappal ezelőtt igencsak sok jóval kecsegtető trailerrel csigázták fel a horrorajongókat. 

Bármiféle előzetes felvezetés nélkül szinte rögtön a dolgok közepébe csöppen a néző. Daniel Carter rendőrjárőr az éjjel közepén rátalál egy igencsak rozoga állapotban lévő drogos srácra, aki kétségbeesetten menekül valami, vagy valaki elől. A halálra vált fiatalember állapotára való tekintettel Daniel következő úti célja a közelben lévő kórház, ahol hamarosan többedmagával szembesül azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a szökevény nyomában mások is felbukkannak, a váratlan jövevények pedig legkevésbé mondhatók barátságosnak…

Absvrd: Az igazat megvallva, az előzetest megtekintve azonnal elhatároztam, hogy lehetőleg minél hamarabb megtekintem a filmet, annak ellenére, hogy tapasztalt filmrajongóként tisztában vagyok vele, hogy a jól megkomponált trailerek sok esetben rendkívül megtévesztőek tudnak lenni. Ami a The Void-ot illeti a legnagyobb pluszpont -az író műveinek lelkes rajongójaként – a Lovecraft által köztudatba emelt elemek felhasználása volt. Bár korántsem beszélhetünk filmadaptációról, vagy az írások egy az egyben történő átemeléséről, érdekes volt látni ezt a fajta kis kikacsintást a horror irodalom egyik nagy ikonja felé. Nagy sajnálatomra a készítők nem a pszichológiai terrorra fektettek hangsúlyt – ahogy azt egy ilyen esetben elvárhatnánk – ennek ellenére sikerült egy igencsak szórakoztató, pörgős darabot összerakniuk. A 2017-es felhozatalból mindenképp erősen ajánlott.

Értékelés: 6,5/10

Eyescream: Részemről is hatalmas várakozás előzte meg a kanadai Astron-6 filmes csoportosulásban alkotó Jeremy Gillespie és Steven Kostanski forgatókönyvíró/rendező párosának legújabb produkcióját.  Hogy milyen nyolcvanas évekbeli retro-őrületet képesek alkotni az Astron-nal, arra jó példa volt a Manborg vagy Father’s Day, de a The Void is valami hasonló múltbéli kikacsintás szeretne lenni. Alap-koncepciójukban egyértelműen megidézik Carpenter korai klasszikusainak világát (főleg a The Thing), de a förtelmes transzformációkról könnyen eszünkbe juthat még a Hellraiser, vagy mondjuk bio-horror atyjától (gy.k. Cronenberg) A légy című örökbecsű.

Látszólag értelmetlen gyilkosság(ok), sejtelmes zenei motívumok, arctalan kultisták, és persze mindezeken túl ott bujkál Lovecraft sötét és őrületbe taszító transz-dimenzionalitása – és azok a bizonyos másik világot megnyitó kapuk. Karaktereink leginkább csak skicceltek – néhányuk pedig csak a kötelező elem a body-counthoz -, de én ezt annyira nem is tartom akkora hibának, hiszen az izgalmas és ugyanakkor végig paráztató történések, valamint a külső-belső fenyegetettségtől átitatott feszültség-faktor szinte egész végig leköti az embert. Persze van néhány dolog, ami nem igazán világos (és inkább csak sejteni lehet, mint érteni) meg néhány gyengébb effekt is becsúszott, de én már most megmondom, hogy ott a helye a 2017 TOP filmes listámon!

Értékelés: 8,5/10

afiaf: Napjainkban elég kevés film fog meg a bemutatója alapján, pedig alapvetően nagyon kedvelem a trailer-eket. A probléma inkább az, hogy sokszor a film rövidített verzióját kapjuk, de az is előfordul, hogy a legjobb jeleneteket vágják össze, gyakran a végső csavar felfedésével. Számomra azonban az a tökéletes kedvcsináló, ami beszippant, legszívesebben azonnal elindítanád az adott darabot, mert tudod, hogy remekül fogsz szórakozni. Nos, velem ez utóbbi ritka eset történt meg, amikor pár hónapja megnéztem ennek a kanadai horrorfilmnek a bemutatóját. A Steven Kostanski és Jeremy Gillespie író/rendezőpáros le sem tagadhatja, hogy melyik időszakból merítették az ötletet, ami történetesen egybeesik azzal az érával, amikor engem is beszippantott a rémfilmek világa. A The Void egy igazi időutazás a ’80-as évek szörnyes mozijaiba, egy jó nagy adag misztikummal nyakon öntve. Mivel a korszakból egyértelműen John Carpenter munkássága áll hozzám a legközelebb, A dolog (1982) párhuzam eléggé adja magát, de összességében talán a méltatlanul alulértékelt Az őrület torkában (1994) hasonlít leginkább a tárgyalt darabunkhoz. Az egyik kedvenc horrorfilmem ugyan a ’90-es évek közepén született, de atmoszférájában egyértelműen az előző évtizedet idézi.

A sztori kőegyszerű: Daniel látszólag egy rutinesetet próbál megoldani, de a helyi rendőr hamarosan élete legdurvább éjszakájának néz elébe. Az erdő szélén felszedett idegent beszállítja a közeli kórházba, ahol olyan események főszereplőjévé válik, amire legvadabb álmaiban sem gondolt. Sokkal többet nem akarok elárulni a sztoriról, mivel a misztikum roppant fontos összetevője a filmnek, de durva jelenetek is akadnak bőven. A megtekintése közben többször beugrott a Hellraiser-trilógia, a Silent Hill (2006) vagy a tavalyi török meglepetés durvaság, a Baskin (2015). Nem akarom túldicsérni, mert azért vannak hibái is, a színészi játék nem tökéletes, a történetben is vannak lyukak, ugyanakkor én élveztem minden percét. Külön hálás vagyok az alkotóknak, hogy visszarepítettek egy kicsit a horrorfilmek egyik aranykorába. Nálam nagy eséllyel top 10-es lesz az idei év felhozatalában, bátran ajánlom mindenkinek!

Értékelés: 8/10