Az állati trilógiámból elsőre talán kilógónak tűnhet ez a rész, de remélhetőleg megértitek, hogy miért ezt a művet választottam. Lucio Fulci munkásságának közepén járunk és a giallo műfaj még fénykorát éli Olaszországban. Izgalmas gyilkossági ügyek, ahol a tettes személyén túl a lélektani háttér is igencsak fontos pontnak számít. Ezt pedig a művészi metszési ( 🙂 ) jeleneteken túl is sokra becsülöm. Számomra unalmas az öncélú erőszak, legyen szépen felépítve a háttér, hiszen az eltorzult lélek ábrázolása sokkal izgalmasabb, mint egy értelmetlenül kibelezett ember látványa.

Egy New York-i rendőrnek különös zaklatója akad. Alapvetően elég érdekes ötlet, hogy a törvény őrével esik meg ilyesmi, de hogy egy őrült, mániákus pszichopata hívogassa, az aztán mindennek a teteje. Furcsa telefonokat kap a legváratlanabb helyeken, úgy tűnik, valaki kihívta őt, hogy fejtsen meg egy rejtélyt és addig nem nyughat, míg ki nem deríti a gyilkos kilétét. Azonban úgy tűnik, hogy az illető azonos azzal az ámokfutóval, aki különös kegyetlenséggel szedi áldozatait a nagyvárosban.

És lássuk az állati részét, a pikantériáját a filmnek. A gyilkos ugyanis Donald kacsára emlékeztető hangon, hápogva beszél a telefonba, illetve kedvenc foglalatosságának űzése közben is. A szituáció így kellemesen groteszkké lesz és mindez megalapozza az egész történet hangulatát.

Adott tehát egy nyomozó, Fred Williams (Jack Hedley), aki kihívójára akadt a titokzatos mészáros személyében, aki Hasfelmetsző Jack nyomdokaiba lépve gyenge erkölcsű nőkre vadászik, hogy brutális kegyetlenséggel kizsigerelje őket. Főhősünk, bár tanácstalan, de ráébred, hogy a rejtély megoldásához segítségre lesz szüksége, mégpedig egy pszichiáter, Dr. Paul Davis (Paolo Malco – House by the Cemetery) személyében. Mint azt már Dario Argentonál is kiemeltem, ezen giallokat azért érzem közel a szívemhez, mert a lélektannal, az anatomy of murder-rel is foglalkoznak. Talán, ha ketten próbálják felgöngyölíteni az ügyet, sikerrel járhatnak. Azonban semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, mert a félrevezetés egyik mestere rendezte a filmet.

Párhuzamos szálon másik két pár életébe tekinthetünk bele, akik talán kapcsolódnak a gyilkosságokhoz, de hogy milyen módon – áldozat, célpont, ok vagy okozat, netán tettes – az meglehetősen zavaros marad.

A Shameless nem véletlenül halászta elő, az eredetileg tiltott, cenzúrázott szalagot. Jane Lodge (Alexandra Delli Colli – Zombi Holocaust) ugyanis perverz fantáziáját elégíti ki saját magának és férjének azzal, hogy folyamatosan szex kalandokat keres, és azokat diktafonnal rögzíti. Teszi mindezt azért, hogy Dr. Lodge (Cosimo Cinieri – Manhattan Baby, Murderock) meghallgathassa. Nyitott házasságuk édes játéka ez, mely folyamatosan megzavarja érzékeinket. Hol egy élő szexshowba csöppenünk, hol egy bárban izgatják fel lábbal a szoknyája rejtekében, de ennél jóval tovább képes elmenni az izgalomért.

A másik oldalon egy fiatal nő, Fay Majors (Almanta Suska) lesz utcai támadás áldozata, és emlékei igencsak összezavarják. Lehet, hogy ő a mániákus gyilkos következő kiszemeltje? Párjának, Mickey Scellendának (Howard Ross) minden támogatására és védelmére szüksége lehet, hogy megmeneküljön végzetes sorsa elől.

Hogy mi kavarodik ki ebből, hogyan keveredünk ki az információk és a történések kusza hálójából, illetve hol van a kapcsolat a film elején előkerült halott női kéz és a Donald kacsa hangú mészáros torzult személyisége között, az csupán a film vége felé kezd kiderülni. Minden a helyére kerül és érthetővé válik, mikor az utolsó puzzle darab is feltűnik. Csodálatosan beteg történet, zseniálisan kreatív megvalósításokkal. Persze a végső jelenet mai szemmel nem tűnhet remekműnek, én azonban azt mondom, hogy jobban szeretem a maszkmesterek munkáját, mint a digitális hamisságot. De ezt mindenki maga ítélje meg.

Részemről talán azt furcsállottam, hogy az utolsó pár percet miért hagyták a filmben. Teljesen más hangulata lesz az egésznek attól az aprócska adaléktól, amit szívem szerint kivágtam volna belőle. Ettől eltekintve egy gyönyörű darabja az olasz giallo érának. Csak ajánlani tudom a horror rajongóknak, mert az oldshool eszközök fantasztikusan hátborzongatóvá változtatják a New York-i mészárlást!

De ne csak a kritizálást emeljem már ki, hiszen a Zombi után az első volt, amit a mestertől megtekintettem és bizony, akárcsak Dario Argentonál, magával ragadott a rendező zsenialitása. Nagyon ügyesen mozgatja a szálakat és tereli a gyanút szereplőről szereplőre. Az átvezető képsorok pedig groteszk mód tartalmassá válnak. Nem véletlenül kerültek tiltásra, hiszen a pornó és a gore nem állnak távol egymástól. Pontosan azokat a részeket emelik ki, amelyeket egy átlagos filmben elnagyolnak. Itt pedig fantasztikusan játszik velük Fulci. A határvonal elvékonyodik, mégsem esik át a ló túloldalára. Marad az izgalmas erotika, némi kivillanó nőiességgel, és a kreatív, ugyanakkor gore-ba hajló horror. Ha a jelenetek komponáltságát nézzük, jusson eszünkbe ez is, ne csak a forró képi anyagot szemléljük. Ajánlom a filmet a giallo és az olasz horror rajongóinak. Akik Fulci és Argento munkásságába betekintenek, gyakran elvesznek benne. Velem legalábbis ez történt meg, és egyáltalán nem bánom, mert szeretem a kreativitásukat és a maszkmesterek zsenialitását.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány