Édesapjuk halála újból összehozza az egymástól eltávolodott fivéreket. Nehezen kezelik a helyzetet, hiszen egyiket sem érdekelte az elmúlt években a másik élete. Most viszont össze kell pakolni a hagyatékot, a régi videotékát. Az irodában viszont érdekességre bukkannak, egy VCR-re (a videózás őskorában létező szerepjátékok, ahol a ceremónia mester szerepét a videókazetta töltötte be) a Beyond the Gates-re, aminek köze lehet apjuk halálához Mint a Jumanjit, ha elkezded már nem fejezheted be, végig kell játszanod.

Annyira jó a felütés, az ötletből illetve a megvalósításból is süt a ’80-as évek fíling. Talán senki sem lepődik meg rajta, de a soundtrackjét hallgatom már két napja. Remek elképzelés és még a halálozásokban is ott van a potenciál. Viszont! Ennyire ócska színészi játékot, egy alapvetően komolynak gondolt filmnél már nagyon rég láttam. Kivételt persze Barbara Crampton képez, megannyi régi klasszikus horror szereplője. Így viszont megint vissza kell kanyarodnom, hogy akkor miért kell ilyen apró nüanszon elcsúszni?

Nagyon felmagasztalni azért nem szeretném, mert nem csak a szereplők játéka, hanem a forgatókönyv is tartalmaz logikátlanságokat, illetve a rendezés rengetegszer megbicsaklik és kergeti karaktereit életidegen döntésekbe. A félelem faktor kilúgozva, a maszkmesterek pedig szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a kitalált halálnemekkel.

Summa summarum, ilyen remek kis zenével és 80-as évek hangulattal lehetett volna egy jó kis nosztalgia filmet is alkotni, csak sajnos az alapötletet nem tudták tovább fejleszteni, a lehetőségeket kiaknázni. Pedig az alagsori jelenetek Fulci legszebb pillanatait is eszembe jutatták! Kár érte!

Értékelés: 4/10

Miskei