Bevallom, a rovatunk mostani részében egy kicsikét részrehajló voltam, ugyanis az egyik kedvencemnek mondható rövidfilmből nemrégiben egy egész estés szórakoztatássá fajuló játékfilm, bizonyos Bunny The Killer Thing rendezőjét, a Joonas Makkonen-t faggattam. Finnország alighanem első (szex-őrült óriás nyúllal operáló!) iszonyatosan vicces splatter moziján kívül előkerültek még a filmes aranyszabályok, a horror zsáner kifulladása, valamint a rövidfilmes múlt pozitív hatása.

 

– Hogyan jött az ötlet, hogy filmeket rendezz?
– Amikor tinédzser voltam, két hobbim volt: filmeket nézni és a sport. Egy évig egy súlyos lábsérüléssel küszködtem, így jobban a filmek felé fordultam. Ebben az évben kezdődött, hogy mind jobban és jobban fókuszáltam a filmek készítése, vagyis a rendezés iránt. 2006-ban kezdtem el egy filmes iskolát, itt 2011-ben diplomáztam, és néhány évre rá készült el a Bunny the Killer Thing. Bunny az első professzionálisan elkészített játékfilmem, és azt hiszem egyben ez az első finn splatter-mozi is!

– Mi a kedvenc horrorod, illetve egyéb filmed?
– Örök kedvencem a Harcosok klubja, ezenkívül még további hatalmas filmek, amik filmkészítőként inspiráltak: Ravenous (1999), Return of the Living Dead (1985) és U-Turn (1997).

– Mi a filmkészítés legizgalmasabb része számodra, különösen a rendezés területén?
– Úgy gondolom, az a kihívás, hogy összeszedjük a darabokat és eggyé illesztjük. A filmezésnél nem szabad mindig csak a nyersanyagra gondolni, mindig előre kell látni; ezeknek az anyagoknak működniük kell, reprezentálni kell a saját víziódat, és a filmnek mint egésznek annyira jónak kell lennie, amennyire csak lehetséges. Nem vagyok az a fajta rendező, akinek mindent elsöprő, szuper látásmódja van, ami megszállottként véghez akarja vinni. Ehelyett inkább bizonyos elemeket és ötleteket szeretnék szem előtt tartani, de boldog vagyok, hogyha friss ötleteket hallok például a zenei szerkesztőtől, operatőrtől vagy a produkcióban részt vevő egyéb képzett emberektől, hogy minél jobbá tegyük az alkotást. Szóval lépést tartani, és klassz mozit csinálni a legjobb dolog a filmrendezésben.

– Független filmesként kaptatok valahonnan némi segítséget, vagy mindent maguknak kell megoldanotok a produkció körül?
– Nem hinném, hogy az amatőr filmeseknek rendelkezésére állna bárhol is a világon valamiféle hivatalos alapítvány. Mi a Bunny the Killer Thing-et egy teljesen függetlenül produkcióként hoztuk tető alá, és egyáltalán nem is pályázatunk semmiféle országos filmalapítványhoz, mert csak időpocsékolásnak véltük. A kormányzati pénzek ily módon való elpocsékolása katasztrofális lenne. Egy csomó eszközt és munkamenetet bevetettünk a független filmes produkciónk kedvéért. Ezzel azt szeretném mondani, hogy a Bunny the Killer Thing előtt a független filmkészítés Finnországban néhány dologban könnyebb volt, mint utána.

– Régebben egy sor rövidfilmet készítettél. Mutasd be a kedvenced ezek közül!
– Abszolút kedvencem a Renewing Mikael (2013), amit közvetlenül a Bunny the Killer Thing előtt készítettem. Renewing Mikael jól egyensúlyoz a dráma és a fekete komédia között. Arról szól, hogy van egy ember, aki megtudja, hogy már csak hat hónapja van hátra az életből, és eldönti, hogy frankón akar kinézni, amikor a koporsóba kerül. A társadalmi elvárásokról mesél, hogyan nézzünk ki jól. A főszereplő Jari Manninen, illetve Mise szerepében pedig Mr. White-ot láthatjuk a Bunny moziból!

– A Bunny the Killer Thing előbb rövidfilm volt, később pedig átalakítottad egy mozifilmmé. A rendezés mellett a forgatókönyvet is te írtad, így kézenfekvőnek tűnik megkérdezni: egyáltalán hogyan jött a szexőrült óriás nyúl ötlete? Talán nem tetszett a Donny Darko embernyula vagy rossz élményeid voltak a húsvéttal kapcsolatban?
– Amikor a Bunny the Killer Thing röviden dolgoztam, egy sor másik drámát is csináltam a filmes suliban. Be voltam szűkülve, hogy csak drámák és drámák, ahelyett hogy valami sokkal poénosabb dolgot csináljak. Tehát filmkészítőként vissza akartam térni egy elég extrém ötlettel. Körbe kérdeztem a többi filmhallgató között, hogy lenne-e valakinek kedve egy elég provokatív horror-komédiában részt venni, amely egy félig ember félig nyúl lényről szól, amelyik puncira vadászik. Meglepődtem, hogy egy sereg másik ember is ugyanúgy más akarna csinálni, mintsem komoly drámákat. Maga az ötlet akkor született, amikor éppen ki akartam dobni a régi filmem szinopszisát, és új ötletekkel kombináltam. Nem volt semmi különösebben kirívónak számító pillanat, amikor összeillesztettem volna a dolgokat, az egész koncepció csak úgy jött magától.

– Mennyire volt nehéz ebből a rövidfilmből egy egész estét játékfilmet kreálni?
– Ezt az őrült kis rövidfilmet egy egész estés, élvezhető forgatókönyvvé bővíteni elég egyedi feladatnak tűnt. Meg kellett tartanom az alapötletet, és kibővíteni mozis terjedelműre. Az első vázlatolás után úgy éreztem, hogy jobban kell fókuszálnom az emberi karakterekre, mint magára a nyúl-szörnyre. Aztán a nyúl hiper-szexualitása megihletett, és eldöntöttem, hogy a legtöbb karaktert annyira szexuálisan túlfűtöttre és rosszarcúra írom, mint Bunny-t. Persze voltak jelenetek, ahol ezt fel kellett adni, merthát mégiscsak a címszereplő a leggonoszabb karakter az egész filmben.

– Mi volt a legnehezebb szituáció a forgatás során?
– Problémánk volt például a rendőrautóval, hogyan mozgassunk. Ugyanis a motorháztető alatti részek elég bajosan működtek, és a kocsi már nem is volt használható, így kellett valami trükk, hogy életet leheljünk belé. Másik nagy gondot a hideg okozta; volt egy csomó havunk, ami ugye marha jól néz ki, másrészről viszont a kiegészítő cuccok időről-időre befagytak. De a színészeknek is elég kemény volt, így megpróbáltuk a külső helyszíneken forgatott jeleneteket a lehető legkevesebb felvételből megoldani.

– Mi volt a közönség, illetve a kritikusok reakciója? Kedvelték vagy inkább sokkolta őket?
– A reakciók és a visszajelzések is elég színes palettán mozogtak. Egyesek szerették a filmet, mások utálták. Úgy hiszem a finn kritikusoktól kaptam a legrosszabb reakciókat, viszont a spanyol közönség különösen kedvelte. De egy csomó egészen jó kritika érkezett például az USA-ból és Kanadából. Kíváncsi vagyok, hogy fogadják a német ajkú területeken!

– Mit gondolsz, mik a főbb szempontok, amikor megcsinálod a saját horror-filmedet? Milyen részletekben tudsz esetleg fejleszteni a műfajt, vagy valamiféle újdonságot vagy érdekességet belevinni? Vagy esetleg azoknak a rajongóknak van igaza, akik azt mondják, hogy ez a zsáner már kifulladt?

– A filmkészítésben rendezőként és íróként egyaránt három aranyszabályhoz tartom magam: 1. egyedi filmek készítésére törekszem 2. a film célja hogy pozitív módon meglepje a közönséget – látszólag könnyű meglepni a közönséget, de úgy, hogy mindez friss legyen és ne okozzon bennük csalódást, már jóval nagyobb kihívás) 3. a filmnek szórakoztatni kell, mert ez része egy jó filmkészítésnek. Mindegy mi a műfaj, ha nem kelted fel a közönség érdeklődését, akkor elveszted őket. Szóval ezt a három elemet figyelem akkor is, hogyha éppen nézem őket. Gyakorlatilag olyan filmeket próbálok készíteni, amit nézőként én is szívesen néznék. Úgy gondolom, a horror műfaja agyonhajszolja magát. Azt kell, hogy mondjam mindennél fontosabb, hogy egyedi módon fókuszálj a sztorira (1. pont), amellett a struktúrájának frissítenie kell az adott műfajt (2. pont).

Szerintem a jó megoldás a műfajok keverése, hiszen akkor még több konvenciót használhatsz, és jobban tudsz játszani ezekkel, egy egészen más világot teremtve a filmedben. A legfontosabb a filmkészítő számára, hogy csak a saját dolgát csinálja – bármi is legyen az. Ha megpróbálod utánozni ami jelen pillanatban nagyon megy, attól még nem csinálsz klassz filmeket. De ha nincs elegendő mennyiségű pénzed, de van időd és szenvedélyed hozzá, akkor még jelentősebb lesz az egyedi történeted arculatának kibontakoztatása, főleg ha erre megfelelő mennyiségű időt szánsz.

Végül, a rövidfilmek kiváló alkalmat adnak arra, hogy megtaláld magad, mint filmkészítő, és persze egy csomó képzettséghez juthatsz ezáltal. Én az összes nagyjátékfilmes inspirációimat a rövidfilmes múltamból vettem. Szeretnék továbbra is rövidfilmeket készíteni azon az alapon, hogy elérjek az emberekhez, de csak szórakoztatás végett!

– Milyen filmeket tervezel a jövőben? Esetleg várható egy folytatás a Bunny-nak?
– Jelen pillanatban is írok egy forgatókönyvet, amelyet egy-két év múlva produkcióként szeretnék viszontlátni. Megnézzük, hogy mennek a dolgok. Aztán ezen kívül vannak még különféle filmötleteim, amik csak a megvalósításra várnak. Remélem ezekhez az elkövetkezendő években hozzá is foghatok. Jelenleg szeretnék még rövidfilmeket készíteni, mostanában viszont reklámokat alkotok, de ugye ez nem az a típusú rendezést igényli, mint egy fikciós film.

– Ha csak egy filmet kellene választani 2016-ból, melyik lenne az, és miért?
– Kicsit unalmas érzem, hogy azt kell mondjam, hogy az Arrival (Érkezés), de ez tényleg az a típusú, ami szeretek. Megfelel a három aranyszabályomnak. Ismerősnek tűnő ’földönkívüli dráma’ típusú film, amit egy kissé más nézőpontból mutatnak be. A forgatókönyv nagyszerű, klassz fordulatokkal. Annak ellenére teljesen szórakoztató, hogy elég lassú tempóban menetel. Ez nem lehetett könnyű, ugyanis egy csomó mai nagyfilm elbukik a lassú tempón, vagyis ha a történet nem elég erős, akkor nem tudnak mit kezdeni ezzel a lassú megvalósítással.

eyescream