Világ körüli utunk során nem feledkezünk meg a közelünkben lévő országokról sem, így Szerbiába is átnéztünk, hogy vajon milyen alkotásokkal büszkélkedhetnek. Természetesen a sci-fi területére is kíváncsiak voltunk, és a most bemutatásra kerülő animációs film igencsak érdekes műnek számít. Elég régen ismertem meg az Edit és ént, de elsőre megkedveltem a furcsa világát, mert meglepett, hogy ilyen közel hozzánk mennyire fantasztikus művek születhetnek meg.

Edit egy fiatal egyetemista, aki pszichológiát tanulgat, de valahogy a vizsgákkal nem sikerül boldogulnia. Amúgy jóravaló lélek, van egy kedves pasija, szereti a robot kedvenceit, és megsiratja őket, ha elhaláloznak egy csúnya betegségben. A suli mellett egy kísérletben segédkezik, amely során igazából nincs sok dolga, hiszen csak egy furcsa férfivel kell eltöltenie az időt, és szóra bírnia. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert bár az illető zseniális a matematikában, de a kommunikációban nem túl ügyes. Abel ugyanis egykor fantasztikus felfedezést tett, képes volt egy olyan képletet leírni, amely az összes energiát magába foglalta. Egyetlen probléma csupán, hogy ahogy szert tett a tudásra, bezárkózott és az autizmus jeleit kezdte el mutatni. Így soha senki sem volt képes arra, hogy megértse a korszakalkotó képletet, csak nagyjából sejthették, hogy a felfedezés alapjaiban változtathatja meg a világot. Editnek csupán annyi lett volna a feladata, hogy időt töltsön a férfivel, hátha eléri őt, és megszólal. Természetesen időközben egy szuperszámítógépbe is betáplálták az adatokat, amelyeket papírra vetett, azonban a programok újra és újra öntudatra ébredtek és lekapcsolták önmagukat. Ez pedig csak megerősítette a kormány gyanúját, miszerint egy nagyon fontos felfedezésről van szó.

Edit viszont a vizsgákat is le szeretné tenni, így Herbhez, a dílerhez fordul, hogy szerezzen neki valamilyen tanulást segítő cuccot. Be is ültet a bőre alá egy új chipet, amely a neuronokhoz kapcsolódva gyorsítja, serkenti a memóriájából a tárolt információk előhívását. Ergo szinte fényképszerű emlékezőtehetséggel látja el arra az időre, amíg viseli a szerkentyűt. Három hét pedig bőven elég, hogy megtanuljon mindent és megkapja a diplomáját… Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy egy napon Ábel megszólal és beszélgetni kezd vele. Persze nem úgy, mint egy átlagember, de megindul a kommunikáció. A chip pedig egészen más módon kezd el működni, mint ahogyan várta tőle. Fenekestül felfordul az élete, és nehéz lesz eldöntenie, hogy jó választás volt-e tőle, hogy igénybe vett egy ismeretlen forrásból származó beültetést, de az sem biztos, hogy okosan döntött, amikor a kutatáshoz csatlakozott.

Az Edit és én hangulata igazán különleges. Nem egy könnyed, akció dús sci-fit képzeljünk el, inkább egy elgondolkodtató, mélyebb műre számítsatok, ha megnézitek. Pont ez az, ami megragadott benne, hogy képes megmozgatni a fantáziánkat. Azon túl persze, hogy a látványvilága igencsak jól eltalált, hiszen a jövőben játszódik a történet, Belgrádban. A technikai előrehaladását figyelembe véve, 2074 akár így is kinézhet majd, nem rugaszkodik el túlságosan messzire a valóságtól. Az öntudatra ébredt, tanulni és önmagát fejleszteni képest programok nem számítanak újdonságnak a mai világban sem. Régóta foglalkoztatja a tudósokat, a filozófusokat és az írókat is ez a küszöbön álló lehetőség. Bár helyesebb volna úgy fogalmaznom, hogy az előszobából lassan a nappaliba is behatol ez az identitás, hiszen jóval előrébb járunk ezen a mezsgyén, mintsem gondolnátok.

Mit kezdenétek egy olyan tudással, amelynek segítségével ismerhetnétek a világegyetem működésének pontos algoritmusát? Számotokra mekkora jelentőséggel bírna egy ilyen kozmikus felfedezés? Visszaélnétek vele, vagy előremozdítanátok az emberiség fejlődését? Esetleg magatokba zárnátok a tudást, mert túlságosan veszélyesnek ítélnétek meg mások számára? Képesek volnátok-e felelősséget vállalni azért, hogy ezt nem osztjátok meg másokkal, vagy épp azért, hogy olyanok is szert tehetnek a tudásra, akik esetleg önző céljaikra használják majd fel? Hol húzzuk meg a határt a tudósok kutatási szabadsága és a felfedezések veszélyessége között?

Ilyen és ehhez kapcsolódó problémákkal gyakran foglalkoznak a sci-fik, általában valamilyen formában olyan közegbe helyezve a felvetéseket, amelyek egy eltúlzott realitást képesek a néző elé tárni. Hiszen gyakran nem könnyű elképzelni ezeket a lappangó és láthatatlan morális akadályokat, amelyek egy-egy kísérlet mögött húzódhatnak. Abban mindig nagyon biztosak a tudósok, hogy küszöbön állhat a korszakalkotó felfedezés, de korántsem egyértelmű, hogy mihez kezdenek majd vele. Évezredek óta keresik az élet értelmét, a világegyetem mozgató rugóját, azt a képletet, mely képes leírni egyetlen egyenletben az összes lehetséges algoritmust, mert úgy talán kideríthető, hogy miért jöttünk létre, valamint mikor és milyen végzettel kell majd szembenéznünk. A legegyszerűbb ugyanis egyértelműen az volna, ha kiszámíthatóvá válna a jövő, és nem vakon kezdenénk bele olyan utakba, melyek végül zsákutcának bizonyulnak. Erre számtalan próbálkozás létezik, hiszen kicsiben ilyenek a matematikai, biológiai és kémiai modellek, amellyel meg próbáljuk jósolni egy ötlet, kísérlet, felfedezés lehetséges eredményét, vagy éppen bukását.

Aleksa Gajic saját írását rendezte meg ebben a fantasztikus műben. Bátran merem ajánlani a sci-fi rajongóinak, és olyanoknak, akik valami másra vágynak, mint az átlagos animációs filmek, melyeket a rajzfilmgyárak ontanak magukból.

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány