A sorozatok – legyen szó bármely műfajról – leggyakoribb buktatópontja a minőség állandó szinten tartása körül keresendő. Rengeteg olyan esetet tudunk, amikor egy akár átütő sikerrel kecsegtető, mindent elsöprően erős kezdés után egy széria átlagossá, vagy akár annál is rosszabbá silányult. Ellaposodó kerettörténet, túlnyújtott, fantáziátlan sztorivonal – azt hiszem minden filmrajongónak ismerősen csengenek ezek a kifejezések, amelyekhez biztosan jópár példát is tudnának társítani. Felmerül azonban a kérdés,  mi történik azokban az esetekben, amikor a rendezők egy olyan szerencsés helyzetben találják magukat, amelyben mentesek az ilyesfajta keretektől, hiszen minden epizód egy külön történetet mesél el.

A Végtelen határok nem az egyetlen példa az antológia-jellegű felépítéssel rendelkező, és sikeresnek mondható sorozatokat illetően: Fear Itself, Masters of Horror, Mesék a kriptából, Black Mirror, csak hogy néhány nevet említsünk. Az eredetileg 1963 és ’65 között futó, 49 fekete-fehér részt kitermelő sorozat remake-je 7 évadot és 154 epizódot tudhat maga mögött. Az egyenként kb. háromnegyed órás részek témájukat illetően igencsak változatosnak mondhatók, hiszen a sci-fi és a horror palettájáról válogató történetek rendkívül széles spektrumon belül mozognak, ennek köszönhetően pedig szinte mindenki találhat neki tetsző epizódot.

Mivel nincsen összefüggő történetszál, nem szükséges az esetleg számunkra kevésbé érdekesnek tűnő részt végigszenvedni, hogy értsük a folytatást, ez a fajta “nézői szabadság” pedig sokak számára kecsegtető lehet. A történetek alapjaiul sok esetben novellák, regények szolgálnak, a felhasznált irodalom között pedig olyan nevek bukkannak fel, mint George R. R. Martin, Stephen King, vagy Richard Matheson. Természetesen a több, mint 150 rész nem egyforma színvonalat garantál, de sok esetben egy-egy kevésbé jól eltalált rész után kárpótolhat minket egy következő epizód, korrigálva az előző epizód hibáit, továbbá a sorozatok egy újabb kényes pontját, a rajongókat általában megosztó lezárást is elkerüljük. Ha más szériákhoz kellene hasonlítanom, leginkább egy X-akták – Fear Itself – Fringe crossover jutna eszembe.

A sorozat jó értelembe vett diverzitása, ezerarcúsága miatt szinte bárkinek jó szívvel tudnám ajánlani a Végtelen határokat. Nem szükséges hozzá eltökélt horror, vagy sci-fi fanatikusnak lenni, hiszen nem csupán a téma szerelmeseinek szól, hanem mindenkinek, aki szórakozásra, kikapcsolódásra vágyik egy háromnegyed órás sorozat epizód segítségével.

(Absvrd)