Nem az első és nem is az utolsó farkasember történet, sőt bátran állíthatom azt is, hogy nem a legjobban sikerült. A gore kedvelőinek semmiképpen sem ajánlanám, hiszen valószínűleg nagyot csalódnának benne. Inkább egy eredettörténetnek nevezném ezt az alkotást, és valahol ez lehetett a rendező, Terence Fisher (Peter Cushing és Sir Christopher Lee főszereplésével Drakula, Múmia, Frankenstein, valamint Farkasember történetek – Hammer Film Productions) célja is. Ezért nem a horror elemeken van a hangsúly, nem is annyira tökéletes az átváltozás és a maszk, mint az eredeti The Wolf Man-ben (1941), ez inkább egy drámai felvezetés lehet a likantrópia (lycanthropy) gyökereinek kereséséhez.

Spoilerezni egy ismert történetben viszonylag nehéz, de azért megpróbálom a fontosabb csavarokat nem megemlíteni. Az elején egy hoszabb felvezetést látunk, amely gyakorlatilag az eredetről szól, így ezt pont nem szeretném felfedni. Így röviden a cselekmény a következő: Spanyolország a helyszíne a farkasember megszületésének – bár én a vidéki, állattenyésztő életmódot tartom fontosabbnak, lényegesebbnek, mintsem a konkrét területet – és egy szegény lány gyermekeként látja meg a napvilágot az ifjú főhős, Leon. Ezzel némi extra betekintést nyújt a néző számára a film, hiszen általában a korai likantróp történetekben a harapást a fiatal felnőtt évekre teszik, így elmarad a főszereplő múltjának bemutatása. És jelen esetben – spoilert ismét félretéve – ennek igencsak fontos szerepe van. Nyilván nem kell bemutatnom a későbbi werewolf filmek közül a Farkasvér (Ginger Snaps – 2000) címűt, amely kissé egybegyúrja a felnőtté válás, pubertás fogalmát a likantrópiával. Tehát gyakorlatilag az átváltozás, szőrösödés, hormonok tombolása, vérszomj (vadászösztön, párkeresés) mintegy archetípusai, szimbólumai lesznek a tinédzser korban bekövetkező sokkos átalakulásnak, ami a gyerekekben lezajlik. Természetesen a fő fonál, a lényeg itt is a klasszikus farkasember-ember konfliktus kibontása, a környezet reakciója, a lelki tusa, és elmaradhatatlan a szerelmi szál…

“Even a man who is pure in heart and says his prayers by night may become a wolf when the wolfbane blooms and Autumn moon is bright.“

„Még akinek szíve tiszta, s esténként imáját mondja, az is farkas lehet holdvilágnál, ha a sisakvirág rügyét bontja”

A farkasember átkának erőssége tehát drámai mivoltában van, a történetben, mely elindít minket a likantrópia eredetének útján. Talán az eleje éppen ezért néhol felületes, és nagyok az időugrások. Ettől függetlenül minden esemény gondosan összekapcsolt, nem túlmagyarázott, mégis könnyen érthető. A felvezető karaktert többféleképpen is értelmezhetjük, hiszen a rendező eredeti szándéka más volt vele, mint ahogy később a közönség előtt kikötött. Hammer produkció lévén a filmben több ismerős díszlet is feltűnik. Magam részéről még egy cseppnyi Notre Dame-i toronyőr című filmből átvett jelenetet is véltem felfedezni.

Mindent összevetve kellemesen pozitív csalódás a film, nagyon tetszett a színészek játéka, a jelenetek kidolgozottsága, magának az eredetnek az értelmezése. A főszereplőnk, Oliver Reed (Bérgyilkossági hivatal, A három testőr – A királyné nyaklánca, A négy testőr, Ördögök, Porontyok, A kút és az inga) kiválóan alakítja az érzelmeivel küzdő Leont. Ajánlom Hammer produkciók szerelmeseinek, farkasember rajángóknak, horror- és dráma kedvelőknek egyaránt.

Értékelés: 7.5/10

Smaragd Sárkány