Szeretem összefűzni ezeket az áltrilógiákat, amelyeket bemutatok nektek. Könnyen kitalálható volt, hogy a zárómű a Murder by Numbers lesz, ha kiszúrtátok a középső részben a Police idevágó dallamát. Igyekeztem a sorozatgyilkosos témát különböző szemszögekből bemutatni, így a végső film egy igazán alapos megtervezést mutat be nekünk, avagy hogyan legyünk profik ebben a szakmában, mit érdemes tudni a metodikáról.

Justin Pendleton (Michael Pitt – Gengszterkorzó) és Richard Haywood (Ryan Gosling – Drive – Gázt!, Gengszterosztag, Blade Runner 2049) teljesen különböző stílusú tinédzserek. Míg Justin kimondottan visszahúzódó és mély gondolkodású srác, addig Richard egy elkényeztetett, semmirekellő fiú. Egyikőjük habzsolja az életet, nem ismeri a nem szót és sármjával bárkit képes az ujja köré csavarni. Legalábbis ő erről tökéletesen meg van győződve. A másik viszont teljesen gátlásos, csendes, inkább olvasgat, mintsem ismerkedik. Látszólag azon túl semmi sem köti őket össze, hogy egy iskolába, egy osztályba járnak. Azonban van egy közös titkuk: gyilkosságot terveznek, méghozzá A Tökéleteset. Az apropót valahol Justin beadandó munkája adja, mely arról értekezik, hogy csak az igazán szabad ember képes megölni egy másikat. Hiszen bennünk vannak a gátlások, a morális akadály, illetve a neveltetésünk, és a tettet felváltó szörnyű bűntudat, amellyel nehéz volna együtt élni. Az úri ficsúr nyilvánvalóan pökhendien úgy hiszi, hogy bármit megtehet, az introvertált srácnak talán ez a lehetősége arra, hogy bebizonyítsa önmagának – és valószínűleg társának is –, hogy valójában mennyit ér.

A tervezés apró részletei igazán fontos elemei a történetnek, hogy mennyire profin képesek mindennek utána olvasni és -nézni, nehogy hibázzanak. Arról azonban nem szabad megfeledkezzünk, hogy bármilyen ügyes is az ember elméletben, a gyakorlati megvalósulásban bizony lehetnek hibák. Cassie és új kollégája, Sam próbálkozik megkeresni azokat a nyomokat, melyek esetleg a pároshoz vezetnek. Munkájukat erősen hátráltatja, hogy a két ifjú tökéletesen koordináltan viselkedik, mindent előre elrendeztek, így nehéz lesz őket elkapni. Az egyetlen, ahol talán hibázhattak, hogy ketten vannak, és míg egyikőjük az elme, másik csupán végrehajtó, addig a domináns fél megúszhatja és a gyengébbik bizony el is bukhat.

Elsőre talán egy átlagos történetnek is tűnhet a Kísérleti gyilkosság. A C.S.I. című sorozat immáron második évadját éli meg, a Dexter még négy évet várat magára, azonban itt egy olyan film, mely a gyilkosság megtervezésével és metodikájával, illetve kivitelezésével, utómunkáival is foglalkozik. Ebben a krimiben az első pillanattól ismerjük a tettest, mégsem Culombo tér vissza frappáns kérdéseivel, hogy hazugságon kapja az elkövetőt. A szereplők adottak egy remekmű létrejöttéhez. Sandra Bullock (A pusztító, Féktelenül, Átkozott boszorkák) alakítja Cassie Mayweathert, az igazán rossz párkapcsolatból szabadult rendőrnőt. Kitűnő érzéke van a munkához, acélosak az idegei, ő viseli a nadrágot és a szíve is látszólag kemény, mint a kő. A múltjában rejtőzködő métely mégis képes akadályozni őt a mindennapjaiban, amely akár a jelvényébe is kerülhet. Mellé csöppen be az ifjú Sam Kennedy (Ben Chaplin – Napok romjai, On-lány, Dorian Gray), akik egyrészt megtetszik a kívülről sérthetetlennek tűnő nő, másrészt át is lát rajta és megpillantja benne a szakma csillogását is. Kettejük kapcsolata nem egyszerű, hiszen az első perctől érthető, hogy vonzódásuk az ügy szempontjából végzetes is lehet. Ahhoz, hogy együtt tudjanak dolgozni, a lánynak meg kell nyílnia és el kell engednie a múltat, a férfinak pedig ellen kell állnia a csáberőnek, melyet Cassie gyakorol rá, és az ügyre kell koncentrálniuk. Ha hagyják, hogy elméjüket elködösítsék a külső érzelmek, úgy a gyilkos páros meg is úszhatja.

Lényeges eleme a filmek a két főszereplő viszonya egymáshoz. Érezhető, hogy a hatalmi rangsor egyértelműen egyikük irányába van eltolva, de azt is kiszúrhatjuk, hogy a másik fél jóval intelligensebb, és neki köszönhetően nem buknak le olyan apróságokon, melyek látszólag teljesen lényegtelenek tűnhetnek. Az előzőleg bemutatott Copycat betekintést nyújtott a gyilkosok elméjébe, abba, hogy hogyan működnek, mi alapján viselkednek úgy, ahogy. Itt inkább az elkövetés módján van a hangsúly, a részleteken, illetve a megközelítés valójában rendőri, nyomozói és helyszínelői szemszögből van kidolgozva. Ez pedig azért zseniális, mert az interneten ma már minden elérhető, kitűnően megtanulhatjuk a nyomrögzítés alapjait, így oda tudunk figyelni arra, hogy mit fognak keresni a hivatásosok. Ezzel akár félre is vezethető a hatóság, ha elég elmések vagyunk, akár meg is úszhatjuk, vagy másra kenhetjük a gyilkosságot.

Azért arról sem szeretnék megfeledkezni, hogy azon túl, hogy egy nagyon jó krimiről van szó, ez valahol egy Dosztojevszkij feldolgozás is. Hiszen a mű alapfelvetése onnan indul ki, amelyből a Bűn és bűnhődés. Remélhetőleg ez senkit sem ért meglepetésként és ti is észrevettétek a nyomokat. Itt nyilvánvalóan másik megközelítésből láthatjuk a gondolatot, a cselekmény nem követi szorosan a regényt, viszont az elemek bizony jelen vannak, ahogy a felkészülés, a kivitelezés és az utómunkálat, illetve a lelkekben lejátszódó események is mutatják. Alapvetően eléggé izgalmas kérdés, hogy szabad ember követhet-e egyedül lelkiismeret-furdalás nélkül bármiféle törvényszegést, illetve ezek szerint az igazán értékes emberek valójában pszichopaták(?).

Barbet Schroeder filmje számomra azért élvezhető alkotás, mert olyan aspektusból közelíti meg a kedvenc témámat, melyet előtte még senki sem vállalt fel. Persze nem az első olyan krimi, ahol előre tudjuk az elkövető személyét, de a felkészülés bemutatása igazán frappánsra sikeredett. A mű befejezése pedig azért tartogat némi meglepetést a nézőknek, így ajánlom, pláne, ha szeretitek a hasonló témájú sorozatokat. Ebben ugyanis benne van minden, amivel a C.S.I., a Criminal Minds és a Dexter dolgozott.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány