A kannibalizmus az emberiség általunk ismert történelmének kezdete óta fajunk egyik olyan tevékenysége, amelyet csak roppant kevés kultúrában tartanak elfogadhatónak. Ennek ellenére mégis számos példát találhatunk, amelyek azt mutatják, hogy az évezredek során jó páran és jó néhányszor éreztek arra késztetést, hogy embertársaikból falatozzanak; tematikus hetünk lezárásaként pedig szeretnék veletek megismertetni néhány ilyen esetet.

A kannibalizmus (flancos nevén antropofágia) szó hallatán talán mindenkinek elsőre azoknak az elszigetelt módon élő törzseknek a látványa ugrik be, akik még néhány évszázaddal ezelőtt a területükre tévedő kalandorokat, vagy misszionáriusokat kevésbé vendégszerető módon fogadták. Akármennyire is tűnik abszurdnak, vagy tragikomikusnak, valóban akadt nem kevés olyan példa, amikor a kultúrák találkozása nem volt zökkenőmentesnek mondható, és a szerencsétlen sorsú idegenek haláluk után – ha nem is egy kondér levesbe szeletelve, de valamilyen módon egy másik ember táplálékává váltak.

Azonban, akadt még néhány eset, amikor egyesek környezetük rosszallása ellenére is, különféle bizarr késztetéseknek engedve megízlelték az emberi húst…

Jeffrey Dahmer

Minden idők egyik legismertebb sorozatgyilkosa, a Milwaukee kannibálja ragadványnevet viselő Dahmer előszeretettel fogyasztotta el áldozatait – ha nem is teljes egészben. A hadseregben eltöltött idő során elsajátított biológiai és anatómiai ismeretek kifejezetten felcsigázták Dahmer érdeklődését, így a lakására felcsalt homoszexuális férfiakat elkábította, majd sajátos kísérleteinek vetette alá őket. Dahmer célja egy olyan, különleges zombi létrehozása volt, amelyet kedve szerint irányíthatott volna – ennek érdekében savat juttatott áldozatai agyába – azonban ezek a szárnybontogatások nem meglepő módon rendre kudarcot vallottak.

 

A balul elsült próbálkozások nem szegték kedvét, mivel a holttesteket feldarabolta, és részben elfogyasztotta, az egész eseménysorozatot pedig részletesen dokumentálta fényképek segítségével. Dahmer-t 17 rendbeli gyilkosságért többszörös életfogytiglanig (egészen pontosan 957 évig) tartó börtönbüntetést kapott, amelynek töredékét, 3 évet töltött le, mivel 1994-ben egy rabtársa egy vascsővel agyonverte.

Albert Fish

Albert Fish élettörténete megérne akár egy külön cikket is, a jámbor öregúr külsejében tetszelgő férfi áldozatainak száma valahol 3 és 9 körülire tehető. Fish gyermekkorának egy részét nevelőintézetben töltötte, ahol brutális eszközökkel büntették, saját bevallása szerint ekkortájt kezdte el élvezni a fizikai fájdalmat. Tinédzserkorában már kisfiúkat erőszakolt meg, idegen nőknek írt obszcén hangvételű leveleket, valamint egyre inkább kezdett érdeklődni az öncsonkítás iránt is. Az idők során beteges hajlamai fokozatosan teret nyertek, áldozatai, akiket brutális módon gyilkolt meg, többnyire fogyatékkal élő, vagy afroamerikai gyerekek voltak, akiknek eltűnése kevésbé keltette fel a hatóságok érdeklődését akkoriban. 54 éves korában Fish már pszichotikus tüneteket is mutatott, hallucinációi pedig fokozták gyilkolási szándékát.

Miután megölte az alig 10 éves Grace Budd-ot, tetteit egy levélben rögzítette, majd ezt az elhunyt szüleinek adta fel postán. Ebben az irományban többek közt részletesen ecseteli, milyen módon fogyasztotta el áldozata bizonyos részeit. 1934-ben végül letartóztatták, kihallgatásai során készségesen számolt be rémtetteiről, emellett emberhús-recepteket is osztott meg az őt kivizsgáló szakembereknek. Letartóztatása után az orvosi vizsgálat során 29 különböző tárgyat, köztük szögeket -amelyeket  többek közt végbélnyílásán keresztül helyezett el testében- mutatott ki a róla készült röntgenfelvétel.

Fish-t 1936 januárjában kivégezték, utolsó napjaiban készült feljegyzéseit pedig a mai napig nem tárták nyilvánosság elé. A szemtanúk szerint Fish-nek fogalma nem volt, mi történik körülötte és miért akarják kivégezni.

Andrei Romanovich Chikatilo

A rosztovi rém becenévre hallgató sorozatgyilkos áldozatainak számát valahova 56 és 65 közé teszik. Az ukrajnai születésű Chikatilo érdeklődését a kannibalizmus iránt vélhetően a gyerekkora során átélt traumák inspirálták, ugyanis születése pont a régió módszeres kiéheztetése, a Holodomor idejére esett. Anyja többször elmesélte neki, hogy bátyját 4 éves korában elhurcoltak és megették, saját bevallása szerint pedig ő maga 12 éves koráig nem jutott kenyérhez sem. Chikatilo már tinédzserkorában szembesült a nyomasztó ténnyel, hogy potenciazavarokkal küzd, amik fokozták súlyos önértékelési problémáit.

1978-ban megpróbálta megerőszakolni az akkor 9 éves Yelena Zakotnovát, de ismételten képtelen volt a közösülésre, amiért dühében megfojtotta és összeszurkálta a lányt, eközben pedig nemi kielégülést érzett. Itt kapcsolta össze a gyilkolást a szexuális örömszerzéssel zavaros gondolataiban, innentől kezdve pedig kereste az erre kínálkozó lehetőséget. Áldozatai közt egyaránt voltak nők, gyerekek és felnőtt férfiak is, akiket brutális módon ölt és csonkított meg, némelyikükből pedig evett is. A sorra felbukkanó, kibelezett, végletekig eltorzított holttestek ellenére a nyomozás igencsak akadozott, így a korabeli dilettáns és bürokratikus hatósági intézkedések Chikatilo hosszas ténykedését tették lehetővé. 1990 novemberi elfogását követően, végül 1994-ben- miután Borisz Jelcin orosz elnök elutasította kegyelmi kérvényét- február 14-én kivégezték.

Armin Meiwes

Valamikor 2001 elején a német származású Armin Meiwes úgy döntött, emberevési vágyának kielégítése céljából megpróbál önkéntes alanyt találni, akit elfogyaszthat, bárminemű ellenállás nélkül. Az interneten feladott hirdetésre több, mint kétszázan (!!!) jelentkeztek, a szerencsés nyertes pedig Bernd Jürgen Armando Brandes, egy életunt mérnök volt. Meiwes az előkészületektől kezdve mindent videóra rögzített.

Brandes kívánságainak eleget téve megpróbálta leharapni annak nemi szervét, de mivel ez a kísérlet kudarcba fulladt, végül egy kés segítségével váltak meg az akkorra már feleslegesnek gondolt testrésztől, amelyet közösen kívántak elfogyasztani. A vérveszteségtől elgyengült férfi ajkaira végül Meiwes  búcsúcsókot lehelt, majd megölte, holttestét feldarabolta, így később az elkövetkező tíz hónapon keresztül nagyjából húsz kilogrammnyi emberhúst fogyasztott el. Meiwes-t végül 2002 decemberében tartóztatták le, jelenleg életfogytiglanig tartó börtönbüntetését tölti, elmondása szerint tettét megbánta, azóta pedig vegetáriánus.

Természetesen ez csupán a jéghegy csúcsa, mondhatni a legismertebb és talán legelrettentőbb és legmeghökkentőbb példái a kannibalisztikus elemeket (is) magukban hordozó gyilkosságoknak. Az elmúlt pár évben több olyan történetet is felkapott a média, amelyek során különféle drogok hatására emberek ilyen tettekre vetemedtek, de valójában ezek az esetek nem sorolhatók egy halmazba a fentebb ismertetett esetekkel.

Nem szükséges azonban ahhoz sorozatgyilkos-aspiránsnak lennünk, hogy feltegyük a kérdést, mi történik, ha valaki emberhúst fogyaszt, és egyáltalán mihez hasonlítható fajtársaink íze. A bizarr kérdésekre kutatók, és elkövetők is egyaránt tartogatnak válaszokat számunkra. Emberhús fogyasztása esetén mellékhatásként Creutzfeldt-Jakob szindróma alakulhat ki, súlyosan károsodhat az agyműködés, emésztési problémák léphetnek fel. Pontosan nem ismert, milyen mennyiséget és milyen rendszeresen kell fogyasztani ahhoz, hogy fizikai károsodás érje szervezetünket, de annyi bizonyos: embert enni nem egészséges ember számára.

A Hannibal-sorozat óta különösen sok embert foglalkoztat, vajon valóban lehetséges-e az emberhúst a filmben látottak módjára úgy elkészíteni, hogy a szerencsétlen laikus akár ne is fogjon gyanút a menü összetételét illetően? Jeffrey Dahmer leginkább a vesepecsenye-szelethez hasonlította az általa megsütött húst, míg Armin Meiwes a disznóhúshoz, Albert Fish pedig édeskés, mogyoró-szerű ízt vélt felfedezni az általa elfogyasztott ételben.

Végezetül még egy ehhez kapcsolódó, igencsak elborzasztó történet, ami után lehetséges, kétszer is meggondoljuk, hol étkezünk. Joe Metheny, egy amerikai sorozatgyilkos, aki legalább nyolc embert ölt meg saját vallomása szerint. Joe tevékenykedése idején egy afféle street food-kocsit üzemeltetett, ahol az általa árult termékekbe időnként belecsempészett egy falatnyit áldozatai maradványaiból, így a gyanútlan vásárlók akaratukon és tudtukon kívül fogyasztottak emberi húst. Szerencsére Mehetny már egy számára megfelelő helyen, egy Baltimoreban található büntetés-végrehajtási intézményben tengeti hétköznapjait, így már egészen bizonyos, hogy különös gasztronómiai fogásait nem tudja a publikummal megosztani.

(Absvrd)