Ha a generációnknak szembe kéne néznie egy zombiapokalipszissel, lennének zombijogi aktivisták… *cinkosan lesajnáló nézés*” Ez a frázis gyakran hangzik el a liberális kultúra kritikájaként, de most politikai felhangok nélkül tisztázzunk néhány félreértést. Egyrészt, már az 1978-as Romero-féle Dawn of the Dead-ben is vannak zombijogi aktivisták (tudjátok, az elején azok a hippik, akiket az első öt percben halomra lő a katonaság), tehát ez nem mai dolog. Másrészt, a zombik jogairól szóló eszmefuttatások annyira izgalmasak is tudnak lenni, hogy 2014-ben BAFTA-díjat nyert az ezzel foglalkozó sorozat, az In the Flesh.

Metaforamérgezés

Nézzünk egy gondolatkísérletet! Szerintetek mi történne, ha holnap brit tudósok (nem a vicc kedvéért; brit sorozatról van szó) rájönnének, hogy terrorizmus, mint olyan, nem létezik; az egész vallásos(nak hazudott) tévhitrendszert és az agresszivitást egy agyi parazita okozza, ami tökéletesen gyógyítható, amennyiben a delikvens minden nap megkapja az ellenméregként szolgáló injekciót. Vagyis például azt a két angol tinédzsert, akik másfél éve átszöktek Szíriába, hogy csatlakozzanak az ISIS-hez, visszahoztuk; majdnem olyanok, mintha újak lennének, van rajtuk pár sebhely itt-ott, a gyógyszer mellékhatásától kicsit lomhán mozognak, és emlékeznek is minden borzalomra, amit elkövettek, de már nem olyanok. Nyugodtan visszafogadhatjátok őket a kisvárosi társadalmatokba, ártalmatlanok, becsszó.

Sőt, innentől kezdve a terrorelhárítás, mint olyan, idejétmúlttá vált, és helyettesíthetők fogpasztareklám-vigyort villantó nővérkékkel, hiszen már nem lemészárolni kell őket, hanem meggyógyítani. A börtönök mától rehabilitációs központok, a terroristákat pedig nem illik gyilkosnak nevezni, a polkorrekt címke az “agyi zavar szindrómában szenvedő”.

Ha a terrorista szót behelyettesíted zombival, megkapod az In the Flesh történetét.

Alaphelyzet

A történet főszereplője Kieren Walker (kicsit sem pimasz kikacsintás a Walking Dead walker-nek hívott zombijaira), aki egy frissen rehabilitált Részleges Elhalálozás Szindrómában (Partially Deceased Syndrome – PDS) szenvedő kamasz. Élénk hallucinációiban (amik gyakran közvetlenül az ellenméreg beadása után jelentkeznek) gyakran látja azokat, akiket megölt és megevett PDS-es állapotában, emiatt gyötri a bűntudat. Nem sokat segít a helyzetén, hogy egy tipikus rasszista vidéki kisvárosban él, ahol teljesen mindennapos dolog, hogy a Humán Önkéntes Erők veteránjai éjjel kirángatják az ágyából a rehabilitált PDS-es nagymamát, és tarkón lövik a nyílt utcán. Még inkább ront a helyzeten, hogy Kieren húga is aktív tagja ennek a félkatonai szervezetnek, akik éppen a nagyvisszatérést tervezgetik, hiszen milyen már, hogy a Rothadókat (Rotters) visszafogadjuk a társadalomba, mintha nem ők ölték volna meg a fél várost? Mindezek mellett szinte bocsánatos bűn az, hogy Kieren meleg. Szinte.

Minden társadalmi hatás ellenhatást vált ki; nem lepődünk meg azon, hogy már az első Rothadó meggyógyításával (“meggyógyításával”) megalakult az Élőhalott Felszabadítási Hadsereg (Undead Liberation Army – ULA) nevű radikális csoport, ami célul tűzte ki, hogy elhozza a Második Ébredést, azaz egy új, második Zombiapokalipszist, ami végleg eltörli az élőket a földről, és végre a zombiké lehet a hatalom. Hiszen a zombik felsőbbrendűek az embernél, fizikailag strapabíróbbak, legyőzték a halált, és még a Biblia is azt mondja, hogy a Föld egy nap a feltámadt holtaké lesz.

“Jelenések könyve 1.17-18: És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.”

Ennek érdekében egy Kék Feledés (Blue Oblivion) nevű drogot osztanak a rehabilitáltaknak, ami visszajuttatja őket a gyógyszerezés előtti, agresszív zombi állapotba, de megtartva az öntudatukat.

Not your average zombie movie

Szerintem már kezditek érezni, hogy ez nem az átlagos zombis sorozat. Nincs benne vér, zombihentelés, vagy a szomszéd belsőségeinek családi körben történő elfogyasztása a meghitten lángoló város fényei mellett – vannak benne viszont olyan durva felvetések, amikkel a zombis máz nélkül elég kényelmetlen volna foglalkozni.

• Mekkora felelősség terhel engem, ha fizikai betegség, mentális zavar, vagy gyógyszerek, drogok vagy alkohol hatása alatt követek el valamit?
• Ha meggyógyítanak ebből az állapotból, akkor a bűntől is megszabadulok?
• Mi kell ahhoz, hogy a társadalom belássa, hogy nem a mostani énem a bűnös, és visszafogadjon?
• Tényleg nem bűnös a mostani énem?
• Tényleg meggyógyultam, ha életem végéig gyógyszert kell szednem, hogy ebben az állapotban maradjak?
• Kényszeríthetnek, hogy a társadalom érdekében olyan gyógyszert szedjek, ami megváltoztatja a személyiségem?
• Megbízhatok valakiben, aki csak akkor nem dühöngő gyilkos, ha folyamatosan gyógyszerezik?
• Mi a szerepe egy katonai szervezetnek, ha már nincs háború?
• Tényleg jobb kémiai kontroll alatt tartani a természetükből fakadóan agresszív elemeket, mint megszabadulni tőlük?
• Mi a morális súlya annak, ha megölök valakit, akit akár meg is lehetne gyógyítani?
• És ha önvédelem volt?
• El kell takarnom a sebhelyeimet, ha azok felkavarhatnak vagy undoríthatnak másokat?
• Jogom van ahhoz, hogy ne kelljen undorító sebhelyeket bámulnom, nem?

Megannyi kurvajó gondolat, és a sorozat egyikre sem ad választ; megköveteli a nézőtől, hogy gondolkodjon.

Sajnos gondolkodni ma nem menő. Csoda, hogy a BAFTA-díj ellenére olyan kicsi maradt a nézettsége, hogy két évad után elkaszálták?

Értékelés: 7,5/10

Annie